Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt pontosítsunk: a Ptk. 3:174. §-a szerint az üzletrészt vissza lehet vásárolni, és azt a társaság nem megvásárolja. A helyes, törvényszerű használattal tehát a társaság az örököstől visszavásárolja az üzletrészét.Kérdés, hogy az örököst megillető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Ingatlanapport értékesítése a tulajdonos számára

Kérdés: A kft.-ben lévő ingatlanapport értékesítése után, amennyiben az a magántulajdonos számára történik, lesz-e áfafizetési és számlakiállítási kötelezettsége a cégnek? A cég az általános szabályok szerint adózik. Amennyiben az apportot a cég értékesítette, keletkezik-e társaságiszerződés-módosítási kötelezettsége? Az apport értékesítése miatt le kell-e szállítania a jegyzett tőkét, és utána pénzbetéttel "pótolnia" azt? Az ingatlanapport értéke 2,5 M Ft, és 0,5 M Ft jelenleg a pénzbetét.
Részlet a válaszából: […] ...a társasági szerződést nem kell módosítani!A Ptk. 3:202. §-ának (4) bekezdése alapján a társaság akkor határozhat a törzstőkének a Ptk.-ban meghatározott minimális összege alá történő leszállításáról, ha a törzstőke leszállításával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 28.

El nem ismert tulajdoni részesedés kimutatása

Kérdés: A társaságnak két tulajdonosa van, 70-30%-ban. Mind a kettő önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezető. A 30%-os tulajdonos a másik tulajdonossal való egyeztetés és taggyűlési határozat megléte nélkül a kft. nevében új társaságot alapított 3 M Ft készpénzbefizetéssel, majd néhány nap múlva megemelte a jegyzett tőkét 500 M Ft apport bejegyzésével. Apportként a társaság hitellel terhelt ingatlanát és műszaki eszközeit jelölte meg. A fenti jogi eljárást még 4 társaságon keresztülvezette. Csalás és hűtlen kezelés vádjával rendőrségi feljelentés történt, azonban mind a cégbíróság, mind a Földhivatal bejegyzett minden változást. A cégbíróság által bejegyzett, de az anyavállalat által el nem ismert tulajdoni részesedést ki kell-e mutatni a mérlegben, illetve az apportként bejegyzett, de a valóságban át nem adott műszaki berendezéseket ki kell-e vezetni a könyvelésből?
Részlet a válaszából: […] ...határozatban a jegyzett tőke fedezeteként, valamint a jegyzési, a kibocsátási érték és a névérték különbözeteként, a jegyzett tőkén felüli tőke fedezeteként meghatározott vagyoni hozzájárulás együttes értéke a ténylegesen befizetett pénzbetétnek és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Társaságban lévő ingatlan apportálása

Kérdés: A magánszemély tulajdonosok tulajdonában lévő társaság (alapító kft.) könyveiben 18 éve szerepel az építési telek, amelynek jelenlegi értéke többszöröse a könyv szerinti értéknek. Nem jelentkezett be az ingatlanok áfakötelezettsége alá. A tulajdonos 3 millió forint törzstőkével – kapcsolt vállalkozásként – projekttársaságot alapítana. A projekttársaságba apportálná az alapító kft. az ingatlant, amellyel ott tőkét emelne. Ezt követően az alapító kft. az így megszerzett üzletrészét értékesíti, az üzletrész értékesítéséből származó nyereségét az alapító kft. tulajdonosai osztalékként kiveszik. Hogyan alakulnak az alapító kft., a projektcég, a magánszemély tulajdonosok adóterhei? Az apportálás milyen értéken történjen? Az apportálás áfa- és illetékmentes? Milyen befizetési kötelezettséggel kell az üzletrész vevőjének kalkulálnia?
Részlet a válaszából: […] ...emeléséről szóló taggyűlési határozatot a társasági szerződésben keresztül kell vezetni, a társasági szerződést a felemelt törzstőkének megfelelően módosítani kell. A módosított társasági szerződést a cégbíróságra – a cégtörvényben előírt módon –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Részesedés értékesítése

Kérdés: "A" kft.-nek 10 M Ft tartós részesedése van "B" kft.-ben. Az "A" kft. eladja részesedését "B" kft.-nek 15 M Ft-ért. Hogyan könyveljük az ügyletet, van-e ennek adóvonzata, illetve hatása a társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...azonban törvényi feltételei vannak.A Ptk. 3:174. §-a alapján a társaság a saját üzletrészét ellenérték fejében a törzstőkén felüli vagyona terhére szerezheti meg. A megszerzéshez a taggyűlés határozata szükséges. A társaság saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Tagi kölcsönből tőketartalék?

Kérdés: Hat éve alakult kft. egy új termék bevezetésére és fejlesztésére. Jegyzett tőkéje 6 millió forint. Az évek során a tulajdonosok folyamatosan tagi kölcsönt adtak, határidő nélkül, dokumentáltan. Az értékesítés most kezdődött meg. Időközben azonban a saját tőke súlyosan negatív lett. A saját tőke rendezésére a tagi kölcsön – a tulajdonosok elhatározása alapján – átvezethető-e a tőketartalékba? A cég folyamatos működése után a tőketartalékból visszavezethető-e az a rész, ami ott már nem szükséges a saját tőke pótlására? Tudomásom szerint a Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése erre lehetőséget ad.
Részlet a válaszából: […] ...bocsátása tehát elválaszthatatlan a törzstőke külső tőke bevonásával történő emelésétől. Más kérdés az, hogy a törzstőkének a Ptk. 3:198. §-a szerinti felemelésével egyidejűleg a nem pénzbeli hozzájárulás (a tagok követelésének) egy részéről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...a Ptk. 3:174. §-a szerint kell eljárni. A társaság a saját üzletrészét – a taggyűlés határozata alapján – a törzstőkén felüli vagyona terhére szerezheti meg akkor, ha osztalék fizetéséről is határozhatna. A társaság saját üzletrészeinek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Törzstőke leszállítása

Kérdés: A törzstőke leszállításával a Számviteli Levelekben többször foglalkoztak. A különböző jogcímeken történő törzstőke-leszállítást azonban egymás mellett, azok előnyeivel-hátrányaival, a saját tőkét érintő hatásával, a tulajdonosokat megillető összegek meghatározásával, azoknak a magánszemélyeket terhelő adójával stb. még nem mutatták be. Érdekelnének a Ptk., az Szt., az Szja-tv. kapcsolódó előírásai is.
Részlet a válaszából: […] ...összegét is. [Korábban a Gt. 160. §-ának (2) bekezdése szabályozta ezt. Jelenleg a Ptk. 3:207. §-ából következik, hogy a törzstőkén felüli vagyont a törzsbetétek arányában kell a társaság tagjai között felosztani.]A törzstőke tőkekivonással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Nincs kinevezett képviselő (ügyvezető)

Kérdés: Társaságunk egyik tagja egy bt., ahol 8 éve, a képviselő mandátumának lejárata óta nincs kinevezett képviselő (ügyintéző). Adószámukat 5 éve törölték. A bt. a Cégjegyzékben szerepel. Ki gyakorolja ebben a bt.-ben a képviseletet, konkrétan a cégünk taggyűlésén? Adószám nélküli cégnek fizethetünk-e – mint társaságunk tagjának – osztalékot a cégjegyzékben szereplő bankszámlaszámra?
Részlet a válaszából: […] ...a jegyzett tőkét a bt. részesedése arányában le kell szállítani, a leszállítás mértékében a jegyzett tőkét és a rá jutó jegyzett tőkén felüli saját tőkét a bt. részére ki kell adni. Ezzel együtt kell kiadni a bt.-t megillető osztalékot is. (A jegyzett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 13.

Sajátos törzstőkefeltöltés

Kérdés: A Számviteli Levelek 355. számának 7132. kérdésére adott válaszhoz kapcsolódóan kérdezem: A Ptk. vonatkozó rendelkezése lehetővé teszi a törzstőkének a társaság nyereségéből való feltöltését, azaz hogy a tagok ne saját vagyonukkal, hanem a társaság egyébként felosztható nyereségéből fedezzék a törzstőke összegét. Jelen esetben a taggyűlés által hozott döntés szerinti bruttó osztalék összegét, vagy az osztalékfizetésre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével, a személyijövedelemadó- és egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség megállapítását követően, a nettó összeget lehet a jegyzett, de még be nem fizetett tőke javára elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...Az Szt.-nek az eredménytartalék csökkenését kiegészítő módosítása [az Szt. 37. §-a (2) bekezdésének h) pontja] szerint a jegyzett tőkének az ilyen irányú feltöltését az eredménytartalék terhére a jegyzett, de még be nem fizetett tőke számlával szemben kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.
1
2
3