Elhatárolt veszteség

Kérdés: Egy általunk könyvelt 1996-ban alakult társaságnak 1997-ben jelentős vesztesége keletkezett, melyből a 2017. évi adóbevallás során a maximális lehetséges összeget igénybe kívánja venni. Egy szakmai kiadó által kiadott, 2017. évi társasági adóra vonatkozó kézikönyv az elhatárolt veszteség felhasználásáról az alábbiakat tartalmazza:
"Az elhatárolt veszteség – attól függően, hogy mikor keletkezett – különböző időszakok szerinti előírásokra figyelemmel érvényesíthető az adóalapnál. A felhasználásra nyitva álló határidőt tekintve a 2004-2014 közötti adóévek veszteségei 2025-ig írhatóak le, illetve 2004. 01. 01. előtt, valamint 2015. 01. 01-jétől (ismét) 5 adóéves időkorlátot tartalmaz a szabályozás. (A 2004 előtti szabályok körében – például a 2001-2003 adóévekben keletkezett veszteségre, ha az az alapítás éve vagy az azt követő 3 adóévi veszteség – korlátlan idejű leírás is szerepelt, amelynek érvényesítése felmerülhet akár 2017-ben is.) Ha a veszteség:
- 2015-ben vagy azt követően keletkezett, akkor a keletkezése adóévét követő 5 adóévben érvényesíthető [Tao-tv. 17. § (1) bek.];
- 2004-2014 között keletkezett, akkor a 2014. 12. 31-én hatályos előírások szerint írható le, utoljára a 2025. 12. 31-ét magában foglaló adóévben [Tao-tv. 29/A. § (6) bek.];
- 2001-2003 között keletkezett, akkor a keletkezése időpontjában érvényes feltételek szerint érvényesíthető [Tao-tv. 29/F. § (2) bek.];
- 1997-2000 között keletkezett, akkor a Tao-tv. 17. § 2000. 12. 31-én hatályos rendelkezéseinek alkalmazásával használható fel [Tao-tv. 29/C. § (13) bek.];
- 1997 előtt keletkezett, úgy annak – a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény előírásai szerint elhatárolt – összege az elhatárolás időpontjában érvényes feltételek szerint írható le."
Részlet a válaszából: […] ...E szerint az adózó a 2000. december 31-ig (a 2000. december 31-én előtársaságként működő adózó az első adóévében keletkezett negatív adóalapra) a 17. § 2000. december 31-én hatályos rendelkezéseit alkalmazza, figyelemmel a 29. § (2) bekezdésére is.A 2000...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.

Adóalap-csökkentés az elhatárolt veszteséggel

Kérdés: Egy kft. adóalap-csökkentéseként figyelembe szeretné venni a korábbi évek felhalmozott elhatárolt veszteségéből a törvény által megengedett összeget. E sor c) rovatába az előző adóév(ek)ben keletkezett és még nem érvényesített elhatárolt veszteségből [az előző adóév(ek) adóalapjának negatív összegéből] az adóévben a Tao-tv. 17. §-a szerint, az e nélkül számított pozitív adóalapból annak 50 százalékáig levonható összeget kell beállítani.
1. Először tehát figyelembe kell venni az egyéb növelő-csökkentő tételeket (écs, beruházásiadóalap-kedvezmény, bírság stb.), és az így megkapott adóalap (tao-korrigált adóalap) 50%-áig állítható be csökkentő tételként a veszteség elhatárolásként?
2. Az eredménykimutatásban található adózás előtti eredmény 50%-át állíthatom be csökkentő tételként a veszteséget a többi csökkentő tétellel együtt?
Részlet a válaszából: […] ...eredménykimutatásban található negatív adózás el ő tti eredményt lehet, hanem annak a módosító tételekkel korrigált összegét, azaz a negatív adóalapot. Az adóévben keletkezett negatív adóalapot – a keletkezését követ ő adóévt ő l – lehet csökkent ő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 17.

Elhatárolt veszteség

Kérdés: Egy több mint tízéves múlttal rendelkező társaság társaságiadó-alapja 2003. évtől folyamatosan negatív. Elhatárolás iránti kérelmet csak a 2007. évi negatív adóalapra nyújtott be. A kérdés, hogy 2008. év folyamán termelődő pozitív adóalapból csak a 2007. évi negatív adóalap vonható le?
Részlet a válaszából: […] ...Tao-tv. hatályos előírása szerint az adóalapból azelhatárolt veszteség vonható le. Elhatárolt veszteség a negatív adóalap,amelyet az adózó saját döntés alapján határolhat el, ha az az adózóadókötelezettsége keletkezése évében és azt követő három...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 20.

Veszteségelhatárolás

Kérdés: A mikrovállalkozás mérleg (forrás)-adatai az elmúlt években így alakultak: 2005. év: Eredménytartalék: 1,0 M Ft; mérleg szerinti eredmény: 3,0 M Ft 2006. év: Eredménytartalék: 4,0 M Ft; mérleg szerinti eredmény: -2,0 M Ft 2007. év: Eredménytartalék: 2,0 M Ft; mérleg szerinti eredmény: -0,8 M Ft 2008. év: Eredménytartalék: 1,2 M Ft; tervezett mérleg szerinti eredmény: -1,0 M Ft. A társaság likvid, pénzeszköze van, de beruházások következtében az elmúlt két évben (2006-2007) veszteséges volt, és 2008. évben is az lesz. (2007. évre a minimumadót megfizette!) Kérdés: hány éven keresztül lehet veszteséges egy vállalkozás? Mikor kell adóhatósági engedély a több éven át tartó veszteségességhez? Az adóhatósági engedély csak akkor szükséges a folyamatosan veszteséges cégeknek, ha a veszteségét az előző (elmúlt) évekről határolja el?
Részlet a válaszából: […] ...azt tekintette adóalapnak.Arra nincs konkrét előírás, hogy hány évig lehet veszteséges(negatív mérleg szerinti eredménnyel záró) vagy negatív adóalapot kimutató egyvállalkozás. Arról azonban rendelkezik a Gt. 51. §-a, hogy ha a gazdaságitársaság a Szt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 20.

Nem realizált árfolyam-különbözet

Kérdés: A társaság 2006-ban élt a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének dzs/a) pontja adta lehetőséggel, és csökkentette adóalapját a nem realizált árfolyamnyereséggel. Az adó alapja a többi módosító tétel után 5000 E Ft volt. A nem realizált árfolyamnyereség 8000 E Ft volt, így a végső adóalap -3000 E Ft lett. A 8. § (1) bekezdésének dzs/b) pontja értelmében a korábbi években a 7. § (1) bekezdésének dzs/a) pontja szerint figyelembe vett összeget az eszköz vagy kötelezettség kikerülésekor növelő tételként szerepeltetni kell az adóbevallásban. A fentiek szerint az következne, hogy a rossz döntés miatt csökkentő tételként csak 5000 E Ft-ot tudott érvényesíteni a cég, viszont 8000 E Ft-ot kell a kikerüléskor "visszaadnia" az adóalapba. Ez viszont ellentmondana minden adójogszabály szellemiségével. Mi a helyes eljárás a fenti esetben?
Részlet a válaszából: […] ...a hatások semlegesítik egymást, és csak arealizált (tényleges) árfolyam-különbözet lesz része az adóalapnak. Nem vész elegyébként a negatív adóalap sem (a példa szerinti 3000 ezer forint), mivelelhatárolt veszteségként – feltéve hogy nem kell az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 7.

Minimumjövedelem, mint a társasági adó alapja

Kérdés: Minimumjövedelem számításához kérem segítségüket. A kft. 2007. évi adózás előtti eredménye: -1 872 000 Ft, adóalapja: -1 670 000 Ft. Összes éves bevétele: 56 800 000 Ft, az elábé: 32 500 000 Ft, korrigált bevétel: 24 300 000 Ft, amelynek a 2 százaléka 486 000 Ft. Arányosított adóalap: -1 670 000 Ft 50 százaléka: -835 000 Ft, a minimumjövedelem: 486 000 Ft 50 százaléka: 243 000 Ft. Összes éves minimumjövedelem: 835 000 + 243 000 = -592 000 Ft. Így a minimumjövedelem alapján nincs társasági adó! Vagy valamit elvétettem?
Részlet a válaszából: […] ...a jövedelem- (nyereség-)minimum 243 000 Ft.Tekintettel arra, hogy 2007. adóévről éves adóbevallást kellbenyújtani, abban az I. félévi negatív adóalap [-835 000 Ft] és a II. félévijövedelem- (nyereség-) minimum alapján megállapított adóalap [243 000...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 20.

Elhatárolt veszteség megszüntetése

Kérdés: Egy társaságnak az adóalapja 2004-ben és 2005-ben negatív volt, de a bevételei meghaladták a költségei és ráfordításai együttes összegének az 50 százalékát. 2006. évben volt adózás előtti eredménye, és az adóalapja is pozitív volt. Igénybe veheti-e adóalap-csökkentőként az elhatárolt veszteséget adóhatósági engedély nélkül?
Részlet a válaszából: […] ...ha a 2004. és 2005. évi negatív adóalapot jogszerűenhatárolta el. A 2004. évi negatív adóalapot akkor határolhatta el jogszerűen,ha – a 2002. és a 2003. adóéve adóalapja közül legalább azegyik nem volt negatív, vagy – a 2002. és a 2003. adóévei adóalapja is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 19.

Veszteségelhatárolás

Kérdés: Egy kft. 1990-ben alakult. 2003-ban hány forint írható le a nyereségből az adóbevallás 0329-01-01 sorában, ha az eredménye a következő volt ezer forintban: Év Veszteség Nyereség 1994 585 1995 232 1996 473 1997 373 1998 973 1999 31 2000 18 2001 186 2002 376 Összesen 2636 611
Részlet a válaszából: […] ...amely szerint az adókötelezettség keletkezésének évét követő negyedik adóévben és az azt követő adóévekben keletkezett negatív adóalapra az adóhatóság engedélye alapján alkalmazható a veszteségelhatárolás akkor, ha az adóévben az árbevétel nem éri...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 22.