3 cikk rendezése:
1. cikk / 3 Saját vállalkozásban végzett beruházás – elhasználódott eszközök
Kérdés: Saját vállalkozásban végzett beruházáshoz kapcsolódóan, amely az Áfa-tv. szerint nem minősül saját rezsis beruházásnak, mert a munka nagy részét anyaggal együtt külső vállalkozók végzik, azon eszközbeszerzések, amelyek a beruházás során „elhasználódnak” – pl. ecset –, és azok, amelyek igazából nem épülnek be az előállított eszközbe – pl. sitteszsák, csiszolóvászon stb. –, hova könyvelendők? Azokat az eszközöket, amelyeket használja a vállalkozás a beruházás megvalósításához, azért és akkor szerezte be azokat, de akár későbben is tudja használni, pl. fúrógép, azok önálló tárgyi eszközök lesznek – főként kis értékű eszközök beszerzésére gondolok –, az értékcsökkenést hogyan „jelenítjük meg” a beruházás értékében? Az egyes havi áfabevallásban kiegészítő adatként fel kell tüntetni a tárgyi eszköz beszerzése után levonható adó összegét. Ez az Szt. szerinti saját beruházás esetében hogyan jelenik meg? Év közben anyagbeszerzést, igénybe vett szolgáltatást könyvelünk, majd a beruházás befejezésével vagy év végével vezetjük át a beruházásszámlára, de akkor már az adott időszak áfabevallásában nem szerepelnek a számlák.
2. cikk / 3 Evára való áttérésnél az áfa
Kérdés: A kft. evára való áttérése esetén, az áttérést megelőző év tárgyi eszközeinek le nem vonható áfája elszámolásában kérném a segítségüket. A le nem vonható áfát egyéb ráfordításként kell elszámolni, vagy rá kell aktiválni a tárgyi eszközre? Amennyiben rá kell aktiválni, akkor a 100 E Ft alatti eszköznél elszámolható értékcsökkenésként? A 100 E Ft feletti tárgyi eszközöknél mi a helyzet?
3. cikk / 3 Nem könyvelt teljesítés
Kérdés: Társaságunk 2006-ban megrendelt egy harmadik céggel kötött szerződés alapján 3 db szervizpódium kivitelezését, és egy másik cégtől annak a szerelését, amelyből 1 db 2006-ban elkészült. A szállító helytelenül kiállított számláját visszaküldtük javításra. A szállító nem küldött helyesen kiállított számlát. Ehelyett 2007-ben peres eljárást kezdeményezett. A kötelezettséget számla hiánya, illetve a megindult peres eljárás miatt nem tudtuk elszámolni. A per 2009-ben részegyezséggel lezárult, kiállították a számlát 2006. évi teljesítéssel, 2009. évi kiállítással, amely számlát cégünk ki is egyenlített. Kérdéseink: Kell-e önellenőrzést végrehajtani? Szerintünk nem követtünk el olyan hibát, amely miatt az önellenőrzés indokolt lenne. Mi a helyes eljárás? Vissza kell-e fizetni az osztalékot, ha a hiba hatása miatt arra a saját tőke nem nyújt fedezetet? Áfa szempontjából elkésett számlaként 2009. évi bevallásunkban szerepeltethetjük? A kötelezettséget nem a bíróság állapította meg. Van ennek valamilyen hatása az áfa elszámolására?