Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...nem pénzbeli hozzájárulásként az egyéni cégnek átadott eszközök, illetőleg meg kell határozni a cég jegyzett tőkéjét, a tag vagyoni betétjének összegét, valamint a jegyzett tőke rendelkezésre bocsátásának módját és idejét.Az Szja-tv. 49/A. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Tagi kölcsön elengedése

Kérdés: Adott egy bt. negatív saját tőkével az évek során felgyülemlett veszteség miatt, illetve jelentős összegű tagi hitellel (kötelezettséggel). Több internetes szakmai portál szerint a negatív saját tőke rendezhető a tagi hitel elengedésével. Ez rendben is van, mert az elengedett tagi hitel egyéb bevétel, a társasági adó megfizetése után mint adózott eredményt rendezi a saját tőkét. A szaklapok szerint illetékmentes, mert az elengedés nem ingyenes, hiszen a tag azzal, hogy elengedi a követelését, több részesedést szerez. Ez fennáll egy bt. esetében is? Máshol azt hangsúlyozták, hogy ajándékozásiilleték-köteles. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...megemeléséhez. A tagok követelésének nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a bt. rendelkezésre bocsátása tehát elválaszthatatlan a vagyoni betét külső tőke bevonásával történő emelésétől. Ehhez – természetesen – taggyűlési határozat kell, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Üzletrészről lemondás

Kérdés: Három kft. beolvadással egyesült. Az édesapa a későbbiek során nem kíván részt venni a jog­utód kft. munkájában. Üzletrészéről fia részére térítésmentesen lemond. Ebben az esetben a kilépő taggal hogyan kell elszámolni? A lemondás következtében kialakuló új tőkeszerkezet miatt kinek, milyen adófizetési kötelezettsége keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...után.]Amennyiben a kft. az egyesülés után is kisvállalkozásnak minősül, az Itv. 17/C. §-a alapján a magánszemély vagyonszerző vagyoni betét (ennek minősül a törzsbetét is) ajándékozása esetén a törvényben meghatározott illetékalap-kedvezményre jogosult,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 27.

Evás bt.-beltag halála – végelszámolás

Kérdés: A bevételi nyilvántartást vezető bt. a beltag halála miatt végelszámolását határozta el. A végelszámolás kezdő napjával az Eva-alanyisága megszűnik, vissza kell térnie az Szt. hatálya alá, nyitó mérleget kell készítenie. Bankszámláján az evás időszakból származó lekötött betét szerepel, amelynek forrása az evás időszakból származó ki nem vett osztalék. Szerepeltethető-e ez az összeg a nyitó mérlegben, mint az alapítókkal szembeni kötelezettség? Mi lehet az osztalék megállapításának időpontja? Kit illet meg az osztalék? A beltag örökösei lemondhatnak-e az őket megillető osztalékról a kültag javára? Milyen adózási kötelezettséggel jár ez? Vagy ez csak a végelszámolás végén osztható fel? Lehet-e a nyitó mérlegben eredménytartalék?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdés arról, hogy a beltag, illetve a kültag teljesített-e vagyoni hozzájárulást, és ha igen, akkor milyen összegben (a cégjegyzékben vagyoni betétként milyen összegben szerepel). Ez nagyon lényeges, mert ha van ilyen, akkor a vagyoni betétnek megfelelő összeget a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Üzletrész ingyenesen vagy kedvezményesen

Kérdés: A kft. a tulajdonosi szerkezet átalakításával a társasággal munkaviszonyban álló menedzsment érdekeltségi rendszerét szeretné kialakítani oly módon, hogy részükre biztosítani kívánja az ingyenes vagy kedvezményes áron történő üzletrészhez jutás lehetőségét. A Gt. milyen lehetőséget kínál az érdekeltségi rendszer ilyen módon történő kialakításához akkor, ha a társaság rendelkezik visszavásárolt üzletrésszel, és ha nem rendelkezik? A tulajdonosi szerkezet ilyen módon történő átalakítása során a társaságot és a magánszemélyt milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli?
Részlet a válaszából: […] ...terheli. (Jelen esetben erről van szó, lásd később!) Ami viszontnem ajándék, amiért a menedzsment fizet, az a vagyoni betét megszerzése,amelyet vagyonátruházásiilleték-fizetés terhel.Az Szja-tv. 77/A. §-ának (1) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 13.

Üzletrész értékesítése

Kérdés: A gazdasági társaság, amelynek tulajdonosai magánszemélyek, 2008-ban a jegyzett tőkét 3 millió forintról az eredménytartalék terhére 18 millió forintra megemelték. 2009-ben a 18 M Ft-os üzletrészt el szeretnék adni 3 M Ft-ért, akkor, amikor a társaság jelenleg is nyereséges. Lehetséges ez? Milyen adóvonzata van? Van-e a 15 M Ft-os különbözetnek ajándékozásiilleték-vonzata?
Részlet a válaszából: […] ...utolsó számvitelibeszámoló-mérlegében szereplő saját tőke mérlegszerinti értékének a megszerzett értékpapírra, üzletrészre, vagyoni betétrejutó hányada. Az ajándékozási illeték alapja a megszerzett üzletrész forgalmiértékének és a szerzési értéknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 12.

Osztalékfizetés haszonélvezeti jog mellett

Kérdés: A kft. két tulajdonosa ajándékozási szerződéssel üzletrésze 90 százalékát átruházta gyermekeire, holtig tartó haszonélvezet mellett. Így a régi tulajdonosok 10 százalékos, a gyerekek 90 százalékos tulajdoni aránnyal rendelkeznek. Hogyan kell összehívni a taggyűlést? A haszonélvező és a tulajdonos milyen erősségű szavazattal rendelkezik? Kit terhel az osztalékfizetés után az osztalékadó? Ki kapja az osztalékot? A tulajdonos megszavazza, és a haszonélvező kapja?
Részlet a válaszából: […] ...osztalékrészt. A módosult szabályok alapján változatlanul meg kell állapítani a vállalkozás saját tőkéjének (a magánszemély vagyoni betétjének arányában) a magánszemélyre jutó értékét, és ennek 30 százalékát (nem a jegybanki alapkamat kétszeresét) meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 17.