Társasház- vagy sorházépítésnél egyéni szerződés az építtetőkkel

Kérdés: Az Investment Kft. (építési telkekre társas- vagy sorházakat épít) egyéni szerződéseket köt a jelentkező építtetőkkel. Az építtetők egyénileg szerződnek hitelért bankjukkal. A kivitelezést végző Investment Kft. építi a házakat, számlázza a tulajdonosoknak a kettőjük között kötött szerződés alapján. Ez a szerződés azon alapul, amit a bank meghatározott, és az ügyfél, építtető elfogadott, azzal azonos feltételű. A bankok meghatározzák, hogy milyen készültségi foknál mennek ki a műszaki ellenőreik a készültséget igazolni. Ez bankonként eltérő. A beruházó cég azt követően számlázhat, amikor azt a bank ellenőre igazolta, és ez a meghatározott határ, 60%-os készültségi fok vagy 80% stb. Ha az építkezés meghaladja a banki ellenőr kiérkezésének határát, pl. 60%, az ellenőr ezt igazolja (60%), és a beruházó ennyit számlázhat. Így jelentős összegű eltérés mutatkozik a tényleges teljesítés és az igazolt között. A cég ezt év végén időbeli elhatárolással könyvelte és számolta el. Mi a helyzet, ha 2021-ben elmulasztotta a teljesítéseket figyelembe venni? A számviteli politika szerint a mérlegkészítés időpontja január 31. 2022-re időbeli elhatárolással önellenőrzésként figyelembe lehet venni? Jelentős összegű a hiba, 3 soros mérleg készítendő?
Részlet a válaszából: […] ...leírtak arról tanúskodnak, hogy sajnálatos módon összekeverik a társas- vagy sorházak építésének, illetve ezen belüli lakások, irodák értékesítésének a szabályait. Úgy tűnik, hogy a szerződés elszámolási egysége szabályait alkalmazzák az időbeli elhatárolással,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 9.

Zenei lemez előállításának költségei

Kérdés: Az egyik ügyfelem zenész, és jelenleg egy lemezen dolgozik. Ehhez felkér külföldi zenészeket, akik számláznak most neki. Ebben az évben nem fog elkészülni a lemez, csak jövőre, amivel utána szeretne fellépni is. Ilyen esetben hogyan járok el helyesen? Ha szellemi termékként aktiválom a költségeket, ha kész lesz a lemez, vagy ha a költséget elhatárolom? Ha beruházásként kezelem, akkor szükséges megállapítani, hogy milyen hosszú távon tudja a lemezt eladni, meddig tud a lemezzel fellépni? Ha pedig az elhatárolás mellett döntünk, akkor milyen mértékben kell az elhatárolást feloldani? Ha nem lesz kelendő a lemez, akkor mi lesz az elhatárolással?
Részlet a válaszából: […] ...lemezeket – mint saját termelésű készletet – késztermékként készletre kell venni. Amennyiben a legyártott mennyiség nem kerül értékesítésre, akkor azt selejtezéssel az állományból ki kell vezetni,- és egyéb ráfordításként kell elszámolni.Megjegyzés: a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Bérmunka díjának elszámolása

Kérdés: Társaságunk fő tevékenysége különböző termékek előállítása. Előfordul azonban az az eset is, amikor a termék-előállítás folyamatába tartozó munkaműveletet más társasággal, bérmunka keretében végeztetünk el. Jellemzően a termelési folyamat megkezdése után kerül erre sor a befejezetlen termelésnek, illetve félkész terméknek az átadásával, esetenként a munkaművelethez szükséges vásárolt anyagokat is a bérmunkát végző rendelkezésére bocsátjuk. Más alkalommal a bérmunkát végzővel végeztetjük el a rendelkezésére bocsátott vásárolt anyagok megmunkálását, valójában a terméknek a befejezetlen termelésbe való vagy félkész termék állapotba történő hozását, majd a befejező munkákat már társaságunk végzi el. Hogyan kell ezeket nyilvántartani, elszámolni? Mi minősül az új termék előállítása érdekében végzett munkaműveletnek?
Részlet a válaszából: […] ...előállított terméken, akkor a visszavett terméket a vásárolt anyagok között kell nyilvántartásba venni, és ezért a termék értékesítésekor a bérmunkadíjjal növelt, felhasznált vásárolt anyagértéket az eladott áruk beszerzési értékeként kell kimutatni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 23.

Projektelszámolás egyoldalú szerződésfelmondás után

Kérdés: Az építőipari társaság az év végén folyamatban lévő munkák számviteli elszámolására a projektelszámolás szabályait alkalmazza. Tárgyévben az egyik projekt megrendelője egyoldalúan felmondta a szerződést, és keresetet nyújtott be a bíróságon jelentős követelésre vonatkozó igényről, illetve a teljes szerződéses összegre vonatkozó teljesítési biztosítékot – bankgaranciát – lehívta. A megrendelővel kötött szerződés alapján havonta történik elszámolás és számlázás az elvégzett munkáról. A megrendelő a társaság tárgyév januári és februári teljesítését már nem is igazolta. Év végén a teljesítési fok 78% volt, a ténylegesen felmerült költségek és a szerződés teljes becsült költségének aránya alapján meghatározva. A társaság nem ismeri el a szerződés felmondásának a jogalapját, illetve a megrendelő követeléseit is vitatja. A társaság jogi képviselője szerint a megrendelő követelése nem megalapozott, folyamatban van egy viszontkereset kidolgozása is a társaság követeléseiről (elvégzett, de nem igazolt teljesítés, nem megalapozott bankgarancia-lehívás, egyéb felmerült költségek és kár). Ebben az esetben – a megrendelő egyoldalú szerződésfelmondása – a projektelszámolás szabályai alkalmazhatók-e? Ha igen, akkor a felmerült költségek alapján számított teljesítési foknak megfelelő, nyereséggel növelt árbevétel határolandó el, vagy nyereség nélkül, csak a költségeknek megfelelő árbevétel? Ha a projektelszámolás szabályai nem alkalmazhatók, mert a megrendelő felmondta a szerződést, akkor a teljesített, de meg nem térült szolgáltatás költségeit befejezetlen szolgáltatásként készletre kell venni a per lezártáig?
Részlet a válaszából: […] ...jogilag a megrendelővel kötött, a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés egésze.Az árbevételre vonatkozó szabályból az következik, hogy a szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Fúrt kúttal történő ivóvízellátás minősítése

Kérdés: Külön jogszabályban meghatározott, jogi személynek minősülő egyéb szervezet rendelkezik 2 db fúrt kúttal és a hozzákapcsolódó vízjogi üzemeltetési engedéllyel, amelynek következtében az ivóvízellátás saját termelés során történik. A készleteknél folyamatos készletnyilvántartást alkalmazunk. A költségek elsődlegesen az 5. számlaosztályban kerülnek elszámolásra, másodlagos költségelszámolást nem alkalmazunk. Jól gondoljuk, hogy a kitermelt ivóvizet saját termelésű készletként (késztermékként) kell nyilvántartanunk, felhasználáskor vagy értékesítéskor pedig ki kell vezetnünk? Mikor kell kimutatni saját termelésként? Az ivóvíz egy része rezsiköltségként is számlázásra kerül, egyrészt a bérleti díjjal együtt, másrészt csak rezsiköltségként. Számviteli elszámolás szempontjából van-e különbség a két eset között?
Részlet a válaszából: […] ...saját előállítású termékként mennyiségileg is, és értékben is készletre kell venni, akkor is, ha azonnal felhasználásra, illetve értékesítésre kerül;– akkor készletként, ha a kitermelt ivóvizet változatlan formában (további kezelés nélkül) felhasználják...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 12.

Társasházépítés költségei

Kérdés: Hogyan könyveljem a társasház építési költségeit? A kft. rendelkezik építési telekkel, amelyre társasházat kíván építeni kulcsrakészen, generálkivitelezővel. A kft. megvásárolta a terveket, megbízási szerződés alapján műszaki ellenőr végzi az építkezés terv szerinti teljesítését. Az építkezéshez a villamos energiát a kft. biztosítja. A szükséges közműhálózatokat megvásárolta. Az építési költségek finanszírozása a saját erőn túl banki hitelből és tagi kölcsönökből valósul meg, jelentős mértékű a kamatköltség. A projekt nem valósul meg egy év alatt. A generálkivitelező megállapodás alapján a készültségi foknak megfelelően részszámlákat állít ki. A kft. szemszögéből a társasház áru vagy saját termelésű készlet? Hogyan kell könyvelni a generálkivitelező számláit, a tervdokumentációt, a közműfejlesztést, a villamos energiát, a műszaki ellenőrzést, a hitelkamatokat? A lakásértékesítések az adásvételi szerződések alapján megkezdődtek. A vevők befizetéseit előlegként tartjuk nyilván.
Részlet a válaszából: […] ...szerint a kft. rendelkezik építési telekkel. Ha ez igaz, akkor ennek a bekerülési értékét az ingatlanok között mutatja ki. A lakások értékesítéséhez hozzákapcsolódik a telek arányos értékesítése is (természetesen, ha a vevők a lakásokba beköltözhetnek, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 23.

Kulcsrakész lakások értékesítése, bérbeadása

Kérdés: Építőipari generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat értékesít 5% áfával, illetve lakásokat ad bérbe 27% áfával speciális áfakörös bejelentkezés alapján. A könyvelés az 5. költségnemek számlaosztályban összköltségtípusú eredménykimutatásban készül, a készletszámlákat év közben nem vezeti. A folyamatos anyag, alvállalkozói díj, fuvar, bérköltség könyvelése és az áfa levonása hogyan történhet? Az eladásra kerülő új lakások használatbavételekor szükséges-e értékelni, aktiválni az építés bekerülési értékét?
Részlet a válaszából: […] ...a generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat épít, majd értékesít, de a kulcsrakész lakásokat bérbeadás útján is hasznosítja. Az értékesítésre kerülő lakásokkal kapcsolatos költségeket folyamatosan (legalább havonta) készletre kell venni (befejezetlen termelésként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Gépek beszerzése, bővítése, majd értékesítése

Kérdés: Targoncák, rakodógépek kereskedelmével és szervizelésével foglalkozó társaság vagyunk. Az új gépeket külföldről vásároljuk, a beszállítást külső fuvarozó cég végzi. A gépeknél – értékesítés előtt – minden esetben el kell végezni az ún. nullrevíziót, amely során ellenőrzik a gépeken a megfelelő folyadékokat, a csavarok meghúzási nyomatékát, a világítóberendezéseket, az üzemi féket, az önindító és az akkumulátor helyes működését. A megrendelő-vevő igénye szerint egyéb munkákat is elvégeznek. A továbbértékesítési céllal beszerzett gépeket a társaság áruként tartja nyilván a telephelyre történő beérkezéstől a vevő felé történő értékesítésig. Ezen időtartam alatt végzik el a már említett munkálatokat, amelynek során a felhasznált anyagok, alkatrészek értéke és a munkavállalók által a szerelésre ráfordított órák munkalapon rögzítésre kerülnek. Az Szt. 51. §-ának (1) bekezdése szerint a munkalapok alapján számolt összeg tekinthető-e az eszköz (az adott gép) bekerülési értékének? Ha igen, akkor hogyan történik ennek a könyvelése, átvezetése az áruk közé, hogyan számolandó el az eladott áruk beszerzési értékeként? Jelenleg az értéknövelő összeg a saját előállítású eszközök aktivált értékén keresztül kerül átvezetésre a készletértékben. A statisztikai hivatal vizsgálta a beruházások tárgyévi növekményét és a saját előállítású eszközök aktivált értékét, értékbeni eltérésre hívta fel a figyelmet, hiányolta a gépek értékét növelő összegnek a beruházási statisztikában történő szerepeltetését.
Részlet a válaszából: […] ...értéknövelő munkálatokat végez, majd értékesíti ezeket a targoncákat, rakodógépeket. Így a társaság ezen eszközök beszerzése és értékesítése kapcsán nem végez beruházási tevékenységet (csak eszközértéket növelő munkálatokat, szolgáltatásokat),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 11.

Adásvételi szerződés esetében részteljesítés

Kérdés: Egy építőipari fő tevékenységgel rendelkező kft. lakóingatlanok építéséhez telket vásárolt a saját nevében. Egy telken kettő lakás épül saját generálkivitelezésben. Adásvételi szerződést kötött az egyik lakásra egy magánszeméllyel, aki vételárelőleget fizetett a társaságnak. Az előleg összegéről a cég számlát állított ki 5%-os áfa alkalmazásával. Az adásvételi szerződés tartalmazza, hogy egy-egy munkafázis befejezésével részszámlát állít ki a társaság a vevő részére. Banki kölcsönt vett fel a vevő, és a bank kikötése, hogy akkor fizet a vevőnek, ha a számla értéke 5%-os áfatartalommal bír (mint tudjuk, a telek értékesítése 27%-os áfakulccsal adózik!). A telek és az építési anyagok beruházásként szerepelnek a könyvelésben, a vevő felé kiszámlázott összegek pedig az értékesítés bevételeként. Mikor lehet a beruházást aktiválni, majd kivezetni az eszközök közül? Vagy eleve rossz a könyvelés, mert árukészletet kellett volna könyvelni? Erre a számomra bonyolult kérdésre szeretnék választ kapni.
Részlet a válaszából: […] ...Az egy-egy munkafázis befejezésekor kibocsátásra kerülő számla csak előlegszámla lehet, és az áfa nélküli ellenértéket nem lehet az értékesítés árbevételeként kimutatni, az kapott előleg.Jogilag elképzelhető, de a gyakorlatban nehezen megvalósítható, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Lakóingatlanok építésének elszámolásai

Kérdés: Társaságunk saját telekre ikerházas lakóingatlanokat épít, amelyeket magánszemélyek részére fog értékesíteni. A kivitelezés várhatóan 2 évig tart, amelyhez alvállalkozót is igénybe veszünk. Az építkezés során alkalmazott számviteli nyilvántartás az alábbi: A telket az áruk között tartjuk nyilván. A felhasznált anyagokat és alvállalkozókat a felmerüléskor költségként számoljuk el, a mérlegfordulónapon a saját termelésű készletek állományváltozása számlával szemben befejezetlen termelésként állományba vesszük (T 23 – K 581). Amikor a lakás elkészül, átvezetjük a késztermékek közé (T 25 – K 23). A lakások értékesítésekor a telekrész kivitelezését elábéra könyveljük (T 814 – K 26), a lakás önköltségének a kivezetését (T 581 – K 25) számoljuk el a saját termelésű készletek állományváltozásával szemben. Helyes-e a fentiek szerinti könyvelési elszámolás, illetve az első és a második évben mely tételekkel csökkentheti társaságunk az iparűzési adó alapját? Az anyagköltség és az alvállalkozói költség figyelembe vehető a felmerülés évében iparűzési adót csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] ...és könyvelt anyagköltség is a felmerülés évében csökkenti a helyi iparűzési adó alapját, függetlenül attól, hogy a lakások értékesítésre kerültek-e vagy sem.A kérdésben leírt elszámoláshoz kapcsolódóan:A teleknek az áruk közötti nyilvántartása csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 11.
1
2
3
5