Ingatlan-adásvétel áfakötelezettsége

Kérdés: Kft. telket vásárol, rá társasházat épít, a ház elkészül, és most kerül sor a lakások értékesítésére. Az értékesítés áfaköteles. A társaság az adásvételi szerződések alapján kiállította a számlákat, és elszámolt a foglalókkal, illetve előlegekkel. A vevők az adásvételi szerződések birtokában tudják csak a vásárláshoz szükséges hitel konkrét ügyintézését megkezdeni, azaz az ellenértékkel még nem rendelkeznek, így a számlákat sem tudják kiegyenlíteni. Az eladó cégnek viszont most nagyon jelentős áfakötelezettsége keletkezett. Első kérdésünk: a társaságnak valóban ki kellett-e számláznia az adásvételi szerződések aláírásakor az ingatlanok ellenértékét, figyelembe véve, hogy a szerződések szerint a vevő a vételár maradéktalan kiegyenlítésével szerez csak tulajdonjogot? A földhivatali bejegyzéshez szükséges nyilatkozatot az eljáró ügyvéd csak abban az esetben adja ki a vevőnek, ha a vevő bemutatja az "utolsó vételárrész megfizetésére vonatkozó, a bank által cégszerűen aláírt fedezetigazolást". Második kérdésünk (kizárólag az áfa teljesítési dátumára értelmezve ezt a kérdést): a "régi" Áfa-tv.-ből egyértelműen levezethető volt, hogy a tulajdonjog átengedése keletkeztetett áfakötelezettséget (illetve a birtokba adás, ha az előbb következett be), továbbá az is megállapítható volt, hogy a tulajdonjog-fenntartásos értékesítéseknél a tulajdonba, ill. birtokba adásig megfizetett részletekre az előleg szabályait kellett alkalmazni. De hogyan kell ugyanezen helyzetet az új Áfa-tv. alapján értelmezni? A 10. § a), 10. § d), 55. § (1) és 58. § szakaszait tanulmányozva egyáltalán nem világos, hogy tulajdonjog-fenntartásos értékesítésnél az áfakötelezettséget lehet-e az egyes részletek esedékességéhez kötni? A leírtakat az áfa finanszírozása szempontjából tarthatatlannak ítélem! Áfa-tv. 55. §-ának (2) bekezdését is figyelembe véve Önök szerint mi lehet a fenti helyzetre a megoldás? Hogyan kellene szabályosan, de pénzügyileg sokkal kiegyensúlyozottabban eljárni? Harmadik kérdésünk: ha az adásvétel meghiúsul, az előlegszámlát az eredeti időpontra sztornírozni kell, a jóváírt összeget és annak áfáját viszont a számla kelte szerinti időszak áfabevallásában szerepeltethetjük? Ha foglalónál hiúsul meg a szerződés, akkor a foglaló marad áfás, vagy értékesítés hiányában "bánatpénz"-ként funkcionál, és így nem lesz áfás, tehát a foglaló számláját is helyesbíteni kell?
Részlet a válaszából: […] ...nélkül gyakorolhatja [például az ingatlanthasználhatja (birtokba veheti), bérbe adhatja, átalakíthatja, egyébhasznosítására vagy akár továbbértékesítésére szerződést köthet stb.]. Ez atulajdonosként való rendelkezésre jogosultság akkor valósul meg tényszerűen,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 26.

Társasházi lakások értékesítésének áfája

Kérdés: Kft. telket vásárol, rá társasházat épít, a ház elkészül, és most kerül sor a lakások értékesítésére. Az értékesítés áfaköteles. A társaság az adásvételi szerződések alapján kiállította a számlákat, és elszámolt a foglalókkal, illetve előlegekkel. A vevők az adásvételi szerződések birtokában tudják csak a vásárláshoz szükséges hitel konkrét ügyintézését megkezdeni, azaz az ellenértékkel még nem rendelkeznek, így a számlákat sem tudják kiegyenlíteni. Az eladó cégnek viszont most nagyon jelentős áfakötelezettsége keletkezett. Első kérdésünk: a társaságnak valóban ki kellett-e számláznia az adásvételi szerződések aláírásakor az ingatlanok ellenértékét, figyelembe véve, hogy a szerződések szerint a vevő a vételár maradéktalan kiegyenlítésével szerez csak tulajdonjogot? A földhivatali bejegyzéshez szükséges nyilatkozatot az eljáró ügyvéd csak abban az esetben adja ki a vevőnek, ha a vevő bemutatja az "utolsó vételárrész megfizetésére vonatkozó, a bank által cégszerűen aláírt fedezetigazolást". Második kérdésünk (kizárólag az áfa teljesítési dátumára értelmezve ezt a kérdést): a "régi" Áfa-tv.-ből egyértelműen levezethető volt, hogy a tulajdonjog átengedése keletkeztetett áfakötelezettséget (illetve a birtokbaadás, ha az előbb következett be), továbbá az is megállapítható volt, hogy a tulajdonjog-fenntartásos értékesítéseknél a tulajdonba, illetve a birtokbaadásig megfizetett részletekre az előleg szabályait kellett alkalmazni. De hogyan kell ugyanezen helyzetet az új Áfa-tv. alapján értelmezni? A 10. § a), 10. § d) pont, 55. § (1) bekezdés és 58. § szakaszait tanulmányozva egyáltalán nem világos, hogy tulajdonjog-fenntartásos értékesítésnél az áfakötelezettséget lehet-e az egyes részletek esedékességéhez kötni? A leírtakat, vagyis hogy az eladó kiszámlázza a teljes vételárat, miközben még az áfa összegének megfelelő részt sem kapja meg, az áfa finanszírozása szempontjából tarthatatlannak ítélem! Az Áfa-tv. 55. § (2) bekezdését is figyelembe véve, Önök szerint mi lehet a fenti helyzetre a megoldás? Hogyan kellene szabályosan, de pénzügyileg sokkal kiegyensúlyozottabban eljárni? Harmadik kérdésünk: ha az adásvétel meghiúsul, az előlegszámlát az eredeti időpontra sztornírozni kell, a jóváírt összeget és annak áfáját viszont a számla kelte szerinti időszak áfabevallásában szerepeltethetjük? Ha foglalónál hiúsul meg a szerződés, akkor a foglaló marad áfás, vagy értékesítés hiányában "bánatpénz"-ként funkcionál, és így nem lesz áfás, tehát a foglaló számláját is helyesbíteni kell?
Részlet a válaszából: […] ...nélkül gyakorolhatja [például azingatlant használhatja (birtokba veheti), bérbe adhatja, átalakíthatja, egyébhasznosítására vagy akár továbbértékesítésére szerződést köthet stb.]. Ez atulajdonosként való rendelkezésre jogosultság akkor valósul meg tényszerűen,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 1.

Kölcsön fejében üzletrész átadása

Kérdés: Belföldi társaság egyik tulajdonosa, aki orosz állampolgár, de állandó tartózkodási helye Ausztria, kölcsönt kapott a társaságtól úgy, hogy fedezete az üzletrésze volt. Mivel nem fizette vissza a kölcsönt, így az adásvétellé vált, a cég visszavásárolta tőle az üzletrészét a kölcsön fejében (később ez továbbértékesítésre is került). Az üzletrész megvételekor kell-e a külföldi tulajdonostól 25 százalék szja-t vonni (alapja: az üzletrész eladási ára mínusz a tulajdonos által nyilatkozott beszerzési ára)? Ha igen, akkor (mivel ebben az esetben az üzletrész megvételekor már nem volt kifizetés a tulajdonosnak) a következő kifizetéskor (pl. osztalék) kell levonni? Mi a helyzet akkor, ha a tulajdonosnak van egyéb kötelezettsége is a társaság felé, azaz a fizetendő nettó osztalékból kellene még egy régebbi kölcsönt és kamatait visszafizetnie az üzletrész fenti vétele miatt levonandó szja-n kívül, de erre nem nyújt fedezetet az osztalék? Mi a sorrend? Ha nem marad fedezet a teljes szja levonására, akkor ezt a társaságnak közölnie kell-e az adóhivatallal?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben foglaltak szerint üzletrész átruházásánakadókötelezettségét kell megítélni. Az ügylet "külföldi elemet" is tartalmaz,mivel a társaság üzletrészt értékesítő egyik tulajdonosa orosz állampolgár,akinek Ausztriában van állandó lakóhelye, így alkalmazni kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 24.

Regisztrációs adó a 2005-ben beszerzett járműveknél

Kérdés: Gépjármű-értékesítő cég vagyunk. Cégünk a magyarországi vezérképviselettől vásárolja meg az új gépjárműveket, amelyeket a vezérképviselet importból szerez be. A vezérképviselet a 2005-ben beszerzett (importált) autókat áfás regisztrációs adóval számlázta le, amelyet 2006-ban fogunk értékesíteni. Változott 2006-ban a regisztrációs adó mértéke és annak áfája is. A 2005-ben beszerzett gépjárműveket milyen regisztrációs adóval és milyen áfamértékkel számlázzam? A másik kérdésem, ha 2005. évben bruttó módon szerződtem az ügyféllel foglaló átvétele mellett, reklamálhat-e az ügyfél, hogy miért nem adjuk az áfa módosításának megfelelően olcsóbban a gépjárművet?
Részlet a válaszából: […] ...vám- és regisztrációs adóegyüttes összegében. (Az előzetesen felszámított áfa természetesen nincs abekerülési értékben, mivel a továbbértékesítési célból következően levonhatóvolt!) A gépjármű 2005. évi értékesítésekor a vevő felé számlázott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 2.

Importbizomány áfája

Kérdés: A bizományos által lebonyolított importot milyen általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettség terheli?
Részlet a válaszából: […] ...importőrként. A vámhatósági határozat alapján ő élhet az áfalevonás jogával (és majd neki kell áfát fizetnie az importált jószág továbbértékesítésekor). A bizományosnak ebben az esetben sem jutaléka, sem az esetlegesen kapott előleg után nem kell áfát fizetnie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. február 8.