Automata autómosók használata, elszámolása

Kérdés: Társaságunk automata autómosó berendezést működtet. Az automatába bedobott 100 Ft-ért 1 percig működik az automata, ez 1 egységnyi elmozdulást okoz az automata számlálójában. Egyéb bizonylat híján eddig úgy számoltuk el az árbevételt és az áfát, hogy az automata által az adott hónapban kimutatott egységelmozdulások számát megszoroztuk 100 Ft-tal, így megkaptuk a havi bruttó, áfás bevételt. Szeretnénk viszont ún. kedvezménykártyát adni a vevőinknek, ami úgy működne, hogy a vevő befizet pl. bruttó 5000 Ft-ot (50 egységnyi elmozdulásnak megfelelő összeget), ezért rátöltünk a kártyájára bruttó 5500 Ft-nak megfelelő, tehát 55 egységet, azaz 5 egységet ingyen kap a vevő. Vagy nézhetjük úgy is, hogy 5000 Ft/55 egység = 91 Ft, azaz a vevő nem 100 Ft-ot fizet 1 egységért, hanem csak 91 Ft-ot, azaz kapott egységenként 9 Ft árengedményt. Így viszont már gondunk akad az árbevétel és az áfa elszámolásával. Egyrészt lesz egy kiállított számlánk bruttó 5000 Ft-ról, viszont – feltételezve, hogy a vevő a teljes összeget elhasználja – az automata egységszámlálója 55 egység elmozdulást, azaz a korábbi árbevétel-megállapító módszer szerint 55 x 100 = 5500 Ft árbevételt fog mutatni. Ha több kártya is lesz, és nem mindenki használja el az adott hónapban a kártyára feltöltött összeget, akkor egy idő után nyomon követhetetlen lesz, hogy a kiadott kártyákon levő egységekből mennyit használtak már fel, mennyit töltöttünk rá újra, azokhoz hány egység elmozdulás tartozik stb. Gondot okoz az is, hogy a fenti megoldással mintha keveredne a mennyiségi engedmény (mert csak azok kapnak kedvezményt, akik nagyobb összeget előre befizetnek, de számlázásra is kerül az engedmény, holott a mennyiségi engedményt általában nem számlázzák), az előleg (hiszen előre kifizeti az összeget, és utólag fogja igénybe venni a szolgáltatást, de nem olyan értékben, mint amilyen mértékben az "előleget" fizette) és egyfajta "bérlet" típusú megoldás ("ha kifizetsz 9-et, a 10. ingyen van").
1. A kedvezménykártyára feltöltött összegről milyen számlát kell kiállítanunk: "simán" bruttó 5000 Ft-ról, vagy bruttó 5500 Ft – bruttó 500 Ft engedmény = bruttó 5000 Ft-ról?
2. Mekkora összegű árbevételt és áfát kell elszámolnunk: a bruttó 5000 Ft nettó összegét és áfáját, vagy a bruttó 5500 Ft nettó összegét és áfáját?
3. Innét kezdve az automata elmozdulásszámlálója által mutatott értékből hogyan tudjuk megállapítani a teljes árbevételt és az áfát, hiszen lesz benne "sima" és "kedvezménykártyás" elmozdulás is?
Részlet a válaszából: […] ...167. § c) pontja szerint kezelőszemélyzet nélküli automata berendezés útján teljesített szolgáltatásnyújtás esetén nem kell nyugtát kibocsátani], ha a kezelőszemélyzet nélküli automatában olyan beépített számlálóberendezés működik, amely az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 28.

Online számlázás

Kérdés: Olvastam a digitális sajtóban, hogy júliustól bevezetik az online számlázást. Természetgyógyász vagyok, katás egyéni vállalkozó. Én nyugtával rendezem "számlaadási kötelezettségemet". Havi 1-2 számlát igénylő ügyfelem van. Asztali gépet használok otthon. Kérdéseim:
– Továbbra is adhatok-e nyugtát?
– Okostelefonról is működik-e majd az online számlaadási kötelezettség?
– Ha nem, én azonos idejű számlát nem tudok adni, mert az asztali gépem a lakásomon van.
Mi a megoldás? Előre/utólag kitölthettem a számlát az online rendszerben? Azt nyilván nem várhatják el, hogy laptopot vegyek mobilinternet-hozzáférési lehetőséggel havi 1-2 számla miatt!? Gondolom, sokan járnak még ebben a cipőben!
Részlet a válaszából: […] ...írt elő. Ebből következően továbbra sem tilos nyomdai úton előállított nyomtatványt (számlatömböt) használni, vagy amennyiben a nyugtaadás feltételei fennállnak, akkor nyugtát adni. Lényeges hangsúlyozni azt is, hogy az újfajta adatszolgáltatást a számlákról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 9.

Egycélú utalvány beváltása

Kérdés: 2019-től az egycélú utalvány értékesítésekor áfafizetési kötelezettség keletkezik. Számlát vagy nyugtát kell kiállítani? Mivel a vevő nem kért számlát, a pénztárgép 27%-os gyűjtőjében rögzítjük az utalvány ellenértékét, amely az áfát is tartalmazza, és átadjuk a pénztárgépes nyugtát. (Ha az utalvány értéke 10.000 Ft, akkor a fizetendő áfa: 2126 Ft, rövid lejáratú kötelezettség: 7874 forint.) Az utalványbeváltás bizonylatolásával és kontírozásával van problémám. Milyen bizonylatot állítsunk ki, és milyen összegről? Beváltáskor már nincs áfafizetési kötelezettség. Megfelelő-e, ha átvételi elismervényt állítunk ki 10.000 forintról? Ez lenne a számviteli elszámolás bizonylata a rövid lejáratú kötelezettségről és az árbevétel elszámolásáról 7874 forint összegben? De az átvételi bizonylat 10.000 forintról szól, ez zavaró tényező! Ha az elgondolásom nem megfelelő, akkor mi a jó megoldás?
Részlet a válaszából: […] A válasznál egyrészt az utalvány általános fogalmából, másrészt az egycélú utalvány meghatározásából kell kiindulni.Az Áfa-tv. 259. §-ának 24/A. pontja szerint:– az utalvány olyan eszköz, amelyet termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás ellenértékeként,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Napi kiadások a pénztárgépben

Kérdés: Kiskereskedelmi tevékenységet végző pénztárgépet használó vállalkozásnak a napi bevételeken kívül be kell-e ütni az aznapi kiadásokat úgy, mint árubeszerzési számlák, vételi jegyek, közüzemi számlák összegeit? Zálogházi tevékenység esetén is szerepeltetni kell a pénztárgépben a kiadásokat, ha a nap folyamán az árubeszerzés vételi jeggyel történik?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés megválaszolásához a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 13.

Nyugtáról számlakiállítás utólagosan

Kérdés: Egy nyugtáról utólag, azaz nem a vásárlás napján, köteles-e a kereskedelmi egység "utólagos" számlát kiállítani a vásárló kérésére, vagy elutasíthatja az igényt? Ha elutasíthatja, van erre vonatkozó valamilyen jogszabály, amire hivatkozhat a kereskedelmi egység?
Részlet a válaszából: […] ...illetőleg az ellenérték adót is tartalmazó összege nem éri el a 900 000 forintnak megfelelő pénzösszeget.) Ilyen esetben számla helyett nyugta kibocsátásáról kell gondoskodni [Áfa tv. 166. §-ának (1) bekezdése].Fentiekből az következik, hogy amennyiben a vásárló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 25.

Közvetített szolgáltatás pénztárgép esetén

Kérdés: Társaságunk bolti kiskereskedelemben (barkácsbolt) online pénztárgép használatára kötelezett. Új tevékenységi körként lapszabászati tevékenységet harmadik személy végez, szerződés szerint. Mi a helyes számviteli elszámolás, helyes bizonylatolás, ha a vevő nem kér számlát, a közvetítés ténye a kibocsátott számlából nem derül ki, a szolgáltatás ellenértékét csak a pénztárgépbe ütjük be?
Részlet a válaszából: […] ...számlázott összegét az igénybe vett szolgáltatások költségei között kell elszámolni, az ellenérték bizonylata a pénztárgépnyugta, a költségkénti elszámolás bizonylata – ez esetben – belsőleg szabályozandó.Ha a vevő kér számlát, de a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 15.

Külföldi utazás költségeinek bizonylatolása

Kérdés: A cég ügyvezetője Németországba utazott egy kiállításra, a cég érdekében, profiljához kapcsolódik. Az ügyvezető tolmáccsal ment a 4 napos útra. A repülőjegyet interneten foglalta a saját és a tolmács nevére, amelyről foglalási jegyünk és beszállókártyánk van, a szállásról és a kinti autóbérlésről pedig a cég nevére szóló számla, az autópályadíjról "nyugtaszerűség". A kiadásokat kiküldetési rendelvénnyel szeretnék elszámolni. Az elszámolás alapja lehet a magánszemély nevére szóló repülőjegy-foglalás és a "nyugta"? A bizonylatok különböző napra szólnak. Mindent az ügyvezető előlegezett. A kifizetés, elszámolás február 2-án történt. Napidíjat nem számolunk el. Mi számolható el a kiküldetési rendelvénnyel, hogy ne keletkezzen utána adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...rendelvény, amelyből egyértelműen kiderül az autópálya használatának szükségessége, akkor – a kiküldő igazolása mellett – a "nyugtaszerű" bizonylat elfogadható az autópályadíj ellenértékének megtérítéséhez.Az előbbiek alapján kérdéses, hogy a február...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 27.

Bankkártyával történő fizetés

Kérdés: A 4438. számú kérdésre adott válasz ismét értelmezéssel pótolna állítólagos joghézagot. Amíg nincs konkrét előírás arra vonatkozóan, hogy a nem készpénzes tételeket is be kell ütni a pénztárgépbe (vajon miért születne ilyen rendelkezés?), addig hagyni kellene, hogy az adózók eldöntsék, hogy mit akarnak. Ha a válaszadó joghézagnak értelmezi a helyzetet, akkor célszerű várható jogszabály módosítást, kiigazítást jósolni. Azt azonban értelmezéssel pótolni, úgy, hogy az többletkötelezettséget jelent, nos, az kissé felelőtlen. Vajon mit tegyenek az adózók, ahol mostanában már nem rögzítettek bankkártyás tételeket, de ettől egyáltalán nem érezték "záratlannak" a rendszerüket? A válaszadó a "zárt" rendszerre való hivatkozást azzal a csúsztatással igyekszik alátámasztani, amely során az Szt. 165. § (4) szakaszából kifejti, hogy a bizonylatok könyvelését nem zárt, hanem "logikailag zárt" rendszerben kell biztosítani. Lévén, hogy a számlás értékesítések tömbös vagy szoftveres rendszere is zárt, a többfajta bizonylati módozatok által rögzíthető bizonylatok akkor is logikailag zárt rendszert fognak képezni, ha nem erőltetjük bele mindegyik folyamatot a pénztárgépbe. Ettől még nincs akadálya annak, hogy a pénztárgépbe mégis bekerüljenek a bankkártyás bizonylatok (ahogy az a kérdezőnek is a meggyőződése), csakhogy a válaszból mindez kötelezettségként van lefestve, ami – a kiadványra jól jellemzően – tévhiteket gerjeszt. Kérem, gondolják újra a válaszukat! Megjelentetés esetén kéretik a kérdésem átszerkesztésének mellőzése.
Részlet a válaszából: […] ...összeget indokolt a pénztárgépben isrögzíteni, mert így a készpénzbevételt a pénztárgép ellenőrző szalagja rögzíti,a pénztárgép nyugtája pedig a készpénzes számlához csatolva igazolja akészpénzfizetés tényét. Az Áfa-tv. 166. §-ának (2) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 4.

Végrehajtási költségek megelőlegezése

Kérdés: A Számviteli Levelek 175. számában a 3667. kérdésre adott válaszukban azt írták, hogy a megelőlegezett végrehajtási költséget a cégnek előlegként kell nyilvántartania az adott ügy befejezéséig, míg a végrehajtónak az előlegről számlát kell kibocsátania. A megkeresett végrehajtó szerint az önálló bírósági végrehajtó nem minősül adóalanynak. Erre tekintettel a közhatalmi tevékenységgel kapcsolatban felmerült, a vonatkozó rendelet alapján felszámított díjak és költségek tekintetében számlaadási kötelezettsége nincsen. A teljesítést igazoló számviteli bizonylat készpénzfizetésnél a bevételi pénztárbizonylat, átutalás esetén a bankszámlakivonat. Kinek van igaza?
Részlet a válaszából: […] ...Az előlegről – az IM rendelet 50., 51., 52/A. §-aiszerint – a végrehajtó átvételi elismervényt, a megyei bírósági végrehajtónyugtát, az önálló bírósági végrehajtó ún. végrehajtási bevételi bizonylatotállít ki a pénzösszeg átvételekor, illetve akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 5.

Számla kiegyenlítése készpénzzel

Kérdés: Az átutalási fizetési móddal kiállított kimenő számla ellenértékét a vevő készpénzben egyenlíti ki. Elegendő-e ilyenkor a készpénzbevétel igazolására és elszámolására a nyugta kiállítása?
Részlet a válaszából: […] ...válasz röviden az, hogy a számviteli elszámolásokhoz nem elegendő a nyugta. Az adott esetben a pénz átadás-átvételét kell dokumentálni. Erre megfelelő bizonylat a pénzt átvevő részéről kiállított, szigorú elszámolási kötelezettség alá vont pénztári...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. november 21.
1
2