Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...és egyidejűleg a visszavásárlási értéknek megfelelő összeg átvezetése az eredménytartalékból lekötött tartalékba: T 413 - K 414. A kifizető társaságnak a kifizetést megelőzően meg kell állapítania, hogy a magánszemélyt az üzletrész értékesítése kapcsán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Végelszámoláskor a tulajdonosnak átadott ingatlan

Kérdés: Belföldi székhelyű 3000 E Ft jegyzett tőkével rendelkező gazdasági társaság végelszámolási vagyonmérlegében a székhelyként szolgáló épület-ingatlan könyv szerinti értéke 0 Ft, a saját tőke elemei között az eredménytartalék értéke szintén 0 Ft. Az épület-ingatlan becsült piaci értéke 30.000 E Ft. (Az ingatlan azért nem rendelkezik maradványértékkel, mert a társaság által történő megszerzése a 2000. évi C. törvény hatálybalépése előtt történt, ezért az épület 0 Ft-ra amortizálódott.) A végelszámolási vagyonmérlegben a saját tőke fedezetét 3000 E Ft pénzeszköz biztosítja. Kérjük szakmai véleményüket, hogy az Szja-tv. 68. §-a alapján – a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése során – a gazdasági társaság egyedüli természetes személy tulajdonosának lesz-e személyijövedelemadó-fizetési kötelezettsége, ha átveszi a 0 Ft könyv szerinti értékkel rendelkező épület-ingatlant, amelynek egyébként a piaci értéke 30.000 E Ft. Az épület-ingatlan átadásáról kell-e a társaságnak számlát kiállítania?
Részlet a válaszából: […] ...utóbbi lesz a társaság cégjegyzékből történő törlését követően).A végelszámolás alatt álló társaság az Szja-tv. szempontjából kifizetőnek minősül, ezért meg kell állapítania a magánszemély tulajdonosnak az Szja-tv. 68. §-ának (1) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 27.

Tőketartalék-kivonás adózása

Kérdés: A zrt. 100 db 50.000 forintos részvénnyel alakult meg. Évekkel később 76 új részvényt bocsátottak ki 75.000 forintos áron. Az ázsió a tőketartalékba került. Az eredménytartalékot már kivették osztalékként. Az Szt. szerint a tőketartalék csökkenéseként kell kimutatni a tőkekivonással megvalósított jegyzett-tőke-leszállításhoz kapcsolódó tőketartalék-kivonás összegét. A zrt. tőkekivonással megvalósított jegyzett-tőke-leszállításról fog dönteni, amelynek következtében a törvényi minimumra fogják leszállítani. Kérem, ismertessék a számviteli elszámolását! Az ázsióból kifizetett összeg jövedelemnek minősül? Van-e a társaságnak adó- és/vagy járuléklevonási kötelezettsége, vagy a jövedelmet a magánszemély fogja bevallani? A részvények későbbi értékesítése esetén hogyan kell ilyen esetben a beszerzési értéket meghatározni?
Részlet a válaszából: […] ...során a részvényesek vállalkozásból kivont jövedelemhez jutnak, amelynek az adóterheit a részvénytársaságnak – mint kifizetőnek – kell megállapítania. Az Szja-tv. 68. §-ának (1) bekezdése alapján jövedelem a megszerzett bevételből az a rész...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 14.

Társaság ingatlanának értékesítése

Kérdés: A magánszemély tulajdonos tulajdonában lévő cég (értékesítő cég) a könyveiben kimutatott építési telket (amelynek piaci értéke többszöröse a nyilvántartási értéknek) közvetlenül értékesíti az építési telket a későbbiek során hasznosító cégnek. Az értékesítés áfaköteles? Ha igen, fordítottan adózik? Az áfát a vevő társaság levonhatja? Az értékesítő cégnél hogyan alakul a társaságiadó-kötelezettség? A vevő társaságot terheli-e illetékfizetési kötelezettség? Illetékmentesség érvényesíthető?
Részlet a válaszából: […] ...történő osztalékkifizetést 15 százalék személyi jövedelemadó, 19,5 százalék szociális hozzájárulási adó terheli, amelyet a kifizetőnek kell levonnia az osztalékból, bevallania és befizetnie. (Megszűnt az egészségügyi hozzájárulás. A törvény a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Svájci tulajdonos üzletrészét a kft. megvásárolja

Kérdés: Egy kft. tulajdonosai: 95%-ban svájci cég és 5%-ban magánszemély. A magánszemély svájci állampolgár, életvitelszerűen az év minden napján Magyarországon tartózkodik (állandó tartózkodási kártyája van), magyarországi lakcímkártyája, lakóhelye Magyarországon van. A cég ügyvezetője munkaviszonnyal rendelkezik, bért vesz fel, és adózik utána. A fenti magánszemély az 5%-os üzletrészét (a kft. jegyzett tőkéje 3000 E Ft, 5%-a, 150 000 Ft a magánszemélyé) értékesíti a kft.-nek 5 millió Ft-ért (a kft. eredménytartaléka fedezetet nyújt a vásárlásra).
1. Hogyan adózik és milyen összeg után (5 M Ft-150 E Ft?) Magyarországon a svájci állampolgárságú tulajdonos? A kifizetőnek (a kft.-nek) kell az adókat (szja, eho 14%, 22%) levonnia?
2. A kft. a magánszemélytől megszerzett saját üzletrészét (5%) egy éven belül értékesíteni szeretné a másik (95%-os) tulajdonos svájci cégnek, térítésmentesen. Megteheti ezt? A kft.-nél lesz-e valamilyen adóvonzata ennek a gazdasági eseménynek?
3. Hogyan könyvelem a kft.-nél a saját üzletrész vételét és eladását?
Részlet a válaszából: […] 1. A svájci állampolgárságú kft.-üzletrész-tulajdonos a kérdésben leírtak alapján feltehetően Magyarországon minősül belföldi adóügyi illetőségű magánszemélynek, Magyarországon ad be adóbevallást, és itt adózik az összes jövedelme. Így nem kell figyelemmel lenni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Osztalékelőleg euróban

Kérdés: Ügyfelem osztalékelőleget vett fel euróbankszámláról készpénzben. Ha a májusi osztalékfizetési döntésnél, forintban határozza meg az osztalékot, árfolyam-differenciával kell számolnom, mivel a könyveit forintban vezeti. Helyesen gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...egésze jövedelem. Az osztalékelőleg az adóévi várható osztalékra tekintettel az adóévben kapott bevétel. A személyi jövedelemadót a kifizető a kifizetés időpontjában állapítja meg, és az Art.-ben meghatározottak szerint vallja be és fizeti meg. Feltételezve, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 28.

Üzletrész visszavásárlása, térítés nélküli átadása, tőkeemelés

Kérdés: A kft. 600 E Ft jegyzett tőkével rendelkezik, a tagok száma 3 fő, a jegyzett tőkén belüli arányok egységesen 200-200-200 E Ft. A társaság egyik tagja kiválik, és eladja az üzletrészét 6530 E Ft-ért, a két régi tag térítésmentesen megkapja. Egyúttal felemelik a jegyzett tőkét az eredménytartalék terhére, 3000 E Ft-ra. Az eredménytartalék összege 40 000 E Ft. A leírt gazdasági eseményeket hogyan kell könyvelni? Milyen adóvonzatok keletkeznek? A 6530 E Ft fizethető-e az eredménytartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...a) pontja alapján [6530 E Ft]: T 413 – K 414.A visszavásárlási érték kifizetéséhez kapcsolódóan meg kell jegyezni, hogy mivel a kft. kifizetőnek minősül, az üzletrész átruházása miatt a kilépő tagnál jelentkező árfolyamnyereségből (feltételezhetően: 6530-200 =...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 14.

Pótbefizetés visszafizetése új tulajdonosnak

Kérdés: A társaság tulajdonosa egy külföldi cég. A társaság a veszteség miatti negatív saját tőkét pótbefizetéssel rendezte, amelyet a lekötött tartalékba helyezett. Időközben tulajdonosváltás történt, és a társaság új tulajdonosa egy magyar illetőségű magánszemély lett. Ha a társaság nyereséges lesz, és lehetővé válik a pótbefizetés visszafizetése, akkor keletkezik-e bármilyen adó- és járulékfizetési kötelezettsége a magánszemélynek vagy a társaságnak?
Részlet a válaszából: […] ...– az Szja-tv. 68. §-a szerint – a vállalkozásbólkivont jövedelemnek kell tekinteni. Ezen összegből a kifizető köteles 25százalék személyi jövedelemadót és az Eho-tv. 3. §-a (3) bekezdésének a) pontjaalapján 14 százalékos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 12.

Visszavásárolt üzletrész hasznosítása

Kérdés: A kétszemélyes kft. (férj, feleség) az elmúlt évben válás következtében egyszemélyessé vált. A kivált taggal az elszámolás megtörtént, a kft. visszavásárolta a tag 1,5 millió forintos üzletrészét 60 millió forintért (50%). Ha a tagnak ingyenesen átadjuk, akkor a 60 millió forint összevont jövedelemként adózik? Ezt a tag nem tudja vállalni. Ha a kft. bevonja, a saját tőke elbírja, van annak valami adóvonzata a tagnál, illetve a kft.-nél? A tőke- és eredménytartalék 120 millió forint, a lekötött tartalék 60 millió forint, a jegyzett tőke 3 millió forint. Van-e valamilyen más, kedvezőbb megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...amikora kft. visszavásárolta az egyik tag, a kilépő tag 1,5 millió forint névértékűüzletrészét 60 millió forintért, a kft. – mint kifizető – kötelesmegállapítani, hogy a visszavásárlás során a magánszemélynek keletkezett-eárfolyamnyereségből származó jövedelme...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 22.

Jegyzett tőke emelése az eredménytartalékból (szja)

Kérdés: Társaságunk 2006. évben az eredménytartalékból megemelte a jegyzett tőkét. A kft. tulajdonosai belföldi magánszemélyek. A tőkeemeléskor a magánszemélyek semmilyen adót nem fizettek. 2008. évben az egyik tulajdonostól a társaság visszavásárolja névértéken a rá eső üzletrészét. A magánszemély hogyan adózik? Melyik évben hatályos jogszabályok szerint?
Részlet a válaszából: […] ...után a személyi jövedelemadó mértéke 25 százalék. A személyijövedelemadót a visszavásárlás időpontjára kell megállapítani, a kifizetőnek (akft.-nek) kell megállapítania, az Art.-ben meghatározottak szerint bevallania,és befizetnie a 2008-ban, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 20.
1
2