Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...különbözete – mint a magánszemély jövedelme – után fizesse meg a 15% személyi jövedelemadót és a 15,5% szociális hozzá­járulási adót.(Kéziratzárás: 2021. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Társaságban lévő ingatlan apportálása

Kérdés: A magánszemély tulajdonosok tulajdonában lévő társaság (alapító kft.) könyveiben 18 éve szerepel az építési telek, amelynek jelenlegi értéke többszöröse a könyv szerinti értéknek. Nem jelentkezett be az ingatlanok áfakötelezettsége alá. A tulajdonos 3 millió forint törzstőkével – kapcsolt vállalkozásként – projekttársaságot alapítana. A projekttársaságba apportálná az alapító kft. az ingatlant, amellyel ott tőkét emelne. Ezt követően az alapító kft. az így megszerzett üzletrészét értékesíti, az üzletrész értékesítéséből származó nyereségét az alapító kft. tulajdonosai osztalékként kiveszik. Hogyan alakulnak az alapító kft., a projektcég, a magánszemély tulajdonosok adóterhei? Az apportálás milyen értéken történjen? Az apportálás áfa- és illetékmentes? Milyen befizetési kötelezettséggel kell az üzletrész vevőjének kalkulálnia?
Részlet a válaszából: […] ...határozatnak tartalmaznia kell – többek között – a törzstőkeemelés mértékét, az adott esetben a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tárgyát és értékét (ez az építési telek, amelyet az apportálás időpontjában meglévő piaci értéken kell számításba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Ingatlannal rendelkező kft. üzletrészének értékesítése

Kérdés: Adott egy kft., amelynek magánszemély tagja az üzletrészét független félnek névértéken (névérték = jegyzett tőke = 3 millió Ft) értékesíti. A szerzési érték a névérték volt. A kft. azonban szabad eredménytartalékkal rendelkezik, így az üzletrész piaci értéke nagyobb, mint a szerződéses eladási ár. Az üzletrész-adásvételi szerződés megkötésének pillanatában (2016) a társaság utolsó, beszámolóval lezárt üzleti évének (2015) mérlegében az eszközök mérlegfordulónapi könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke kisebb, mint 50%. Mivel azonban az üzletrész maradéktalan kiegyenlítésének időpontjában kerülne sor a cég átadására az új tulajdonosnak (ez 2017-ben történne meg), ezen időpontban készülő (közbenső) mérleg alapján, az eszközök könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke már több lenne, mint 75%. Ennek értelmében a mérlegben eszközoldalon csak belföldi ingatlanok (a mérlegegyezőségnek megfelelően, azzal azonos értékben), forrásoldalon pedig csak sajáttőke-elemek szerepelnének. A fenti vázolt folyamatokhoz kapcsolódó kérdéseim:
1. Kinek és mikor keletkezik jövedelme az üzletrész-értékesítéshez kapcsolódóan? Mikor, illetve kinek kell a jövedelmet terhelő adót megfizetnie?
2. Tekinthető-e az adásvétel belföldi ingatlan vagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét megszerzésének? Ha igen, kinek és milyen terhei keletkeznek?
3. Változtat-e az ügylet megítélésén az a körülmény, ha az üzletrészt a kft.-vel kapcsolt vállalkozási viszonyban álló vállalkozása veszi meg? Amennyiben igen, hogyan?
Kérem a fenti kérdéseimre adott válaszukat a vonatkozó adónemeken túl azok illetéktörvénybeli kapcsolódására való kitéréssel megadni!
Részlet a válaszából: […] ...fordított érték [Szja-tv. 67. §-a (9) bekezdésének a) pontja, jelen ügyletnél ab) alpontja] és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költség [Szja-tv. 67. §-a (9) bekezdésének b) pont] együttes összege. Tekintettel azonban arra, hogy az ügyletben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.

Megbízott munkavállalóinak a költségei a megbízónál

Kérdés: A magyar cég két külföldi fiókteleppel rendelkezik, és további átalakításokat terveznek a cég struktúrájában. Ehhez a már meglévő és leendő vezetők képzését a magyar cég bonyolítaná le, amihez egy magyar tanácsadó vállalkozó szolgáltatását venné igénybe. A cég sajátosságaiból adódik, hogy a szolgáltatónak több esetben kell külföldre utaznia az oktatások időpontjában, de a megállapodás alapján ezen utazási és szállásköltségekről a számlák a magyar cég nevére érkeznek majd, a magyar cég téríti meg ezeket, azok nem épülnek be a vállalkozó szolgáltatási díjába. A magyar cég nevére készül majd a repülőjegyszámla a vállalkozónál munkaviszonyban álló dolgozók utazásairól. Megállapodhatnak-e a felek abban, hogy a vállalkozó díja nem tartalmazza ezeket az utazási költségeket, azokról a megbízó gondoskodik közvetlenül a számára kiállított számla ellenében? E költségtérítések személyijövedelemadó- és járulékmentesek lesznek? Szükséges-e kiküldetési rendelvénnyel is alátámasztani?
Részlet a válaszából: […] ...számításba kell venni egyéb bevételként, és ennek megfelelően kell a kifizető magyar cégnél 27 százalék egészségügyi hozzájárulást, a magánszemélyeknek pedig 16 százalék személyi jövedelemadót...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Tartós bérbeadás ingyen

Kérdés:

Személygépkocsi tartós bérbeadásakor a cégautóadó alanya a bérbevevő 2013. 07. 01-től, ha az üzembentartó személyét a hatósági járműnyilvántartás tartalmazza. Lehet-e ingyenes a tartós használatbavétel, és ez esetben is elszámolható a társaságnál az amortizáció, mint költség?

Részlet a válaszából: […] ...felmerülő költségeknek) egésze a magánszemély jövedelme, amely jövedelem után a társaságot 27 százalék egészségügyi hozzájárulás, a magánszemélyt 16 százalék személyi jövedelemadó terheli.   Olvasói észrevétel ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 24.

Végelszámolás számviteli teendői

Kérdés: A gazdasági társaságok végelszámolása egyre inkább a mindennapok része, de csak töredékekben lehet fellelni hozzá szakmai anyagot. Alapítani, napi dolgokat nagyon tudunk könyvelni, de a végelszámolásban még nincs rutin. A végelszámoláshoz kapcsolódóan néhány kérdés fogalmazódott meg. Kérem, hogy azokra válaszoljanak!
Részlet a válaszából: […] ...hiszen a végelszámolás alatt mindenkötelezettséget meg kell szüntetni.Ha nincs tagi kölcsön, de pénze sincs a társaságnak amegfizetendő járulékok, illetékek kifizetésére, akkor erre a tulajdonos milyenformában adjon pénzt?Ha a kérdező társaság kft., és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

Osztalékelőleg havonta

Kérdés: Vállalkozásunk 2010-re bejelentkezik az evaalanyok közé. Az evaalanyiság egyik jelentős előnye, hogy a költségek elszámolása után fennmaradó eredmény adófizetési kötelezettség nélkül a vállalkozásból osztalék, illetve osztalékelőleg formájában kivehető. Kérdés az, hogy mikor? Mivel a napi átlagos pénztári pénzkészlet limitjére vonatkozó szabály az evaalanyokra is érvényes, a havi osztalékelőleg-elszámolás lenne a célszerű. Van-e ennek valamilyen akadálya? Elegendő ezt a társasági szerződésben rögzíteni?
Részlet a válaszából: […] ...az osztalékelőleg meghatározása során,akkor az így számításba vett osztalékelőleget személyi jövedelemadó ésegészségügyi hozzájárulás terheli.) A Gt. és az Szt. előírása szerint közbenső mérleget kellkészíteni. Az Szt. 21. §-a szerinti közbenső mérleget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 7.

Üzletrész értékesítése német tulajdonosoknak

Kérdés: Magyar székhelyű társaságnak kizárólag német tulajdonosai vannak, méghozzá egy család. A szülők szeretnék átadni egyik gyermeküknek a társaságot, és kivonni belőle a befektetett pénzüket, a jegyzett tőkét és az adózott pénzükből folyósított tagi hitelt. A társaság évek óta veszteséges volt, vagy minimális nyereséget produkált (saját tőke kb. a jegyzett tőkével azonos nagyságrendű), de a társaságban a felépített ingatlan már jóval többet ér, mint a felépítéskor. A tulajdonosok úgy gondolják, hogy a tevékenység módosításával a jövőben esetleg több eredményt tudnának elérni. A szülők üzletrészüket gyermeküknek szeretnék eladni. Az üzletrész értékét befolyásolja-e az ingatlan értéke, vagy elég, ha a saját tőke, jegyzett tőke arányának megfelelően a névértéken értékesíti az üzletrészét? Szóba jöhet még az ajándékozás és a tulajdonosi hitel átvállalása. Milyen adózási, illetve illetékfizetési vonzata van egyik, illetve a másik konstrukciónak? Az APEH az egyezség szerinti árat korrigálhatja-e később, lévén, hogy nem egymástól független felekről van szó?
Részlet a válaszából: […] ...értékbőlaz a rész, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított igazolt kiadás(érték) és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegét.Ezt vizsgálni lenne szükséges, ebben szerepet játszhat az ingatlan ténylegesértéke is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 7.

Tőkeemelés után az üzletrészek visszavásárlása

Kérdés: Társaságunk a szabad eredmény- és tőketartalék terhére jegyzett tőkét emelt 2008-ban. A kft. tulajdonosai magánszemélyek, akik a tőkeemeléskor nem adóznak, mivel az így megszerzett vagyoni érték nem minősül bevételnek. A tőkeemelés után a felajánlott kft.-üzletrészeket a társaság 75 százalékon visszavásárolja. A magánszemélyek milyen összeg után adóznak? És milyen fizetési kötelezettség keletkezik, ha az alapításkori és a tőkeemelés kapcsán kapott üzletrészt is értékesítik? Ha a magánszemélyek üzletrészüknek csak egy részét értékesítik, akkor van-e kötelező sorrend?
Részlet a válaszából: […] ...személyijövedelemadó terheli, továbbá az Eho-tv. 3. §-a (3) bekezdésének a) pontjaalapján 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás is terhelheti, amelyeket akft.-nek kell megállapítania, levonnia, bevallania és megfizetnie.Az árfolyamnyereség az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 9.

Kereskedelmi képviselettel kapcsolatos elszámolások

Kérdés: Ügyfelem Szerbiában nyitott képviseletet. A képviselet Szerbiában önálló adószámmal, cégjegyzékszámmal, irodával, képviselővel rendelkezik. A képviselettel kapcsolatban milyen bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettsége keletkezik a magyar társaságnak év közben, illetve év végén? Milyen beszámolási kötelezettségek vonatkoznak a képviseletekre, kell-e konszolidált beszámolót készítenie a magyar társaságnak? A képviselet felmerült költségeit a magyar ügyfelem finanszírozza. Az ügyfelem a költségek fedezetére elutal egy bizonyos összeget. A hónap lezártával a képviselő elszámolást készít, és elküldi a számlamásolatokkal együtt. Helyes-e így a finanszírozás, elszámolás menete? Hogyan történik ennek a számviteli elszámolása? Az elutalt összeget az elszámolásig miként kell kezelni? A számlákat a jogszabályoknak megfelelő költségnemekre kell könyvelni? Jövedelemkifizetés is fog történni, amit a szerb szabályok szerint adóznak le a szerb dolgozók. Ha a bérköltség könyvelésre kerül a magyar társaságnál, ezt miként kell az adóbevallásokban szerepeltetni. Szakképzési hozzájárulás alapja lesz-e a szerb bérköltség?
Részlet a válaszából: […] ...A számlákkal, illetveaz egyéb bizonylatokkal (például a szerb dolgozók részére történt kifizetések,az azokat terhelő adók, járulékok bizonylataival) dokumentált költségeket amagyar Szt. előírásai szerint kell jellemzően az 5. számlaosztályban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 13.
1
2