Leltárkészítés módszerei, követelményei

Kérdés: A könyvvizsgálatok során gyakran tapasztalom, hogy az Szt. 69. § (1)-(2) bekezdéseinek követelményeit csak részben teljesítik a beszámolót összeállítók, előfordul, hogy önálló leltárdokumentációt egyszerűen nem is készítenek, a főkönyvi egyenlegek és az analitikák egyeztetéséről nem készülnek végrehajtást igazoló dokumentumok, mert azt mondják, ezt a törvény nem írja elő, sok esetben elegendőnek tartják a főkönyvek zárásának bemutatását. Hivatkoznak a törvény 165. § (1) bekezdésére, mely szerint bizonylattal az eszközök források összetételének változását kell alátámasztani, és a főkönyvi könyvelés-analitika egyeztetés nem eredményez változást, csupán ténymegállapítást. Az ellenőrzésre alkalmasság követelménye is gyakran sérül, rendszerint azzal, hogy a leltárnak nevezett dokumentumok tartalma és terjedelme hiányos, és nem teljesül az Szt. 165. § (4) bekezdésében elvárt logikailag zárt rendszerre vonatkozó elvárás, távolról sem felelnek meg a 166. § és 167. § (1) bekezdésében leírt számviteli bizonylattal szembeni követelményeknek. Míg az ellenőrzésre alkalmasság, lehetőségmeghatározás véleményem szerint igen tág fogalom, és nehezen számonkérhető, addig a logikailag zárt rendszer teljesülése talán pontosabban mérhető és megkövetelhető. Hogyan kell értelmezni a számviteli törvényben meghatározott leltárkészítési követelményekben megfogalmazott elveket? Milyen bizonylatolási, alaki és tartalmi követelmények vonatkoznak a főkönyvi könyvelés és az analitikák egyeztetésére és általában a tényeket rögzítő leltárra? Mit jelent pontosabban az ellenőrzésre alkalmasság és a logikailag zárt rendszerre vonatkozó követelmény?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozó folyamatosan, naprakészen vezeti mennyiségi nyilvántartásait (ez folyamatos leltározással is megvalósítható, nem kötelező a mérlegfordulónapi leltározás). A csak értékben kimutatott eszközöknél és kötelezettségeknél minden üzleti év...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Fióktelep megszűnésekor a beszámoló közzététele

Kérdés: A külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepét 2017-ben év közben – a megszűnésre tekintettel – törölték a cégjegyzékből. A külföldi vállalkozás normál üzleti éves. A beszámoló közzétételi kötelezettségét ezen tört üzleti évre hogyan tudja teljesíteni a fióktelep? Fióktelepként a külföldi székhelyű vállalkozás beszámolójának közzétételére kötelezett. Ez érvényes ezen beszámoló esetében is? Vagy ettől eltérően – ez esetben – a fióktelep számára szükséges a tört időszakra, vagyis a 2017. év elejétől a megszűnés (a törlés) napjáig a fióktelep egyedi beszámolójának a közzététele? A 72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 9/A. §-a (3) bekezdését úgy értelmezzük, hogy a 45 napos határidőt csak a tevékenységet lezáró beszámoló elkészítésére kell érteni, azt nem kell közzétenni, a (4) bekezdés alapján más beszámolót nem kell készíteni, a külföldi vállalkozás beszámolóját sem kell közzétenni. Helyes a jogértelmezésünk?
Részlet a válaszából: […] ...a 72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 9/A. §-a tartalmazza. E szerint a fióktelep cégnyilvántartásból való törlésének időpontjával mint mérlegfordulónappal el kell készíteni a tevékenységet lezáró beszámolót. Ezt a beszámolót a mérlegfordulónapot követő 45 napon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 26.

Saját tulajdonú ingatlan értékesítésének bevétele

Kérdés: Ha az adott cég rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal, amelyet értékesít, akkor az adásvétel során keletkező bevételre mely esetben értelmezhető az Szt. 77. §-a (3) bekezdésének e) pontja, és kezelhető-e egyéb bevételként? Ha a saját tulajdonú ingatlant a cég bérbeadás útján hasznosítja, majd dönt az értékesítésről, akkor ez az értékesítés termékértékesítés vagy egyéb bevétel? Változik-e a megítélés, ha a tulajdonos az értékesítésről szóló döntéssel együtt felbontja a bérleti szerződést? Ha a cég a saját tulajdonú ingatlanát nem adja bérbe, és egyéb módon sem hasznosítja, hanem saját célra tartja (pl. ez a székhelye)? Mi alapján kell meghatározni, hogy az adott cég a tárgyi eszközei között szereplő tételeket azok értékesítésekor, az értékesítést megelőzően a befektetett eszközök közül át kell-e vezetni a készletek közé? Vagy az értékesítés során a tárgyi eszköz bruttó értékét és eddig elszámolt értékcsökkenését az egyéb ráfordításokkal szemben kell kivezetni, az ellenértéket pedig egyéb bevételként elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...tartósan már nem szolgálja, annak besorolását meg kell változtatni, az eszközt – legkésőbb a mérlegkészítés időszakában, a mérlegfordulónapra vonatkozóan – át kell sorolni a befektetett eszközök közül a forgóeszközök (a készletek) közé...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Külföldi telephely számvitele, adózása

Kérdés: Kérem, ismertessék a külföldön létesített fióktelepek számvitelével, adózásával kapcsolatos legfontosabb előírásokat!
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozás, jellemzően külföldi adószámmal, az adott külföldi ország – magyartól eltérő – számviteli előírásaival (főleg a mérlegfordulónapi értékelések terén), beszámolókészítési és közzétételi kötelezettségével. A szabályozás terén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 27.

Ügyvédi iroda megszűnése

Kérdés: Ha egy ügyvédi iroda be akar zárni (megszűnni), akkor elhatároz – mint egy végelszámolásnál – egy megszűnési dátumot, tevékenységet lezáró mérleget, és bevallásokat készít? Ebben hogyan kell szerepeltetni a kifizetett osztalék adóját? Ha a tárgyi eszközeit értékesíti, lesz fizetendő áfája, ezt hogyan kell kimutatni? Ezt követően dönt a végleges megszűnésről. Ezzel az időponttal is el kell készíteni a beszámolót, és be kell adni a bevallásokat? Mi lesz az utolsó havi bér adójával, ha nyereséges lesz, a kivett osztalékkal?
Részlet a válaszából: […] ...legkorábban 90-120 napon belül kerülhet sor!)A végelszámoló a végelszámolás befejezésekor az általa meghatározott nappal – mint mérlegfordulónappal – a végelszámolást lezáró számviteli beszámolót készít. Ezen beszámoló mérlegében értékhelyesbítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 18.

Ügyvédi iroda könyvvezetése

Kérdés: Ügyvédi irodának kötelező-e kettős könyvvitelt vezetnie, vagy vezethet egyszeres könyvvitelt 2015. január 1-jével? Milyen speciális szabályok vonatkoznak az ügyvédi irodára?
Részlet a válaszából: […] ...a székhelyén történő betekinthetőséggel, vagy egyéb más, a számviteli politikájában rögzített módon tehet eleget, az üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 16.

Fióktelep közzétételi kötelezettsége

Kérdés: Könyvelek egy fióktelepet, amelynek az anyavállalata Szlovákiában van. Jól tudom, hogy a fióktelepnek nem kell önállóan közzétenni a mérleget, csak a konszolidált beszámolót? Azt milyen határidővel? A szlovák anyavállalat mérlegkészítése időpontját követő 60 napon belül?
Részlet a válaszából: […] ...kell a fióktelepnek közzétennie, letétbe helyeznie. A fióktelep a közzétételi kötelezettségének a külföldi székhelyű vállalkozás mérlegfordulónapját (nem a mérlegkészítés időpontját) követő ötödik hónap utolsó napjáig az éves beszámolóval, a hatodik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 15.

Devizás kamatcsereügyletek elszámolása

Kérdés: A devizakockázat fedezése céljából társaságunk két devizás kamatcsereügyletet kötött külföldi székhelyű anyavállalatával. Az ügylet lényege, hogy egy más vállalkozó felé fennálló, devizában vállalt hitelkötelezettség, teljes, devizában teljesítendő, tőke- és fix kamat cash flow-it elcserélte ugyanezekre az időpontokra vonatkozó, forintban teljesítendő tőke- és változókamat-fizetési cash flow-kra. Az ügylet következtében adott időpontra társaságunk változó kamatozású forintkötelezettséggel rendelkezik anyavállalata felé, de követel tőle ugyanekkor fix kamatozású devizatartozást, amely éppen akkora összeg lesz devizában, mint a más vállalkozónak ugyanazon a napon fizetendő devizahitel-törlesztés és fixkamat-fizetés összege együtt. A pénzmozgások bruttó módon megtörténnek. Hogyan kell elszámolni termelő-szolgáltató vállalkozásként ezt az ügyletet, ha társaságunk nem választotta a valós értékelés lehetőségét? Mit kell bemutatni az ügylethez kapcsolódóan a kiegészítő mellékletben?
Részlet a válaszából: […] ...az ügylet le nem zárul, és az Szt. 90. §-a (4)bekezdésének a) pontja szerint a kiegészítő mellékletben kell bemutatni, ha azügylet a mérlegfordulónapig nem zárult le. [Ha lezárult, akkor is be kellmutatni az Szt. 90. §-a (4) bekezdésének c) pontja szerint.]Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 4.

Szt. 2005. évi változásai

Kérdés: Változnak, módosulnak az Szt. előírásai 2005-től?
Részlet a válaszából: […] ...41. §-ának (1)-(2) és (9) bekezdése]A módosítás szerint céltartalékot olyan kötelezettségekre kell képezni, amelyekről a mérlegfordulónapon valószínű vagy bizonyos, hogy fennállnak, illetve olyan költségekre képezhető, amelyekről a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 9.

Külföldről kapott osztalék elszámolása

Kérdés: Társaságunk tulajdoni részesedéssel rendelkezik külföldi székhelyű társaságokban, ahonnan osztalékbevételt realizál. Mikor kell könyvelni ezt a tételt a pénzügyi műveletek bevételei között? Akkor, amikor pénzügyileg is realizálódik, vagy a kinti eredményfelosztásról szóló határozat dátumával, esetleg társaságunk mérlegfordulónapján? És milyen árfolyamon, ha az MNB által nem jegyzett devizában keletkezik a követelés?
Részlet a válaszából: […] ...(ennek alapján ismertté válik a járó osztalék összege), akkor a járó osztalékot – mint a pénzügyi műveletek bevételét – a mérlegfordulónappal könyvelni kell a külföldi székhelyű társasággal szembeni követelésként, függetlenül a pénzügyi rendezéstől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. október 3.