Családi gazdaságból kilépő családtag

Kérdés: A gazdálkodó család tagja kilép a családi gazdaságból, és nem folytatja tovább az őstermelői tevékenységet (visszaadja az őstermelői igazolványát), ilyenkor a tételes költségelszámolás esetében a kilépés időpontjában a kilépő családtagra arányosan felosztott, pénzügyileg teljesített bevételek és pénzügyileg teljesített költségek mellett a családtagok közötti megállapodás alapján a kilépés időpontjában fennálló követeléseket (elsősorban vevőköveteléseket) és kötelezettségeket (elsősorban számlázott szállítói kötelezettségeket) is fel lehet-e osztani azzal, hogy a kilépés időpontja után befolyt bevételből részesül, illetve a kötelezettség (szállítói számla) kiegyenlítéséhez hozzájárul a rá eső arányos összegben? Ha igen, akkor a kilépés időpontja után a megállapodás szerint a kilépő családtagot megillető követelésből, illetve kötelezettségből a családi gazdaságtól kapott bevétel, illetve a családi gazdaságnak befizetett összeg része-e a tárgyévi őstermelői bevételének, illetve kiadásának? További kérdésem, hogy mezőgazdasági kistermelő esetében a 8 millió forintos értékhatár számításánál a tárgyi eszköz értékesítéséből származó bevétel is része a bevételnek?
Részlet a válaszából: […] ...megkapott bevétel,illetve a családi gazdaságnak befizetett összeg része a tárgyévi őstermelőibevételének, illetve kiadásának.Ha a mezőgazdasági őstermelőnek ezen tevékenységéből elértbevétele az adóévben nem haladja meg a 8 millió forintot,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Ingatlan bérbeadása magánszemély által

Kérdés: 2012-ben milyen szabályok vonatkoznak a magánszemély által történő ingatlan-bérbeadásra? Lesz valami változás, vagy maradnak a régi szabályok? Milyen jövedelemnek számít?
Részlet a válaszából: […] ...és személyijövedelemadó-kötelezettségének jogszabályban vélelmezettjövedelemhányad (például egyéni vállalkozóként, mezőgazdasági őstermelőkéntátalányban megállapított jövedelem) szerint, vagy a 10 százalék költséghányadalkalmazásával tett eleget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 8.

Családi gazdálkodás, közös őstermelés

Kérdés: Mezőgazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozó (állattenyésztés) bejelentkezett, hogy tevékenységét családi vállalkozás keretében végzi. Oka, hogy így a beruházási támogatás mértéke 2002-2003. évben 10 százalékkal több. A férj, aki a családi gazdaság tagja, munkaviszonyban dolgozik a gazdaságban. A vállalkozás adójogi szempontból vállalkozói adózás alapján adózik. Értékesítés csak és kizárólag a családi gazdálkodó nevében történik, egyéni vállalkozói adószám feltüntetésével. Jól járunk-e el, mert alaphelyzetben a családi gazdaságot a közös őstermelőkre vonatkozó szabályok szerint kell adójogi szempontból elszámolni, a jövedelmeket a tagok által eltöltött idő arányában kell felosztani, és külön-külön bevallani?
Részlet a válaszából: […] ...az egyéni vállalkozás érdekében felmerültköltségek között figyelembe veheti az őstermelői bevételek közé beírtértékeket.Ha a mezőgazdasági családi gazdálkodó és a családigazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtag...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 19.

Közös őstermelői tevékenység

Kérdés: Közös őstermelői igazolvány esetén az erdőgazdálkodási tevékenységből származó bevétel megosztható-e a tagok között, ha az erdőgazdálkodási tevékenység értékesítési bevétele nem köthető több tag tulajdonához? (Szja-tv. 6. sz. melléklet 1. pont, őstermelői tevékenység "saját tulajdonú földterületen végzett erdőgazdálkodás".)
Részlet a válaszából: […] ...származó bevételmegosztható a tagok között a következő feltételek teljesülése esetén. AzSzja-tv. 6. számú melléklete szerint mezőgazdasági őstermelői tevékenységnekminősül a saját tulajdonú földterületen végzett erdőgazdálkodás, mindezekrenézve akkor, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 19.

Családi gazdaság adózása

Kérdés: A kérdező részletesen felvázolta a családi gazdasága működését érintő problémát. Ennek alapján fejtjük ki a családi gazdaságok adózásának egyes kérdéseivel foglalkozó válaszunkat.
Részlet a válaszából: […] ...adózási módjuk.)A családi gazdaság bevételszerző tevékenységet végző tagjaira kötelező egységes áfaalanyiság, illetve amiatt, hogy a mezőgazdasági szolgáltatásra nem választható a kompenzációs felárra jogosító különleges adózási mód, a családi gazdaság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. december 11.

Családi gazdaságok áfaszabályai

Kérdés: Mit jelent áfa szempontjából az egységes adózási mód választása? A családi gazdálkodó az őstermelőkre vonatkozó szabályok szerint adózik-e? Szükséges-e, hogy a családtagok közül legalább egynek legyen adószáma?
Részlet a válaszából: […] ...millió Ft erejéig érvényesíthető.)Egyéb adózási módok választhatóságaÉrtékhatár-megkötés nélkül lehetőség van speciálisan a mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalanyra vonatkozó különös adózási eljárásra is. Az adózási mód lényege, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. január 23.