8 talált cikk a tárgyi eszköz , készlet , adó alapja , beszerzési érték , áru kifejezésre

Kérdés: Az Áfa-tv. 69. §-a alapján: A 14. §-ban említett esetekben az adó alapja az a pénzben kifejezett összeg, amely a szolgáltatás nyújtójánál a teljesítés érdekében kiadásként felmerül. Az ingyenes szolgáltatást évente 4 alkalommal tervezzük elvégezni társasházak, lakásszövetkezetek részére. A szolgáltatás elvégzése érdekében eszközbeszerzés is történt. Az eszközzel kapcsolatosan havi fix összegű ún. support szerződés kötésére került sor, továbbá munkabér és üzemanyagköltség fog majd felmerülni. Hogyan határozzam meg az adó alapját? Jól gondolom, hogy a kiállított számla alap- és áfaösszege egyéb ráfordítás, ami társaságiadóalap-növelő tétel?

Kérdés: Társaságunk saját telekre ikerházas lakóingatlanokat épít, amelyeket magánszemélyek részére fog értékesíteni. A kivitelezés várhatóan 2 évig tart, amelyhez alvállalkozót is igénybe veszünk. Az építkezés során alkalmazott számviteli nyilvántartás az alábbi: A telket az áruk között tartjuk nyilván. A felhasznált anyagokat és alvállalkozókat a felmerüléskor költségként számoljuk el, a mérlegfordulónapon a saját termelésű készletek állományváltozása számlával szemben befejezetlen termelésként állományba vesszük (T 23 – K 581). Amikor a lakás elkészül, átvezetjük a késztermékek közé (T 25 – K 23). A lakások értékesítésekor a telekrész kivitelezését elábéra könyveljük (T 814 – K 26), a lakás önköltségének a kivezetését (T 581 – K 25) számoljuk el a saját termelésű készletek állományváltozásával szemben. Helyes-e a fentiek szerinti könyvelési elszámolás, illetve az első és a második évben mely tételekkel csökkentheti társaságunk az iparűzési adó alapját? Az anyagköltség és az alvállalkozói költség figyelembe vehető a felmerülés évében iparűzési adót csökkentő tételként?

Kérdés: Az 1990. évi C. törvény 39. § (4) bekezdése 2013. január 1-től szigorító intézkedésként az eladott áruk beszerzési értékét (elábé) és a közvetített szolgáltatások értékét csak sávosan engedi meg levonni. Az arányosítás főként a nagykereskedelemmel foglalkozó cégeket érintő, az adóalap védelmét szolgáló előírás. Ugyanakkor a nettó árbevétel és az eladott áruk beszerzési értéke bizonyos esetekben csak technikai jellegű elszámolásokat tartalmaz, növelve az iparűzési adó összegét, így nem szolgálja az arányos és igazságos közteherviselést. Nagykereskedelemben gyakori finanszírozási forma, hogy a finanszírozó pénzintézetek a kereskedő raktári készletének finanszírozására zárt végű pénzügyilízing-szerződést kötnek. Számviteli elszámolása és áfatörvénybeli kezelése a termékértékesítés szabályai szerint történik. Ebben az esetben a nagykereskedő beszerzési áron eladja a raktáron lévő készletét a lízingcégnek, amely a lízingszerződés alapján szintén nagykereskedelmi áron visszaszámlázza azt. A lízingelt eszközt újra készletre veszik, és a kereskedő később értékesíti tényleges vevői felé, amikor is a lízingszerződést felbontották. A lízingszerződés megkötésekor végrehajtott számlázással a nagykereskedő árbevétele megnövekszik a beszerzési áron kiszámlázott összeggel, egyidejűleg az eladott áruk beszerzési értéke is nő a beszerzési áron eladott készlet értékével. Mivel eredményt nem realizál e műveleten, úgy lenne indokolt, hogy adóznia se kelljen, azonban az 1990. évi C. törvény 39. § (4) bekezdése szerinti arányosítás miatt mégis keletkezik adóalap, a bevétel 15-25-30%-os mértékében. Be kell-e vonni az arányosításba a lízingcéggel a finanszírozás miatt könyvelendő technikai elábét, hiszen a könyvelésre nem tényleges kereskedelmi forgalom miatt kerül sor? Csak azért történik az elszámolás, hogy a könyvekben a lízingszerződés alapján kapott finanszírozási forrás – a lízingtartozás – megjelenjen.

Kérdés: Az Szt. 24. §-ának (1) bekezdése szerint befektetett eszközként olyan eszközt szabad kimutatni, amelynek az a rendeltetése, hogy a tevékenységet, a működést tartósan, legalább egy éven túl szolgálja. Tehát nem kötelező, csak szabad. Ez a gyakorlatban így is van, hiszen néhány irodaszer akár évtizedekig is használható, de értékének sekélysége miatt mégsem tekinti senki tárgyi eszköznek, hanem a beszerzéskor anyagköltségként számolja el. Az egyértelműség miatt célszerűnek tűnik, ha a vállalkozás számviteli politikájában összeghatárral rögzíti, hogy meddig anyag valami, és milyen értéktől tárgyi eszköz. A kérdés az, hogy mekkora lehet ez az összeg?

Kérdés: Az importáló cég a behozott árut nem a saját telephelyére szállítja, hanem egyenesen a vevőhöz. Ebben az esetben az általa kifizetett fuvarköltség része-e a beszerzési értéknek? Csökkenthető-e ezzel a fuvarköltséggel az iparűzési adó adóalapja?

Kérdés: A Tao-tv. szerint az adózás előtti eredményt csökkenti az alapkutatás, az alkalmazott kutatás vagy a kísérleti fejlesztés közvetlen költsége. Az Szt. értelmező rendelkezést ad a kutatásra, a kísérleti fejlesztésre. Milyen költségek tartoznak ezen tevékenységek közvetlen költségébe, amit adóalap-csökkentő tételként figyelembe lehet venni?

Kérdés: A háziorvosi tevékenységet folytató bt.-t az OEP közvetlenül finanszírozza. Mi tartozik a nettó árbevételbe az iparűzési adó számítása során, illetve milyen tételek vonhatók le anyagköltség címén a nettó árbevételből?

Kérdés: a) Az operatívlízing-szerződés a bérleti időszak végén opciós vételi jogot biztosít a lízingbevevőnek, ezt a "tartalom elsődlegessége a formával szemben" számviteli alapelv szerint pénzügyi lízingként kell elszámolni. Ezt a konstrukciót támasztja alá az új Szt. 3. §-a (8) bekezdésének 13. pontja is. b) Ha az opciós vételi jogot biztosító szerződés alapján a lízingbevevő az eszközt a tárgyi eszközök között aktiválja, majd a szerződés lejáratakor vételi jogával nem él, és ezért az eszköz visszakerül a lízingbeadóhoz, hogyan kell kezelni az aktivált eszköz után elszámolt értékcsökkenést, hiszen az eszköz nem maradt a társaságnál, így ténylegesen csak bérlet volt (a társaság a lízingelt eszköz lízingdíját viszont a futamidő alatt nem tudta bérleti díj formájában elszámolni). Mi a helyes eljárás?