Elszámolás a tulajdonossal megszűnő társaságnál

Kérdés: A társaság magánszemély tulajdonosa úgy döntött, hogy a közeljövőben megszünteti vállalkozási tevékenységét, és befektetését kivonja a társaságból. A társaságot a tulajdonos egyedül alapította, 3 millió forinttal, és a társaság az alapítás óta egyszemélyes társaságként működött. A társaság vállalkozási tevékenysége jövedelmező volt, mert az alapítást követő 10 év alatt a saját tőke több mint tízszeresére (31 millió forintra) nőtt. Időközben jelentős összegű ingatlant (épületet) vásárolt 25 millió forintért (amelynek a nettó értéke 24 millió Ft), a piaci értéke – áfával növelten – mintegy 35,4 millió forint. A társaságnak gyakorlatilag nincs követelése, kötelezettségeit pedig folyamatosan rendezi. Hogyan és mikor célszerű megszüntetni a társaságot úgy, hogy minél kisebb összegű legyen a társaság, illetve a magánszemély által fizetendő adók összege?
Részlet a válaszából: […] ...ezer Ft – az adók levonása után – pénzben közvetlenül kifizethető. Természetesen, a helyi, tulajdonosi elképzelések, a jövőbeni tervek mellett lehetséges dönteni. Ennek ismeretében még az is elképzelhető, hogy további terhek felvállalása mellett célszerűbb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] 1. A leírtak alapján az alapító okirat semmisségéről kellene rendelkezni az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről a 2009. évi CXV. törvény (Evectv.) 23. § (2) bekezdése alapján. Ha erre mód van, és a Cégbíróságnak új alapító okiratot tudnak beadni, akkor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó átalakulása gazdasági társasággá

Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó szeretne átalakulni családi gazdasággá. Hogyan tudja az egyéni vállalkozását lezárni és a családi gazdaságot indítani? A vállalkozásában termőföldek és mezőgazdasági gépek vannak. A gépek után az áfát hogyan tudja rendezni? A családi gazdaságba belépne a házastárs is, aki szintén egyéni vállalkozóként mezőgazdasági és bérbeadási tevékenységet végez. A mezőgazdasági tevékenységet folytatná a családi gazdaság tagjaként, de a bérbeadás maradna továbbra is az egyéni vállalkozásában. Neki szintén vannak földterületek és gépek a vállalkozásában, amit ő is bevinne a családi gazdaságba. Hogyan tudják az eddigi időszakot lezárni szja és áfa szempontjából, és hogyan tudják a családi gazdaságot indítani?
Részlet a válaszából: […] ...társaság – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 2/A. § (4a) bekezdése szerint összeállított – nyitómérleg-tervezetét, amelynek könyvvizsgáló általi ellenőrzésére nincs szükség;-gondoskodnia kell a foglalkoztatottakkal kapcsolatos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Egyéni vállalkozó kft. alapítása

Kérdés: A 2009. évi CXV. törvény 19/C. és 19/D. §-a alapján az egyéni vállalkozó tevékenysége folytatására egyszemélyes kft.-t alapíthat. A törvény ismerteti az egyéni vállalkozóra vonatkozó egyes szabályokat, de nem teljeskörűen. Ami nincs ebben a törvényben, ott az átalakulás szabályai az érvényesek? (Mik a teendőim, mennyi időn belül kell benyújtani a vagyonmérleget, az adóbevallásokat stb.?)
Részlet a válaszából: […] ...bejegyzett jegyzett tőke összegével.Az egyéni vállalkozó a kft. alapítására vonatkozó döntését követően leltárt, nyitómérleg-tervezetet készít, elfogadja – a döntését követő 30 napon belül – a kft. alapító okiratát, ezt követően bejelentkezik az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó

Kérdés: 2020. január 1-jétől hatályát veszti az Eva-tv. Az e törvény hatályon kívül helyezésével az Eva-tv. hatálya alá tartozó szervezetek is megszűnnek? Hova, milyen adótörvény hatálya alá kerülnek? Milyen számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak a jogszabályi háttér megszűnéséhez? Hogyan alakulnak ezek egy bt. esetében?
Részlet a válaszából: […] ...a társasági adó alapját azáltal növeli, hogy az adóalap-növelő tételként számításba veendő, költségként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenési leírás összege meghaladja az adóalapot csökkentő, a Tao-tv. szerinti értékcsökkenési leírás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Egyéni vállalkozó által alapított kft.

Kérdés: Kérem, részletesen ismertessék a 2019. júliustól hatályos, egyéni vállalkozó által alapított kft.-vel kapcsolatos számviteli, adózási, illeték- és egyéb szabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...adja át az alapítandó kft.-nek;– elkészíti a kft. – az Szt. 2/A. §-a (4a) bekezdése szerint összeállított – nyitómérleg-tervezetét, amelynek könyvvizsgáló általi ellenőrzésére nincs szükség, valamint– gondoskodik a foglalkoztatottakkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Felszámolási eljárás befejezése a társaság megszűnése nélkül

Kérdés: A társaság a felszámolási eljárás alatt is folytatja tevékenységét, amit a jövőben is folytatni szeretne. A hitelezőkkel egyezséget kívánnak kötni, és ennek eredményeként a felszámolási eljárás a társaság megszűnése nélkül fog befejeződni. A felszámolási zárómérlegben milyen tételekből áll össze az eszközök könyv szerinti értéke, az adózás előtti eredményt csökkentő tételként az értékcsökkenési leírást hogyan kell megállapítani, mikor kell elszámolni, milyen módon érvényesíthető az az adózás előtti eredményt korrigáló tételként?
Részlet a válaszából: […] ...Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni. Ez utóbbiból az következik, hogy az immateriális javak, a tárgyi eszközök terv szerinti értékcsökkenési leírását – a társaság számviteli politikájában foglaltak szerint – a felszámolási eljárás alatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 17.

Tőkeemelés kezelése a végelszámolásnál

Kérdés: A kft. az eredménytartalékból emelte 500 E Ft-ról 3000 E Ft-ra a jegyzett tőkét. Ha végelszámolással megszűnik, akkor a kiadott vagyontárgyak, amelyek az 500 E Ft feletti jegyzett tőkerészre jutnak, osztaléknak minősülnek? Olyan, mintha az eredménytartalékot venné ki osztalékként? Amennyiben osztalék, mikor kell a végelszámoláskor osztaléknak tekinteni? Amikor megkapják a tulajdonosok a felosztható vagyont, vagy azt megelőzően, ugyanis adóbevallások is kapcsolódnak hozzá, amit a megszűnésig rendezni kell?
Részlet a válaszából: […] ...évet meghaladja – a végelszámolás alatti (12 hónaponkénti) üzleti évenként készített számviteli beszámoló elfogadásakor is.Visszatérve a kérdésre. A végelszámolást lezáró, az Szt. és a cégtörvény előírásai szerint elkészített számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Nem közhasznú alapítvány beolvadása

Kérdés: A nem közhasznú alapítvány beolvad egy másik nem közhasznú alapítványba. Milyen számviteli, adózási szabályok vonatkoznak rá? A beolvadó megszűnik. Mikor, milyen bevallásokat kell benyújtania? A megszűnés kezdeményezése hogyan történik a bíróságon?
Részlet a válaszából: […] ...és egyetértése alapján. Egyetértés esetén a döntéshozó szerv meghatározza a beolvasztó alapítvány egyetértésével– a vagyonmérleg-tervezetek fordulónapját,– kötelező könyvvizsgálat miatt dönt a könyvvizsgáló személyéről,– megbízza az ügyvezetést az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 27.

Megszűnt kata-adóalany teendői

Kérdés: Mi a teendője annak a kata-adóalanynak, akinek a NAV határozattal szüntette meg a kata-adóalanyiságát visszamenőleg (októberben március 31-ével)? Milyen adóbevallásokat kell pótolni milyen határidővel?
Részlet a válaszából: […] ...alá visszakerülő társaság első üzleti évi beszámolójának kiegészítő mellékletében utalni kell arra, hogy az Szt. hatálya alá visszatérve először készít beszámolót (az adott esetben 2013. április 1. és december 31. közötti üzleti évről). Így ezen üzleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 12.
1
2