Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt megjegyezzük, a mérlegkészítés időpontját jogszabály-ellenesen határozták meg január 10-ében, nem vették figyelembe az Szt. 3. §-a (6) bekezdésének 1. pontjában előírtakat, olyan időpontot állapítottak meg, amely időpontig a megbízható és valós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Kiegészítő ár figyelembevétele az alapárnál

Kérdés: A társaság kifejlesztett egy nagy értékű szoftverrendszert. A szoftverfejlesztéssel kapcsolatos ráfordításait aktiválta. Ezt a rendszert oly módon értékesítette, hogy a szoftver ellenértékét egy – a fejlesztési költségeknél lényegesen alacsonyabb összegű – fix alapárban és 3 év alatt évenként elszámolandó kiegészítő árban határozták meg. A kiegészítő ár a szoftverrendszer hasznosításának a vevő által a következő 3 évben elért nyeresége 50%-ában került meghatározásra. A figyelési időszak alatt az eredményt görgetik. Így ha pl. az első év még veszteséges volt, akkor visszafizetési kötelezettsége nem keletkezik az eladónak, hiszen a következő év(ek) nyereségét csökkentik vele. Ha mindhárom év összességében veszteséges volt, akkor nem jár kiegészítő ár. A vevő a szoftverrendszer tulajdonjogát a szerződés aláírásakor, azaz most szerzi meg. Hogyan kell ezt számláznia az eladónak, hogyan kell könyvelnie? A szoftvert az immateriális javak között tartottuk nyilván. Így az eladáskor a könyv szerinti érték teljes összegét vezetnénk az egyéb ráfordítások közé, és a számlázott alapárat egyéb bevételként számolnánk el. Ez azonban az első évben jelentős veszteséget fog eredményezni, ugyanakkor a következő 3 évben – előzetes kalkuláció szerint – a szoftver értékének a többszöröse is megtérülhet a kiegészítő árban. A kiegészítő ár elszámolásakor az eredeti számlát kell-e helyesbíteni (megnövelni), vagy egy önálló számla lesz? A kiegészítő árat elszámolásakor a tárgyévi eredmény javára lehet elszámolni, vagy a szerződéskötéskori évet kell módosítani vele?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mivel egyrészt a kifejlesztett szoftver nyilvántartásba vételének módja sem felel meg a számviteli követelményeknek, másrészt a vevővel kötött szerződésben valójában nem kiegészítő árban állapodtak meg, hanem a jövőbeni eredmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 14.

Hiányzó pénzkészlet

Kérdés: A kft. tulajdonosa, személyesen közreműködő tagja elhunyt. A tényleges pénzkészlet nulla forint, a könyv szerinti 14 millió forint. A könyvelés rendelkezésére áll egy nyilatkozat az ügyvezetőtől, aki a fenti tényt aláírásával rögzíti, elismeri. Mi a helyes eljárás számviteli, illetve adózási előírás alapján?
Részlet a válaszából: […] ...az ügyvezető kezelte, és elismerte a pénztárhiányt, akkor őt kell kötelezni a hiány megtérítésére.A pénztárhiányt az egyéb ráfordítások között kell – a hiány megállapításakor – elszámolni (T 6896 – K 381). Ha a pénztárhiányt a volt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 26.

Külföldi társaság tartozásának átvállalása

Kérdés: Magyar bejegyzésű társaság (kft.) átvállalhatja-e a külföldi társaság tartozását? Hogyan kell a könyvekben ezt kimutatni? Hogyan érinti a társasági adót?
Részlet a válaszából: […] ...tartozásátvállalást a könyvviteli nyilvántartásban rögzíteni nem lehet. Az ellentételezés nélküli tartozásátvállalást a rendkívüliráfordításokkal szemben kell állományba venni (T 888 – K 43-47), majd az Szt.33. §-ának (1) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 29.

Előre fizetett bérleti díj

Kérdés: Könyvelőirodánk partnere határozatlan idejű bérleti szerződést kötött 2004. évben egy eszköz bérbevételére. A szerződés szerint az aláíráskor egy jelentősebb összeget kellett bérleti díj címén kifizetni, majd ezt követően, a szerződés megszűnéséig, havonta egy nagyságrenddel kisebb öszszeget kell fizetni. A szerződés aláírásakor kifizetett összeg esetében szükség van-e időbeli elhatárolásra? Ha igen, milyen időszakot kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...kifizetett jelentősebb összeget nem lehet másként elszámolni, mint- jogcím nélküli – véglegesen átadott pénzeszközt a rendkívüli ráfordításokközött, amelynek összegével a társasági adó alapjának meghatározása során azadózás előtti eredményt növelni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 15.