Kényszertörlés visszamenőlegesen

Kérdés: A Cégbíróság 2014. október 16-i végzéssel értesítette a cég beltagját, hogy 2013. 08. 07. napján a társaságot megszűntnek nyilvánítja, mivel a társaság kültagja meghalt. Ezt követően a Cégbíróság 2016. szeptember 7-i végzésében felszólította a betéti társaságot, a "kényszertörlési eljárást megelőző nappal mint mérlegfordulónappal számviteli beszámolót készítsen, majd azt a számviteli törvényben foglaltak szerint" letétbe helyezze és közzétegye. (A kényszertörlési eljárás kezdetének dátumát nem jelölte meg.) Nemteljesítés esetén szankciókkal fenyegetett. Ez a végzés 2016. 09. 15-én érkezett a bt. beltagjához. Majd a NAV 2016. december 13-án – e-mailben – közölte, hogy az 1608-as novemberi bevallást nem tudja feldolgozni, mivel a kényszertörlés jele nincs a bevallásban, valamint azt, hogy a kényszertörlés bejegyzése 2014. 11. 06. Ebből tudtam meg, hogy a bt. kényszertörlés alatt van. A fent leírtak – úgy gondolom – lehetetlenné teszik a bt. részéről a törvényes kényszertörlési eljárás lefolytatásához szükséges iratok, bevallások, mérleg stb. elkészítését. A bt. sértett-e törvényt, ami miatt a cégbíróság büntetheti? A Cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, de a NAV-nál még adószáma van, és várja a bevallásokat. Hogyan lehetne az adószámot megszüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...a cégtörvény (a 2006. évi V. törvény) 116-118. §-ai, illetve a számviteli sajátosságokat a 72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet kényszer-végelszámolásra vonatkozó előírásai tartalmazzák.A kényszertörlési eljárás megindításáról szóló végzést – a törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...társaság tartozik.Kiemelendő, hogy nem alakulhat át más gazdasági társasággá az a gazdasági társaság,– amely felszámolás, vagy végelszámolás, vagy kényszertörlési eljárás, vagy csődeljárás alatt áll,– ha a gazdasági társasággal szemben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Kényszertörlés visszamenőlegesen

Kérdés: A bt. beltagja 2003-ban meghalt. A bt. 10 éven keresztül kültaggal működött, emiatt a cégbíróság 2014-ben, a 2003. évre visszamenőleg, kényszertörlést rendelt el. A bt. erről a nyugdíjintézettől értesült. Ebben az esetben hogyan lehet megszüntetni a bt.-t? Mely időszakra kell a kényszertörlési bevallásokat, mérleget elkészíteni? Ugyanis a NAV és a cégbíróság élőként tartja nyilván a céget, mivel a kényszertörlésről szóló bevallások nem készültek el. A bt. a bevallásait és a mérlegeket határidőben minden évben leadta (a törlés után is) a hatóságoknak, amelyek azokat elfogadták. A bt. megfizette kötelezettségeit. A kényszertörlésről a bt. nem tudott. Úgy tűnik, a kültag elvesztett 13 évet a nyugdíjszámításnál, holott időben bevallotta és megfizette a társadalombiztosításait. Mit lehet tenni, hogy ez ne következzen be?
Részlet a válaszából: […] ...eljárás szabályait részben a Cégtörvény (2006. évi V. törvény) 116-118. §-ai, részben a 72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet kényszer-végelszámolásra vonatkozó előírásai tartalmazzák.A cégbíróság kényszertörlési eljárás megindítását rendeli el, ha –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 8.

Evás bt.-beltag halála – végelszámolás

Kérdés: A bevételi nyilvántartást vezető bt. a beltag halála miatt végelszámolását határozta el. A végelszámolás kezdő napjával az Eva-alanyisága megszűnik, vissza kell térnie az Szt. hatálya alá, nyitó mérleget kell készítenie. Bankszámláján az evás időszakból származó lekötött betét szerepel, amelynek forrása az evás időszakból származó ki nem vett osztalék. Szerepeltethető-e ez az összeg a nyitó mérlegben, mint az alapítókkal szembeni kötelezettség? Mi lehet az osztalék megállapításának időpontja? Kit illet meg az osztalék? A beltag örökösei lemondhatnak-e az őket megillető osztalékról a kültag javára? Milyen adózási kötelezettséggel jár ez? Vagy ez csak a végelszámolás végén osztható fel? Lehet-e a nyitó mérlegben eredménytartalék?
Részlet a válaszából: […] ...halála után is folytatni akarja.A kérdés alapján a beltag örököse(i) és a kültag döntöttek a bt. jogutód nélküli megszűnéséről, végelszámolással. A döntésben meg kellett állapítani a végelszámolás kezdő időpontját, megválasztani a végelszámolót....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Társas vállalkozó járulékterhei

Kérdés: 36 órás alkalmazottunk, aki után minden járulékot (és 1950 Ft ehót) fizetünk, 2008. december 1-jétől egy betéti társaság társas vállalkozója (beltagja) lett. Személyesen a bt. tevékenységében csak olyan mértékben közreműködik, hogy minimális adminisztratív munkát végez, de termelőtevékenységet nem. Jövedelmet nem kap, kell-e esetleg valamilyen adót, járulékot, ehót fizetni-e a bt.-ben (illetve a társaságnak utána)? Ez a kolléga egy kft. végelszámolója is lesz, ahonnan 100 E Ft megbízási díjban részesül majd havonta. (A végelszámoló költségeket a kft. felé nem fog elszámolni.) A végelszámolás alatt lévő kft.-nek milyen járulékokat kell fizetnie utána?
Részlet a válaszából: […] ...A heti 36 órásfoglalkoztatás megállapításánál az egyidejűleg fennálló munkaviszonyokbanelőírt munkaidőt össze kell számítani. A végelszámolás alatt lévő kft.-nél munkaviszonyban állódolgozók után az általános járulékszabályok alapján kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 22.

Bevétel nélkül (eva)

Kérdés: Evaalany bt. főtevékenységét érvényes telepengedély stb. nélkül nem tudja folytatni. Árbevétele nem lesz, adó- és járulékkötelezettsége nincs. Egyszerűen "elhal", vagy mi a teendője a máshol biztosított beltagnak?
Részlet a válaszából: […] ...nem realizált termékértékesítésből vagy szolgáltatásnyújtásbólszármazó bevételt.Ha nem végez tevékenységet a bt., célszerű aztvégelszámolással megszüntetni. Ha ez évközben történik, akkor az Eva-tv.alapján a végelszámolás kezdő időpontját megelőző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.