Követelésre 100%-ban értékvesztés, adóalap-csökkentés

Kérdés: Egy magyar gazdasági társaság több évig üzleti kapcsolatban állt egy német céggel, aki a vevője volt. Folyamatosan csúszásban állt a számlák kiegyenlítésével, de egy megállapodás alapján, ha a magyar cég benyújtott egy számlát, akkor a legrégebbit kiegyenlítette. 2023 májusában ezek a kiegyenlítések is elmaradtak, így további számlák beadása nem történt, a fennálló tartozások (2021-2023 közöttiek) behajtására pedig egy nemzetközi behajtócéghez fordult. A behajtócég semmilyen fórumon nem tudta velük a kapcsolatot felvenni, ezért részletes hiteljelentést kért, ami alapján kiderült, hogy a legrosszabb hitelminősítéssel rendelkezik a német cég, és 13 végrehajtási eljárás szerepel vele szemben, így sikeres végrehajtásra nincs esély. Ezek alapján a követelés teljes összegére 100% értékvesztést számolt el a magyar gazdasági társaság 2023. év végén, amivel az adóalapot megemelte. Lehetősége lesz-e a 2024-es taobevallásban a követelések 20%-át adóalap-csökkentő tételként beállítani? Ha igen, melyik értéknek kell a 20%-át venni? (Egyes követelések már többször is átértékelésre kerültek az adott üzleti évek végén.) Mivel a hitelező nem bízik abban, hogy bármekkora összeg is megtérül, nem kíván további lépéseket tenni, a felmerülő költségek miatt. Ebben az esetben elévüléskor kivezetheti-e (összevezetve a vevőkövetelést az értékvesztéssel) a könyvviteli nyilvántartásból a követeléseket? Keletkezik-e további adóvonzata az összevezetésnek?
Részlet a válaszából: […] ...alá lehet támasztani, hogy a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez, vagy növeli a veszteséget)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Behajthatatlan követelések önellenőrzése

Kérdés: Adóellenőrzéssel lezárt adóévünkben (2019) van több olyan követelésünk, amelyek behajthatatlanok lettek. Viszont a felszámolás kezdete óta csak idén telt el a két esztendő. Erre az évre így is beadható áfás önellenőrzési bevallás ezen követelésekre vonatkozóan?
Részlet a válaszából: […] ...általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa-tv.) 259. § 3/A. pontjának c) alpontja szerint behajthatatlan követelésnek minősül többek között az olyan követelés, amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 27.

Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...emelkedésének napját megelőző napra vonatkozóan leltárt készít, valamint nyilvántartásai alapján tételes kimutatást állít össze a követelésekről, nettó értéken a tárgyi eszközökről, nem anyagi javakról. Ennek alapján dönt arról, hogy mely eszközöket visz be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Vagyonkezelésbe adott ingatlan bérbeadása

Kérdés: Egy magánszemély bizalmi vagyonkezelésbe adja az ingatlanjait és a társas vállalkozásának tulajdoni részét, valamint a kedvezményezett szintén magánszemély. Ebben az esetben keletkezik társaságiadó-fizetési kötelezettség? A vagyonkezelésbe adott ingatlan egy része bérbe van adva, az ebből származó bevétel a magánszemélynél jelentkezik, a kifizető a bérbevevő, ezért a magánszemélytől levonásra kerül az szja. Az ebből származó – szja-val csökkentett – bevételt az értékesítés nettó árbevételeként kell kezelnie a vagyonkezelőnek? Osztalékot is kap a tulajdoni részéből a magánszemély, amiből szintén le lett vonva az szja, a csökkentett összeget kapott osztalékként kell kezelnie a vagyonkezelőnek? A költségek között kell/lehet elszámolni az ingatlannal kapcsolatban felmerült kiadásokat (elektromos áram, víz, építményadó, értékcsökkenés)?
Részlet a válaszából: […] ...által kizárólag természetes személy mint kedvezményezett javára kezelt vagyonnak, ha az adóévben csak befektetett pénzügyi eszközök, követelések, értékpapírok vagy pénzeszközök átvétele, birtoklása, hasznainak, vagy ilyen eszközzel kapcsolatos rendelkezési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Egyéni vállalkozó által alapított kft.

Kérdés: Kérem, részletesen ismertessék a 2019. júliustól hatályos, egyéni vállalkozó által alapított kft.-vel kapcsolatos számviteli, adózási, illeték- és egyéb szabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...hasonlóan:– leltárt készít az eszközökről, a kötelezettségekről, valamint nyilvántartásai alapján kimutatást állít össze a követelésekről, nettó értéken a tárgyi eszközökről, nem anyagi javakról – megjelölve az alapított kft. tulajdonába nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Tartozik egyenleg a szállítói számlán

Kérdés: A 2018. évi főkönyvi kivonatban a szállítói számlák egyenlege sok esetben tartozik egyenleget mutatott. Később az is kiderült, hogy a 2018. évet megelőző évek főkönyvi számlái is hasonlóan rendre Tartozik egyenleget mutattak. A partnerek egy része már megszűnt jogutód nélkül. Mit lehet tenni? Hogyan lehet ezt 2019-ben rendezni?
Részlet a válaszából: […] ...vezetése azt nem ellenőrizte, és ezért nem észlelte, hogy a leltár a szállítókkal szemben nem a cég tartozását mutatja, hanem a cég követelését. Ez viszont a cégvezetés felelősségét húzza alá.Nyilvánvaló, hogy a cég vezetésének sürgős feladata az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Egyéni vállalkozó feladata egyéni céggé alakulás esetén

Kérdés: Mi a feladata az egyéni vállalkozónak egyéni céggé alakulás esetén? Mi lesz az egyéni cég jegyzett tőkéje?
Részlet a válaszából: […] ...értékű tárgyi eszköz (ideértve a tartalék alkatrészt és gyártóeszközt is), továbbá az egyéni vállalkozó leltárban szereplő követelései leltárban kimutatott értéke vállalkozói bevételnek minősül az egyéni vállalkozói tevékenység megszűnésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Bérelt személygépkocsi áfájának megosztása

Kérdés: Az egyszeres és a kettős könyvvitelben hogyan kell könyvelni személygépkocsi esetén – a magán- és az üzleti utak következtében havonta változó arányszám miatt – a visszaigényelhető, illetve a befizetendő áfát?
Részlet a válaszából: […] ...hogy mit, milyen összeget kell könyvelni, mivel a könyvelés szabálya az egyszeres és a kettős könyvvitel mellett is adott: a levonható áfakövetelést az adóhatósággal szemben, a le nem vonható áfát (a kérdező szerint a befizetendő áfát) pedig az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Ismeretlen eredetű tőketartalék, fejlesztési tartalék

Kérdés: A kft. átvilágítása során a 2017. évben derült ki, hogy a 2005. évben képzett fejlesztési tartalék, valamint tőketartalék a mai napig szerepel a könyvekben. A tőketartalék képzésének oka sajnos nem ismert az iratok megsemmisülése miatt. A fejlesztési tartalék nem került felhasználásra, visszaírásra. Mivel elévülési időn túli tételekről van szó, mi a helyes eljárás a tőketartalékként és a fejlesztési tartalékként nyilvántartott összegek megszüntetésére?
Részlet a válaszából: […] ...növelten kellett volna rendeznie az adóhatósággal. Erre vonatkozhat az elévülési szabály.)A számviteli előírások alapján azonban csak a követelések-kötelezettségek esetében beszélhetünk elévülésről. (Sőt, ha a követelések-kötelezettségek vonatkozásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 7.

Tagi kölcsön rendezése a végelszámolás előtt

Kérdés: A társaság végelszámolással szeretne megszűnni, azonban akadályozza ezt a tagi kölcsön miatt felmerülő illetékfizetési kötelezettség, valamint a keletkező társasági adó. A társasági adó is a tagi kölcsön miatt keletkezik, mivel a bevételt meg kell növelni azzal. Megszűnéskor is csak az előző évi veszteség 50%-át lehet figyelembe venni? Így illetéket és társasági adót is kell fizetni ugyanazon összeg után?
Részlet a válaszából: […] ...az, hogy a hitelezők igényei kielégítésre kerüljenek. Hitelezői igénynek minősül a tagok (tulajdonosok) tagi kölcsön miatti követelése is. Ezt nem feltétlenül kell a végelszámolás előtt rendezni, de a tagi kölcsön miatti kötelezettséget a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.
1
2
3
4