Adóhatósági eljárás jogszerűsége

Kérdés: A kft. Németországban végzett munkát, 2016. évben milliárdos árbevételt ért el, majd a német féllel vitába keveredett, amelynek per lett a vége. 2017. évben már nem volt árbevétele a cégnek, a működési költségeket és a perrel kapcsolatos kiadásokat tulajdonosi kölcsönből fedezte. Jelentős összegű veszteség halmozódott fel, és negatív lett a saját tőke. 2017. évben elhunyt a kft. tulajdonosa. A hagyatéki eljárás elhúzódott, az örökösök 2020. évben lettek a kft. tulajdonosai, és intézkedhettek a kft.-vel kapcsolatban. A németországi per megegyezéssel zárult, de a kft. csekély összegű kompenzációt kapott, ami a felhalmozott veszteség kis részét fedezte. Az örökösök 2020. évben a kft. negatív saját tőkéjét a tulajdonosi kölcsön terhére rendezték. A németországi piaci helyzet és a Covid-19-járvány miatt ellehetetlenült a kft. helyzete. Ezért 2020. augusztus 1-jén a végelszámolással történő megszűnés mellett döntött. A NAV ellenőrzést hajtott végre a társaságnál. A NAV szerint a kft. adójogi szempontból nem jogszerűen, nem a törvényes előírásoknak megfelelően járt el a kötelezettség rendezése során, amikor a tagokkal szemben fennálló kötelezettségeit a Ptk. 3:189. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint, tőkeemeléssel rendezte. A társaság valójában a saját tőke emelésének látszatát csak azért alakította ki, hogy a valóságban megtörtént tagi kölcsön elengedéséhez kapcsolódó társaságiadó-fizetési kötelezettséget elkerülje. ASzámviteli Levelek 361. számában a 7228. számú kérdésre adott válaszukban a következőket írják: "A tagikölcsön-követelés elengedése helyett egyszerűbb megoldás a Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése alapján a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak tekinthető tagikölcsön-követeléssel történő tőkeemelés. Ez esetben azonban a tőkeemelést a végelszámolás megindítása előtt úgy kell végrehajtani, hogy a jegyzett tőke emelése a cégjegyzékbe a cégbíróságon a végelszámolás kezdő időpontját megelőzően bejegyzésre kerüljön." Lehetséges, hogy egy jogszerű eljárást (mint amit Önök is javasolnak) a NAV nem jogszerű joggyakorlássá minősítsen? A Ptk. 3.99. §-a (1) bekezdése alapján indított jegyzett-tőke-emelést és tőketartalék-növelést, ha azt a cégbíróság bejegyezte, megtámadhatja a NAV? Látszat vagy valóság egy cégbírósági eljárás?
Részlet a válaszából: […] Válaszunkat azzal kezdjük, hogy a NAV nevében eljáró revizorok is emberek, akik tévedhetnek. Ezért mindenképpen indokolt fellebbezni, akár a bíróságig is elmenni.A kérdésben a hivatkozott válaszunkat természetesen továbbra is fenntartjuk, mivel az általunk javasoltak a Ptk....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Egyéni cég alapítása – egyéni vállalkozó eszközei

Kérdés: Egyéni vállalkozó egyéni céget alapított 500 000 forint pénzapporttal (az árukészletet és a beruházást apportként az alapításkor nem akarta bevinni az egyéni cégbe). Az egyéni céget kft.-vé akarja alakítani: kereskedő, működő bolttal, kb. 1 millió forintos árukészlettel, 5 millió forintos beruházással, 3 millió forint hitellel. A hitel miatt választotta az átalakulást. A beruházás és a bolti készlet "hogyan kerül be" az egyéni cégbe? A megszűnő egyéni vállalkozó felleltározott árukészlete és beruházása (még üzembe nem helyezett gépek) az Áfa-tv. 17. és 18. §-a alapján a 2011. július 1-jei módosítás szerint átalakulásnak minősül, és áfafizetési kötelezettséget nem von maga után? Az Szja-tv. szerint az átalakulás során meglévő és az egyéni cégbe át nem vitt eszközök után kiszámított adó megfizethető három adóévben?
Részlet a válaszából: […] ...az átmeneti rendelkezésszerint az így megfizetett áfa visszaigényelhető. Az egyéni cég alapításakor az egyéni vállalkozói tevékenységmegszűnése miatt elvégzendő feladatokat az Szja-tv. 49/A. §-ának (2)-(6)bekezdései részletezik. Az Szja-tv. előírásaiból következik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Nonprofit zrt. tőkevesztése

Kérdés: A kórház nonprofit zrt. saját tőkéje tartósan a jegyzett tőke kétharmada alá csökkent. A 2006. évi IV. törvény (Gt.) 51. §-a (1) bekezdése előírásának milyen módon tud a tulajdonos, a megyei önkormányzat eleget tenni? A tulajdonos 2011 júliusában tőkeemelésről hozott határozatot, további részletezés nélkül. Könyv­vizsgálatnál milyen megoldás fogadható el?
Részlet a válaszából: […] ...tagjai a saját tőke biztosításáról nem gondoskodnak,köteles más gazdasági társasággá átalakulni, vagy rendelkezni a jogutód nélkülimegszűnésről. A tulajdonos 2011 júliusában a tőkeemelésről hozotthatározata önmagában kevés. Természetesen meg kell határozni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Egyéni cég "felélesztése"

Kérdés: Az egyéni vállalkozó egyéni cégként 1991 óta be van jegyezve. 2010-ben az ügyvéd a törvényi változásoknak megfelelően "felélesztette" az egyéni céget, az alapító okirat módosításával, csak jegyzett tőke megállapítása történt, apportként nem jegyeztetett be eszközöket. Kérdésem, hogy az egyéni vállalkozás tulajdonában lévő és működéséhez szükséges tárgyi eszközöket milyen módon, könyvelési tételekkel tudom az egyéni cég könyveiben kimutatni?
Részlet a válaszából: […] ...törvénynek megfelelő módosításával az egyéni cég e törvényrendelkezéseinek megfelelő működését megvalósítani, vagy az egyéni cégmegszűnéséről határozni, és azt a cégbíróságnak bejelenteni.Egyéni cég alapításakor az egyéni vállalkozói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 7.