Követelésre 100%-ban értékvesztés, adóalap-csökkentés

Kérdés: Egy magyar gazdasági társaság több évig üzleti kapcsolatban állt egy német céggel, aki a vevője volt. Folyamatosan csúszásban állt a számlák kiegyenlítésével, de egy megállapodás alapján, ha a magyar cég benyújtott egy számlát, akkor a legrégebbit kiegyenlítette. 2023 májusában ezek a kiegyenlítések is elmaradtak, így további számlák beadása nem történt, a fennálló tartozások (2021-2023 közöttiek) behajtására pedig egy nemzetközi behajtócéghez fordult. A behajtócég semmilyen fórumon nem tudta velük a kapcsolatot felvenni, ezért részletes hiteljelentést kért, ami alapján kiderült, hogy a legrosszabb hitelminősítéssel rendelkezik a német cég, és 13 végrehajtási eljárás szerepel vele szemben, így sikeres végrehajtásra nincs esély. Ezek alapján a követelés teljes összegére 100% értékvesztést számolt el a magyar gazdasági társaság 2023. év végén, amivel az adóalapot megemelte. Lehetősége lesz-e a 2024-es taobevallásban a követelések 20%-át adóalap-csökkentő tételként beállítani? Ha igen, melyik értéknek kell a 20%-át venni? (Egyes követelések már többször is átértékelésre kerültek az adott üzleti évek végén.) Mivel a hitelező nem bízik abban, hogy bármekkora összeg is megtérül, nem kíván további lépéseket tenni, a felmerülő költségek miatt. Ebben az esetben elévüléskor kivezetheti-e (összevezetve a vevőkövetelést az értékvesztéssel) a könyvviteli nyilvántartásból a követeléseket? Keletkezik-e további adóvonzata az összevezetésnek?
Részlet a válaszából: […] ...alá lehet támasztani, hogy a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez, vagy növeli a veszteséget)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Csoportmentességi és állami támogatás egyidejűleg

Kérdés:

A kft. adózás előtti eredményét csökkenheti a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontja 11–12. bekezdésében leírtak alapján az adóév utolsó napján a korábban még használatba nem vett tárgyi eszközök (beruházások) értékével, mely összeg nem haladhatja meg a kkv adóévi adózás előtti eredményét. Ha élni kívánunk ezzel a kedvezménnyel, akkor az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alapján (mg.-i termelést szolgál) a mezőgazdasági csoportmentességi rendeletben foglalt támogatásként vehető igénybe. Erre vonatkozó támogatásra a NAV kiadott egy állásfoglalást: "A kkv-k bizonyos feltételekkel a beruházáshoz kapcsolódó egyes adórendszeren belüli támogatásokat nem de minimisként, hanem az általános vagy a mg.-i csoportmentességi rendeletben foglaltak szerint is igénybe vehetik." Ennek a választásnak azért van jelentősége, mert az így igénybe vett támogatás összegét nem kell összeszámítani a de minimis rendeletben meghatározottak szerint, azonban a támogatási intenzitások területi mértékére mindenkor figyelemmel kell lenni [37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet Észak-Mo.-i régió 50%.] Ez a támogatás összeszámítandó az eddig megkapott támogatással (EMVA-támogatás, intenzitása 50%)? Mert ha igen, akkor társaságunk nem veheti igénybe.

Részlet a válaszából: […] ...8. cikk (5) bekezdése szerint az R. III. fejezet 1., 2., illetve 3. szakasza alapján mentesített állami támogatások ugyanazon elszámolható költségek tekintetében nem halmozhatók az 1305/2013/EU rendelet (EMVA) 81. cikkének (2) bekezdésében és 82. cikkében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 11.

Több évre szóló megbízási szerződés bérszámfejtése, könyvelése

Kérdés: Kifizető megbízási szerződést kötött 2 évre szólóan egy magánszeméllyel. A megállapodás szerint a kifizetés a szerződés lejáratakor egy összegben történik, ami 2022-ben van. A könyvelés és a bérszámfejtés 2022-ben szerzett tudomást a megbízási szerződés létezéséről. Szabályos-e a több évet érintő megbízási szerződés megkötése? A számfejtés 2022-ben, a kifizetéskor történik, kell-e az elhatárolás miatt társaságiadó-bevallást önellenőrizni vagy beszámolót javítani? Havi 60 órát meghaladó munkavégzés történt a megbízott részéről. A statisztikai létszámba bele kellett volna számítani az előző években is a megbízott személyét, vagy csak a kifizetéskor?
Részlet a válaszából: […] ...ha a teljesítés is több évre szól. Függetlenül attól, hogy a számfejtés 2022-ben, a kifizetéskor történik, az egyes éveket érintő költségeket számviteli szempontól időbelileg el kell határolni. Ugyanakkor a statisztikai létszámba nem kellett beszámítani az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 29.

Ökörsütéses rendezvény költségeinek elszámolása, adózása

Kérdés: Vállalkozásunk fennállásának 25. évfordulóján ökörsütést rendezett ügyfelei részére. Milyen költségnek minősül a szóban forgó ökörsütés? Hogyan kell elszámolnia a vállalkozásnak, ha a saját készleteiből is felhasznált bizonyos anyagokat a rendezvény lebonyolításához? Helyesen járt el a rendezvényt szervező cég, amikor 27%-os áfát számított fel a rendezvény lebonyolításáért? Visszaigényelheti-e vállalkozásunk az áfát?
Részlet a válaszából: […] ...a kifizető a természetes személy részére jogszabályi előírás vagy saját elhatározás alapján teljesít, és nem tartoznak a bérköltség, illetve a vállalkozási díj fogalmába. Ilyenek különösen ...a reprezentáció költségei... Számviteli szempontból tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 11.

Vagyonkezelésbe adott ingatlan bérbeadása

Kérdés: Egy magánszemély bizalmi vagyonkezelésbe adja az ingatlanjait és a társas vállalkozásának tulajdoni részét, valamint a kedvezményezett szintén magánszemély. Ebben az esetben keletkezik társaságiadó-fizetési kötelezettség? A vagyonkezelésbe adott ingatlan egy része bérbe van adva, az ebből származó bevétel a magánszemélynél jelentkezik, a kifizető a bérbevevő, ezért a magánszemélytől levonásra kerül az szja. Az ebből származó – szja-val csökkentett – bevételt az értékesítés nettó árbevételeként kell kezelnie a vagyonkezelőnek? Osztalékot is kap a tulajdoni részéből a magánszemély, amiből szintén le lett vonva az szja, a csökkentett összeget kapott osztalékként kell kezelnie a vagyonkezelőnek? A költségek között kell/lehet elszámolni az ingatlannal kapcsolatban felmerült kiadásokat (elektromos áram, víz, építményadó, értékcsökkenés)?
Részlet a válaszából: […] ...(pl. ingatlan-bérbeadás) után a bizalmi vagyonkezelőnek a kezelt vagyonnal kapcsolatos bevételeket (pl. vagyonkezelt ingatlan bérleti díja), költségeket (pl. ingatlanüzemeltetés költségei) és ráfordításokat (pl. ingatlan után fizetendő adók) a kezelt vagyonhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Üzleti ajándék wellnessutalvány formájában

Kérdés: Franchise-rendszerben működő nagykereskedés üzleti ajándékot kíván adni 20 éves partnereinek (kb. 150 E Ft wellnessutalvány formájában). A partnerek gazdálkodási formája: bt., kft., egyéni vállalkozó. Hogyan kell adózni és járulékot fizetni a juttatott utalvány után? Mennyiben változik az adózási és járulékfizetési kötelezettség, ha az utalványt a cég vezetője kapja?
Részlet a válaszából: […] ...hanem a cégek vezetői és az egyéni vállalkozó mint magánszemély kapja. Az üzleti ajándék juttatása a társasági adóban elismert költségnek minősül a Tao-tv. 3. számú melléklet B rész 16. pontja alapján.Ha a franchise-rendszerben működő nagykereskedés az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 26.

Bérleti díj mint eszközérték – hipa

Kérdés: Egy cég irodaépületet bérel a tulajdonosától, majd azt további albérletbe adja a bérleményt ténylegesen használók számára. Az őt terhelő bérleti díjat közvetített szolgáltatások értékeként ráfordításként számolja el. A helyi adótörvénynek az eszközérték-arányos adóalap-megosztásra vonatkozó szabályai szerint a költségként elszámolható bérleti díj tartozik az eszközérték fogalmába. Mivel jelen esetben a fizetett bérleti díj nem költség, hogyan kell számítani az eszközértékét?
Részlet a válaszából: […] ...hatálya alá tartozó vállalkozó főszabályként a Tao-tv. rendelkezései szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírást, a költségként elszámolható bérleti díj, lízingdíj összegét veheti eszközérték címén figyelembe. Mindezzel kapcsolatban hangsúlyos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 15.

Vevőtalálkozó költségeinek elszámolása

Kérdés: A nagykereskedő cég a vevő vállalkozásainak képviselőit vevőtalálkozóra hívja meg. A vevőtalálkozón a résztvevők részére ételt, italt szolgálnak fel, vendégművészek lépnek fel, szakmai előadásokat tartanak. A vevőtalálkozón nagyobb értékű eszközöket – tévé, okostelefon, műszaki cikkek, italcsomagok – adnak át sorsolás keretében. Hogyan kell ezeket elszámolni? Az áfa levonható? Milyen személyijövedelemadó-, illetve társaságiadó-vonzata van?
Részlet a válaszából: […] ...nyújtott kapcsolódó szolgáltatás, utazás, szállás, szabadidőprogram stb. Itt megjegyzendő, az utazás és a szállás átvállalt költségét az adott üzleti eseményhez kapcsolódóan csak akkor kell reprezentációs költségként elszámolni, ha az eseményen részt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 12.

Béren kívüli juttatás könyvelése kivás kft.-nél

Kérdés:

Kérem, ismertessék a 2019-ben kivás kft. által a munkavállalóknak adott béren kívüli juttatások és egyes meghatározott juttatások teljes körű könyvelését!

Részlet a válaszából: […] ...után fizetendő személyi jövedelemadó: T 552 – K 462, szociális hozzájárulási adó: T 5612 – K 463-8;– a reprezentációs költségek elszámolása az igazolt, áfát is magában foglaló számla alapján: T 552 – K 454, kapcsolódóan a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: A személyi jellegű egyéb kifizetéseket az Szt. 3. §-a (7) bekezdésének 3. pontja tartalmazza. Az Szja-tv. 1. számú melléklete hosszan részletezi a személyijövedelemadó-mentes bevételeket (amelyek jellemzően magánszemélyek bevételei, azaz személyi jellegű egyéb kifizetésnek minősülnek, de nem így nevesítettek), az Szja-tv. 70. §-a egyes meghatározott juttatásokról, a 71. §-a a béren kívüli juttatásokról, mint adóköteles jövedelmekről rendelkezik. A KSH munkaügyi statisztikája, ami a kereseten kívüli jövedelem egyes elemeit egyéb munkajövedelemként, szociális költségként, egyéb munkaerőköltségként határozza meg. A probléma az, hogy a három helyen történő szabályozás csak részben fedi le egymást, nehezen (vagy egyáltalán nem) feleltethetők meg egymásnak, esetenként nem is azonosíthatók. A kérdés az, hogy a többirányú követelményeknek a számvitel hogyan tud megfelelni?
Részlet a válaszából: […] ...juttatások és személyi jövedelemadója553. Munkavállalóknak, tagoknak fizetett személyi jellegű kifizetések554. Jóléti és kulturális költségek559. Egyéb személyi jellegű kifizetések551. Béren kívüli juttatások és személyi jövedelemadójaLegutóbb a Számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.
1
2
3
8