Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...T 371 - K 384, 100.000 E Ft, és egyidejűleg a visszavásárlási értéknek megfelelő összeg átvezetése az eredménytartalékból lekötött tartalékba: T 413 - K 414. A kifizető társaságnak a kifizetést megelőzően meg kell állapítania, hogy a magánszemélyt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Üzletrész ellenében kötelezettségátvállalás

Kérdés: Az anyavállalat a 100%-ban tulajdonolt kft.-jének a kft. 10 000 E Ft névértékű üzletrészét átadja azzal, hogy a kft. átvállalja tőle a garanciális kötelezettségeit 36 000 E Ft értékben. Ez esetben nem szokványos "csereügyletről" van szó. Hogyan kell az ügyletet elszámolni a kft.-nél, illetve az anyavállalatnál? Hogyan kell kimutatni a kötelezettséget az anyavállalatnál? Az átvállalt kötelezettséget el lehet-e időbelileg határolni, mivel a garanciális kötelezettség terhére elvégzendő munkák a jövőben jelentkeznek?
Részlet a válaszából: […] ...saját üzletrészek visszavásárlásakor az Szt. 38. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint az eredménytartalékból kell lekötni, és a lekötött tartalékba átvezetni a visszavásárolt saját üzletrészek könyv szerinti értékét. Jelen esetben ez a visszavásárlási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Eurós kölcsön határidős ügylettel

Kérdés: A társaság 1 millió euró kölcsönt kap a tulajdonosától, ami 2014. június 30-án átutalással megérkezett. Az euró beérkezésének időpontjában az MNB-árfolyam 310 Ft/euró. A kölcsön visszafizetésének határideje 2015. június 30-a. A társaság kifizetéseinek rendezéséhez az eurót forintra váltja át, és felhasználja. A társaság határidős vételi szerződést köt a bankkal, amely alapján 2015. június 30-án 315 Ft/euró árfolyamon vásárolhat a kölcsön visszafizetéséhez 1 millió eurót. Hogyan kell értékelni 2014. december 31-i beszámolóban az 1 millió eurós kötelezettséget 320 Ft/euró árfolyam esetén? A határidős vételi szerződés alapján a kölcsön futamidejére vetítve a határidős szerződésből adódó kötelezettségtöbbletet, esetleg időarányos részét?
Részlet a válaszából: […] ...az Szt. 41. §-ának (4)-(5) bekezdése szerinti céltartalék képzése mellett, és a különbözetnek az eredménytartalékból a lekötött tartalékba történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Devizás beruházási hitel más devizára váltása

Kérdés: Ügyfelünk CHF beruházási bankhitelt vett fel. A devizás tételek év végi átértékelése során keletkező árfolyam-különbözet jelentősnek minősült. A CHF-hitelnél keletkező nem realizált árfolyamveszteséget a társaság halasztott ráfordításként elhatárolta, céltartalékot képezett, lekötött tartalékba helyezett. A következő üzleti évben a bank a hitel pénznemét CHF-ről euróra módosította, a szerződés egyéb feltételei változatlanok maradtak. Pénzmozgás nem történt. Hogyan számoljuk el a fenti gazdasági eseményt? A CHF-hitelre elszámolt halasztott ráfordítást meg kell szüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...az elhatárolt árfolyamveszteség és aképzett céltartalék összege különbözetének megfelelő összeget pedig azeredménytartalékból a lekötött tartalékba át kellett vezetni. Feltételezzük, hogy a fentiek figyelembevételével történt abanki hitel nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 15.