Transzferár-dokumentációs nyilvántartás

Kérdés: A transzferár-dokumentációs nyilvántartással kapcsolatosan az alábbi kérdésekben kérném állásfoglalásukat. Annak megállapítása, hogy kell-e transzferár-dokumentációt készíteni, szerintünk a következő:
1. Ha fennáll a Tao-törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony két adóalany között, akkor ők a rendelet hatálya alá tartoznak.
2. A Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján azonban csak a kisvállalkozónak nem minősülő cégek esetében áll fenn ezen kötelezettség. Az, hogy az 1. pont szerint érintett fél minek minősül, azt pedig a Kkv-tv. szerint tudom megállapítani. És ez esetben az adatok összevonását csak a cég a cégben relációval rendelkezők esetében kell elvégezni. Így tehát ahol nem áll fenn egymásban való részesedés, azon cégeknél az önálló adataik alapján tudom megállapítani a cégméretet.
Jól gondoljuk a fenti levezetést? Ha a fentiek alapján az egyik cég középvállalkozónak minősül, a másik pedig kisvállalkozónak, akkor csak az előbbinek kell transzferár-dokumentációt készítenie, vagy esetleg mindkettőnek? Kell-e bármilyen nyilvántartással, számítással rendelkeznie annak a cégnek, amely fenti levezetés alapján nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni? Avagy kell-e írásos formában bizonyítania, és ha igen, milyen módon azt, hogy ő az adott ügyletet a szokásos piaci ár mellett hajtotta végre? Például, ha ingatlanokat ad bérbe kapcsolt félnek is, és harmadik félnek is, elegendő-e a szerződés, amelyből látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat?
Részlet a válaszából: […] ...Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján a gazdasági társaság, egyesülés, európai részvénytársaság, szövetkezet, európai szövetkezet és külföldi vállalkozó a bevallás benyújtásáig köteles a Tao-tv. felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet [a 32/2017. (X. 18...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Kapcsolódó vállalkozás

Kérdés: Segítségüket kérem a 2004. évi XXXIV. tv. értelmezésében.
A kis- és középvállalkozás besorolásánál a beszámoló adatait össze kell-e vonni, ha van egy magyarországi és egy romániai cég? Mind a két cégnek 50-50%-ban ugyanaz a két fő magánszemély a tulajdonosa. A két cég egymással nincs üzleti kapcsolatban.
Részlet a válaszából: […] ...bekezdés szerint kapcsolódó vállalkozási viszony akkor áll fenn, haa) egy vállalkozás egy másik vállalkozás tulajdoni részesedésének (részvényeinek) vagy a szavazatának a többségével rendelkezik, vagyb) egy vállalkozás egy másik vállalkozásban jogosult arra, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 19.

Transzferár-nyilvántartás, konszolidált beszámoló

Kérdés: Városunkban az önkormányzat és a közvetlenül, illetve közvetetten (irányítása) alá tartozó gazdasági társaságok tulajdonosi megoszlását, a legutolsó beszámolóban szereplő adatait a kérdező részletesen bemutatta (a közzétételétől itt eltekintünk, a válaszból azonban egyértelműen majd következik). Kérdés: 1. A táblázatban közölt adatok alapján mely cégekre és melyekkel szemben áll fenn transzferár-készítési kötelezettség? 2. Ebben a cégcsoportban kell-e konszolidált beszámolót készíteni? Ha igen, mely cég(ek)nek? (Melyik minősül anyavállalatnak, leányvállalatnak, közös vezetésű vállalkozásnak, társult vállalkozásnak, egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak?)
Részlet a válaszából: […] ...befolyással rendelkezik.A befolyással rendelkező akkor rendelkezik egy jogi személybenmeghatározó befolyással, ha annak tagja, illetve részvényesea) jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagyfelügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 4.

Kapcsolt vállalkozás, kapcsolódó vállalkozás

Kérdés: Egy német magánszemély tulajdonjogot kíván szerezni két magyar társaságban. Az egyikben (A) 100%-ban lenne tulajdonos, a másikban (B) 80%-ban, mellette 20%-ot egy magyar magánszemély tulajdonolna. A második társaságban a szavazati arányok azonban 50-50%-ban kerülnének meghatározásra. A német magánszemély Németországban egyszemélyes tulajdonosa egy kft.-nek. Kérdések: a) Kapcsolt vállalkozás lesz-e a két belföldi társaság egymással a Tao-tv. szerint ? b) A német céggel melyik magyar cég lesz kapcsolt vállalkozás? c) Miként alakul a Kkv-tv. szerinti besorolás (jelenleg mindkét magyar cég kkv)? d) Ha a német magánszemély helyett a német cég szerzi meg a jelzett tulajdoni hányadokat, miként változnak a kapcsolatok?
Részlet a válaszából: […] ...befolyással rendelkezik.A befolyással rendelkező akkor rendelkezik egy jogiszemélyben meghatározó befolyással, ha annak tagja, illetve részvényese és– jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagyfelügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 24.

Szomszédos piac, kapcsolt vállalkozás

Kérdés: A 2004. évi XXXIV. törvény (Kkv. tv.) 4. §-ának (5) bekezdése szerint egy cégcsoport kapcsolódó vállalkozásnak minősül, amennyiben tevékenységüket vagy tevékenységük egy részét az érintett piacon vagy egymással szomszédos piacokon folytatják. Az érintett piacot a tevékenységek TEÁOR-száma alapján kell-e meghatározni? A meghatározásnál csak a fő tevékenységi körre kell figyelni, vagy valamennyi tevékenységi körre, akkor is, ha annak árbevétele az összes bevétel 1-2%-a? A Kkv. tv. 19. §-ának 4. pontja határozza meg a szomszédos piacot: "Az adott terméknek vagy szolgáltatásnak az a piaca, amely a termék vagy szolgáltatás végső fogyasztóhoz való eljuttatására létrehozott termelési, értékesítési folyamatban vertikálisan az adott piacot megelőző vagy követő szinten helyezkedik el." Ezt hogyan kell értelmezni? Szomszédos piac-e az, ha a termelőeszközöket szerzi be a cég cégcsoporton belül, amelyek tárgyi eszközként vannak az adott vállalkozás tulajdonában? Helyes-e az értelmezés, amely szerint a kis- és középvállalkozási besoroláshoz azokat a kapcsolt vállalkozásokat kell a konszolidált beszámoló alapján minősíteni, amelyek azonos piacon vagy szomszédos piacon működnek? Amennyiben egymástól független piacon működnek, úgy nem kell azokat az összevont adatok alapján minősíteni, hanem csak a saját adataik alapján?
Részlet a válaszából: […] ...vagyugyanazon magánszemélyek egy csoportja (akkor is, ha nem közeli hozzátartozók)közvetlenül vagy közvetvea) a tulajdoni részesedések (részvények) vagy a szavazatoktöbbségével rendelkezik (rendelkeznek), vagyb) jogosult(ak) arra, hogy a vezető tisztségviselők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 3.

Adomány, reklám

Kérdés: Kft.-nk bruttó 400 000 Ft értékben sportmezeket vásárolt. Ezeket egy közhasznú sportegyesületnek kívánjuk adni. A mezeken a kft. logója és az általa forgalmazott/gyártott termékek neve szerepel. Kérdésem: Visszaigényelhetem-e a sportmezekről szóló számla áfáját; elszámolhatom-e ezt az összeget reklámköltségnek? Van-e teendője a sportegyesületnek, kell-e reklámszolgáltatást számláznia felénk? Vagy elég szerződni, hogy ingyen kapják a mezeket azok hordásáért, reklámozásért cserébe?
Részlet a válaszából: […] ...és a személyijövedelemadóról szóló törvényben meghatározottakon túl vagyoni előnyt azadományozónak, az adományozó tagjának (részvényesének), vezetőtisztségviselőjének, felügyelőbizottsága vagy igazgatósága tagjának,könyvvizsgálójának, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 10.

Kapcsolt vállalkozás megítélése a Tao-tv. és az Szt. szerint

Kérdés: Magyarországi kft.-ben 2 tulajdonos van. 50-50 százalékos a részesedési arány, mely megegyezik a szavazati aránnyal is. A két tag férj és feleség. Ezen két magánszemély tag Romániában céget (S.R.L.) alapít, a részesedési arány szintén 50-50 százalék. A 2 cég kapcsolt vállalkozásnak minősül. Mi a bejelentés módja? A magyarországi kft. kisvállalkozásnak minősül, 2005. évtől újra készíthet egyszerűsített éves beszámolót. A magyarországi kft.-t milyen plusz "adminisztrációs" kötelezettség terheli a kapcsolt vállalkozás miatt? A magyarországi kft. besorolásánál (kis- vagy középvállalkozás) csak a kft. adatait kell figyelembe venni, vagy hozzá kell adni a román cég adatait is? Kérem, témakörönként tájékoztassanak, mire kell figyelni most már (kapcsolt vállalkozás miatt) a kft. könyvvezetésével, bevallásaival kapcsolatban! Mi változik meg a külföldi kapcsolt vállalkozás miatt?
Részlet a válaszából: […] ...Art 23. §-a (4) bekezdésének b)pontja alapján. A kapcsolt vállalkozás (ha szervezeti formája gazdaságitársaság, egyesülés, európai részvénytársaság, szövetkezet vagy külföldivállalkozó) az adóbevallás benyújtásáig köteles elkészíteni a 18/2003. (VII.16.)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 30.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...vagy csereszerződéskeretében, vagy gazdasági társaságnál a jegyzett tőkének tőkekivonással történőleszállításakor a bevont részvények, üzletrészek, vagyoni betétek ellenébenadják át, akkor az átadásból származó bevételt az értékesítéskor,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.