Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] ...azok minősítése:– a jövőben hasznosulnak, akkor maradnak ezeken a főkönyvi számlákon;– a jövőben nem hasznosíthatók, akkor terven felüli értékcsökkenés elszámolásával kell azokat kivezetni (a kivezetéshez kapcsolódóan elszámolt terven...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Kiállítási pavilon nyilvántartása

Kérdés: A társaság egy nemzetközi kiállításra külföldön a kiállítás területén több százmillió forint bekerülési értékű pavilont, jelentős alapterületű, többszintes épületet hozott létre épületgépészeti elemekkel együtt. A kiállítás hat hónapig volt nyitva. Ezt követően a pavilont le kell bontani, a területet vissza kell állítani, amelyre kb. másfél év áll rendelkezésre. A társaság tervei szerint Magyarországon a kiállításra felépített épületet újraépítik, amelyhez hazaszállítják, és felhasználják az eredeti, a bontás során nem sérült anyagokat, gépészeti elemeket is. A társaság a kiállításra felépített pavilont előző évben a tárgyi eszközök között mutatta ki, és értékcsökkenést számolt el utána, még a kiállítás bezárását követően is. Tekinthető-e tárgyi eszköznek a kiállítás idejére felépített épület, amit a kiállítást követően le kell bontani? Ha nem, akkor az épület megépítésével kapcsolatos költségeket hogyan kellett volna elszámolni? Tárgyi eszközzé minősítés esetén elszámolható-e értékcsökkenés a kiállítás bezárását követően? Át kell sorolni a készletek közé? Ha igen, mi tekintendő piaci értéknek? Az újraépítés során fel nem használható anyagok után az átsorolást megelőzően terven felüli értékcsökkenést el kell-e számolni? A bontási költségek a Magyarországon újraépített épület bekerülési értékébe beszámíthatók-e, vagy csak a hazaszállított és felhasznált építési anyagok, gépészeti elemek?
Részlet a válaszából: […] ...összegben – a megépítés időszakának az eredményét terhelik. Mivel nem tárgyi eszköz, sem terv szerinti értékcsökkenési leírás, sem terven felüli értékcsökkenés nem számolható el. Nem a kiállítási pavilont kell a vásárolt készletek között kimutatni, hanem csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 15.

Négy hónap után értékesített személygépkocsi elszámolása

Kérdés: Ha a vállalkozás személygépkocsit vásárol, és várhatóan négy hónapig kívánja használni, majd eladja, a készletek között kell-e kimutatnia? A vállalkozás személygépkocsit vásárol, várhatóan három évig fogja használni, de négy hónap után eladja. Eladás előtt át kell-e sorolni a készletek közé? A leírt esetekben a személygépkocsi le nem vont áfája az Áfa-tv. 39. §-ának (3) bekezdése szerint arányosan levonható-e?
Részlet a válaszából: […] ...könyv szerinti értékét az egyéb ráfordítások között kell kimutatni. (Könyv szerinti érték a bekerülési érték terv szerinti és terven felüli értékcsökkenéssel csökkentett összege. A könyv szerinti értéknek része a maradványértéknek megfelelő összeg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. november 27.