Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak elolvasása után arra a következtetésre jutottunk, hogy aki azt leírta, az a számviteli és az adózási ismereteket távolról sem ismeri. Ezért elő­ször helyére kell tenni a számviteli és a Tao-tv. előírásaival ellentétes részeket.A számviteli előírások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Raktárépület felújítása támogatásból

Kérdés: A társaság már meglévő (2018-ban beszerzett) raktárépület felújítására nyert fejlesztési támogatást 2021-ben, amelyet meg is valósított 2022-ben, az üzembe helyezés 2022. 09. 30-án megtörtént. A támogatás összegét 100%-ban megkapta, amit előlegként tart nyilván, az elszámolásról még nem kapott értesítést. A felújítás révén nem változott meg a várható használati idő (2068.), a leírási kulcs (2%) és a maradványérték sem. A raktár 2018-as bekerülési értéke 20 millió Ft, az akkor megállapított maradványérték 5 millió Ft. A felújítás összege 50 millió Ft, a támogatási arány 50%. Ha 2023-ban (mérlegkészítés időszaka után) megtörténik az elszámolás, mekkora időszakra kell felosztani a támogatás összegét, illetve a maradványértékre fog-e jutni a támogatási összegből? A helyzetet bonyolítja, hogy a felújítás üzembe helyezése időpontjában a támogatott beruházáson felül további beruházási érték is aktiválva lett. Mennyiben módosítja ez a támogatási arányt, illetve a jövőbeli várható további beruházások mennyire befolyásolják azt, hogy az eszköz értékcsökkenésének mekkora hányadát számolja el egyéb bevételként a halasztott bevételek között nyilvántartott támogatásból?
Részlet a válaszából: […] ...felemelni.A fentiek figyelembevétele mellett a raktárépület bekerülési értéke biztosan nem 20 millió forint lesz, de a nettó értéke is változik.Itt kell megjegyezni, hogy nemcsak számviteli, de matematikai hiányosságokat is mutat az a megfogalmazás, hogy a felújítás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Többféle támogatás és támogatott eszközök elszámolása

Kérdés: Társaságunk támogatásban részesült a Magyar Falu Program keretén belül. A támogatás célja: kistelepülésen meglévő kereskedelmi üzlet fejlesztése és egyéb szolgáltatás nyújtása. Támogatott tevékenységek:
-Építés/felújítás/akadálymentesítés: átmeneti támogatás, energiahatékonysági célú beruházási támogatás, megújulóenergia-termeléshez nyújtott támogatás jogcímen.
-Eszközbeszerzés: átmeneti támogatás jogcímen.
-Közteher-támogatás: átmeneti támogatás jogcímen.
A támogatást vissza nem térítendő támogatásként, támogatási előleg formájában, egy összegben, utólagos elszámolási kötelezettség mellett átutalással kapta meg társaságunk 2021. 12. 31. napján a fent megnevezett tevékenységekre. A megvalósítási időszak kezdőnapja: 2021. 03. 01. A megvalósítás utolsó napja: 2023. 06. 30. Társaságunk a támogatott tevékenységet és a beszerzett eszközöket a megvalósítási időszakot követő 5 évig köteles fenntartani. A támogatás felhasználásáról a megvalósítási időszakot követő 15 napon belül kötelesek vagyunk elszámolást, beszámolót készíteni, és benyújtani a lebonyolító részére. A fel nem használt, vagy a jogosulatlanul igénybe vett, illetve a nem rendeltetésszerűen felhasznált támogatást, vagy annak egy részét vissza kell utalni. Társaságunk megkezdte az üzletek felújítását, átépítését, az eszközbeszerzéseket. Megérkeztek a szállítói számlák, azok kiegyenlítésre kerültek. Az eszközöket, a lezárult felújításokat, beruházásokat aktiváltuk, elkezdődött az értékcsökkenés elszámolása is. A folyósított támogatást a kapott előlegek között tartjuk nyilván a pénzügyi elszámolás elfogadásáig? Mikor történik a felújításra, építésre, eszközbeszerzésre kapott támogatás egyéb bevételkénti elszámolása? A közteher-támogatások esetén hogyan kell szabályosan eljárni? Kérem segítségüket a fenti gazdasági események kontírozásában!
Részlet a válaszából: […] ...mert a jövőben várhatóan meg fogja kapni a támogatást. Ezen elszámolás mellett a támogatási előlegként kimutatott összeg nem változik.Amennyiben a támogatás felhasználásáról készült beszámoló elfogadásakor a lebonyolító a támogatás egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 14.

Pályázati forrás felhasználása

Kérdés: Cégünk 2018. évben 40 M Ft pályázati forrást nyert részben tárgyi eszköz beszerzésére, részben bérköltség fedezetére. A pályázati forrás 50%-a előlegként decemberben lehívásra került. 2019 januárjában várhatóan további 40 százaléka lehívásra kerül, ha a részelszámolás elkészül. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó létszámnövekedés már 2018 szeptemberében teljesült, a tárgyieszköz-beszerzés 90%-a 2019 januárjában teljesül. Az Szt. változása kötelezővé teszi-e 2018. évre a pályázati részteljesítés elszámolásához kapcsolódó összeg bevételkénti figyelembevételét? A 2019. januári részteljesítéskor elszámolt pályázati forrást a feltöltési kötelezettségnél figyelembe kell-e venni?
Részlet a válaszából: […] Kivonatosan idéztük a kérdést, bár a válaszhoz feltétlenül szükséges sarokpontokat a kérdés maga nem tartalmazza.Ismerni kellene, hogy a 40 M Ft pályázati forrást a támogatási megállapodásban összegszerűen megbontották-e tárgyieszköz-beszerzésre, illetve a bérköltség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 14.

Maradványértéken vásárolt lízingelt személygépkocsi

Kérdés: 36 hónapos pénzügyi lízingszerződés lejáratakor a lízingelt személygépkocsit a kft. maradványérték+áfa összegben megvásárolta. A lízing indulásakor a személygépkocsi nettó értékét a lekötött fejlesztési tartalék terhére számolták el. Az adótörvény szerint elszámolt értékcsökkenés nulla volt, az Szt. szerint 3 évre tervezetten, a maradványérték figyelembevételével számoltuk el az értékcsökkenést. A maradványértékre jutó áfát kivezethetjük-e a fejlesztési tartalék terhére? Hogyan kell megváltoztatni az értékcsökkenés elszámolását az Szt. szerint? A bruttó beszerzési érték lesz az eredeti nettó érték és a maradványértékre jutó áfa? Három év alatt az értékcsökkenés nem 20%-kal, hanem 33%-kal került elszámolásra. Emiatt kell korrigálni az elszámolt értékcsökkenést? Az 5. év végére a maradványértéket nullával tervezzük. Mi a helyes megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...könyvelése: T 571 – K 149, a 142. és a 149. számlák különbözete pedig a maradványértékkel azonos. A korábbi döntés megváltoztatható (ami miatt a korábban elszámolt terv szerinti értékcsökkenés leírt összegét nem kell megváltoztatnia), bár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 13.

Vissza nem térítendő támogatás

Kérdés: Tárgyi eszköz beszerzéséhez kapcsolódó, vissza nem térítendő támogatás elhatárolásának feloldásánál mi a helyes eljárás a következő esetekben? Tárgyi eszköz beszerzés 10 000 E Ft, maradványérték 1500 E Ft. Kapott vissza nem térítendő támogatás 5000 E Ft. A kapott támogatást el kell határolni, és a támogatásintenzitásnak megfelelő arányban az értékcsökkenés elszámolásakor fel kell oldanom a költségekre eső támogatást a bevételek közé. Mikor járok el helyesen: ha a teljes eszközbeszerzés értékéhez viszonyítom a támogatást, és az elhatárolt támogatás összegéből az értékcsökkenés támogatásintenzitásával számolt arányát oldom fel, vagy az értékcsökkenés százalékának megfelelő összeget oldok fel évente a teljes támogatásból, vagy a maradványértékre jutó támogatás arányos összege ott marad az elhatárolások között, amíg az eszköz a könyvekben szerepel, és csak az azon felüli rész kerül mindig arányosan feloldásra? A másik A pályázat fenntartási időszaka alatt a támogató hatóság szabálytalanságot állapított meg. Ezért a 3 évvel korábban kiutalt támogatás összegét korrigálták, előírtak 2000 E Ft visszafizetési kötelezettséget. Hogyan kell kezelni az előző bekezdés szerinti elszámolást? A visszafizetett összeggel csökkentett rész alapján számolunk egy új támogatásintenzitási hányadot, és azt követően (és nem visszamenőlegesen) az új hányadnak megfelelően oldom fel a halasztott bevételt?
Részlet a válaszából: […] ...az Szt. 53. §-ának (5) bekezdése – az értékcsökkenés megállapításakor figyelembe vett körülményekben bekövetkezett lényeges változás esetén – lehetőséget ad a terv szerinti értékcsökkenés megváltoztatására, amelynek hatásaként változhat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 9.

Civil szervezetnél támogatásból beszerzett eszközök

Kérdés: Civil szervezeteknél a támogatásból beszerzett, százezer forint feletti tárgyi eszközök esetén az értékcsökkenési leírás összegére elhatárolható-e a támogatásból a tárgyi eszköz bekerülési értéke, a következő évi értékcsökkenések ellentételezésére, ha nem fejlesztési célra kapta a támogatást a civil szervezet, hanem működési költségekre, de elszámolhat tárgyieszköz-vásárlást is a szerződés szerint? Ha igen, a teljes bekerülési érték elhatárolható? Arányosítás csak vegyes forrásból származó eszköznél szükséges? Szükséges-e hogy a szerződésben szerepeljen erre külön kitétel? Jogszabályoknak megfelelő-e az a könyvelési eljárás, mely szerint a tárgyi eszköz értékcsökkenési leírására elhatárolásra került a működésre kapott támogatásból az eszköz bekerülési értéke, és minden évben annyi kerül feloldásra, amennyi a támogatásból beszerzett eszköz adott évi amortizációs költsége?
Részlet a válaszából: […] ...kell.Minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani. A könyvviteli nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] ...az egyszerűbbel. Itt a változás csupán annyi, hogy a térítés nélkül kapott (igénybe vett) szolgáltatások piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti – értékét nem a rendkívüli bevételek között kell elszámolni, azt az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Fejlesztési tartalék

Kérdés: 1. Egy vállalkozás idén fejlesztési tartalékot képez. 2016-2019 között a tartalék felhasználható-e lízingelt tárgyi eszköz beszerzésére? Lehet-e ez nyílt végű lízing? 2. A fejlesztési tartalék az adózás előtti eredmény 50%-át elviszi. A visszamaradó 50% adózás előtti eredmény kompenzálható-e korábbi években halmozódott, továbbvitt veszteséggel, negatív eredménytartalékkal? E két lépéssel a társaságiadó-alap nulla lenne.
Részlet a válaszából: […] ...képzés adóévét követő 4 adóévben használható fel, azaz 2016-2019. adóévekben, feltéve hogy ezen időszakban nem történik szervezeti változás az adózónál [Tao-tv. 7. §-ának (15) bekezdése].A fejlesztési tartalék beruházáshoz kapcsolódóan használható fel. Mivel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 17.

Fejlesztési tartalék feloldása telekvásárláskor

Kérdés: Érvényben van-e még az 1433. kérdésre adott válasz? (Telekvásárlás esetén feloldható a fejlesztési tartalék.)
Részlet a válaszából: […] ...a fejlesztési tartalék nem oldható fel. (A Számviteli Levelek 68. számában az 1433. kérdésre adott választ – a háttér jogszabály változása miatt – hatálytalannak kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 29.
1
2
3