Beruházás bérelt ingatlanon vagy ráépítés

Kérdés: A kft. 2018-2019-ben nagyberuházást végzett bérelt ingatlanon. Új üzemcsarnokot épített, amely a korábbi építménytől független építmény. A csarnok építéséhez uniós támogatást is kapott, valamint banki hitelt is igénybe vett. A beruházással kapcsolatos számlák, bizonylatok könyvelése a befejezetlen beruházások főkönyvi számlára történt. 2020-ban elkészült a csarnok, és a különböző engedélyek beszerzése után március 1-jén aktiválva lett. Egy 2020. április 2. napján kelt megállapodással földhasználati jog alapítása történt. Azaz a bérelt ingatlanon elkészült felépítmény tekintetében a kft. ráépítő és egyben földhasználati jogot szerző féllé vált. Az ingatlan-nyilvántartásba ráépítés jogcímen a kft. tulajdonaként, kivett üzem megnevezéssel került be önálló ingatlanként. A felépítmény értékét a kft. mint ráépítő 500 millió forint értékben határozta meg a fenti megállapodásban. A ráépítés mentes a vagyonátruházási illeték alól. Hogyan kerül ez be a könyvekbe? A március 1-jei aktiválás a "beruházás bérelt ingatlanra" történt, és a könyv szerinti értéke kevesebb, mint 500 millió forint. Kerekítve 450 millió forint került könyvelésre. A földhivatali bejegyzés napjával a különbözetet könyveltük térítés nélküli átvétel címén, majd elhatárolással halasztott bevételként. Végül pedig az 500 millió átvezetésre kerül "Földhasználati jog/ráépítés" főkönyvi kartonra? Ha nem akarunk terv szerinti értékcsökkenést elszámolni, akkor az elhatárolást fel kell oldani, és még ebben az évben bevétel lesz?
Részlet a válaszából: […] ...átvett vagyoni értékű jog: T 126 – K 9647, időbeli elhatárolással: T9647 – K 4832.Nem biztos, hogy jó döntés, ha nem számolnak el terv szerinti értékcsökkenési leírást. Azért, mert nem akarnak terv szerint értékcsökkenési leírást elszámolni, ebből nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 15.

Bérlő által igényelt fejlesztés áthárítása

Kérdés: Az ingatlant bérbe adó társaság a bérlő kérésére, a bérlő igényeinek megfelelően áramkapacitás-növelést hajt végre, és fizeti a közüzemi szolgáltatónak a fejlesztés díját, amely díjat a bérlő megtérít a bérbeadónak. Mi az ügylet helyes elszámolása? A bérleti díjba beépítheti-e a fejlesztés költségeit a bérbeadó a határozott ideig tartó bérleti időszakban? Ez okozhat-e későbbi problémát, mivel a fejlesztés hatása a bérleti időszakon túl is érvényesül? Az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok között állományba vett eszköz amortizációját hogyan lehet helyesen megállapítani? Van-e jogi lehetősége a fejlesztés továbbszámlázásának? Ehhez a szolgáltató hozzájárulása szükséges? Lehet közvetített szolgáltatás?
Részlet a válaszából: […] ...Az épületet rendeltetésszerűen mire használják, iroda, raktár, vagy ott ipari tevékenységet végeznek? Telek esetében szóba kerülhet a térvilágítás kialakítása? És a variációk tovább folytathatók!Az általunk feltett kérdésekhez kapcsolódóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Pénzügyi lízing túlbonyolítva

Kérdés: Esemény résztvevői: Finanszírozó cég (1), Bérbe adó cég (2), Bérbe adó cég ügyfele (3). A Bérbe adó cég (2) bérbeadási céllal beszerez egy pénzügyi lízinggel finanszírozott gépjárművet, ügyfele (3) igényei szerint. A Finanszírozó cég (1) nyílt végű pénzügyi lízing keretében átadja a gépjárművet a Bérbe adó cégnek (2). A Finanszírozó cég (1) a törlesztés részleteiről számlát állít ki a Bérbe adó cég (2) felé. A számla tartalma: Tőke (legyen 15 egység nettó), Kamat (legyen 4 egység nettó) összesen 19 egység nettó (FK81 vagy FK87). A bérbe adó cég (2) ennek megfelelően számlát állít ki ügyfelének (3), a számla tartalma: bérleti díj 19 egység. A Bérbe adó cég (2) szempontjából a fenti esetben a 4 egység kamat közvetített szolgáltatás (FK81) vagy kamatráfordítás (FK87)?
Részlet a válaszából: […] ...lízingbe adott gépjárművet a járművek között, a Finanszírozó cég (1) által számlázott összegben állományba kellett (volna) vennie, terv szerinti értékcsökkenési leírást elszámolnia.A Finanszírozó cégnek (1) az áfa felszámításával számláznia kellett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Szállodák átadása üzemeltetésre

Kérdés: A több szállodából álló cégcsoport üzemeltetésre átadta szállodáit egy társaságnak. Az átadás szobánkénti leltárfelvétellel történt. A szállodákat tulajdonló cégek könyveiben a berendezési tárgyakat tárgyi eszközként tartják nyilván. Az üzemeltetési szerződés szerint a szállodákban lévő berendezési tárgyak selejtezését, pótlását, cseréjét az üzemeltető társaság végzi. A berendezési tárgyak egyedi értéke nagyrészt 100 E Ft alatti. A kis értékű berendezési tárgyak nem az üzemeltető cég tulajdonában vannak, az elszámolt költségeket havonta, a többi költséggel együtt átszámlázzák a megbízó társaságnak. Mikor járunk el helyesen az üzemeltető társaság elszámolásának elkészítése során? Ha az üzemeltető társaság a kis értékű szállodai berendezési tárgyakat készletként kezeli, beszerzéskor anyagköltségként számolja el, év végén a meglévő, fel nem használt felszerelési eszközöket készletre veszi. Ha a társaság nem üzemelteti tovább a szállodákat, a készleten lévő eszközöket átszámlázza a megbízó cégnek. Ha az üzemeltető társaság a kis értékű eszközökről tárgyieszköz-nyilvántartást vezet, az 1. számlaosztályban nullásan, mert az üzemeltető cég egy összegben elszámolja, a tárgyieszköz-nyilvántartó programban megjelenik a darabszám és 0 érték. Ha a társaság nem üzemelteti tovább a szállodákat, a tárgyieszköz-programjában és az 1. számlaosztályban lévő kis értékű eszközök érték nélkül szerepelnek, átszámlázni nem lehet, mert a megbízó társaság azt már egyszer megfizette, a tulajdonában van. Mikor selejtezze le, hogy ne szerepeljenek az üzemeltető cég könyveiben és a tárgyieszköz-kimutatásában?
Részlet a válaszából: […] ...Az eszközök nyilvántartása – függetlenül attól, hogy milyen értékű – a szállodatulajdonos feladata, amelyek költségként, illetve terv szerinti értékcsökkenési leírásként elszámolt összegeinek fedezete az üzemeltető által fizetett bérleti díj. (A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Bérlet vagy nyílt végű pénzügyi lízing

Kérdés: A 6640. számú válaszukhoz kapcsolódóan kérdésünk a következő: A nyílt végű pénzügyi lízinget a lízingbe vevőnél bérleti díjra vonatkozó szolgáltatásnak kell tekinteni, s véleményük szerint a részletre is csak ez esetben lehet az áfát felszámítani (a pénzügyi szolgáltatás ugyanis áfamentes). Helyt­álló-e a tájékoztató szerinti értékcsökkenés elszámolása a nyílt végű pénzügyi lízing esetében, mivel a bérleti díjat nem lehet aktiválni? Csak a zárt végű pénzügyi lízingnél kell aktiválni a fizetett részleteket? Gond lehet az első fizetendő részlet elszámolásával is (azt bérleti díjként a futamidő figyelembevételével el kell határolni). Ellentétes lehet-e a számviteli törvény az áfatörvénnyel? A NAV telefonos ügyfélszolgálatán is azon véleményünket erősítették meg, hogy nyílt végű pénzügyi lízing esetében a részleteket bérletként kell kezelni, és értékcsökkenés elszámolásáról szó sem lehet.
Részlet a válaszából: […] ...történik, amelyet először beruházásként kell elszámolni, a rendeltetésszerű használatbavételkor aktiválni, majd terv szerinti értékcsökkenési leírást kell – a számviteli törvény általános előírása szerint – elszámolni. (Nem bérleti díj...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Tartós bérbeadás ingyen

Kérdés:

Személygépkocsi tartós bérbeadásakor a cégautóadó alanya a bérbevevő 2013. 07. 01-től, ha az üzembentartó személyét a hatósági járműnyilvántartás tartalmazza. Lehet-e ingyenes a tartós használatbavétel, és ez esetben is elszámolható a társaságnál az amortizáció, mint költség?

Részlet a válaszából: […] ...A/13. pontja alapján a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke (a rendkívüli ráfordításként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenési leírás, a cégautóadó) nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 24.

Tárgyi eszköz értékcsökkenési leírása

Kérdés: Társaságunk 2012 áprilisában használt eszközöket vásárolt 7000 E Ft értékben. Számviteli politikánk alapján az egyedenként 100 E Ft beszerzési érték alatti tárgyi eszközök beszerzési értéke a használatbavételkor egy összegben kerül értékcsökkenési leírásként elszámolásra. A 100 E Ft és 200 E Ft közötti beszerzési értékű tárgyi eszközök beszerzési értékét két év alatt számoljuk el értékcsökkenési leírásként, a 200 E Ft felettieket a várható használati idő figyelembevételével, így 2012 áprilisában 5000 E Ft értékcsökkenést számoltunk el. A beszerzett eszközöket áprilistól bérbe adjuk. A bérlet futamideje négy év, negyedévente 450 E Ft + áfa a bérleti díj. A fentiek alapján a bérbeadásból származó árbevétel nem fedezi az értékcsökkenési leírás költségként elszámolt összegét. A fenti elszámolás megfelel-e a törvényi előírásoknak? Ha nem, akkor mi a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...leírásként elszámolják a bekerülési érték 50-50 százalékát. Kétéves használati időtartam alatt is időarányosan kell a terv szerinti értékcsökkenést elszámolni, a példa szerinti esetben a bekerülési érték egynyolcad része csak a harmadik évben írható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 4.

Közhasznú társaság által működtetett szakiskola beruházása

Kérdés: A kht. – mint fenntartó – egy szakiskolát működtet. A fenntartó – túlnyomó részben – a szakiskolában tanulók létszáma alapján kapja az államtól a működéséhez szükséges normatívát, majd annak egy részét átutalja a szakiskolának. A kht. az iskola jövőbeni működtetése céljából ingatlant vásárolt, és azt a könyveiben tartja nyilván. A beszerzés pénzügyi fedezetét a normatíva iskolának át nem utalt része, illetve bérletidíj-bevétel, pénzügyi befektetések hozama biztosítja. Az ingatlan felújítását tervezik, addig azonban bérbeadás útján hasznosítják. Az ingatlanbeszerzés, illetve a felújítás pénzügyi fedezetéhez használt normatívát hogyan kell elszámolni? A kht. az iskola működésével kapcsolatban különböző költségeket számol el (megbízási díj és annak járulékai, egyéb szolgáltatások számlái). Ezek fedezetét is a normatíva jelenti, ami nem kerül átutalásra az iskolának. El lehet ezt a kht.-nél költségek ellentételezésére kapott támogatásként számolni? A felsorolt problémák a 2007. üzleti évet is érintik.
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy a közhasznú társaságáltal fenntartott oktatási intézmény (szakiskola) önálló jogi személy. Ebbőlkövetkezően önállóan kell, hogy vezesse könyveit, és önálló beszámolót kellkészítenie az Szt. 6. §-ának (3) bekezdésében foglaltak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 7.

Épületek aktiválásának időpontja

Kérdés: A kft. tevékenysége az általa építtetett irodaház üzemeltetése, az irodaházban található helyiségek bérbeadása, amihez a kft. nagy összegű hitelt vett fel. A hitel után jelentős összegű kamatot fizet. Az irodaházba 2004. január 1-jétől a bérlők folyamatosan beköltöznek, fizetik a bérleti díjat. Az irodaház műszaki átadása során néhány szakhatóság kifogással élt, így az épület használatbavételi engedélyét nem adták ki, ezért az épület nem került aktiválásra. Helyes ez így? A bérlők beköltöztek, fizetik a bérleti díjat, aktiválás nélkül az összemérés elve miként érvényesül? Nem lenne helyesebb, ha a tényleges használatbavétel alapján történne az aktiválás?
Részlet a válaszából: […] ...azaz a bevételekhez hozzárendelődnek a bevétel eléréseérdekében felmerülő költségek (az üzemeltetési költségeken túlmenően a tervszerinti értékcsökkenési leírás is, a felvett hitelek kamata is stb.). Addigazonban ezek a költségek csak részben vehetők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 15.

K+F közvetlen költségei

Kérdés: A Tao-tv. szerint az adózás előtti eredményt csökkenti az alapkutatás, az alkalmazott kutatás vagy a kísérleti fejlesztés közvetlen költsége. Az Szt. értelmező rendelkezést ad a kutatásra, a kísérleti fejlesztésre. Milyen költségek tartoznak ezen tevékenységek közvetlen költségébe, amit adóalap-csökkentő tételként figyelembe lehet venni?
Részlet a válaszából: […] ...felmerült költség, amely a kutatási,a kísérleti fejlesztési témaszámra (munkaszámra) közvetlenül utalványozható(elszámolható, tervezhető, meghatározható), illetve amelynek a kutatási, akísérleti fejlesztési témaszámra (munkaszámra) jutó értéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 20.
1
2