Vissza nem térítendő pályázati összegek elszámolása

Kérdés: Cégünk 70 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati összeget nyert, amelyet 234 dolgozó képzési költségére, kieső munkaidőre járó bértámogatásra, projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költségekre kaptunk. A nyert összegből a bankszámlánkra megérkezett 40 millió forint, ami a pályázati dokumentum alapján a képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség. A projekt időtartama: 2023. 10. 01. – 2025. 03. 31-ig tart, amely időszak alatt a kieső bér összegét havi jelentéseink alapján fogják folyósítani, a maradék 30 millió forint összegben. Az idáig érkezett 40 millió forint előleget a kötelezettségek között tartjuk nyilván. Ez így helyes? El kell határolnom az egyéb bevételek közé, vagy itt kell maradnia a véglegessé válásig? Hová kell könyvelnem az érkező kieső időre járó támogatásokat, amelyek havi ütemezés szerint érkeznek? Az érkező projektlebonyolítási költségszámlák könyvelése után, a költségek és bevételek egyezőségének biztosítására kell bármilyen rendező tételt könyvelnem? Hiszen így ebben az évben terheli a projektköltség az eredményt, de a pályázati pénz előlegen van, és nem bevételen. Mindezeket hogyan kell helyesen könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...feltételezésekkel kell élnünk.A nyert összegből a bankszámlára megérkezett 40 millió forintot helyesen könyvelték előlegként a kötelezettségek között. Az előlegből olyan összeget lehet az egyéb bevételek közé átvezetni, amilyen összeget a pályázati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Rendezvényszervezés adóztatása

Kérdés: Társaságunk üzleti célú rendezvényszervezési szolgáltatást vesz igénybe. Ez a komplett szolgáltatás magában foglalja a terembérletet, a technika biztosítását, vendéglátást, a szervező díját stb. Ha a szolgáltatást nyújtó fél tételenként számlázza ki a fentieket, akkor mi tételenként megvizsgáljuk, hogy az áfa levonható-e, és terheli-e szja/szocho fizetési kötelezettség. A szervező javaslata, hogy majd ő az egyes tételeket megvizsgálja, ha kell, leadózza, és felénk már csak egy tételt, "rendezvényszervezés" címen számlázna, illetve kiállít részünkre egy igazolást, hogy az adót megfizette az adóköteles tételek után. Ez a megoldás egyszerűsítené, segítené társaságunknál a könyvelést, adóbevallást. Kérdés azonban, hogy helyes-e ez a megoldás? Az Szja-tv. 69. §-a alapján az egyes juttatások után az adót a kifizető fizeti meg. Megfelel-e a fenti megoldás ezen előírásnak? Hogyan ellenőrzi ezt a befogadott számlát nálunk a NAV? Elegendő a kapott nyilatkozat, vagy abban részletesen be kellene mutatni, mely tétel után milyen összegű adót vallottak be? Levonhatjuk-e mi a teljes "rendezvényszervezés" szolgáltatás áfáját, mivel abba pl. a vendéglátás is beépült?
Részlet a válaszából: […] ...levonási tiltás vonatkozik), úgy az egyes elemek elkülönített számlázását írja elő.Figyelemmel kell lenni továbbá arra, hogy az adókötelezettségek teljesítése a kötelezettől nem vállalható át, az Art. 35. § (1) bekezdésében foglalt általános szabály alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 13.

Szakfeladat ellátása – 40%-os adómérték?

Kérdés: A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012/CXLVII. törvény 8. § (6c) bekezdés szerint:
"Ha az Art. szerinti kifizető a tárgyévben ugyanazon kisadózó vállalkozásnak az év elejétől összesítve 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt juttat, a 3 millió forintot meghaladó összegű juttatás után 40 százalékos mértékű adót fizet. Az adó alapjának meghatározása során nem kell számításba venni azt az összeget, b) amelyet a kifizető az Egészségbiztosítási Alapból származó finanszírozásként juttat az egészségügyi szolgáltató kisadózó vállalkozásnak". Mentesül-e a 40 százalék adómérték megfizetése alól az a kifizető, aki az önkormányzattól átvett szakfeladat szerint, a városban nonprofit kft. keretein belül ellátja az orvosi ügyeletet, melyet az Egészségbiztosítási Alappal kötött szerződés szerint az Alap finanszíroz? Az ügyeletet természetesen több orvos bevonásával tudja ellátni, akik a nonprofit kft. felé mint kisadózó vállalkozók számláznak.
Részlet a válaszából: […] ...8. § (6c) bekezdés b) pontja szerint, azon 3 millió forintot meghaladó összegű kifizetések mentesülnek a 40 százalékos mértékű adókötelezettség alól, amelyeket a kifizető az Egészségbiztosítási Alapból közvetlenül fizet ki az egészségügyi szolgáltatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 28.

Közműfejlesztési hozzájárulás nyilvántartása

Kérdés: Társaságunk víziközmű-szolgáltató. A 2011. évi CCIX. törvény 72. §-ának (2) bekezdése szerint a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást a víziközmű-szolgáltató szedi be az ellátásért felelős javára, és jogosult azt jogszabály vagy hatóság által előírt vagy az üzemeltetési szerződésből fakadó felújítási, pótlási és beruházási kötelezettség teljesítéséhez szükséges mértékig felhasználni, összhangban a hivatal által jóváhagyott gördülő fejlesztési tervvel. Állásfoglalásunkat olyan esetre szeretnénk kérni, hogy helyes eljárásnak tekinthető az, ha
-az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában áll a víziközművagyon, társaságunk az önkormányzattal kötött bérleti-üzemeltetési szerződés keretében üzemelteti azt, és gondoskodik a víziközmű-szolgáltatás biztosításáról;
-a nem lakossági felhasználók a közműfejlesztési hozzájárulást társaságunk részére fizetik meg, amelyről társaságunk a befizetést követően kiállítja a számlát;
-társaságunk a befizetett hozzájárulást elkülönítetten halasztott bevételként tartja nyilván;
-a rendelkezésre álló közműfejlesztési hozzájárulást az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű-rendszeren végzett felújítási, bővítési munkákra használja fel.
Amennyiben a fenti eljárás helyes, további kérdésünk, hogy
-az önkormányzati tulajdonon elvégzett beruházási, illetve felújítási munkák (létrejött új eszközök, illetve felújítások) milyen módon és milyen bizonylati alátámasztással/megállapodással, illetve milyen számviteli elszámolással (könyvelési tételek megjelölésével) kerülhetnek az önkormányzat részére átadásra;
-a befizetett közműfejlesztési hozzájárulás felhasználása (a halasztott bevétel feloldása) milyen számviteli elszámolással lehetséges.
Kérjük, hogy állásfoglalásukban szíveskedjenek a jogszabályi hivatkozásokat is feltüntetni a számviteli elszámolásokhoz kapcsolódóan. Amennyiben a fenti vázolt eljárásunk – véleményük szerint – nem megfelelő, kérjük, hogy a szabályos eljárási menetet az azt alátámasztó bizonylatolással és kapcsolódó könyvelési tételek megjelölésével szíveskedjenek megadni.
Részlet a válaszából: […] ...A 72. § (2) bekezdéséből következik, hogy csak a számviteli előírásoknak megfelelő felújítási, pótlási és beruházási kötelezettség teljesítésére használható fel a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás pénzeszköze (T 455 – K 3853). A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 14.

Euróban meghatározott munkabér és adóinak könyvelése

Kérdés: A Számviteli Levelek 434. számában a 8355. kérdésre adott válaszban foglalkoztak az euróban meghatározott munkabér adóival, kitérve arra is, hogy mely esetekben keletkezhet árfolyam-különbözet. A kérdező arra is választ várt, hogy van-e eltérés, ha a kifizetés a forintban vezetett bankszámláról, illetve az euróban vezetett bankszámláról történik. A válasz nehezen értelmezhető konkrét értékek (összegek), illetve számlaösszefüggések hiányában. Szíveskedjenek az árfolyam-különbözetek keletkezését külön-külön bemutatni, egyrészt a forintbankszámláról, illetve az euróbankszámláról történő kifizetéshez kapcsolódóan, másrészt azt is, ha a társaság a könyveit euróban, illetve forintban vezeti.
Részlet a válaszából: […] ...kell átutalni: T 463-1, 462 – K 384 (259+210 = 469 E Ft). Ha csak euróban vezetett bankszámlája van, akkor az adóhatósággal szembeni kötelezettség teljesítéséhez el kell adnia az eurót. Ha a banknak az eurót 348 forintért adja el a társaság, akkor a 259 ezer...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 12.

Alkalmazott nyilvántartása katás vállalkozónál

Kérdés: Katás vállalkozónak az alkalmazottja után milyen dokumentumokat kell vezetnie (tb-kiskönyv stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 37. § (1) bekezdése értelmében a biztosított a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony létesítésekor az "Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Bérbeadás vagy szálláshely-szolgáltatás

Kérdés: Társaságunk mint anyavállalat a tulajdonunkban lévő üdülőben részben a leányvállalatok dolgozóinak, részben a saját dolgozói részére üdülési lehetőséget biztosít május 1. és október 1. közötti időszakban, a külön üdülési szabályzatban rögzítetteknek megfelelően. A KSH szerinti besorolás: Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatás a 173/2003. sz. kormányrendelet alapján. Saját dolgozóink térítésmentesen vehetik igénybe az üdülőt, ezen térítésmentes juttatás kalkulált értéke után a munkabérre vonatkozó adó- és járulékfizetési szabályok alapján teljesítjük adó- és járulékfizetési kötelezettségünket. A tagcégek részére évente határozott idejű bérleti szerződés alapján 27%-os áfát felszámítva engedjük át az üdülőt, az üdülési szabályzatban meghatározott heti turnusváltásokban megvalósuló üdülés céljára. A tagcégekkel kötött bérleti szerződés tartalmazza a bérleti időszakot, a bérleti díjat, azt, hogy az üdülőt csak beutalt személy használhatja. Nem tér ki a mellékszolgáltatásokra (ágyneműcsere biztosítása, gondnok foglalkoztatása). Minden üdülő kitakarítva adja át az üdülőt. Helyesen járunk-e el, ha bérletnek minősítjük a tagcégekkel kötött, május-október közötti időszakra vonatkozó szerződést, miközben a tagcégek dolgozói heti turnusváltásban veszik igénybe az üdülőt, vagy valójában "Szálláshely-szolgáltatásra" kellene szerződést kötnünk?
Részlet a válaszából: […] A válaszhoz nézzük meg a vonatkozó jogszabályok előírásait.A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. §-ának 23. pontja szerint szálláshely-szolgáltatás: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében rendszerint nem huzamos jellegű, éjszakai ott-tartózkodást,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 9.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...a beszerzéshez szükséges összegben, akkor azt – külön kölcsönszerződés alapján – az "A" társaságnál fejlesztési célú kölcsönkötelezettségként a kapott összegben, a "B", illetve "C" társaságnál fejlesztési célú kölcsönkövetelésként az adott összegben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Közvetített szolgáltatás – iparűzési adó

Kérdés: Egy társaság a tulajdonában álló ingatlant több bérlőnek bérbe adja. A bérleti díj mellett a bérlők üzemeltetési díjat is fizetnek, a bérelt ingatlan négyzetméterének arányában. A szerződés szerint az üzemeltetési díj az alábbi tételeket foglalja magában:
- az ingatlan vagyonbiztosítása, építményadó;
- központi épületgépészeti berendezések, fővezetékek karbantartása, javítása (vízszolgáltatás, gáz, fűtés, csatorna, elektromos szolgáltatás);
- épületek szerkezeti elemeinek karbantartása, javítása;
- közös területek takarítása, rovarirtás;
- nonstop őrzés és védelem;
- tűzvédelmi rendszerek karbantartása, javítása;
- az üzemeltetési tevékenység felügyelete.
A bérbeadó a működés során az összes fenti szolgáltatást külső szolgáltatótól veszi igénybe, erre nincs utalás a szerződésben. A szerződés szerint a bérbeadó havonta fix összegű üzemeltetésidíj-előlegre jogosult. A számla havonta üzemeltetésidíj-részszámlaként kerül kiállításra. Az üzemeltetésiköltség-előleg összegével negyedévenként számol el a bérbeadó, ekkor kiállítja a negyedéves tényadatok alapján a különbözetről a számlát. A fentiekben felsorolt tételek közül az iparűzési adó elszámolásakor mely költségek vehetők figyelembe közvetített szolgáltatásként? A közvetített szolgáltatásként elismert és nem elismert egyéb költségek továbbszámlázásakor milyen formai követelmények merülhetnek fel a számla kiállításakor? A fenti költségek figyelembe vehetők-e közvetített szolgáltatásként, ha azok a kimenő számlán egy összegben üzemeltetési díjként szerepelnek, azon feltüntetésre kerül, hogy közvetített szolgáltatást tartalmaz, és a mellékletben kerülnek részletezésre az érintett tételek?
Részlet a válaszából: […] ...a bérleti díjba épülnének, s a szerződésben nem külön elnevezésű (igaz, esetenként időről időre eltérő összegű) fizetési kötelezettséget fogalmaznának meg.Megjegyezzük, hogy amennyiben például a bérlő bérbeadón keresztül, külön szerződés alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 12.

Törvényes zálogjog érvényesítése

Kérdés: Vállalkozásunk ingatlan-bérbeadással foglalkozik. A bérletidíj-tartozás rendezése érdekében társaságunk a bérleményt lezárta, az abban tárolt eszközökön (kézi) zálogjogát érvényesíteni kívánja. Ezen árukat, eszközöket társaságunk értékesíteni szeretné. Hogyan történik ezen eszközök számviteli, adójogi elszámolása mind a bérbeadónál, mind a bérbevevőnél?
Részlet a válaszából: […] ...jogosultjaként a zálogjogosultat kell feltüntetni, és a bérbeadónál a befolyó ellenértéket kell könyvelni a bérlővel szembeni kötelezettségként (T 384 – K 4798).A zálogjogosult (a bérbeadó) az értékesítést követően késedelem nélkül köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.
1
2
3
10