Vissza nem térítendő pályázati összegek elszámolása

Kérdés: Cégünk 70 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati összeget nyert, amelyet 234 dolgozó képzési költségére, kieső munkaidőre járó bértámogatásra, projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költségekre kaptunk. A nyert összegből a bankszámlánkra megérkezett 40 millió forint, ami a pályázati dokumentum alapján a képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség. A projekt időtartama: 2023. 10. 01. – 2025. 03. 31-ig tart, amely időszak alatt a kieső bér összegét havi jelentéseink alapján fogják folyósítani, a maradék 30 millió forint összegben. Az idáig érkezett 40 millió forint előleget a kötelezettségek között tartjuk nyilván. Ez így helyes? El kell határolnom az egyéb bevételek közé, vagy itt kell maradnia a véglegessé válásig? Hová kell könyvelnem az érkező kieső időre járó támogatásokat, amelyek havi ütemezés szerint érkeznek? Az érkező projektlebonyolítási költségszámlák könyvelése után, a költségek és bevételek egyezőségének biztosítására kell bármilyen rendező tételt könyvelnem? Hiszen így ebben az évben terheli a projektköltség az eredményt, de a pályázati pénz előlegen van, és nem bevételen. Mindezeket hogyan kell helyesen könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítésének elfogadása időpontjairól a kérdező nem írt. Ezért a válaszban feltételezésekkel kell élnünk.A nyert összegből a bankszámlára megérkezett 40 millió forintot helyesen könyvelték előlegként a kötelezettségek között. Az előlegből olyan összeget lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Kormányrendelet szerint jogok és kötelezettségek átadása-átvétele

Kérdés:

A Korm. rendelet értelmében az egyik állami tulajdonban lévő nonprofit társaság, mint "jogelőd", átadja a másik állami tulajdonban lévő nonprofit társaságnak, mint "jogutódnak" a vagyoni jogait és kötelezettségeit, az átvett feladatok ellátásához szükséges ingó eszközállományát, a feladatok ellátásával kapcsolatban kötött szerződésekből eredő jogokat és kötelezettségeket, a munkavállalók feletti munkáltatói jogok gyakorlását és kötelezettségeket. A "jogelőd" és "jogutód" tekintetében miként kell könyvelni az eszköz számlaosztályokat és a forrásoldalt (saját tőke, szállítók, kötelezettségek) helyesen, mivel nem minősíthető beolvadásnak, a "jogelőd" feladatai, követelései és kötelezettségei átadása után a kormányrendelet értelmében végelszámolással megszűnik? A jogelőd folyamatban lévő pályázatelszámolásait miként kell kivezetni a "jogelődnél" és nyilvántartani a "jogutódnál" a könyvekben, különös tekintettel a pályázatokon elnyert támogatói okiratok szerint utalt előlegek és a még el nem számolt vagy még el nem fogadott pályázati támogatásból finanszírozott, adott évben aktív/passzív időbeli elhatároláson szereplő költségek/fejlesztési támogatások ellentételezésére elhatárolt tételeket? A "jogelőd" saját tőkéjével ki felé kell elszámolnia a végelszámolónak?

Részlet a válaszából: […] A választ azzal a feltételezéssel kezdjük, hogy a kérdés szerinti esetben mindkét nonprofit társaság esetében ugyanaz az alapító (a jog szerinti tulajdonos), amely tulajdonos jogosult az alapítói okirat szerint a nonprofit társaságok tevékenységének átcsoportosítására. Ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Létrehozott gép – elmaradt aktiválás

Kérdés: Egy társaság pályázat keretében létrehozott egy gépet. A megvalósítás során az elmúlt 4 év közvetlen költségeit elszámolta a költségek között. Dönthet-e úgy utólag, hogy mégis aktiválja ezeket a költségeket, és a 4. év végén beruházásként mutatja ki azokat?
Részlet a válaszából: […] ...volt, a gép piaci értékének megfelelő összeget (feltételezve, hogy az előállítási költség ennél több) át kell vezetni a beruházási számlára (T 161 – K 112), majd a gépek között aktiválni.A válaszban csak a lényeget írtuk le. Beruházásként, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 10.

Támogatásból ázsiós tőkeemelés külföldi cégben

Kérdés: Könyvelt cégünk magyarországi székhelyű kft., amelyet egy külföldi házaspár tulajdonol. Ugyanennek a házaspárnak a saját hazájában is van egy kft. formátumú vállalkozása. A magyar cég 2021-ben CED 20C pályázaton indult, amelynek keretében el is nyert vissza nem térítendő támogatást részben a saját, részben a külföldi cég eszközeire. A saját eszköz beszerzésének könyvelésével nincs problémánk, ott a kapott támogatást elhatároltuk, és a beszerzett eszközök értékcsökkenésének meghatározott része feloldásával rendezzük. A külföldi céggel van probléma. A pályázat kiírása szerint az ottani eszközbeszerzés úgy is támogatható, hogy a magyarországi cég ázsiós tőkeemelést hajt végre a külföldi cégben. Ez megtörtént, megkaptuk a taggyűlési határozatot és az ottani cégbírósági bejegyzést. Az ázsiós tőkeemelési részre jutó támogatás összegével mit kell kezdenünk? Ez marad egyéb bevételként, és adózik, vagy itt is figyelembe vehetünk bizonyos bevételcsökkentő vagy költségnövelő tételeket?
Részlet a válaszából: […] ...ázsiós tőkeemelést hajtott végre, azaz tulajdoni hányadot, részesedést szerzett. Ezt a részesedésszerzést mint "eszközbeszerzést" az 1. számlaosztályban, az ázsiós tőkeemelés összegében az átadott eszközök csökkentésével könyvelni kellett (T 171 – K 384, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 10.

Támogatási jogcímenkénti nyilvántartás

Kérdés: Számlatükrünk felülvizsgálatát és módosításait végezzük, és ezzel kapcsolatban kérdezzük: A pályázataink során előírják, hogy a támogatott projekteket, támogatással szerzett eszközeinket támogatási jogcímenként főkönyvileg külön kell nyilvántartani. Ez esetben:
- elegendő-e az analitikában, projektkódon elkülönítve kezelni az adott pályázat költségeit, eszközeit, és üzembe helyezés után is a megvalósult támogatott részt támogatási jogcímenként külön kartono(ko)n kezelve a tárgyieszköz-modulban a támogatott leltári számo(ka)t egy projektkódon tartva nyilvántartani úgy, hogy a főkönyvi számokban az nem nevesített, vagy
- valóban szükséges-e külön főkönyvön tartani támogatási jogcímenként a támogatott, üzembe helyezett eszközöket akkor is, ha az analitikában a jogcímenkénti szétválasztást meg tudjuk oldani, vagy
- a kettő ötvözeteként a főkönyvön kiemelni főkönyvi kategóriánként a támogatott eszközöket (megjelölve, hogy adott főkönyv alatt támogatott eszközök vannak), és az analitikában pályázati jogcímenként nyilvántartani a pályázatos eszközöket?
Melyik a helyes megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...(egyéb bevételként véglegesen elszámolásra került). Így több támogatási okirat szerinti támogatást nem lehet egyetlen főkönyvi számlára (csak analitikában megbontva) könyvelni. (Nem teljesülhet a valódiság és a világosság elve!)Legegyszerűbb a helyzet, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 25.

Feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Kérdés: A vállalkozás a GINOP-pályázat keretében nyert feltételesen vissza nem térítendő támogatást. A fejlesztési és anyagbeszerzési támogatás összetétele 10,7 M Ft tárgyieszköz-beszerzést és 1 M Ft anyagköltséget tartalmazott, amely a pályázatban szereplő eszközérték 70%-a volt. A vállalkozás 2020-ban 11,7 M Ft támogatási előleget kapott, amely a megítélt támogatás 100%-a volt. A fejlesztéshez kapcsolódóan a vállalkozás 2020-ban 16 M Ft tárgyi eszközt vásárolt, és 2021-ben 2 M Ft anyagbeszerzést valósított meg, ezzel a pályázatban szereplő beszerzéseket befejezte. 2021-ben, az első eredménymérés alkalmával a támogatás 30%-a jóváhagyásra került, 3,45 M Ft értékben. 2021-ben a tárgyi eszközök nyitó értéke 15,7 M Ft volt, az elszámolt értékcsökkenés 1,7 M Ft, a 2021-ben beszerzett anyagok teljes mértékben felhasználásra kerültek az év során. Hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez, anyagbeszerzéshez kapott támogatást 2021-ben? Hogyan kell értelmezni a pályázatban szereplő anyagköltségek támogatását és számviteli elszámolását a követő – várhatóan a pályázati célok teljesítését elfogadó – eredménymérések alkalmával? Kérem, szíveskedjenek az alábbi kérdéseket megválaszolni az Szt. 2021-re vonatkozó szabályai szerint arra az esetre, ha a vállalkozás nem alkalmazza a 2022-től hatályos 33. § (7) bekezdését, és arra az esetre is, ha a 33. § (7) bekezdését a 177. § (84) bekezdése alapján alkalmazza már 2021-ben!
Részlet a válaszából: […] ...jóváhagyáskor kell az egyéb bevételek közé átvezetni, a 8,55%-át a költségek fedezetére kapott támogatások közé a 9634. számlára, a fennmaradó részét a fejlesztési célra kapott támogatások közé a 9646. számlára.Könyvelési tételek:-a kapott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 26.

Határon átnyúló támogatásból jegyzett tőke?

Kérdés: A társaság támogatást kapott a határon átnyúló projektek támogatására. A magyar társaság a támogatói okirat szerint támogatást kap, és ezt jegyzett-tőke-emelés formájában továbbítja a román leányvállalatának. A magyar fél tehát a támogatást részesedése összegének emelésére fordítja. Romániában történik meg a fejlesztés, az ott bekerülő eszközök a román cég könyveiben fognak szerepelni. Amagyar anyavállalat számol el a támogatás felhasználásáról a pályázat kiírója felé. Hogyan kell könyvelni a támogatás összegét a magyar kedvezményezettnél? Kezelhető-e a részesedés összegének emelése fejlesztésre kapott támogatásként?
Részlet a válaszából: […] ...cég a román leányvállalat részére átadja térítés ellenében vagy térítés nélkül, akkor ezt az átadást a magyar cég megteheti számlázással vagy a térítés nélküli átadás szabályainak az alkalmazásával (egyéb ráfordításként elszámolással). Ez esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 10.

Visszautalt támogatás könyvelése, kezelése (kiva)

Kérdés: Társaságunk a 2019. évben GINOP pályázat keretében K+F+I tevékenység támogatására a projekt összes költségének (110 M Ft) 55%-át, 60,5 M Ft-ot vissza nem térítendő támogatásként kapott. A projekt tárgya "Modern geodéziai műszereken alapuló felmérési és térképezési technológiák kifejlesztése", befejezési határideje 2021. 04. 15. Az elszámolható költségtípusok: projektmenedzsmenthez igénybe vett szolgáltatás, immateriális javak beszerzése, szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítások, szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások, eszközbeszerzés költségei. A kft. kivaalany, a 2021. évben téves elszámolás miatt 835 E Ft-ot vissza kell utalnunk, mivel a kiva összegét nem számolhatjuk el a projekt költségei között. Atámogatással kapcsolatos elszámolások a 2019. és a 2020. években megtörténtek. Helyesen járok-e el, ha a visszafizetési kötelezettséget előírom T86 – K 478, átutalása T478 – K 384, 835 E Ft? Avisszafizetéssel kapcsolatban könyvelendő-e a T 483 – K 96, 835 E Ft? A tárgyi eszközök közé nyilvántartásba vettük a műszereket és a szoftvereket. A bérköltség és a szolgáltatások költségeit szerepeltetni kell-e az 1-es számlaosztályban? A kivabevallásban szerepeltetni kell-e a csekély összegű (de minimis) támogatás összegét? Ha igen, melyik bevallási lapon?
Részlet a válaszából: […] ...képezik a tárgyi eszközök bekerülési értékének, így azt beruházásként, majd a tárgyi eszköz értékeként kell kimutatni az 1-es számlaosztályban.A kivaalanynak nem kell a csekély összegű támogatásról sem a bevallásban, sem más módon adatot szolgáltatni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Továbbutalt támogatási előleg

Kérdés: Több kettős könyvvitelt vezető vállalkozásból álló konzorcium elsősorban kutató, felmérő, szolgáltatási feladat ellátására minimális tárgyieszköz-beszerzést igénylő pályázatot nyert. A támogatói okirat szerint a kedvezményezett a konzorcium vezetője. Ő kapta meg előfinanszírozás keretében a pályázati előleget, amelyet a megvalósításhoz igazodva utalt tovább a konzorciumi tagoknak. A kiírás szerint a támogatás folyósítása a záró beszámoló elfogadását megelőzően támogatási előleg. A záró beszámoló benyújtására a kedvezményezett, azaz a konzorcium vezetője kötelezett. A pályázat bizonylatolását, az elkülönített nyilvántartásokat a konzorciumi tagok külön-külön a saját számviteli bizonylataikra vonatkozó szabályok szerint kötelesek vezetni, megőrizni. A záró szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadását követően a pályázati bevétel is a konzorciumi tagok egyéb bevétele lesz mindenkinek a saját vállalkozásában. A pályázatzáró beszámoló elfogadása előtt kinek a könyveiben kell szerepeltetni a pályázati előleget? A kedvezményezett – azaz a konzorcium vezetőjének – beszámolójában, vagy minden konzorciumi tag saját számviteli beszámolójában?
Részlet a válaszából: […] ...és pénzügyi beszámoló elfogadásra kerül, akkor a konzorcium vezetője a pályázati előlegnek támogatássá minősítésekor a 4794. számlán lévő összegből csak a saját tevékenységét megillető egyéb bevételt vezeti át a megfelelő támogatási számlára (T 4794 –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 5.

Közös pályázat támogatásának elszámolása

Kérdés: Köztulajdonban álló gazdasági társaság, valamint a tulajdonosok közösen nyertek pályázati támogatást. A támogatással érintett időszak 2020-2021. A támogatás felújításra irányul. A felújítandó eszközök egy része a gazdasági társaság tulajdona, egy része a tulajdonosoké (ezeket az eszközöket szerződés alapján a gazdasági társaság üzemelteti). Az előleget a gazdasági társaság kapta meg. A gazdasági társaság saját eszközeinek felújítása, valamint ezek elszámolása rendben van. A tulajdonos eszközeinek felújítása a gazdasági társaság közreműködésével valósult és valósul meg oly módon, hogy továbbszámlázza a tulajdonos felé a felújításról szóló számlát, amelyen a támogatásra jutó rész mint térítésmentes átadás szerepel (térítésmentes átadásnál az áfa fizetendő). Így a tulajdonos a könyveiben az eszközöket beszerzési értéken tudja nyilvántartani. Miként kell kimutatni a tulajdonos eszközeire jutó támogatást a gazdasági társaság könyveiben? A támogatásból a tárgyévben (2020) már részben megvalósult felújításokra jutó értékcsökkenést a gazdasági társaságnál elszámoltuk. A tulajdonos felé a már elvégzett felújításokat továbbszámláztuk (a támogatásra jutó részt térítésmentes átadásként). Elszámolható-e a már megvalósult felújításra jutó támogatási összeg egyéb bevételként a tárgyévben?
Részlet a válaszából: […] ...nem számítják.A fentiekből következően, a kérdésben leírt gyakorlatuk helytelen. A tulajdonos eszközeinek a felújításáról készült számlát – mint közvetített szolgáltatást – teljes összegében a gazdasági társaságnak tovább kell számlázni a tulajdonos felé,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 15.
1
2
3
8