1. cikk / 86 Saját vállalkozásban végzett beruházás – elhasználódott eszközök
2. cikk / 86 Vagyonkezelésbe vett önkormányzati tárgyi eszközök visszaadása
3. cikk / 86 Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés
Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
4. cikk / 86 Gépjármű káreseményének elszámolása
5. cikk / 86 Vagyonkezelésbe vett eszközök státusza
6. cikk / 86 Felújítás alatt álló épület értékesítése
Az "A" kft. keretszerződés keretében elvállalta "B" kft. épületének a felújítását, a részteljesítés számlázásában is megállapodtak. A felújítási munkák végzését "A" kft. megkezdte, már részszámlát is benyújtott, amelyet a "B" kft. elfogadott, elismert. A megkezdett felújítás első részszámlájának a kiegyenlítése után azonban a "B" kft. a felújítás alatt lévő épületet értékesítette "C" zrt. részére azzal, hogy a felújítás az új tulajdonosnál is folytatódik. Természetesen a folytatódó felújítás költségeit már "C" zrt. viseli. Hogyan kell a fentieket a három szervezetnél elszámolni, könyvelni?
7. cikk / 86 Biztosító által fizetett összeg elszámolása
8. cikk / 86 Biztosítói kárrendezések javítási számláinak rendezése
A gépjármű-káreseményekkel kapcsolatos biztosítói kárrendezések javítási számláinak elszámolása az Szt. 81. §-ának (1)–(2) bekezdésén alapul. Az egyéb ráfordítások között kell kimutatni a káreseményekkel összefüggő helyreállítási munkák számlázott költségeit, ha a jármű használhatatlanná válik, terven felüli értékcsökkenés kerül elszámolásra az egyéb ráfordítások között. Káresemény bekövetkezésekor a biztosító bevonásával a kárrendezés, helyreállítás során felmerült díjakról kiállított számlát az egyéb ráfordítások között számoljuk el. Ennek az egyéb ráfordításként elszámolt kárösszegnek egy része kerül a biztosító által egyéb bevételként megtérítésre. Könyveinkben a káresemények társaságunkat terhelő tényleges ráfordítása a 86-96. számlák különbözetében (mint le nem vonható áfatartalom, avulás, önrész) jelenik meg, amelyet a fenti könyvelési megoldás támaszt alá, biztosítva az összemérés, valódiság elvét. A biztosítói kártérítés számviteli elszámolását az Szt. 77. §-ának (1) bekezdése és a (3) bekezdés f) pontja alapján az egyéb bevételek 9631. főkönyvi számlán tartjuk nyilván. Helyesen járunk-e el, vagy a teljes javítási számla értékét (az áfa vissza nem igényelhető részét is) az igénybe vett szolgáltatások között kellene kimutatni?
9. cikk / 86 Tenyészállat hízóba állítása
10. cikk / 86 Nyílt végű lízingelt személygépkocsi átadása
A kft. nyílt végű lízingszerződése lejárt. A gépkocsit vevőkijelölés szerint idegen magánszemély veszi meg. A cég könyveiből hogyan kell kivezetni a gépkocsit? A bekerülési érték 10 millió Ft volt, maradványérték 1,5 millió Ft. Számviteli amortizáció 4 évre (48 hónapra) évi 1,7 millió Ft. Az adótörvény szerint 4 év×2,0 millió Ft-ot számoltunk el. Hogyan kell kivezetni a gépkocsit, és a társaságiadó-bevallásba milyen összegek kerülnek az adóalap-növelő és -csökkentő tételekhez?