Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...nem! Nem tekinthető a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak az eredmény terhére azok leírása (terven felüli értékcsökkenése), mivel azok rendezése a maga idejében nem történt meg.Néhány ezek közül a kérdés alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Közlekedési baleset által okozott károk elszámolása

Kérdés: Autópálya-üzemeltetőként társaságunk egy magyarországi autópálya egy meghatározott szakaszáért felel. A kérdés az itt okozott károk elszámolásával kapcsolatos. Valaki balesetet okoz a pályán: megcsúszik, összetöri a kocsiját, a szalagkorlátot, a vadkerítést stb. Társaságunk útellen­őre kimegy a helyszínre, többek között felveszi az autópályában keletkezett hibákat, ha szükséges, akkor a helyszínen ő is helyreállít. Ezen költségeket társaságunk az azonnali helyreállítás költségeként kalkulálja. Ezt követően kimegy az útkarbantartásért felelős csapatunk, és helyreállítja a sérüléseket, kicseréli a szalagkorlátot, fénytörő hálót stb. az általunk vásárolt anyagok felhasználásával. Így kialakulnak a végleges helyreállítás költségei. Ezt követően benyújtjuk a kárigényt a biztosítónak, amely a károkozó kötelező felelősségbiztosításának terhére megtéríti a kárunkat. Semmilyen számlázás nincs. Az autópálya helyreállítása a vonatkozó szerződés szerint a társaságunk kötelezettsége. Mivel van olyan elszámolt anyagköltség, amely a biztosító térítése által megtérül, de az iparűzési adó alapjában nem jelenik meg, jelent-e valamilyen problémát az iparűzési adó megállapításánál? Ha igen, akkor ezt hogyan lehet kezelni? A szalagkorlát és egyéb pályakiegészítő helyreállításának költsége tárgyidőszaki költségként számolandó el, vagy a tárgyi eszközök között aktiválandó? Ha aktiválandó, akkor a felmerült tételek közvetlenül a beruházási számlára könyvelendők, vagy a saját előállítású eszközök aktivált értékén keresztül kerülnek be az eszközök közé?
Részlet a válaszából: […] ...vadháló-, fénytörőháló-szakaszok és egyéb eszközök könyvszerinti értékét – részleges selejtezés formájában – terven felüliértékcsökkenésként kell elszámolni, és a helyreállítás során kiépítettszalagkorlát-, vadháló-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 22.
Kapcsolódó címke: