Reklámadó (adó, adóelőleg)

Kérdés: Cégünk elsősorban reklámmegrendelő, illetve saját célú reklámközzétevő. A reklámszerződéseket leginkább magyar sportegyesületekkel kötöttünk és kötünk, akik a sportpályákon kihelyezett táblákon, illetve a játékosok mezein megjelenítik cégünk logóját és nevét. A 2014. augusztus 20-án benyújtandó bevallással és adóelőleggel kapcsolatban kérdezem: Előleget saját célú reklámközzétevőként kell fizetnünk a közzététellel kapcsolatban 2013-ban felmerült közvetlen költségek alapján? A reklám megrendelőjeként előleget 2014 augusztusában és novemberében nem kell fizetnem (valamint a december 20-i feltöltésnél sem)? Úgy gondolom, a közzétevő az árbevétele alapján az előleget köteles megfizetni. A közzétevő 2013. évre nyilatkozatot nem állít ki (vagy az előleg megállapítása és fizetése miatt ez kérhető vagy kérni kell?), így arról nincs információnk, hogy átvállalja az adófizetési kötelezettséget vagy sem. Ha nyilatkozat hiányában mint megrendelő köteles lennék a havi 2,5 M Ft-ot meghaladó rész után adózni, jelen esetben az előleget megfizetni, akkor előfordulhat kétszeres adóztatás. Cégünk kapcsolt vállalkozás. A kapcsolt vállalkozásoknak a reklámbevételből, a saját célú reklámból és reklámértékesítő ügynökségektől származó árrésével növelt adóalapját kell összeadni? A megrendelőre eső adóalapot nem kell bevonni a közös adóalapba, azt mindenki "maga rendezi"?
Részlet a válaszából: […] ...saját célú reklám, illetve reklámközzétevőként kell fizetni a cégnek a közzététellel kapcsolatban, 2013-ban felmerült közvetlen költségek alapján.Megrendelőként előleget és december 20-án "feltöltést" nem kell teljesíteni. A közzétevőtől (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Látványcsapatsport támogatása

Kérdés: A látványcsapatsport-támogatásból megvalósuló beruházás elszámolásával kapcsolatban kérdezem. Önkormányzat tulajdonában levő ingatlanon sportegyesület létesítményt kíván létrehozni, amelyhez a szakszövetségtől nagy összegű támogatást kapott. Az önkormányzat egy közszolgáltatással vegyes hasznosítási szerződésben azt kívánja rögzíteni, hogy hasznosítási díjuk teljesítését az idegen eszközön végzett beruházásnak könyv szerinti értéken történő átruházása jelenti. A hasznosítási díjról az önkormányzat, tulajdonjogának bejegyzésétől kezdve, minden a tárgyhónapot követő hó 5-ig számlát állítana ki. Jogos-e az elszámolás tervezett módja, megvalósítható-e a hasznosítási díj ellenében a beruházás átruházása az egyesület részéről, tekintettel a Tao-tv.-ben megfogalmazott 15 éves hasznosítási követelmény fenntartására? Amennyiben igen, hogyan könyvelendő a sportegyesületnél az egész konstrukció, ideértve a sportegyesület által kapott támogatást is?
Részlet a válaszából: […] ...vagy más jogcímen használt létesítménynek a bérleményre vagy más jogcímen történő használatra eső tényleges értékcsökkenési költségei és működési költségei összegének 50%-ánál, figyelembe véve a hivatásos sportszervezet által ténylegesen igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Költségtérítések sportszerződés alapján

Kérdés: A 2004. évi Igazolási és Átigazolási Szabályzat alapján egy sportegyesülettel amatőr labdarúgói sportszerződést (sportszerződés) kívánok kötni. Ezek alapján a versenyzéssel kapcsolatosan költségtérítést kapok: edzésre járáshoz távolságiautóbusz-bérlet 100%-os költségtérítését számla alapján, illetve mérkőzésre járás címén autóbusz-, illetve vonatjegy 100%-os térítését. A fentieken túlmenően az egyesület évi 60 000 Ft sportfelszerelés értékét számla ellenében megtéríti, illetve vidéki mérkőzések esetén a közös ebéd költségét is az egyesület fizeti. Bizonyos helyezés elérése esetén évi 60 000 Ft eredményességi jutalmat is ígértek. Kérdésem, hogy a fenti juttatások után milyen adó- és egyéb járulékfizetési kötelezettségem keletkezik, illetve ha van a fenti juttatások után adófizetési kötelezettség, az engem vagy a foglalkoztatómat, az egyesületet terheli?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony egyike sem állfenn, úgy a juttatással összefüggésben nem keletkezik adófizetésikötelezettsége sem a magánszemélynek, sem a költséget megtérítősportegyesületnek. (A válasznál feltételezzük, a labdarúgói sportszerződésalapján nem munkaviszonyban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 19.

Támogatás: sportegyesület

Kérdés: Társaságunk reklámmegállapodás alapján sportegyesületet támogat. Hogyan kell elszámolni a támogatás összegét, és van-e valamilyen adóvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...8. §-a (1) bekezdésének d) pontja és a 3. számú melléklet A) fejezetének 4. pontja alapján a kft.-nél abban az esetben nem elismert költség a reklámszolgáltatás igénybevétele miatt felmerült költség, ha egyértelműen megállapítható, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 31.