Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...T 371 - K 384, 100.000 E Ft, és egyidejűleg a visszavásárlási értéknek megfelelő összeg átvezetése az eredménytartalékból lekötött tartalékba: T 413 - K 414. A kifizető társaságnak a kifizetést megelőzően meg kell állapítania, hogy a magánszemélyt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Üzletrész visszavásárlása, bevonása

Kérdés: A társaság 8000 E Ft-ért vásárolja vissza a személyesen már nem közreműködő tagok üzletrészeit. Az alapításkori törzsbetétek összege 370 E Ft. (Ebből a 370 E Ft-ból visszavásárolt üzletrészek térítés nélküli átadása miatt 740 E Ft lett.) Jegyzett tőke 5050 E Ft, eredménytartalék 165.000 E Ft. Szabályosan járunk-e el akkor, ha 370 E Ft névértékkel csökkentjük a jegyzett tőkét? A névérték és a visszavásárlási érték közötti különbözettel csökkentjük az eredménytartalékot is? A tőkeleszállítással egy időben legalább 370 E Ft tőkeemelést hajtunk végre az eredménytartalék terhére? Növelnünk kell-e a 2022. évi kivaalapot, és ha igen, milyen összeggel? A társaság 2015-től kivaalany. Kifizetés előtt milyen közterhei vannak a 8000 E Ft-os összegnek?
Részlet a válaszából: […] ...üzletrészek könyvelése-a visszavásárlási értéken: T 3731 – K 4792;-a visszavásárlási érték átvezetése az eredménytartalékból a lekötött tartalékba: T 413 – K 414.A visszavásárolt üzletrészeket átadó tagok jövedelmének megállapítása után a tag...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Üzletrész-visszavásárlás, majd -bevonás

Kérdés: Kft. ügyfelemnél üzletrész-visszavásárlás történt. A bekerülési érték és a névérték különböző összegű volt, a társaság az üzletrész bevonása mellett döntött. Ennek milyen könyvelési és adózási vonzatai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...figyelembe nem vett – adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék összegefedezetet nyújtson úgy, hogy a lekötött tartalékkal, a pozitív értékelési tartalékkal, továbbá a visszavásárlás (megszerzés) értékével csökkentett saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Szövetkezet megszüntetése végelszámolással

Kérdés: A mezőgazdasági szövetkezet 1992-ben alakult. A 2000-es években részleges átalakulással létrejött egy új mezőgazdasági rt. A szövetkezet a mai napig létezik, bár gazdasági tevékenységet nem folytat. A szövetkezet a 2018. 07. 18-i döntés szerint végelszámolással, jogutód nélkül megszűnik. Ez a dátum a végelszámolás kezdő időpontja is. A szövetkezet ingatlanokkal rendelkezik, pénzeszköze minimális. A jegyzett tőkében szerepel üzletrész, ami nevesített vagyonból származik. Ezt hogyan kell kezelni? Annak idején ennek az üzletrésznek a tulajdonosai nem akarták átruházni üzletrészüket sem az állam, sem más számára, így maradt a szövetkezetnél. Van olyan üzletrész, amely hagyatéki eljárásban szerepel. Mivel a szövetkezet csak tárgyi eszközökkel rendelkezik, amelyeket nem tud értékesíteni, van-e arra lehetőség, hogy ezekért az üzletrészekért eszközt adjon cserébe? A vagyonfelosztási javaslatban a tagok eszközt kapnak, van-e annak adózási, esetleg különleges számviteli vonzata? Milyen teendői vannak ezzel kapcsolatosan a szövetkezetnek?
Részlet a válaszából: […] ...a tagoktól a szövetkezeti üzletrészt visszavásárolták. A visszavásárlás könyvelése: T 373 – K 384 a visszavásárlási értéken, és lekötött tartalék képzése: T 413 – K 414, ugyanezen összegben. A visszavásárolt szövetkezeti üzletrész bevonásakor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Üzletrész ellenében kötelezettségátvállalás

Kérdés: Az anyavállalat a 100%-ban tulajdonolt kft.-jének a kft. 10 000 E Ft névértékű üzletrészét átadja azzal, hogy a kft. átvállalja tőle a garanciális kötelezettségeit 36 000 E Ft értékben. Ez esetben nem szokványos "csereügyletről" van szó. Hogyan kell az ügyletet elszámolni a kft.-nél, illetve az anyavállalatnál? Hogyan kell kimutatni a kötelezettséget az anyavállalatnál? Az átvállalt kötelezettséget el lehet-e időbelileg határolni, mivel a garanciális kötelezettség terhére elvégzendő munkák a jövőben jelentkeznek?
Részlet a válaszából: […] ...saját üzletrészek visszavásárlásakor az Szt. 38. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint az eredménytartalékból kell lekötni, és a lekötött tartalékba átvezetni a visszavásárolt saját üzletrészek könyv szerinti értékét. Jelen esetben ez a visszavásárlási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Üzletrész visszavásárlása, térítés nélküli átadása, tőkeemelés

Kérdés: A kft. 600 E Ft jegyzett tőkével rendelkezik, a tagok száma 3 fő, a jegyzett tőkén belüli arányok egységesen 200-200-200 E Ft. A társaság egyik tagja kiválik, és eladja az üzletrészét 6530 E Ft-ért, a két régi tag térítésmentesen megkapja. Egyúttal felemelik a jegyzett tőkét az eredménytartalék terhére, 3000 E Ft-ra. Az eredménytartalék összege 40 000 E Ft. A leírt gazdasági eseményeket hogyan kell könyvelni? Milyen adóvonzatok keletkeznek? A 6530 E Ft fizethető-e az eredménytartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...visszavásárlási értékén [6530 E Ft]: T 372 – K 4792;– a visszavásárlási értéknek megfelelő összegben az eredménytartalék lekötött tartalékba helyezése az Szt. 38. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján [6530 E Ft]: T 413 – K 414.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 14.

Visszavásárolt üzletrész térítésmentes átadása

Kérdés: A társaság 2014. évben visszavásárolt 940 E Ft névértékű üzletrészt 22 800 E Ft összegért. A társaság eredménytartaléka 165 000 E Ft, jegyzett tőkéje 3100 E Ft. A visszavásárolt üzletrészeket a társaság 2015-ben meglévő tagjainak szeretné térítésmentesen átadni úgy, hogy az Szja-tv. 77/A. §-a (2) bekezdésének bb) pontja szerint jár el. Kérem a fenti gazdasági események kontírozását a visszavásárlástól a jegyzett tőke emeléséig az összegek megjelölésével! A kft.-nek a fenti ügylet esetében minden esetben vesztesége keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...üzletrész könyvelése (alapesetben):– a visszavásárlási értéken (22 800 E Ft): T 3731 – K 384, 381;– az eredménytartalékból a lekötött tartalékba kell átvezetni a visszavásárlási értéket (22 800 E Ft-ot): T 413 – K 4142 [az Szt. 38. §-a (3) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.

Ingatlan átadása kilépő tagnak

Kérdés: A kft. egyik tagja kilép a kft.-ből. Az elszámolás során a kft. tulajdonát képező ingatlant kapja meg. Az ingatlan értéke meghaladja az elszámolás során járó vagyont. A kft.-ben maradó tag lemond az eredménytartalékról a kilépő javára, ami nem fedezi az ingatlan értékét. A kft.-nek minimális pénzkészlete van, tartozásai vannak. Hogyan kell kivezetni az átadott ingatlant? Helyes-e az a megoldás, hogy az eredménytartalékkal szemben kivezetett ingatlantöbbletet a kilépő taggal szemben kötelezettségként írják elő, amit meghatározott időn belül visszafizet a kft.-nek? Mi az osztalékadó és az eho alapja?
Részlet a válaszából: […] ...egység): T 411 – K 4792,– tőketartalékból (4 egység): T 412 – K 4792,– eredménytartalékból (80 egység): T 413 – K 4792.(Ha van lekötött tartalék, annak az arányos része sem adható ki!)Az eddigiek során arra adtunk választ, hogy milyen formában határozható meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Átalakított befektetői részjegy visszavásárlása

Kérdés: Szövetkezetünk a jegyzett tőke részét nem képező, átalakított befektetői részjegyek egy részét a tulajdonosaiktól megvásárolta, és nem kívánja a tagoknak értékesíteni. Könyvelési, illetve törvényi értelmezésben szeretnénk segítségüket kérni. A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény 101. §-a alapján az átalakított befektetői részjegy a szövetkezetből annak működése során nem vonható ki. Szintén e törvény 105. §-a alapján a szövetkezet az általa megszerzett üzletrészt, átalakított befektetői részjegyet a soron következő közgyűlés határozatával bevonja. Kérdésünk: Hol tartsuk a könyveinkben nyilván a megvásárolt átalakított befektetői részjegyeket? Be kell-e vonni, és ha igen, akkor ugyanúgy könyveljük-e, mint annak idején az üzletrészek bevonását? Amennyiben bevonjuk, akkor nem vonjuk ki a szövetkezet működéséből? (Jelenleg lekötött tartalékban mutatjuk ki az üzletrészekből átalakított, befektetői részjegyeket. Cégbíróságunk véleménye alapján jegyzett tőkében csak a részjegyek szerepelnek.)
Részlet a válaszából: […] ...névértékét- függetlenül attól, hogy azt a cégbíróság jegyzett tőkeként nem jegyezte be -a jegyzett tőkében kell kimutatni (azaz nem a lekötött tartalékban van ahelye). Ezen szövetkezeteknél a cégbíróságon bejegyzett jegyzett tőke nemegyezik meg a mérlegben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 23.

Szövetkezeti üzletrészek bevonása

Kérdés: Mezőgazdasági szövetkezet vagyunk. Az 1992. évi II. törvény értelmében tagjaink, illetve a külső üzletrész-tulajdonosok szövetkezeti üzletrészhez jutottak. A jegyzett tőke szövetkezeti üzletrészből és részjegyből tevődik össze. A szövetkezet megkezdte az üzletrészek visszavásárlását a névérték alatt. Hogyan kell ezt könyvelni? A 2006. évi X. törvény értelmében az állam által korábban felvásárolt üzletrészeket ingyenesen visszakaptuk. Ezt hogyan kell könyvelni? A szövetkezeti üzletrészeket 2007. június 30-áig meg kell szüntetni. Az előbbiek szerint visszavásárolt, illetve ingyenesen visszakapott üzletrészek mikor módosítják az eredményt? Az üzletrészek bevonásának tervezett időpontja 2007. június 30.
Részlet a válaszából: […] ...tőketartalékba kell átvezetnie (T 413 – K 412),majd fel nem osztható vagyonként a közösségi alapba kell helyeznie, azaz átkell vezetnie a lekötött tartalékba (T 412 – K 414);– amennyiben a szövetkezet veszteséges, vagy nincs az előzőbekezdés szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 26.
1
2