Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...választ azzal kell kezdeni, hogy a kérdező nem árulta el, hogy a rendezvényszervező vagy a rendezvényszervezőt igénybe vevő cég szempontjából kérdez. A kérdésben leírtakból arra következtettünk, hogy a rendezvényszervező cég problémájára szeretne a kérdező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: A személyi jellegű egyéb kifizetéseket az Szt. 3. §-a (7) bekezdésének 3. pontja tartalmazza. Az Szja-tv. 1. számú melléklete hosszan részletezi a személyijövedelemadó-mentes bevételeket (amelyek jellemzően magánszemélyek bevételei, azaz személyi jellegű egyéb kifizetésnek minősülnek, de nem így nevesítettek), az Szja-tv. 70. §-a egyes meghatározott juttatásokról, a 71. §-a a béren kívüli juttatásokról, mint adóköteles jövedelmekről rendelkezik. A KSH munkaügyi statisztikája, ami a kereseten kívüli jövedelem egyes elemeit egyéb munkajövedelemként, szociális költségként, egyéb munkaerőköltségként határozza meg. A probléma az, hogy a három helyen történő szabályozás csak részben fedi le egymást, nehezen (vagy egyáltalán nem) feleltethetők meg egymásnak, esetenként nem is azonosíthatók. A kérdés az, hogy a többirányú követelményeknek a számvitel hogyan tud megfelelni?
Részlet a válaszából: […] ...utazáshoz kapcsolódó térítést, a magáncélú telefonhasználatot, a reprezentációs költségeket, a csekély értékű ajándékokat, a rendezvényszervezés költségeit, az egyes meghatározott juttatások közé sorolt egyéb tételeket) a következő kivételével,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Változások a juttatások adóztatásában

Kérdés: A 2018. évi XLI. törvény 2019. január 1-jétől jelentősen korlátozza a béren kívüli juttatásokat is, az egyes meghatározott juttatásokat is. A jogszabály előkészítői részéről a sajtóban elhangzottak szerint a megszűnt juttatásokat bér formájában indokolt a munkavállalók részére biztosítani. Az Önök véleménye szerint hogyan történhet ez? Cégünk 2018-ban a munkavállalóinak béren kívüli juttatásként havi 8 ezer forint pénzösszeget juttatott a napközbeni étkezés támogatására. Ezenkívül fizette a munkavállalók helyi utazására szolgáló bérletet, a munkáltató nevére szóló számla alapján, havi 10.000 forint összegben, amelyet egyes meghatározott juttatásként számolt el. 2019-ben ezeket sem béren kívüli juttatásként, sem az egyes meghatározott juttatások között nem lehet elszámolni. Milyen módon számolhatjuk el ezeket a juttatásokat jövőre, ha cégünk munkavállalóink részére 2019-ben is biztosítani kívánja?
Részlet a válaszából: […] ...biztosítás más személy által megfizetett díja,– a diákhitel-törlesztés megfizetéséhez adott munkáltatói juttatás,– a sportrendezvényekre szóló belépők és a kultúrautalványokadómentességének feltételeit meghatározták, továbbá– a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 30.

Alapítvány továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvénye

Kérdés: Egy országos szakmai egyesület, valamint egy szintén országos szakmai alapítvány többnapos, közös, továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvényt szervez. A rendezvény az alapítvány cél szerinti, közhasznú tevékenységét is szolgálja. Az egyesület a rendezvény költségeit a részére átutalt részvételi díjakból, az alapítvány a támogatásaiból fedezi. A részvételi díj tartalmazza a szakmai programok költségeit, az előadások közötti büfé, ebéd, baráti vacsora költségeit, valamint a résztvevőknek átadott emléktárgy beszerzésére fordított kiadásokat. Az alapítvány vállalja (fedezi) a konferencia költségei közül:
- az előadások helyiségének bérleti díját,
- átutalja diákok és nyugdíjasok részvételi díját (15.000 és 25.000 Ft/fő),
- rendezi a kis értékű emléktárgyak elkészítésének költségeit.
Kérem szíves segítségüket az alábbiakban:
1. A bevételeknek és a költségeknek ilyen módon történő elszámolása nem ütközik-e törvényi előírásba?
2. Hogyan kell könyvelni az emléktárgyakat?
3. Kell-e az alapítványnak adó- és járulékfizetéssel számolnia?
Részlet a válaszából: […] ...választ azzal kell kezdeni, ha az egyesület és az alapítvány közösen rendezi a továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvényt, akkor annak összes költségét elsődlegesen az egyik szervezetnél kell kimutatni, majd a másik szervezetet terhelő részét (alapvetően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.

Üzemeltető vagy a bérlő a reklámadó alanya

Kérdés: Bevásárlóközpontot működtető társaságként reklámfelületeket is bérbe adunk az egyébként tőlünk üzleteket bérlők részére, az ingatlanon belül és kívül. E bérleti szerződés alapján a bérlő jogosult a számára időlegesen átengedett ingatlanfelületeket használni. Emellett a bevásárlóközpont üzemeltetőjeként az üzletek bérlőivel abban is megállapodtunk, hogy hirdetési hozzájárulás fejében a bevásárlóközpont egészére hirdetési és értékesítést ösztönző tevékenységet folytatunk. Ennek keretében a bevásárlóközpont egészére nézve reklámszolgáltatásokat rendelünk meg másoktól, illetve különböző marketingakciókat szervezünk. A reklámra vonatkozó szerződés keretében a bevásárlóközpont egészét reklámozzuk, nem pedig az adott üzletet bérlőt. Ezeket a szerződéseket részben a reklámadótörvény hatálybalépése előtt kötöttük, azokat legfeljebb kisebb mértékben (pl. a reklámozás időtartama tekintetében) módosítottuk. Ezen esetekben ki minősül a reklámadó alanyának, illetve ha üzemeltetőként alanya vagyunk a reklámadónak, akkor mi képezi a reklámadó alapját, figyelemmel arra, hogy a saját létesítményt reklámozzuk?
Részlet a válaszából: […] ...akkor is reklámadó-kötelezettsége keletkezik, ha a hirdetési és értékesítést ösztönző tevékenysége keretében szervezett rendezvényeken, kiállításokon az Rtv. 2. §-ának (1) bekezdése szerinti formák valamelyikén (pl. járművön, nyomtatott anyagon)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Személyes közreműködés díjazása szövetkezetnél

Kérdés: Az általános szövetkezetben több száz fő tag vagyoni hozzájárulásával és személyes közreműködésével vesz részt a szövetkezet üzletszerű gazdasági tevékenységében. Milyen módon lehet a tagoknak személyes közreműködésükért juttatást adni? Sportutalvány adható adómentesen a közreműködésért?
Részlet a válaszából: […] ...kapott juttatások közül adómentes az ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott, a sportról szóló törvény hatálya alá tartozó sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet. (Tehát a szövetkezet által megvásárolt belépőjegy, bérlet juttatható és nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 30.

Szakszervezet által szervezett juniális

Kérdés: Társaságunknál működik szakszervezet. Kérdésként merült fel, hogy a szakszervezet szervezésében, de a cég összes dolgozójának, családtagjainak lehetőséget adva a részvételre, nyári hónapban juniálist szervez. Az új Civil tv. szerint a szakszervezet által kifizetett és a nevére szóló számláknak (étel, ital, mentőszolgálat díja, sporteszközök bérleti díja... stb.) van-e járulék- és adóvonzata? Az Szja-tv. szerinti béren kívüli és az egyes más juttatásokra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni a szakszervezetnek? Ha igen, akkor a 1208-as havi bevallást kell benyújtania?
Részlet a válaszából: […] ...adókötelezettség megállapítása szempontjából az Szja-tv. szerint kell eljárni, ezt az új Civil tv. nem szabályozza. A rendezvény egyes meghatározott juttatásnak minősíthető az Szja-tv. 70. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján. A rendezvénnyel kapcsolatban felmerült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 22.

Reprezentáció vagy nem reprezentáció

Kérdés: A kft. meghívott szállító és vevő partnerei­nek képviselői, valamint egyes saját dolgozói részvételével szakmai, üzleti konferenciát, vevő-szállító találkozót kíván rendezni. A konferencián bemutatják a cég jelenlegi helyzetét, eredményeit, sikereit, a forgalmazott új termékeket, technológiák körét, továbbá a vevő-szállító partnerek üzleti megbeszéléseket is folytatnak. Napközben szakmai előadásokon, workshopokon vesznek részt a meghívottak, amelyeket cégünk dolgozói, illetve külső meghívott előadók fognak tartani. Mivel egész napos rendezvényről van szó, ezért délben ebédet, este pedig vacsorát, napközben kávét, üdítőt, szendvicset biztosítunk a vendégek részére. A vacsorát követően szórakoztató programot szervezünk. Az egész rendezvényt egy rendezvényszervező cég fogja lebonyolítani, ez a cég fog a felmerülő költségekről számlát kiállítani. Kérdésünk az, hogy a felmerülő költségek közül melyek minősülnek reprezentációnak és melyek nem?
Részlet a válaszából: […] ...egy része minősül reprezentációnak.Az Szja-tv. szerint reprezentáció a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai rendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és a rendezvényhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 20.

Parkoló-, helyi utazási bérlet vendégeknek

Kérdés: Társaságunk saját tulajdonú személygépkocsijaihoz éves autópálya- és parkolóbérletet vett. Vásárolt még rendszám nélküli parkolóbérletet, valamint arckép és név nélküli helyi utazási bérletet is a várható vendégek részére, illetve egyéb, a céggel kapcsolatos utazás céljából. Az utóbbiak járulékkötelesek?
Részlet a válaszából: […] ...használni fogják, feltételezhetően üzleti partnerek, esetleg atársaság által, a vállalkozási tevékenysége körében szervezett rendezvényekrésztvevői.Ez esetben a parkolóbérlet nem a társaság saját tulajdonúszemélygépkocsijának a parkolási díját fedezi, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 19.

Adómentes természetbeni juttatások

Kérdés: A munkavállaló a munkahelyén semmiféle béren kívüli juttatást nem kap, de beltagja egy mikrovállalkozásnak (családi bt.), ahonnan jövedelemkivétje (esetleg osztalékfizetés van, kb. 3 évente) nincsen! Bt.-tagként (személyesen közreműködőként) az Szja-tv. alapján részesülhet-e adómentes juttatásokban? (Üdülési csekk, kultúrautalvány, ajándékutalvány, egészségpénztár stb.) Ha igen, melyekben, milyen összeghatárig? Esetleg a kültag (is)?
Részlet a válaszából: […] ...a csekk megfelelaz utalvány formájában történő juttatás feltételeinek).– Adómentes a kifizető által fenntartott sportintézménysportrendezvényén nyújtott szolgáltatás. Például, ha a kifizető sajátsportintézményben (munkahelyi tornateremben,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 7.
1
2