Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] ...és ennek alapján számol el az eredmény terhére értékcsökkenést az Szt. 52.§-a szerint, és ennek alapján vesz figyelembe a társaságiadó-alapot csökkentő értékcsökkenési leírást a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pont alapján. A Tao-tv. 18. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Becsléssel megállapított árbevétel következményei

Kérdés: A kft.-nél az adóhatóság a 2019. évi áfaellenőrzés során olyan árbevételi számlákat talált, amelyek nem kerültek könyvelésre. Ezen túlmenően becslés alapján is áfahiányt állapított meg. Akft. 2021-ben kapta meg a jogerős határozatot. Ez esetben mi legyen a társasági adó alapja az önellenőrzés során? Elegendő csak a feltárt árbevételi számlákat figyelembe venni? A becsült árbevételtől el lehet tekinteni? A társasági adó alapjához a készletet is kivezethetjük? A hiba jelentős. A 2019. évi helyesbített egyszerűsített éves beszámolót közzé kell tenni?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározzák a 2019. év módosításai szerinti adózás előtti eredményt. A becsült árbevételt és a vele azonosan kezelendő tételeket a társaságiadó-alapot módosító tételek között kell számításba venni.Az adóellenőrzés megállapításainak következményeit:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 26.

Katás ügyvédi iroda ingatlaneladása

Kérdés: A 2012. évi CXLVII. törvény 2. § 12. g) pontja értelmében a kisadózó egyéni vállalkozónak a nem kizárólag üzemi célt szolgáló tárgyi eszköze értékesítésekor az ebből származó jövedelmének adózására az 1995. évi CXVII. Szja-tv. XI. fejezetében foglalt rendelkezéseket kell alkalmaznia. Tehát a nem kizárólag üzemi célt szolgáló tárgyi eszköze értékesítésének ellenértéke nem számít a kisadózó vállalkozás bevételének. Ingatlan esetén, ha több mint öt év eltelt a vásárlás óta, adómentessé válik az értékesítéssel megszerzett jövedelme.
1. Hasonló helyzetben lévő kataadóalany ügyvédi iroda esetén hogyan kell leadózni az ingatlaneladásból származó jövedelmet, ha az nem kizárólag üzemi célt szolgált?
2. A jelenleg kataadóalany ügyvédi iroda 20 éve vásárolt ingatlanának értékesítését milyen adózási forma választása esetén tudja optimalizálni?
3. Esetleg érdemes értékhelyesbítéssel a piaci értékre módosítani az ingatlan értékét még az értékesítést megelőzően, hogy ezáltal az értékesítés ellenértékével szemben magasabb legyen a beszerzési érték?
Részlet a válaszából: […] ...alá, akkor a nyitó mérlegben az ingatlant piaci értéken kell nyilvántartásba venni, így értékesítéskor ehhez képest keletkezhet társaságiadó-alapot képező jövedelme. Ha azonban az ügyvédi iroda tagja ezt követően a saját tőke terhére jövedelmet (osztalékot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 10.

Késve bejelentett követelés felszámolásnál

Kérdés: A 2019. év közepén "A" társaságnak elrendelték a felszámolását. Az "A" társasággal szemben követeléssel rendelkező kft. ügyvédje a követelést ugyan határidőben bejelentette, de a követelés nyilvántartásba vételéhez szükséges díjat már határidőn túl utaltatta a társasággal, így azt nem fogják elfogadni. A követelés megtérülésére esély sincs a felszámoló szóbeli tájékoztatása alapján. Ilyen esetben a követelés leírásakor a társaságiadó-alapot meg kell növelni vagy sem, illetve a követelés áfája visszaigényelhető-e 2020. január 1-je után?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy a jogszabályi előírások megtartásának hiánya súlyos következményekkel járhat.A csődtörvény (az 1991. évi XLIX. törvény) 28. §-a alapján a bíróság a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedését követően a Cégközlönyben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Adókötelezettség apporthoz kapcsolódóan

Kérdés: Egy gazdasági társaság az általa magánszemélytől vásárolt mezőgazdasági művelés alól kivont földingatlant később (de még a tárgyévben), a beszerzési árnál magasabb áron apportálja egy másik működő gazdasági társaságba, majd az apport értékével tőkeemelést hajtanak végre. Az Itv. szerinti illetékfizetésen túl milyen adózási kötelezettsége keletkezik az apportot átadó, illetve az apportot átvevő társaságnak? Keletkezik-e áfabevallási és -befizetési kötelezettség, illetve jól gondolom-e, hogy az átadónál (apportáló) a beszerzési és átadási (apport-) érték közötti különbözet után társaságiadó-alapot képező bevétel keletkezik? Feltételezve, hogy az értékkülönbözetet könyvvizsgáló vagy ingatlanforgalmi szakértő jóváhagyja.
Részlet a válaszából: […] ...értéknél.Ezen elszámolás alapján a nyereség vagy veszteség megjelenik az adózás előtti eredményben, és befolyásolja az átadó társaságiadó-alapját.Az átvevő társaság társaságiadó-alapját nem érinti az apport...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 10.

Jogos-e az önmagunk felé történő számlázás?

Kérdés: Az ázsiai megbízó magyar ügyféllel szerződött "Agencyagreement" keretein belül. Az ügyfelekkel a kapcsolatot azonban a megbízott tartja, ő rögzít minden információt az ázsiai megbízó rendszerében. A megbízott állítja ki a számlákat, az ügyfelek is a megbízott részére utalnak. A beérkezett összeg 98%-át a megbízott továbbutalja a megbízónak, de tőle nem kap számlát. Jelenleg a teljes árbevétel a megbízottnál csapódik le, annak ellenére, hogy csak közvetít. Egy másik cég úgy pótolta a bevétel és a jutalék közötti részhez a költségeket, hogy saját neve alatt a saját nevére kiállított egy számlát a különbözetről, saját magára számlázott. Van-e arra valami tiltás, hogy az adózó önmaga felé nem számlázhat? Ha nincs, mivel lehet alátámasztani az önmagunk felé történő számlázás jogosságát?
Részlet a válaszából: […] ...akkor a számviteli elszámolásban is csak a megbízott teljesítményének ellenértéke jelenik meg, jogszabálynak megfelelő lesz a társaságiadó-alapja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Részesedés értékesítése

Kérdés: "A" kft.-nek 10 M Ft tartós részesedése van "B" kft.-ben. Az "A" kft. eladja részesedését "B" kft.-nek 15 M Ft-ért. Hogyan könyveljük az ügyletet, van-e ennek adóvonzata, illetve hatása a társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...árfolyamnyereségként kell kimutatni az eredménykimutatásban.Mivel a részesedések értékesítésének árfolyamnyereségével a társaságiadó-alap meghatározása során az adózás előtti eredményt nem lehet csökkenteni (a Tao-tv. 7. §-a nem ad erre lehetőséget)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Civil szervezet részére ingyenes kivitelezés

Kérdés: Építőipari vállalkozásként egy civil szervezettel (nem közhasznú szervezet) kötött támogatási szerződés alapján ingyenesen kivitelezzük egy építmény meghatározott, építészetileg elkülönülő részét. Az általunk elkészítendő építményrészre megvannak a kiviteli tervek, vállalkozásunk saját beszerzéssel biztosítja ehhez az építési anyagot, illetve saját munkaerővel és eszközökkel a kivitelezést. Az elkészült építmény a civil szervezet tulajdonába kerül. Hogyan kell az ügylethez kapcsolódó áfát kezelni? A csak és kizárólag ezen projekt elvégzéséhez kapcsolódóan jelen időben beszerzett anyagok előzetesen felszámított áfája levonható-e? És mi a teendő a már készleten lévő anyagok levont áfájával? Hogyan kezelendő az építkezésben részt vevő munkagépek működtetéséhez beszerzett gázolaj áfája? Az elkészült építmény átadásakor kell-e és ha igen, milyen módon fizetendő áfát megállapítani, mi ennek a bizonylata? Ezen tevékenység megvalósítását, illetve a befejezéskor a civil szervezetnek való átadását hogyan kell könyvelni, milyen hatással van ez a társaságiadó-alapra?
Részlet a válaszából: […] A válasznál abból kell kiindulni, hogy a kérdező cég kivitelezéssel egy terméket hoz létre, amelyet – ha elkészült – térítés nélkül a civil szervezetnek átad.Az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdése alapján ellenérték fejében teljesített termékértékesítés az is, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 26.

Követelés elévülése, értékesítése

Kérdés: Külföldi leányvállalatunk működése évek óta veszteséges, gazdasági tevékenységét már két éve nem folytatja. Rendelkezésre álló információink szerint nincs eszköze, mely fedezné a követelésünket. A társaságunk felé fennálló tartozásra értékvesztést számoltunk el: 2011-ben a teljes kintlévőség után 50%-ot, 2012-ben további 10%-ot, tehát az eredeti számlakövetelés a számvitelben jelenleg 40%-os értéken szerepel. Az értékvesztés elszámolása után először a 2012. évi társaságiadó-bevallásban a teljes követelés 20%-ának megfelelő összeggel csökkentettük a társasági adó alapját. 2013-ban jelentős összegű lesz az elévültté váló (5 éven túli esedékességű) követelésünk (a teljes követelés fele), a követelés behajtására (felszámolás, peres eljárás) nem tettünk intézkedést. Az elévült követelésre jutó, 2012-ben a társaságiadó-alap csökkentéseként figyelembe vett 20%-os összeggel 2013-ban növelni kellene az adóalapot? Az adóalap növelésének elkerülése érdekében engedményeznénk kötelezettségcsökkentés ellenében anyavállalatunknak ezt a követelést. Ha az eredeti számlakövetelések összegével értékesítenénk a követelést, akkor a 2013. évi társaságiadó-alapot meg kellene növelnünk a tavalyi évben csökkentőként elszámolt 20%-os összeggel? Ha a követelést az eredeti számlakövetelés 40%-os (ezen az áron van az értékvesztésekkel korrigáltan) árán értékesítenénk, akkor nem kellene a 2013. évi társaságiadó-alapunkat megnövelni? Ebben az esetben van-e társaságiadó-korrekció? Mi az optimális megoldás? A transzferár-nyilvántartásban hogyan kell (kell-e) szerepeltetni a fenti követelésértékesítést?
Részlet a válaszából: […] ...értékvesztést és a társaságiadó-alap módosítását is követelésenként kell elszámolni, illetve érvényesíteni. A kérdésből úgy tűnik, hogy a társaságnak több követelése áll fenn a leányvállalatával szemben. Ezért a válasznál azt feltételeztük, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 21.

Értékvesztés visszaírása a követelés elengedésekor

Kérdés: X kft. Y kft.-nek 2010-ben szolgáltatást nyújtott bruttó 15 millió forint értékben. Mivel Y kft. a szolgáltatás ellenértékéből többszöri felszólítás ellenére 6 millió forintot 2012. 12. 31-ig nem fizetett meg, X kft. 20% értékvesztést számolt el 2012-ben, amellyel a társasági adó alapját növelte. 2013-ban X kft. és Y kft. megállapodást köt 6 millió forint behajthatatlan követelésnek nem minősülő követelés elengedéséről. Y kft. nyilatkozat útján igazolja, hogy 2013-ban az eredménye e nélkül a juttatás nélkül számítva nem lesz negatív. X kft. megfelelően jár-e el akkor, ha a 2012-ben elszámolt 20%-os értékvesztést 2013-ban visszaírja, és ezzel csökkenti a társasági adó alapját, a 6 millió forint behajthatatlannak nem minősülő követelés elengedését rendkívüli ráfordításként számolja el, és ezzel nem növeli meg a társasági adó alapját? Kérdés az is, hogy X kft. eljárása kifogásolható-e, azaz nem ellentétes-e a Tao-tv. 3. számú melléklete 4. pontja szerinti "ésszerű gazdálkodás követelményeivel", emiatt nem kellene-e a társaságiadó-alapot 2013-ban növelni?
Részlet a válaszából: […] Az első kérdésre egyértelmű a válasz, az Szt. szerint a korábban elszámolt értékvesztést visszaírni csak a mérleg-fordulónapi értékelés keretében lehet az adós minősítése alapján. Tekintettel azonban arra, hogy a szóban forgó követelését X kft. 2013-ban engedi el, 2013....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 10.
1
2
3