Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...által befektetett munkaerő költségét (bérköltségét, bérjárulékát, egyéb költségeit) is, az összegyűjtött költségeket pedig a saját termelésű készletek között, befejezetlen termelésként kell kimutatni. Ha a partner vízügyi hálózatának javítása, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Térítésmentes termékátadás, szolgáltatásnyújtás könyvelése

Kérdés: A gazdasági társaság (zrt.) áfaadóalany részére nyújt térítés nélkül saját szolgáltatást, vagy átad készterméket. Az Áfa-tv. szerint erről számlát állít ki az átvevő részére, aki a számla értékéből semmit nem térít meg, az áfát sem. A számla kiállításával vevőkövetelés keletkezik. A Számviteli Levelek 454. számában a 8691. kérdéshez kapcsolódóan szíveskedjenek részletezni a szolgáltatás és a termékátadás valamennyi könyvelési lépését. A szolgáltatásnál miért kell átvezetni a közvetített szolgáltatások számlán, mi történik a meg nem térített vevőköveteléssel?
Részlet a válaszából: […] ...követelését elengedheti, az elengedett követelés egyéb ráfordításként számolandó el.Könyvelési tételek a térítés nélkül átadott saját termelésű készletek esetében:– könyv szerinti értékük átminősítése vásárolt készletté: T 581 – K 23-25 és T 261 –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Készleteltérések rendezése

Kérdés:

Cégünk kettős könyvvezetésben, elsődlegesen a 6–7. számlaosztályban, másodlagosan az 5. számlaosztályban könyvel. A saját termelésű készletek elszámolása mennyiségben és értékben is történik. A 2021. évi termelésű kukoricát 2022-ben értékesítettük, az elszállítása is ebben az évben történt. A tényleges átméréskor derült ki, hogy nincs meg a könyv szerinti készlet. 2021-ben nem számoltunk el kálót, valamint a szárítási, tisztítási veszteség elszámolása is téves volt. A káló elszámolása és a hozam módosítása után még normán felüli hiány elszámolása is szükséges, amelynek egy részét áthárítottuk a készletfelelősre. Ezeket a könyvelési tételeket 2022. évre könyvelnénk, mivel a jelentős hiba mértékét nem érjük el. Kérnénk a könyvelési tételek leírását: normán belüli hiány/káló elszámolása, 2021. évi hozam módosítása, normán felüli hiány elszámolása, áthárított kár könyvelése.

Részlet a válaszából: […] ...normán belüli hiány (káló) könyvelése: T 791 – K 251 [T 581 – K 597];– normán felüli hiány könyvelése: először a saját termelésű készlet átminősítése vásárolt készletté: T 791 – K 251 és T 261 – K 792 [T 581 – K 597 és T 598 – K 582] és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 23.

Ökörsütéses rendezvény költségeinek elszámolása, adózása

Kérdés: Vállalkozásunk fennállásának 25. évfordulóján ökörsütést rendezett ügyfelei részére. Milyen költségnek minősül a szóban forgó ökörsütés? Hogyan kell elszámolnia a vállalkozásnak, ha a saját készleteiből is felhasznált bizonyos anyagokat a rendezvény lebonyolításához? Helyesen járt el a rendezvényt szervező cég, amikor 27%-os áfát számított fel a rendezvény lebonyolításáért? Visszaigényelheti-e vállalkozásunk az áfát?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatások költségeit, akkor természetesen az is, továbbá a társaság készleteiből= felhasznált vásárolt anyagok, áruk, esetleg saját termelésű készletek,= és mindezek előzetesen felszámított, illetve fizetendő áfája.A társaság saját készleteiből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 11.

Könyvvizsgáló felelőssége

Kérdés: A könyvvizsgáló által hitelesítő záradékkal ellátott beszámolóban a NAV átfogó adóellenőrzés során jelentős hibákat tárt fel. A cég ügyvezetőjeként kérdezem, hogy mi a könyvvizsgáló felelőssége, és hány évig felelős a munkájáért?
Részlet a válaszából: […] ...(Például a beruházások, a felújítások, a karbantartások konkrét esetekben történő minősítésére, vagy a készpénzkezelésre, vagy a saját termelésű készletek értékelésére stb.)Mivel a könyvvizsgálónak nem feladata a tételes ellenőrzés, a könyvvizsgálati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Egyszeres könyvvitelről áttérés a kettősre

Kérdés: Az egyszeres könyvvitelt vezető egyesület áttér a kettős könyvvitelre. Vállalkozási tevékenységként többek között szakkönyvek kiadását is végzi. Az áttéréskor meglévő könyvkészlet értékét (saját termelésű készlet) milyen módon kell a kettős könyvviteli nyitómérlegben szerepeltetni, és utána el kell-e számolni árbevételként rendező tételként? Amennyiben igen, a társaságiadó-alapnál kell-e, lehet-e ezzel kapcsolatban adóalap-módosító tételt igénybe venni?
Részlet a válaszából: […] ...mérleg tagolására, tételeinek tartalmára vonatkozóan az Szt. 101-103. §-ainak az előírásait kell figyelembe venni. Ez a saját termelésű készletek felvételére az általánostól eltérő előírást nem tartalmaz. Így a saját termelésű készleteket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 5.

Sajátos személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt itt azt nem ismételjük meg. Az eredeti kérdésre itt csak a jóléti és kulturális költségekre, az egyéb személyi jellegű kifizetésekre vonatkozik a válasz.
Részlet a válaszából: […] ...átadandó terméket be kell szerezni, vagy elő kell állítani. Beszerzés esetén az áfát is magában foglaló áron kell készletre venni. A saját termelésű készletként előállított tárgyjutalmat annak közvetlen önköltségén vásárolt termékké kell átminősíteni, fel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Számlázás beolvadás után

Kérdés:

Hogyan kell számlázni a beolvadás hatálybalépése után a hatálybalépés előtti teljesítményeket? A beszállítóknak a beolvadás hatálybalépését követően azonnal vevőnevet kell változtatniuk? Vagy van némi türelmi idő? Előfordulhat-e, hogy a határozatot később kapjuk kézhez, így nem tudjuk értesíteni a partnereket? Ebben az esetben minden számlát vissza kell küldeni?

Részlet a válaszából: […] ...kerüljenek.Amennyiben van teljesítés, de az még nem számlázható, akkor azt közvetlen önköltségen készletre kell venni, és mint saját termelésű készletet a mérlegben szerepeltetni.A termékbeszerzést, a szolgáltatás igénybevételét – jól szervezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 13.

Anyagköltség tartalmáról részletesen

Kérdés: Azt, hogy mit kell anyagköltségként kimutatni, illetve mivel kell az anyagköltséget csökkenteni, tömören az Szt. 78. §-ának (2) bekezdése tartalmazza. Kérem, hogy az anyagköltségre vonatkozó ismereteket részletesebben mutassák be annak érdekében, hogy az eddig alkalmazottak helyességéről vagy helytelen voltáról meggyőződhessünk!
Részlet a válaszából: […] ...értékét is a beszerzéskor, ha az állatok vásárlása továbbtartás érdekében történt. (A továbbtartásra vásárolt állatokat a saját termelésű készletek között kell nyilvántartani, az állattartás közvetlen önköltségén belül anyagköltség lesz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 9.

Áruk között kimutatott telek értékesítése

Kérdés: Társaságunk tárgyi eszközei között hosszú évek óta nem hasznosított üres telek szerepelt. 2015-ben a telket átsoroltuk az áruk közé. 2016 augusztusában a telket értékesítettük, ami a 2015. évi mérlegkészítéskor még nem volt ismert. Hogyan kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...nettó árbevételeként kell kimutatni a szerződés szerinti teljesítés időszakában az üzleti évben értékesített vásárolt és saját termelésű készletek – áfát nem tartalmazó – ellenértékét. Így a készletté átminősített telek – áfa nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.
1
2
3