Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...tekinteni (vevője és nyújtója az adott szolgáltatásnak).A közvetített szolgáltatáskénti kezelés szükségességét indokolja az Áfa-tv. számlával kapcsolatos előírása is, mely szerint annak tartalmaznia kell a nyújtott szolgáltatás megnevezését, adómértékét és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Téves könyvelés, jelentős összegű hiba bemutatása

Kérdés: A társaság 2019. évi beszámolójának készítése során hibásan készítette el az eredménykimutatását. Sajnálatos módon az év közben realizált árfolyamveszteségeket nem a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai soron mutatta ki a beszámolójában, hanem a pénzügyi műveletek egyéb bevétele soron (lényegében téves besorolás történt, negatív előjellel, csökkentve az összes pénzügyi műveletek bevétele sor összegét). A fenti hiba folytán a minimumadó alapját tévesen állapította meg, amelynek következtében adóhiány keletkezett. Amennyiben a fenti említett besorolási hiba jelentős összegű, akkor ezt a társaság 2020. évi könyvelésében hogyan tudja javítani, kell-e "3 oszlopos" beszámolót készítenie a 2020-as évre vonatkozóan, azt is figyelembe véve, hogy a "minimumadó-hatás" külön vizsgálva nem lenne jelentős összegű hiba? A fenti kérdés más szemszögből közelítve: amennyiben a társaság könyvelési hibát vétett, és nem a fent leírt besorolási hibát vétette, vagyis a realizált árfolyamveszteséget a társaság tévesen könyvelte a realizált árfolyamnyereség főkönyvi számlára, akkor ez változtat-e bármit is a hiba jelentős összegének meghatározása, illetve a számviteli hiba javítása szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...jelentős összegű hiba. De nem így történt.Téves könyvelés esetén a leírtakon túlmenően könyvelni is kell 2020-ban úgy, hogy külön számlát kell nyitni a pénzügyileg rendezett árfolyamnyereség-számlának [9762 (2019)], külön számlát a pénzügyileg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 5.

Mobiltelefon-készülék és szolgáltatás áfája

Kérdés: A kft. részére érkező mobiltelefon-szolgáltatáshoz kapcsolódó számlákon az alábbiakat tudjuk mobilszámonkénti részletezéssel elkülöníteni és könyvelni:
- a parkolási költséget bruttó értéken, áfa levonása nélkül könyveljük az igénybe vett szolgáltatások között;
- az internet díját az áfa nélküli nettó értéken rögzítjük az igénybe vett szolgáltatások között, az áfáját előzetesen felszámított áfaként könyveljük és levonásba helyezzük;
- a parkolási és internetdíjakat nem tartalmazó telefon-előfizetés és -használat díja bruttó összegének 20%-a költségtérítésként kerül a munkavállalók munkabéréből levonásra (így nem minősül egyes meghatározott juttatásnak). Ezen bruttó összeg áfájának 30%-át nem helyezzük levonásba. Helyesen járunk el?
Mi a következménye, ha a kft. nem vonja le a mobiltelefonok áfáját? Egy kolléga véleménye szerint: ami az Áfa-tv.-ben nincs tiltás alatt, azt vissza kell igényelni. Ha nem igényeljük vissza az áfáját, az nem a vállalkozás érdekében felmerült költség, és a társasági adó alapját is növeli. Önök osztják ezt a véleményt?
Részlet a válaszából: […] ...és -használat díja bruttó összegének 20 százalékát költségtérítésként levonják, és nem közvetített szolgáltatásként számlázzák a munkavállalók felé. Így annak összege a telefon-előfizetés és -használat bruttó díjából nem vonható le, ezért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 7.

Önellenőrzés áfahiány miatt

Kérdés: A kft.-t az adóhatóság ellenőrzése során 2017 augusztusában 5 millió forintra büntette meg, és megállapított 10 millió forint áfahiányt is, ami a 2016. évet érintette. A jogerős határozat 2017. december 26-án érkezett meg. A 2017. évről a beszámolót a taggyűlés már elfogadta. Kell-e önellenőrizni a 2017. évet? 2018 márciusában az adóhatóság az adóhiány részletekben történő megfizetését engedélyezte. Módosítható-e ezzel a 2016. évi eredmény? Milyen összeggel kell a társaságiadó-alapot növelni, ha a kft. 2016. évi mérlegének főösszege 126 millió forint volt?
Részlet a válaszából: […] ...szerint nem volt levonható? Esetleg becsült árbevétel alapján állapították meg az áfahiányt?Ha például 2016. évben a kibocsátott számlákon helytelen áfakulcsot alkalmaztak, vagy nem számítottak fel áfát, akkor utólag indokolt a 2016-ban kibocsátott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Közvetített szolgáltatás a számlán

Kérdés: Társaságunknál gyakran előfordul, hogy a számlán nem kerül feltüntetésre az, hogy "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz". A közvetített szolgáltatás többi kritériumának az adott számlatétel megfelel, de így az iparűzési adó alapját nem tudjuk csökkenteni. Felmerült, hogy a fenti probléma elkerülése végett esetleg a számlán állandó tartalomként jelenítenénk meg "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz" szöveget. Ha olyan számlán szerepel a közvetített szolgáltatást tartalmazó felirat, amely valójában nem az, jelenthet-e bármilyen adókockázatot, esetleg bírság kiszabására ad-e alapot?
Részlet a válaszából: […] ...az, hogy igen! A bizonylati fegyelem megsértésén túlmenően a csalás, az adóelkerülés tényállását is megvalósítja a társaság.A számlán a közvetített szolgáltatás feltüntetése elsősorban a számla kibocsátójának szerződés szerinti teljesítésére utal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Adólevonási jog módosítása

Kérdés: A társaságunknál folytatott ellenőrzés megállapította, hogy cégünket – egy épületberuházás kapcsán – áfalevonási jog 2013-ban nem illette meg. Az adóhiányt 2014-ben befizettük. Helyesen járunk el akkor, ha a határozat dátumával megegyezően az adott eszköz bekerülési értékét módosítjuk az adóhiány összegével, a késedelmi pótlékot, illetve az adóbírságot viszont a tárgyévre könyveljük? Szíveskedjenek a kontírozást is bemutatni!
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben leírt megoldás csak részben helyes!Amikor a társaság az épületberuházás számláit kapta, akkor nem vonhatta le a számla szerinti előzetesen felszámított áfát. Ha az előzetesen felszámított áfát nem lehetett levonni, akkor annak összegével a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 27.

Adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata

Kérdés: Az adóhatóság 2013. 12. 14-i II. fokú jogerős végzésével áfahiányt állapított meg 2008-2009. évekre. (A NAV szerint szójabeszállítónk – kereskedőcég – nem rendelkezett az áruval, amit nekünk iratokkal szerződés szerint leszállított, és bankszámlájukra átutalással kifizettünk.) A végzéssel szemben bírósági felülvizsgálati kérelmet adtunk be, illetve kértük a végrehajtás felfüggesztését a per végéig. A bíróság kérelmünknek helyt adott, az első tárgyalásra 2014. március hónapban kerül sor. 2013. évre el kell számolni ezt az adóhiányt? Ha igen, hogyan, milyen könyvelési tétellel?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy igen, el kell számolni!Az Szt. 19. §-a (3) bekezdésében foglaltak alapján az adóhatóság jogerős határozatát könyvelni kell még akkor is, ha a cég bírósági felülvizsgálati kérelmet adott be, és a bíróság jogerős végzése még nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 18.

Társasági adó önrevíziója mikrogazdálkodónál

Kérdés: Hogyan kell könyvelni mikrogazdálkodói beszámolónál a társasági adó önrevíziója kapcsán megnövekedett társaságiadó-fizetési kötelezettséget? Nincs középső oszlop. A beszámolót ismételten nem lehet közzétenni. Ha csekély összegű, tárgyévi tételként könyvelendő, de hová? Egyéb ráfordítás lesz?
Részlet a válaszából: […] ...évekkel kapcsolatos adóhiány megfizetését eredményezi. Az így megállapított adóhiányt a mikrogazdálkodónak is könyvelnie kell, a 891. számla évenként elkülönített alszámlájára, az eredménykimutatásban pedig az adófizetési kötelezettség sorba kell beállítani.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 24.

Adóköteles ügyletet adómentesnek számoltak el

Kérdés: A felek a közöttük létrejött ügyletet adómentesnek tekintették, ezért az eladó a számlát az áfa feltüntetése nélkül állította ki. Árbevételt könyvelt, áfát nem. Az adóhatóság utólag megállapította, hogy az ügylet adóköteles volt. Az eladó nem tudja a vevőt utolérni. Hogyan kell az adóhatóság megállapítását könyvelni? Módosul az árbevétel összege? Szíveskedjenek a könyvelés kontírozását bemutatni!
Részlet a válaszából: […] ...hogy az adóhatóság megállapítását, az áfa hiányát elsődlegesen könyvelni kell. Tekintettel arra, hogy az áfaköteles ügylet számláját helytelenül állították ki, először a kibocsátott számlát (számlákat) kell helyesbíteni, a számlával egy tekintet alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 24.

Adóhiány megállapítása

Kérdés:

Társaságunk 2012-ben a 2009-2010. évekre utólagos adómegállapítást kapott a NAV ellenőrzése során. Az adóhiányt befizettük. Könyvvizsgálóval egyeztetve 2012-re könyveltük, ráfordításként elszámolható adóról van szó, annak összegével növeltük a társaságiadó-alapot. A vonatkozó évekre társaságiadó-önellenőrzésnek van-e helye az adózó javára, mivel 2009-2010. években nem szerepel a ráfordítások között?

Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatos hiba, de ennek nyilvánvalóan nincs hatása az adózás előtti eredményre.Adóhiány származhat abból is, ha a kibocsátott számlán az áfát nem megfelelő módon állapították meg, vagy olyan előzetesen felszámított áfát is levonásba helyeztek, amelynek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 25.
1
2
3