Követelésre 100%-ban értékvesztés, adóalap-csökkentés

Kérdés: Egy magyar gazdasági társaság több évig üzleti kapcsolatban állt egy német céggel, aki a vevője volt. Folyamatosan csúszásban állt a számlák kiegyenlítésével, de egy megállapodás alapján, ha a magyar cég benyújtott egy számlát, akkor a legrégebbit kiegyenlítette. 2023 májusában ezek a kiegyenlítések is elmaradtak, így további számlák beadása nem történt, a fennálló tartozások (2021-2023 közöttiek) behajtására pedig egy nemzetközi behajtócéghez fordult. A behajtócég semmilyen fórumon nem tudta velük a kapcsolatot felvenni, ezért részletes hiteljelentést kért, ami alapján kiderült, hogy a legrosszabb hitelminősítéssel rendelkezik a német cég, és 13 végrehajtási eljárás szerepel vele szemben, így sikeres végrehajtásra nincs esély. Ezek alapján a követelés teljes összegére 100% értékvesztést számolt el a magyar gazdasági társaság 2023. év végén, amivel az adóalapot megemelte. Lehetősége lesz-e a 2024-es taobevallásban a követelések 20%-át adóalap-csökkentő tételként beállítani? Ha igen, melyik értéknek kell a 20%-át venni? (Egyes követelések már többször is átértékelésre kerültek az adott üzleti évek végén.) Mivel a hitelező nem bízik abban, hogy bármekkora összeg is megtérül, nem kíván további lépéseket tenni, a felmerülő költségek miatt. Ebben az esetben elévüléskor kivezetheti-e (összevezetve a vevőkövetelést az értékvesztéssel) a könyvviteli nyilvántartásból a követeléseket? Keletkezik-e további adóvonzata az összevezetésnek?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez, vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Adóhatóság által megállapított le nem vonható áfa

Kérdés: Átfogó ellenőrzés során le nem vonható áfát állapított meg az adóhatóság: a szolgáltatás nyújtójának nem voltak bejelentett alkalmazottai, nem voltak eszközei a feladat ellátásához, és mi nem jártunk el kellő körültekintéssel ezek feltárásában. A le nem vonható áfát, ami karbantartási szolgáltatáshoz kapcsolódott, igénybe vett szolgáltatásként vagy egyéb ráfordításként kell könyvelnünk 2022-ben, tekintettel arra, hogy a hiba+hibahatás összege nem jelentős?
Részlet a válaszából: […] ...vonható áfává történő minősítése az értékesítés nettó árbevételéhez közvetlenül vagy közvetetten sem kapcsolódó kifizetés, veszteség jellegű tétel, amelyet az egyéb ráfordítások között kell kimutatni, amelynek összegével a Tao-tv. 8. §-a (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 11.

Számviteli feladatok a végelszámolás befejezésekor

Kérdés: A társaság végelszámolása lassan befejeződik. A hitelezői igények kielégítésre kerülnek, de az eszközök egy részét a végelszámoló nem tudja értékesíteni. Azokkal mi legyen? A szabályszerűség érdekében kérem, hogy ismertessék a végelszámolást lezáró számviteli beszámoló sajátosságait, legfontosabb feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...műveletek megfelelő bevételi, illetve ráfordítási számlájával szemben kell megszüntetni (jellemzően árfolyamnyereség, illetve árfolyamveszteség).A Cégtörvény kapcsolódó előírásaiból következően, amennyiben a forintban lévő pénzeszközökön kívül egyéb eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: A kérdés a 2021. 09. 09-i 8638., illetve 8640. számú kérdéshez kapcsolódik. Társaságunk kft., 3 millió Ft törzstőkével. Az egyik tulajdonostól a társaság 2020-ban megvásárolta a tőketartalék terhére a 40%-os üzletrészét 12 millió Ft-ért, majd 2021-ben a bent maradt két tulajdonos részére a megvásárolt üzletrész, tulajdoni arányuk alapján, térítés nélkül átadásra került. A társaság kisvállalatiadó-alany. Kell-e 2021-ben a kisvállalati adó alapját növelni a saját tőke csökkenése miatt? [Katv. 20. § (4) bek. a) pont.]
Részlet a válaszából: […] ...12 millió forint). Nem nehéz belátni, hogy a kft.-nél az üzletrész visszavásárlásához és térítés nélküli átadásához kapcsolódó veszteség nem minősíthető a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült ráfordításnak. Ezért annak az összege növeli a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Ingatlan kiadása végelszámoláskor

Kérdés: Végelszámoláskor, ha a cégben van ingatlan, és az előző két évben veszteséges volt, az ingatlanárak növekedése következtében, ha az ingatlant eladják, akkor az előző kettő év vesztesége csökkenti a vállalkozásból kivehető összeget? Ha viszont az egyszemélyes tulajdonosnak természetben adják ki, akkor az ingatlan piaci értékét csökkentheti az előző évek veszteségével és a végelszámolás során felmerült költségekkel?
Részlet a válaszából: […] ...ismeri, vagy nem jól ismeri a végelszámolással kapcsolatos legfontosabb számviteli és adózási feladatokat.Ha az előző két évben a cég veszteséges volt adózási szempontból, akkor a Tao-tv. 16-17. §-ai alkalmazásával, annak hatásaival kell számolni.Ha az előző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Hibás alapanyagból készült és értékesített termék

Kérdés: Ipari termelést folytató társaság rossz minőségű alapanyagot kapott a szállítójától, amit felhasznált, és a késztermékeit értékesítette. A minőségi probléma később vált ismertté, a terméket vissza kellett hívnia. A szállító minden kárát megtérítette, ami ténylegesen felmerült, és amit bizonylattal igazolt. Ezenfelül kártérítésben is megegyeztek (a jó hírnév megsértése miatt). A kártérítést a szállító a termék térítésmentes átadásával teljesíti. Az ügylet 2020. évi, de a nem vagyoni kártérítés teljesítése az ingyenes termékátadással részben csak 2021-ben teljesül. Az a kérdés, hogy a 2020. évi fordulónap és a mérlegkészítés időszakában ingyenesen átadott/számlázott termék értéke, mint egyéb bevétel, a 2020. vagy a 2021. évet illeti? Az egyéb bevétel az Szt. szerint pénzügyileg rendezett. Ez a teljesítés pénzügyileg rendezettnek minősíthető-e a 2020. év tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...fedezheti csak a kárként elszámolt egyéb ráfordítást. Így a 2020. üzleti évben kárként elszámolt, egyéb ráfordításként kimutatott veszteséget nem ellentételezheti a mérlegfordulónap után térítés nélkül átvett termék legkorábban 2021-ben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 11.

Céltartalék képzése támogatásra – alapítvány

Kérdés: Az alapítvány céljai között szerepel – többek között – a magyarországi oktatás támogatása. Az alapítvány kuratóriuma a 2020. évi mérlegfordulónap és a mérlegkészítés napja (2021. 02. 28.) között meghozott határozatai alapján kötelezettséget vállalt az egyik egyetem felé, hogy részére támogatást nyújt 2021-ben egy új szakirány elindítására, valamint támogatást ad egy 2021. szeptembertől induló új ösztöndíjprogramra. Az alapítvány képezhet-e céltartalékot a 2020-as üzleti évben ezekre a 2021-ben nyújtandó támogatásokra? Az alapítvány ezzel szeretné a 2020. évi pozitív eredménye terhére megteremteni ezen támogatások fedezetét, mert lehetséges, hogy a 2021. évi eredménye nem nyújt vagy csak részben nyújt fedezetet mindkét támogatásra. A támogatásokat folyósítani fogjuk, azonban a pénzügyi teljesítésük és pontos összegük egyelőre még nem ismert. Aszámviteli politikában nem rögzítettük konkrétan, hogy az Szt. 41. §-ának (2) bekezdése alapján mely esetekben képezünk céltartalékot, arról úgy határoztunk, hogy mindig a tárgyévi zárás mérlegelésére bízzuk ennek eldöntését, megteremtve a lehetőségét a céltartalékképzésre, de kötelezettséget nem vállalva rá.
Részlet a válaszából: […] ...támogatás nem olyan jövőbeni kötelezettség, amire céltartalékot lehetne képezni, legfeljebb az alapítvány eredménye lesz 2021-ben veszteség. Ez olyan önként vállalt kötelezettség, amely a támogatás nyújtásakor válik eredményt terhelő ráfordítássá, nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 11.

Szállodafelújítás költségeinek elszámolása

Kérdés: A szálloda tervezett felújítása során különböző munkákat fognak végezni, amelyek többsége – úgy vélik – felújításnak, esetleg pótlólagos beruházásnak minősül, de lesznek olyanok is, amelyek karbantartásnak tekintendők. Ez utóbbiakat időbelileg el kívánják határolni, mivel azok a későbbi bevételek érdekében szükségesek. A beépített bútorok, berendezések cseréjét felújításként, a mobil eszközök, berendezések cseréjét pótlólagos beruházásként számolnák el. Helyesen gondolják?
Részlet a válaszából: […] ...olyan gazdasági események költségkihatásait lehet elhatárolni, amelyek két vagy több üzleti évet közvetlenül érintenek. A felmerült, veszteségjellegű költségek elhatárolásának szigorú, törvényben rögzített szabályai vannak. [Pl. az Szt. 25. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 12.

Tüzelőanyag beszáradás miatti hiánya

Kérdés: Társaságunk biomassza-tüzelésű kazán telepítését tervezi. A kazán tüzelőanyaga faapríték vagy fásszárú növényi nyesedék lenne. Ezt a beszállító egy sávban meghatározott nedvességtartalommal fogja szállítani, az egységár is a nedvességtartalom függvényében meghatározott. Hosszabb ideig tárolni fogjuk a tüzelőanyagot a felhasználásig. Ezalatt nedvességtartalma, tehát súlya és térfogata változni fog. Mi a szokásos eljárás ilyenkor? Egyszerűen csak az eredeti mennyiséget adjuk fel felhasználásba, vagy a készletezés alatti veszteséget másként kell elszámolni? (Bár a szárazabb tüzelőanyag értékesebb tüzelőanyag.) A nedvességtartalom növekedését nem feltételezem.
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtakra tételes előírás nincs, bár a készletek belső tulajdonságai folytán elkerülhetetlenül előállhat természetes mennyiségi csökkenés. A szakirodalom ezt kálónak nevezi, amelynek mértékét jellemzően a cég vezetésének kell meghatároznia, és alapvetően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 12.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó

Kérdés: 2020. január 1-jétől hatályát veszti az Eva-tv. Az e törvény hatályon kívül helyezésével az Eva-tv. hatálya alá tartozó szervezetek is megszűnnek? Hova, milyen adótörvény hatálya alá kerülnek? Milyen számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak a jogszabályi háttér megszűnéséhez? Hogyan alakulnak ezek egy bt. esetében?
Részlet a válaszából: […] ...(függetlenül a szerzés időpontjától).Az evaalanyként lezárt adóévet figyelembe kell venni a megelőző időszakból fennmaradt elhatárolt veszteség érvényesítésének időtartama tekintetében. Az evaalanyiságot megelőző időszakból fennmaradt összes elhatárolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.
1
2
3
7