Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...természetesen a B cégnél növeli az adózás előtti eredményt, mint nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások.)Itt kell megjegyezni, a számviteli előírások csak a követelések és a kötelezettségek esetében ismerik az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Halasztott árfolyamveszteség megszüntetése

Kérdés: A társaság 2008. évben devizakészlettel nem fedezett beruházáshoz kapcsolódó külföldi pénzértékre szóló hiteltartozás mérleg-fordulónapi értékeléséből adódó, árfolyamnyereséggel nem ellentételezett, nem realizált árfolyamveszteséget halasztott ráfordításként számolta el. A halasztott ráfordításként kimutatott nem realizált árfolyamveszteség értéke 19 000 ezer forint volt. A hiteltartozás törlesztésekor a törlesztőrészletre jutó halasztott ráfordítást meg kell szüntetni. A kifizetett törlesztőrészlet 2009-ben 20 000 E Ft. Helyesen számolta-e el a társaság az árfolyamveszteség megszüntetését, ha az elhatárolt veszteséget a törlesztőrészlethez viszonyítva, azaz a 19 000 E Ft/20 000 E Ft arányában (95%) szüntette meg? Ennek arányában szüntette meg – kapcsolódóan – a 2008-ban képzett céltartalékot is.
Részlet a válaszából: […] ...ilyen címen képzett céltartalék ennél kevesebb, illetve több,a különbözettel a tárgyévben kell a céltartalékot növelni az egyébráfordításokkal szemben, illetve csökkenteni az egyéb bevételekkel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 18.

Veszteség elhatárolása, felhasználása

Kérdés: Egy jogelőd nélküli kft. – 1994-ben alakult és változatlan formában működő – adózó helyesen járt-e el az elhatárolt veszteség felhasználásával 2006. évet bezárólag, a következőkben felsorolt adatok (E Ft-ban) ismeretében? Év Bevétel Nyereség Veszteség Elhatárolt veszteség felhasználása 1994 266 791 472 1995 456 284 1652 1996 237 469 3859 1997 78 620 3 281 1998 42 475 11 776 1999 39 016 5 351 2000 - 625 2001 - 267 2002 - 518 518 2003 3 687 4801 4801 2004 3 226 976 2005 2 388 2526 2526 2006 5 626 1923 1923
Részlet a válaszából: […] ...vesztesége azonban csak adóhatósági engedéllyel voltelhatárolható, ha az adóévben az árbevétel nem érte el az elszámolt költségekés ráfordítások együttes értékének 50 százalékát. Az adóhatóság az engedélytakkor adta meg, ha a feltétel a tevékenység...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 10.

Elhatárolt veszteség

Kérdés: Milyen költséget és ráfordítást kell az árbevételhez viszonyítani, ha az adózónak az adókötelezettsége keletkezését követő negyedik adóévben negatív az adóalapja? Ha az adózó átalakulással jött létre, és a tulajdonosi struktúrája nem változik 50 százalékot meghaladóan, akkor a korlátlanul elhatárolható veszteségek időtartama újból indul (átalakulás éve + 3 adóév)?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazásakor költségnek, ráfordításnak kell tekinteni a számviteli elszámolásnak megfelelően az üzemi, pénzügyi és rendkívüli ráfordításokat egyaránt.A Tao-tv. 17. §-a (8) bekezdésének rendelkezését utoljára a 2003-ban kezdődő adóév negatív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. március 18.