1. cikk / 16 Felújítás alatt álló épület értékesítése
Az "A" kft. keretszerződés keretében elvállalta "B" kft. épületének a felújítását, a részteljesítés számlázásában is megállapodtak. A felújítási munkák végzését "A" kft. megkezdte, már részszámlát is benyújtott, amelyet a "B" kft. elfogadott, elismert. A megkezdett felújítás első részszámlájának a kiegyenlítése után azonban a "B" kft. a felújítás alatt lévő épületet értékesítette "C" zrt. részére azzal, hogy a felújítás az új tulajdonosnál is folytatódik. Természetesen a folytatódó felújítás költségeit már "C" zrt. viseli. Hogyan kell a fentieket a három szervezetnél elszámolni, könyvelni?
2. cikk / 16 Nyílt végű lízingelt személygépkocsi átadása
A kft. nyílt végű lízingszerződése lejárt. A gépkocsit vevőkijelölés szerint idegen magánszemély veszi meg. A cég könyveiből hogyan kell kivezetni a gépkocsit? A bekerülési érték 10 millió Ft volt, maradványérték 1,5 millió Ft. Számviteli amortizáció 4 évre (48 hónapra) évi 1,7 millió Ft. Az adótörvény szerint 4 év×2,0 millió Ft-ot számoltunk el. Hogyan kell kivezetni a gépkocsit, és a társaságiadó-bevallásba milyen összegek kerülnek az adóalap-növelő és -csökkentő tételekhez?
3. cikk / 16 Gépek beszerzése, bővítése, majd értékesítése
4. cikk / 16 Pótlólagos beruházás, felújítás vagyonkezelésbe vett eszközökön
5. cikk / 16 Próbaüzemeltetés során előállított termékek elszámolása
6. cikk / 16 Szőlőültetvények telepítéséhez támogatás
7. cikk / 16 Eladásra épített lakás átminősítése
8. cikk / 16 Tulajdoni hányad telek ellenében
9. cikk / 16 Bérelt ingatlanon végzett beruházás vagy beszerzés
Cégünk a helyi önkormányzattól bérbe vett egy üzlethelyiséget, amelyet később az önkormányzattól megvásároltunk. Irodát, fürdőt, ebédlőt alakítottunk ki. A helyiségekben a padozatot, az álmennyezetet, vizesblokkot, bejáratot, nyílászárókat, falburkolatokat, villamos- és vízvezetékrendszert, fűtőtesteket cseréltük. Elszámolhatjuk-e a felmerült költségeket karbantartási költségként, vagy bérelt ingatlanon végzett beruházásnak minősülnek? Ugyanezen bérelt ingatlant, még a munkák befejezése előtt az önkormányzat értékesítette a kft. részére. Ilyenkor az eddig felmerült költségeket hogyan kell elszámolnunk?