K+F közvetlen költsége adóalap-csökkentés

Kérdés: A Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének t) pontja értelmezéséhez kérnék segítséget. Egy kft. pályázati forrásból megvalósuló kutatási-fejlesztési tevékenységet végez, 70%-os támogatási intenzitás mellett. A több éven át megvalósuló projekt tartalmaz ipari kutatást és kísérleti fejlesztést is. A kísérleti fejlesztés közvetlen önköltsége aktiválásra kerül, így ebben az esetben az elszámolt értékcsökkenés és ennek arányában elszámolt bevétel különbözetét adóalap-csökkentő tételként vesszük figyelembe. Az ipari kutatás esetében a közvetlen költséghez rendelhető adóévben kapott támogatás, juttatás összegének értelmezésével kapcsolatosan lenne kérdésem. Figyelembe kell-e venni támogatásként az adott évben befolyt projekthez kapcsolódó előleget, amit kötelezettségként tartunk mindaddig számon, amíg annak elszámolása nem történik meg, így az sem ismert előre, hogyan oszlik meg ipari kutatásra, és kísérleti fejlesztésre ez az összeg? Hogyan kell eljárni abban az esetben, ha adott évben felmerült közvetlen költség elszámolására a következő adóévben kerül sor, így a támogatásként befolyt összeg előző évi és tárgyévi költségek utólagos finanszírozására szolgál?
Részlet a válaszából: […] A Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének t) pontja szerint az adózás előtti eredmény csökkentéseként figyelembe vehető K+F közvetlen költségből az adóévben kapott vagy az adóhatóságtól igényelt támogatást kell levonni. Ez azonos azzal az összeggel, amelyet az ipari kutatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 16.

K+F tevékenység a mezőgazdaságban

Kérdés: Társaságunk mezőgazdasági tevékenységet folytat. Saját tevékenységi körünkben folytatott kutatás-fejlesztési tevékenység keretében kedvezőtlen adottságú termőhelyen energetikai célú ültetvényeket telepítünk pozitív gazdasági eredmény elérése céljából. Amikor az ültetvény eléri a vágásérett kort (7-10 év), ökológiai, környezeti, növényvédelmi és hozamvizsgálatokat végzünk. A projekttel kapcsolatosan az alábbi költségek merülnek fel:
1. -az ültetvénytelepítés költségei,
2. -a kutatásban részt vevő munkatársak bérköltsége,
3. -az ültetvény folyamatos ápolásának a költsége (külső vállalkozók által végzett szolgáltatás),
4. -a projekt dokumentálásához használt laptopok beszerzése,
5. -az ültetvény vadvédelmi kerítésének építési költsége.
Helyesen járunk-e el, ha az 1., 4., 5. pontokban felsorolt eszközök aktiválásra kerültek, és az elszámolt értékcsökkenést társaságiadóalap-csökkentő tételként is figyelembe vettük a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének t) pontja alapján? A 2. és a 3. pontban felsorolt költségeket a K+F közvetlen költségei között számoljuk el, vagy kutatás-fejlesztésként aktiválni kell? Mivel a projekt még nem zárult le, nem lehet megítélni, hogy sikeresnek minősíthető-e a végzett kutatás.
Részlet a válaszából: […] ...kutatásba tartozik a műtrágyák,gyomirtó és rovarirtó szerek kutatása, a mezőgazdaság gépesítésénekfejlesztése, a mező­gazdasági tevékenység környezeti hatásának vizsgálata,valamint a mezőgazdasági termelés és technológia kutatása és fejlesztése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 6.

Fejlesztési tartalék felhasználása

Kérdés: A társaság több évre áthúzódó ingatlanberuházást végez. A korábban megképzett fejlesztési tartalékát évente, az adott évre befejezetlen beruházási értékként elszámolt összegnek megfelelően oldja fel. Minden évben ezt a gyakorlatot folytatja, az üzembe helyezés évében is. Helyes ez az eljárás? A beruházás befejezésének van-e valahol jogszabályilag előírt határa?
Részlet a válaszából: […] ...összegbenadóalap-csökkentő tényezőként értékcsökkenési leírás – az aktiválás után – márnem vehető figyelembe!)A beruházási tevékenység akkor tekinthető befejezettnek(részben befejezettnek), amikor a beruházás során létrehozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 1.

Raktárkonténer minősítése

Kérdés: A cég által vásárolt raktárkonténert miként kell besorolni a tárgyi eszközök közé? Milyen értékcsökkenési leírási kulcsot kell alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...kell a befektetett eszközök vagy aforgóeszközök közé sorolni. A raktárkonténer – feltételezhetően – egy éven túlszolgálja a tevékenységet, és mint ilyent a tárgyi eszközök közé kellbesorolni. A raktárkonténer beszerzését elsődlegesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 5.