Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt pontosítsunk: a Ptk. 3:174. §-a szerint az üzletrészt vissza lehet vásárolni, és azt a társaság nem megvásárolja. A helyes, törvényszerű használattal tehát a társaság az örököstől visszavásárolja az üzletrészét.Kérdés, hogy az örököst megillető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Üzletrész értékének kimutatása – leányvállalat beolvadása

Kérdés:

A gazdasági társaság leányvállalata beolvad a 100%-os tulajdonos anyavállalatba kedvezményezett átalakulással. A leányvállalat jegyzett tőkéje 3000 E Ft. Az anyavállalatnál a 3000 E Ft jegyzett tőkéjű leányvállalati üzletrész nyilvántartási értéke 170.000 E Ft. Az anyavállalat eredménytartaléka 500.000 E Ft. Az átalakulás során a jogutód átalakulás utáni vagyonmérlegében a különbözetek oszlopban a befektetett pénzügyi eszközök soron –170.000 E Ft-ot, a jegyzett tőke soron –3000 E Ft-ot és az eredménytartalék soron –167.000 E Ft-ot kell feltüntetni?

Részlet a válaszából: […] ...tartalmazza a számviteli törvényben nevesített különbözeteket. Így az Szt. 139. §-ának (4) bekezdése szerint az egymásban való részesedés adatainak a megszüntetését is.A beolvadó társaságban (a leányvállalatban) lévő részesedés (üzletrész)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 23.

Kiválás során a vagyon változása

Kérdés:

"A" társaságban lévő termelőeszközöket (gépek, ingatlanok, járművek) a magánszemély tulajdonosok kiválás útján kiviszik egy már működő, szintén általuk tulajdonolt "B" társaságba. Jelenleg "A" társaság bérleti szerződés keretében adja bérbe "B" társaságnak az eszközöket. A cél, hogy az eszközök a termelést végző "B" társaságba kerüljenek, majd ezek után kívánják a magánszemélyek értékesíteni "B" társaságban lévő üzletrészüket harmadik fél számára. Az átalakulás során nem élnek a piaci értékelés lehetőségével, az eszközök könyv szerinti értéken kerülnek átadásra.
1. A kiválás során a felek szabadon állapodhatnak-e meg a kivitt eszközök, a saját tőke, kötelezettség elemek összegéről, arányáról? Vagyis 1000 egység eszközhöz kivisznek 100 egység kötelezettséget (az eszközökhöz közvetlenül hozzárendelhető), és a különbözetként maradt 900 egységet viszik ki az eredménytartalékból? Esetleg a kivitt eszközök eszközökön belüli arányát köteles alkalmazni a kötelezettség és a saját tőke esetében is?
2. Kiválás során kell-e jelezni a jegyzett tőke csökkenését az "A" kft.-nél, mint részesedés kivonását, amely a rendezés oszlopban az eredménytartalékból vissza lesz pótolva? Vagyis ez esetben a 900 egység eredménytartalék helyett 30 egység jegyzett tőke és 870 egység eredménytartalék-csökkenés kerülne a különbözetek oszlopba, majd a rendezés során a jegyzett tőke nőne 30 egységgel az eredménytartalék terhére, így végül a folyamatosan tovább működő "A" kft.-ben az eredeti jegyzett tőke nem változna meg, és az eredménytartalék 870-nel csökkenne. Ez a megoldás más eredményre vezetne, mint az 1. ponti levezetés.
3. Az átalakulás során a gépjárműveket kivéve kell-e illetéket fizetni?
4. A magánszemély üzletrész-értékesítésének azon része, amelyet az átalakulás során szereztek, hogyan számítódik a beszerzési ár és a helyes árfolyamnyereség megállapítása érdekében?

Részlet a válaszából: […] ...hányada és jegyzett tőkéje is. Az eredménytartalék pedig csak arányosan.A tulajdonosoknak a kiválással létrejött társaságban szerzett részesedésének bekerülési értéke a kiválással létrejött társaság végleges vagyonmérlege szerinti saját tőkének a tulajdoni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Jóváhagyott, de ki nem fizetett osztalék beolvadáskor

Kérdés: "A" kft. 100%-os tulajdonosa "B" kft.-nek. "B" kft. 2021. évre osztalékot hagyott jóvá, amelyet 2022. évben az eredménytartalékból kivezetett, és kötelezettségként előírt "B" kft.-vel szemben. "B" kft. 2022. 07. 31-én beolvadt "A" kft.-be. A beolvadás időpontjáig a 2021. évre jóváhagyott osztalék még nem került kifizetésre. A végleges vagyonmérlegekben a beolvadás miatt az egymással szembeni követelések, kötelezettségek összevezetése során hogyan kell kezelni a cégek között jóváhagyott, de még ki nem fizetett osztalék összegét?
Részlet a válaszából: […] ...tartalmazza a különbözeteket. Ilyen különbözetek lehetnek:– a jogutód gazdasági társaság jegyzett tőkéje során figyelembe nem vehető részesedések,– az egymással szemben fennálló követelések, kötelezettségek, kapcsolódó időbeli elhatárolások, céltartalékok stb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 10.

Beolvadáskor a tulajdonosok üzletrészének kezelése

Kérdés: Az "A" kft. 50-50%-os tulajdonosa a "B" és a "C" kft. Az "A" kft. jegyzett tőkéje 5 millió forint. A tulajdonos "B" és "C" kft. könyveiben nyilvántartott üzletrész értéke, amelyet a korábbi években az "A" kft. tulajdonosai részére – üzletrészvásárlás jogcímen – megfizetett, 50-50 millió Ft. Az "A" kft.-t atulajdonos kft.-k – tulajdonrészeik arányában – beolvasztják saját kft.-ikbe. Milyen átalakulásnak minősül ez? Mi történik ebben az esetben a könyvekben nyilvántartott részesedésekkel a "B" és "C" kft.-nél? Hogyan és mikor kell kivezetni? A számviteli törvény melyik szabályozása vonatkozik erre az esetre? Van-e adózási vonzata a részesedések bármilyen módon történő rendezésének "B" és "C" kft. esetében? Kérem, hogy a tényleges üzleti események megadásával, valamint – adózási vonzat esetén – az adó kiszámításának levezetésével legyenek szívesek az üzletrészek kivezetésének menetét szemléltetni!
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése arra utal, hogy beolvadásos kiválás esetén a beolvadás szabályait is alkalmazni kell. Itt ez azt jelenti, hogy az egymásban való részesedést beolvadás esetén meg kell szüntetni, a beolvadó társaság üzletrészét a beolvadás után nem lehet kimutatni.Az Szt. 85...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Veszteségrendezés, üzletrészvétel, beolvadás problémái

Kérdés: Az "A" kft. jegyzett tőkéje: 20.000 E Ft, tőketartaléka 6.000.000 E Ft, eredménytartaléka: – 1.800.000 E Ft, adózott eredménye: -200.000 E Ft. A tőketartalék eredete: ázsióval történt jegyzett-tőke-emelés, valamint jegyzett tőke leszállítása veszteség miatt. Az "A" kft.-ben az ingatlan értéke a mérlegfőösszeg 87%-a. A "B" kft. jegyzett tőkéje: 10.000 E Ft, eredménytartalék: 3.000.000 E Ft. A "B" kft. 90%-os magánszemély tulajdonosa megveszi az "A" kft. üzletrészét 100%-ban. Ezt követően a "B" kft. beolvad az "A" kft.-be, majd beolvadás után jegyzett-tőke-leszállítást hajt végre vagyonkivonás mellett.
Kérdések: Az üzletrész megvásárlásakor keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség? A beolvadás kedvezményezett-e átalakulásnak minősül-e a Tao-tv. 4. § 23/a. pontja szerint? (A leányvállalat olvad be az anyavállalatba, és nem szerez pénzeszközt.) Szerintünk igen, és így nem merül fel illetékfizetési kötelezettség. Jól gondoljuk? Beolvadáskor az "A" kft.-ben az eredménytartalék negatív összegét meg kell-e szüntetni a tőketartalékkal szemben, avagy a tőkeelemeket teljesen szabadon lehet-e rendezni? A beolvadást követően a vagyonkivonásnál a jegyzett tőke csökkenésének arányában kell-e a többi tőkeelemet kivonni, vagy meg lehet-e tenni azt, hogy a jegyzett tőkét a felére csökkentjük, a tőketartalékot pedig 100%-ban kivonjuk? Kivonás előtt a jegyzett tőke: 30.000 E Ft, a tőketartalék: 4.000.000 E Ft (6.000.000-1.800.000-200.000 E Ft), az eredménytartalék 3.000.000 E Ft (ha az "A" kft. negatív eredménytartalékát meg kell szüntetni a tőketartalékkal szemben), és 3000 E Ft-ra szeretnénk leszállítani a jegyzett tőkét. Így kivonásra kerül 27.000 E Ft jegyzett tőke, 3.600.000 E Ft tőketartalék és 2.700.000 E Ft eredménytartalék. A tőkekivonás esetében hogyan kell számítani a magánszemélyt terhelő szja-t (szocho nem merül fel a minimálbér 24-szeresét meghaladó bér miatt), különösen a kivont tőketartalékra és annak keletkezése eredetére?
Részlet a válaszából: […] ...Tao-tv. 4. §-a 23/a. pontjának a) alpontjában megfogalmazott kedvezményezett átalakulásnak, feltéve, hogy a kisebbségi tulajdonos is kap részesedést. Tekintettel azonban arra, hogy az "A" kft. üzletrészének a magánszemély által történő megszerzése az átalakulás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 11.

Egyéni cég beolvadása

Kérdés: Egyéni cég úgy döntött, hogy beolvadna egy kft.-be. Ezt az ügyletet egy lépésben végre lehet hajtani? Vagy szükséges, hogy az egyéni cég először bt.-vé vagy kft.-vé alakuljon át, és csak az után olvadjon be a kft.-be? Az átalakulás költségei jelentősek, fontos tudni, hogy van-e lehetőség egy lépésben a beolvadásra.
Részlet a válaszából: […] ...részt venni nem szándékozó tagok részére kiadásra kerülő eszközök, kötelezettségek, sajáttőke-elemek;– a visszavásárolt saját részesedések kivezetése;– a saját tőke elemeinek átrendezése.A különbözetek oszlopában kell kimutatni beolvadás esetén:–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Részesedésekkel kapcsolatos szabálytalan ügyletek

Kérdés: Az "A", "B" és "C" kft. jegyzett tőkéje 3-3 millió forint. A "C" kft. beolvad 2016. 09. 30-ával az "A" kft.-be. Az "A" kft. 6000 Ft törzstőkéjének megoszlása a beolvadás után: apa 1200 E Ft, anya 1200 E Ft, leánygyermek 1200 E Ft, fiúgyermek 2400 E Ft. "C" kft. rendelkezett "B" kft. korábbi megvásárlása miatt 104 000 E Ft tulajdoni részesedéssel, ami a beolvadás folytán "A" kft.-hez került. A "B" kft. üzletrész-tulajdonosai: 2900 E Ft-tal (beolvadás előtt "C" kft.), beolvadás után "A" kft. és az apa 100 E Ft-tal. Ezt követően 2016. december 1-jén az "A" kft. jegyzett tőkéjében a fiúgyermek 2400 E Ft üzletrészét megosztották 2 db 1200 E Ft névértékű üzletrészre. Megosztották "B" jegyzett tőkéjét képező "A" kft. 2900 E Ft névértékű üzletrészét 1 db 1400 E Ft és 1 db 1500 E Ft névértékű üzletrészre. A megosztás után a fiúgyermek elcseréli az "A" kft.-ben lévő egyik 1200 E Ft névértékű üzletrészét a "B" kft.-ben lévő "A" kft. 1500 E Ft névértékű üzletrészével. A csereügylet értékegyezőséggel jött létre. A csere utáni jegyzett tőkét képező üzletrészek: az "A" kft.-ben az apa 1200 E Ft, az anya 1200 E Ft, a leány 1200 E Ft, a fiúgyermek 1200 E Ft, az "A" kft. 1200 E Ft. A "B" kft.-ben az "A" kft. 1400 E Ft, a fiúgyermek 1500 E Ft, az apa 100 E Ft. Az "A" kft.-nek a "B" kft.-ben lévő 104 000 E Ft könyv szerinti értékű tulajdoni részesedését milyen arányban kell kivezetni? Az "A" kft. cserébe kapott 1200 E Ft névértékű üzletrészéhez mekkora érték tartozik? Mi a helyes megoldás? A számlaösszefüggéseket is kérem megadni! Az ügylet milyen hatással van a társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...is.A "C" kft. beolvadásával a beolvadás időpontjával (2016. 09. 30.) a "C" kft. megszűnik, és ezzel megszűnik a "C" kft. tulajdonosainak a részesedése is. (Erről nincs szó a kérdésben!) A "C" kft. tulajdonosai a beolvasztó "A" kft.-ben tulajdoni hányadot szerezhetnek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 15.

Tőkeemelés kezelése a végelszámolásnál

Kérdés: A kft. az eredménytartalékból emelte 500 E Ft-ról 3000 E Ft-ra a jegyzett tőkét. Ha végelszámolással megszűnik, akkor a kiadott vagyontárgyak, amelyek az 500 E Ft feletti jegyzett tőkerészre jutnak, osztaléknak minősülnek? Olyan, mintha az eredménytartalékot venné ki osztalékként? Amennyiben osztalék, mikor kell a végelszámoláskor osztaléknak tekinteni? Amikor megkapják a tulajdonosok a felosztható vagyont, vagy azt megelőzően, ugyanis adóbevallások is kapcsolódnak hozzá, amit a megszűnésig rendezni kell?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott adóévi adózott eredmény, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített adóévi adózott eredmény terhére jóváhagyott részesedés.Az Szja-tv. 68. §-ának (1) bekezdése alapján a társas vállalkozás jogutód nélküli megszűnése következtében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Felvásárolt üzletrész számításba vétele beolvadásnál

Kérdés: A zrt.-be beolvad egy kft., amelynek 95%-ban tulajdonosa a zrt. 2015. 12. 31-én. A vagyonmérleg-tervezet fordulónapja 2015. 12. 31., a második döntés 06. 20-án, a beolvadás várható bejegyzése 09. 30-án. A zrt. 2016. 04. 15-én felvásárolta a kft.-üzletrészek 5 százalékát is, ezen időponttal vált 100%-os tulajdonossá. A vagyonmérleg-tervezetbe be kell-e állítani az 5%-os üzletrész-felvásárlást?
Részlet a válaszából: […] ...(A véglegesben viszont már szerepeltetni kell a tényleges vételáron!) Így a zrt. vagyonmérleg-tervezetében a kft. 2015. 12. 31-én meglévő részesedése szerepel az eszközoldalon könyv szerinti értéken, a még meg nem vásárolt üzletrészek nem. A beolvadással létrejövő zrt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.
1
2
3