Projektelszámolás egyoldalú szerződésfelmondás után

Kérdés: Az építőipari társaság az év végén folyamatban lévő munkák számviteli elszámolására a projektelszámolás szabályait alkalmazza. Tárgyévben az egyik projekt megrendelője egyoldalúan felmondta a szerződést, és keresetet nyújtott be a bíróságon jelentős követelésre vonatkozó igényről, illetve a teljes szerződéses összegre vonatkozó teljesítési biztosítékot – bankgaranciát – lehívta. A megrendelővel kötött szerződés alapján havonta történik elszámolás és számlázás az elvégzett munkáról. A megrendelő a társaság tárgyév januári és februári teljesítését már nem is igazolta. Év végén a teljesítési fok 78% volt, a ténylegesen felmerült költségek és a szerződés teljes becsült költségének aránya alapján meghatározva. A társaság nem ismeri el a szerződés felmondásának a jogalapját, illetve a megrendelő követeléseit is vitatja. A társaság jogi képviselője szerint a megrendelő követelése nem megalapozott, folyamatban van egy viszontkereset kidolgozása is a társaság követeléseiről (elvégzett, de nem igazolt teljesítés, nem megalapozott bankgarancia-lehívás, egyéb felmerült költségek és kár). Ebben az esetben – a megrendelő egyoldalú szerződésfelmondása – a projektelszámolás szabályai alkalmazhatók-e? Ha igen, akkor a felmerült költségek alapján számított teljesítési foknak megfelelő, nyereséggel növelt árbevétel határolandó el, vagy nyereség nélkül, csak a költségeknek megfelelő árbevétel? Ha a projektelszámolás szabályai nem alkalmazhatók, mert a megrendelő felmondta a szerződést, akkor a teljesített, de meg nem térült szolgáltatás költségeit befejezetlen szolgáltatásként készletre kell venni a per lezártáig?
Részlet a válaszából: […] ...meghaladóan elvégzett munkák ténylegesen felmerült, indokolt költségeit a mérlegkészítés időszakában befejezetlen építési-szerelési tevékenység közvetlen önköltségeként készletre kell venni.Még ugyan messze van a mérlegkészítés időpontja, de már most indokolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

El nem ismert árbevétel utólagos elismerése

Kérdés: A megrendelő az utolsó árbevételi számlát nem fogadta el, nem ismerte el a teljesítést, emiatt az árbevétel nem szerepel a 2016. évi eredménykimutatásban, a hozzá kapcsolódó közvetlen önköltséget pedig elhatárolták. Követelésüket 2017-ben peresítették, 2018-ban pedig előnytelen peren kívüli egyezséget kötöttek, amely jelentősen torzítja a 2018. évi tevékenység eredményét. A társaság 2018-ban számlázta a kölcsönösen elfogadott ellenértéket, a teljesítés időpontjaként a peren kívüli egyezség létrejöttének időpontját jelölték meg, elszámolták az elhatárolásban lévő közvetlen önköltséget is. Helyesen jártak el?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtakra nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. Kezdjük azzal, hogy az el nem fogadott teljesítményhez kapcsolódó közvetlen önköltséget az Szt. szerint befejezetlen termelésként, saját termelésű készletként készletre kellett volna venni, és nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 25.

Aszály miatti elemi kár

Kérdés: Aszály miatt jelentős összegű az elemi kár. A hozamkiesés miatt megoszthatók-e a költségek, átvezethetők-e az egyéb ráfordítások közé? A kár mértéke az aszálymentes előző 2 év átlagának a fele.
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (1) bekezdése szerint az egyéb ráfordítások között kell elszámolni azokat a veszteségjellegű tételeket, amelyek a rendszeres tevékenység (üzletmenet) során merülnek fel, és nem minősülnek a pénzügyi műveletek ráfordításának, de az értékesítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 21.

El nem ismert teljesítés

Kérdés: A kivitelező társaság a megrendelő részére építőipari szolgáltatást végzett. A részhatáridők csúszása miatt a szerződés számlázási és fizetési feltételei rendkívül kedvezőtlenné váltak. Megegyezés hiányában a kivitelező levonult az építkezésről, az addig elvégzett munkáiról az elszámolást a megrendelőnek átadta, de számlát – a teljesítés igazolásának hiányában – benyújtani nem tud. Ez esetben a kivitelező cég milyen dokumentum alapján állíthatja ki az elvégzett munkáról a számlát? Ha nem lehet számlát kiállítani, akkor mi legyen a már elszámolt alvállalkozói és anyagszámlákkal, a bérköltséggel és annak közterheivel? Jogos volt-e azok elszámolása? És az áfa levonása?
Részlet a válaszából: […] ...ráfordítások között elszámolt szolgáltatásnyújtás közvetlen önköltsége és meg nem térített fizetendő áfája nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ráfordítás, amelyek együttes összegével az adózás előtti eredményt növelni kell, kivétel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Filmgyártás költségei

Kérdés: A filmgyártással foglalkozó kft. elsősorban dokumentumfilmeket készít, ritkán játékfilmet is. A cég produceri tevékenységet végez, megírja a pályázatokat, és felkutatja a lehetséges forrásokat a film előállításához. Amikor a megfelelő mennyiségű pénz rendelkezésre áll, megszervezi a film legyártását, kifizeti az alkotókat és közreműködőket. A kész film vetítését szervezi. Mint jogtulajdonos, az elkészült filmet – mint szellemi alkotást – készletre veheti? Milyen értéken? Mert a bekerülési érték mindig több, mint a várható bevétel. Amennyiben készletre veheti, változhat-e az értéke az évek során?
Részlet a válaszából: […] ...film előállításáról véglegesen le nem mondanak (mert akkor a támogatást a támogatóknak vissza kell fizetni).A kérdés szerinti produceri tevékenység – bár a filmgyártás érdekében történik – nincs közvetlen kapcsolatban a filmgyártással, így annak a költségei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 8.

Befejezetlen építési tevékenység

Kérdés: Cégünk 2016-tól tevékenységi körét az építőipari kivitelezési tevékenységgel bővítette. Nagy a valószínűsége annak, hogy a 2017. üzleti év mérlegfordulónapján már lesznek olyan elkezdett munkák, amelyek szerződés szerint még nem teljesültek, így azokat számlázni nem lehet. Hogyan kell dokumentálni már megkezdett, de még be nem fejezett kivitelezési munkákat? Kell-e, illetve kinek kell azok teljesítését igazolni? Ezen munkák ellenértéke számlázás nélkül árbevételként kimutatható?
Részlet a válaszából: […] ...építési-szerelési tevékenységet folytató cégnek az elvégzett, de számlázásra nem kerül ő munkák közvetlen költségeit – mint befejezetlen termelést – a saját termelés ű készletek között kell kimutatnia. Az üzleti év számviteli törvény szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 17.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...nem teljesített támogatásokstb. [Szt. 102. §-ának (6) bekezdése.]Ha a gazdálkodó jogszabály vagy államközi megállapodásalapján a tevékenységéhez vissza nem térítendő támogatást kap, akkor a kapottpénzösszeget kötelezettségként kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Aszály miatti elemi kár megosztása

Kérdés: Jelentős aszály miatti elemi kár esetén a költségek a hozamkiesés miatt megoszthatók-e, átvezethetők-e az egyéb ráfordítások közé? A kár mértéke az aszálymentes előző 2 év átlagának a fele.
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (1) bekezdése szerint az egyébráfordítások között kell elszámolni azokat a veszteség jellegű tételeket, amelyeka rendszeres tevékenység (üzletmenet) során merülnek fel, és nem minősülnek sema pénzügyi műveletek ráfordításának, sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.

Befejezetlen termelés felszámolás esetén

Kérdés: Cégünk építőipari középvállalkozás. Vállalkozási szerződés alapján nagy összegű követelésünk van egy felszámolás alá került céggel szemben. A munka elkészült, de a számlát teljesítésigazolás hiányában nem tudtuk benyújtani. Ez a követelés a 2006. évi mérlegben mint befejezetlen termelés szerepel. Hogyan vezethető ki a könyvekből, hogy minél kisebb veszteséget eredményezzen? (A beépített anyagok és az alvállalkozói teljesítmények értékét sem kapjuk meg.)
Részlet a válaszából: […] ...kell értékvesztést elszámolni. Ez utóbbi esetben az értékvesztésként elszámolt összegkönnyen minősíthető nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerültköltségnek, amelynek összegével a társasági adó alapjának megállapítása soránaz adózás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 25.

Befejezetlen termelés értékvesztésének visszaírása

Kérdés: Cégünk 2006-ban építőipari kivitelezési tevékenységet végzett egy társaságnak, amely társaság ellen felszámolást indítottak. A kivitelezési munkákat csak 2007-ben tudtuk számlázni. 2006-ban a befejezetlen termelésre értékvesztést számoltunk el, mivel a felszámoló előzetes tájékoztatása alapján nincs esély a követelés rendezésére. A 2007-ben leszámlázott munkát követelésként a felszámoló beállította. A befejezetlen termelést a készletek közül kivezettük. Mikor lehet visszaírni az elszámolt értékvesztést? Év közben nem lehet, év végén meg már nincs készlet! Ha visszaírjuk év közben, de a követelésre nem számolok el értékvesztést, akkor a mérleg nem mutat valós képet.
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 56. §-a szabályozza a készletekkel kapcsolatosértékvesztés elszámolási, illetve visszaírási kötelezettségét. Ha abefejezetlen termelés bekerülési értéke jelentősen és tartósan magasabb, mint amérlegkészítéskor ismert és várható eladási ára, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 27.
1
2