Transzferár-dokumentációs nyilvántartás

Kérdés: A transzferár-dokumentációs nyilvántartással kapcsolatosan az alábbi kérdésekben kérném állásfoglalásukat. Annak megállapítása, hogy kell-e transzferár-dokumentációt készíteni, szerintünk a következő:
1. Ha fennáll a Tao-törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony két adóalany között, akkor ők a rendelet hatálya alá tartoznak.
2. A Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján azonban csak a kisvállalkozónak nem minősülő cégek esetében áll fenn ezen kötelezettség. Az, hogy az 1. pont szerint érintett fél minek minősül, azt pedig a Kkv-tv. szerint tudom megállapítani. És ez esetben az adatok összevonását csak a cég a cégben relációval rendelkezők esetében kell elvégezni. Így tehát ahol nem áll fenn egymásban való részesedés, azon cégeknél az önálló adataik alapján tudom megállapítani a cégméretet.
Jól gondoljuk a fenti levezetést? Ha a fentiek alapján az egyik cég középvállalkozónak minősül, a másik pedig kisvállalkozónak, akkor csak az előbbinek kell transzferár-dokumentációt készítenie, vagy esetleg mindkettőnek? Kell-e bármilyen nyilvántartással, számítással rendelkeznie annak a cégnek, amely fenti levezetés alapján nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni? Avagy kell-e írásos formában bizonyítania, és ha igen, milyen módon azt, hogy ő az adott ügyletet a szokásos piaci ár mellett hajtotta végre? Például, ha ingatlanokat ad bérbe kapcsolt félnek is, és harmadik félnek is, elegendő-e a szerződés, amelyből látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat?
Részlet a válaszából: […] ...Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján a gazdasági társaság, egyesülés, európai részvénytársaság, szövetkezet, európai szövetkezet és külföldi vállalkozó a bevallás benyújtásáig köteles a Tao-tv. felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet [a 32/2017. (X. 18...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Részesedés értékesítése piaci érték alatt

Kérdés: Gazdasági társaságunk az ügyvezetőjének értékesítette egy részvénytársaságban meglévő 51%-os részesedését névértéken, 2550 E Ft-ért. Arészvénytársaság saját tőkéje az értékesítés időpontjában 60 M Ft volt. Milyen adózási következménye van a fenti tranzakciónak az értékesítő társaságra, illetve az ügyvezetőre nézve, figyelembe véve a Tao-törvény 18. § (1) bekezdésének b. pontját is?
Részlet a válaszából: […] ...bevallását, az adatszolgáltatást) teljesíteni. Az Szja-tv. 3. § 9/f. pont szerint a szokásos piaci érték tőzsdén nem forgalmazott részvény esetében – ha a magánszemély ennek ellenkezőjét nem bizonyítja – a részvényt kibocsátó társaságnak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Munkavállalói részvények jutalomként

Kérdés: Ha egy nyrt. munkavállalói részvényesi program keretében juttat a munkavállalóinak részvényben kifejezett jutalmat, akkor annak mikor és milyen adói vannak a munkavállalók, illetve a munkáltató oldaláról? A részvényeket a munkavállalók által választott banknál vezetett számlára transzferálják át. Ha nem munkavállaló magánszemélynek is juttat részvényt, akkor milyen adókkal kell kalkulálni?
Részlet a válaszából: […] Ha a kérdés arra irányul, hogy elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program keretében akarják a jutalmat adni, akkor a juttatáshoz meg kell felelni az Szja-tv. 77/C. §-ában foglalt feltételeknek.Nem minősül bevételnek a magánszemély által értékpapír formájában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 9.

Transzferár-nyilvántartás, konszolidált beszámoló

Kérdés: Városunkban az önkormányzat és a közvetlenül, illetve közvetetten (irányítása) alá tartozó gazdasági társaságok tulajdonosi megoszlását, a legutolsó beszámolóban szereplő adatait a kérdező részletesen bemutatta (a közzétételétől itt eltekintünk, a válaszból azonban egyértelműen majd következik). Kérdés: 1. A táblázatban közölt adatok alapján mely cégekre és melyekkel szemben áll fenn transzferár-készítési kötelezettség? 2. Ebben a cégcsoportban kell-e konszolidált beszámolót készíteni? Ha igen, mely cég(ek)nek? (Melyik minősül anyavállalatnak, leányvállalatnak, közös vezetésű vállalkozásnak, társult vállalkozásnak, egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak?)
Részlet a válaszából: […] ...befolyással rendelkezik.A befolyással rendelkező akkor rendelkezik egy jogi személybenmeghatározó befolyással, ha annak tagja, illetve részvényesea) jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagyfelügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 4.

Kapcsolt vállalkozás és nyilvántartás

Kérdés: Kapcsolt vállalkozás-e a következő három gazdasági társaság számviteli szempontból és társasági adó szempontjából, és kinek van transzferár-nyilvántartási kötelezettsége? Kiinduló adatok: "A" férj, "B" feleség, "C" közös gyermek, "D" közös gyermek. 1. Részvénytársasági szavazatok megoszlása "A" vezérigazgató 50%, "B" vezérigazgató-helyettes 50%. Semmi egyéb nem szerepel a társasági szerződésben (például az sem, hogy szavazategyenlőség esetén kinek a szavazata dönt, ki gyakorolja a munkáltatói jogokat stb.) 2. Kft.-szavazatok megoszlása "A" ügyvezető 66,66% "B" pénzügyi befektető 33,33% 3. Kft.-szavazatok megoszlása Idegen magánszemély (ügyvezető) 25,0%, "A" 18,4%, "B" 11,4%, "C" 22,6%, "D" 22,6%. A két kft. tevékenysége kizárólag a részvénytársasághoz kapcsolódik, megrendelést kizárólag a részvénytársaságtól kap, más tevékenységet nem végez. Ha a három gazdasági társaság összevont mérlegadatait vesszük figyelembe, a Sztv. 117. § szerint konszolidált éves beszámolót kellene készítenie.
Részlet a válaszából: […] ...részvénytársaság és a két kft. a számviteli előírásokszerint (3. § 7. pont) nem minősülnek kapcsolt vállalkozásnak a következőkmiatt:Kapcsolt vállalkozásnak az anyavállalat, a leányvállalat, aközös vezetésű vállalkozás és a társult vállalkozás minősül....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 21.

Kedvezményezett átalakulás a tulajdonosnál

Kérdés: Hogyan kell a tulajdonos ("A" cég) nyilvántartásában megjeleníteni a tartós részesedésnövekedést? Az "A" cég többségi tulajdoni részesedéssel rendelkezik "B" kft.-ben. A "B" kft. jelentős vagyonfelértékeléssel átalakul zrt.-vé (kedvezményezett átalakulás). Az átalakulás során a jegyzett tőkét jelentősen megemelte. Az átalakulás során a tulajdoni arányok nem változtak. Így az "A" cég részesedése jelentősen megnőtt. Hogyan kell ezt "A" cég nyilvántartásaiban megjeleníteni? A nyilvántartáson való keresztülvezetése jelentősen növeli "A" cég adózás előtti eredményét. Az adóalap csökkenthető? Ha nem csökkenthető, a rendkívüli bevétel halasztott bevételként elhatárolható? Lehetséges-e az a megoldás, hogy "A" cég az új részesedést változatlan bekerülési értéken mutatja ki, és csak a kiegészítő mellékletben utal a részesedés növekedésére?
Részlet a válaszából: […] ...van, hanem amegszűnt üzletrész helyébe egy – az átalakuló "B" társaság vagyonának afelértékelése miatt – magasabb értékű részvény kerül az analitikus és afőkönyvi nyilvántartásba. Az átalakuláshoz kapcsolódó számviteli elszámolási szabályokataz Szt. 86...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 12.

Evás időszak után az eredménytartalék igénybevétele

Kérdés: A bt. 2004-2005. évi adózott eredménye eredménytartalék lett. 2006. évben kettős könyvvitelt vezető számviteli törvény szerinti evás volt. 2007. évben kilépett az evakörből, és 2006. évi evás eredményét csak részben hagyta jóvá osztalékként, ami 2007. évben kifizetésre került adómentesen. A fennmaradó evás mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba került. Megteheti-e a bt., hogy a 2008. évi beszámoló elfogadásakor csak az evás időszakban keletkezett, még ki nem vett eredménytartalékot hagyja jóvá osztalékként, és fizeti ki a tagoknak adómentesen?
Részlet a válaszából: […] ...osztalékfizetésre fordítani, ha a tárgyévi adózott eredménynem nyújt fedezetet a jóváhagyott osztalékra, részesedésre, kamatozó részvényutáni kamatra, és ha a szabad eredménytartalék erre igénybe vehető, akkor aszabad eredménytartalékból igénybe vett összeget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 5.

Szokásos piaci ár nyilvántartása

Kérdés: "A" anyavállalatnak van "B" leányvállalata. "B" szintén anyavállalata 100%-ban "C" és "D" leányvállalatnak. Kérdés, hogy "C" és "D" egymással kapcsolt vállalkozás-e, kell-e a kettőjük között kötött szerződések alapján transzferár-dokumentációt készíteni? "B" anya és "C" leánya között van szerződés. "B" készít dokumentációt "C"-nek is, kötelezettsége a dokumentáció elkészítése?
Részlet a válaszából: […] ...befolyással rendelkezik.A befolyással rendelkező akkor rendelkezik egy jogiszemélyben meghatározó befolyással, ha annak tagja, illetve részvényese, ésa) jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagyfelügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 19.

Veszteségelhatárolás

Kérdés: A mikrovállalkozás mérleg (forrás)-adatai az elmúlt években így alakultak: 2005. év: Eredménytartalék: 1,0 M Ft; mérleg szerinti eredmény: 3,0 M Ft 2006. év: Eredménytartalék: 4,0 M Ft; mérleg szerinti eredmény: -2,0 M Ft 2007. év: Eredménytartalék: 2,0 M Ft; mérleg szerinti eredmény: -0,8 M Ft 2008. év: Eredménytartalék: 1,2 M Ft; tervezett mérleg szerinti eredmény: -1,0 M Ft. A társaság likvid, pénzeszköze van, de beruházások következtében az elmúlt két évben (2006-2007) veszteséges volt, és 2008. évben is az lesz. (2007. évre a minimumadót megfizette!) Kérdés: hány éven keresztül lehet veszteséges egy vállalkozás? Mikor kell adóhatósági engedély a több éven át tartó veszteségességhez? Az adóhatósági engedély csak akkor szükséges a folyamatosan veszteséges cégeknek, ha a veszteségét az előző (elmúlt) évekről határolja el?
Részlet a válaszából: […] ...nem rendelkezik a társasági formájára kötelezően előírtjegyzett tőkének megfelelő összegű saját tőkével, és a társaság tagjai(részvényesei) a második év számviteli törvény szerinti beszámolójánakelfogadásától számított három hónapon belül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 20.

Összeférhetetlenség az evában

Kérdés: Az evás társaságokkal kapcsolatban a következőket olvastam "... fontos előírás, hogy valamennyi tagja csak magánszemély lehet, és más gazdasági társaságban nem rendelkezhet részesedéssel." Ügyfelünk 2003-tól – a kezdetektől – evás, családi betéti társaságban 50%-os tulajdonos (tag), de egy másik, a számviteli törvény(!) alá tartozó bt.-ben is – 2000 óta – 50%-os tulajdonos (tag). Összeférhetetlen-e ez az Eva-tv. alapján? Vagy csak akkor, ha újból – más cégben – szerez tulajdoni jogot?
Részlet a válaszából: […] ...nem rendelkezik részesedéssel (kivéve ha az szövetkezetihitelintézet által kibocsátott részjegy vagy nyilvánosan működőrészvénytársaság nyilvánosan forgalomba hozott részvénye), azzal, hogy az a)pontban meghatározott feltétel teljesülését nem érinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 6.
1
2