Visszavásárolt saját üzletrész ingyenes átadása

Kérdés:

2005-ben jogutódlással alakult mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó kft. tagjai egy fő kivételével eladták üzletrészüket a kft.-nek (névértéken), ezáltal a kft. saját üzletrészhez jutott. A kft. a megvásárolt saját üzletrészét (taggyűlési határozattal) a megmaradt tagra térítésmentesen átruházta. Egy könyvvizsgáló-adótanácsadó szerint az így megszerzett üzletrészérték után a juttatásban részesülő tagnak csak akkor kell megfizetnie az adót, ha az ingyenesen kapott üzletrészt a tag eladja és bevételhez jut. Az adóalap a bevétel, a beszerzési ár 0 forint, mert mint tag ingyen kapta. Indoklása szerint az üzletrész bevonására törvény kötelezte a kft.-t egy bizonyos határidőn belül. A kft. taggyűlése a Ptk. 3:175 § (3) bekezdése szerint jár el – miszerint a kft. saját üzletrészét köteles elidegeníteni, vagy a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül átadni.
A szakember álláspontja és szakmai véleménye szerint, a hivatkozott jogszabály az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja alapján egy jogeset, nem pedig egyszerűen ingyenesen juttatott értékpapír, mint bevételt képező juttatás. Ebben az esetben alkalmazható az Szja-tv. 77/A. § (2) bekezdése, ami kimondja: "Nem minősül bevételnek a magánszemély által értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték, ha a magánszemély
a) az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte, amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett" [Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés b)–bb) pont].
Értelmezése szerint:
1. az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte (IGEN) a Ptk. 3:175. § (3) bekezdése szerint:
2. "amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett". Kihangsúlyozva az azonos feltételeket, azaz a) tag legyen az illető, b) 3:175. § (3) bekezdése szerint a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül kell átadni az üzletrészt.
Ez a jog általi kényszermegvalósítás. Ez az üzletrészjuttatás eredménytartalék eredetű, ugyanis ha a kft. nem rendelkezett volna eredménytartalékkal, meg sem vehette volna tagjaitól az üzletrészt. Véleménye szerint az ügylet az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja tipikus esete, amikor az Szja-tv. 28. §-a szerinti jogesetek közüli KIVÉTEL esete áll fenn. A kft. a lehetőségek közül az ingyenes átadást alkalmazta, amit bárki megkaphatott volna azonos feltételek mellett, azaz ha tag lett volna. (Az idegenek bejutása miatt az értékesítést a taggyűlés nem támogatta.) Helytállóak-e a tanácsadó szakember megállapításai az indoklása alapján?

Részlet a válaszából: […] Nem tudjuk megerősíteni a visszavásárolt saját üzletrész tagok részére történő ingyenes átadásával kapcsolatban kérdésként küldött levezetést. Egy, az Adó szaklapban megjelent kérdésre adott válasz és egy pénzügyminisztériumi állásfoglalás is foglalkozik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Számlázás térítés nélküli átadásnál

Kérdés: Térítés nélküli átadás (ingyenes juttatás) esetén hogyan kell szabályosan kiállítani a számlát? A felszámított áfát megállapodás alapján a vevő nem fizeti meg. Mi a helyes számlakiállítás, mi lesz a számla végösszege? Helyes-e, ha a fizetendő áfa alapja, az eszköz piaci értéke csak tájékoztató adat a számlában? Mi lesz a számla végösszege, az áfa összege vagy az áfával növelt piaci érték, és ez esetben megjegyzésben feltüntetve az ingyenes átadást, és hogy pénzügyi teljesítést nem igényel a számla? Amennyiben áfalevonási jog hiányában áfát nem kell felszámítani, helyes-e, ha a számla végösszege nulla forint, amennyiben a társaság úgy dönt, hogy számlát állít ki az ingyenes átadásról, mivel ezt semmilyen jogszabály nem tiltja?
Részlet a válaszából: […] ...volt levonható, akkor az átadás megvalósulásakor nem valósul meg az Áfa-tv. 11. §-a szerinti, ellenérték fejében teljesített termékértékesítésként kezelendő ügylet, így nem kell az Áfa-tv. fenti szabályainak megfelelő bizonylatot kiállítani. Mindazonáltal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 10.

Közcélú adomány

Kérdés: A társaság a Magyar Államkincstár által engedélyezett egyes gyümölcs- és zöldségfélék termelőinek nyújtandó rendkívüli támogatásban részesült. A támogatás feltétele a piacról történő árukivonás volt, amely történhetett a piacról kivont zöldség-gyümölcs ingyenes szétosztásával vagy az áru megsemmisítésével, vagy térítésmentes kiosztással, biogáz-előállítással. A társaság közhasznú szervezet részére adta át a gyümölcsöt ingyenesen. A közhasznú szervezettől igazolást kapott, amelynek birtokában az áfát nem számította fel. Helyesen járt el a társaság az Áfa-tv. 11. §-a (3) bekezdésének alkalmazásával? A kérdés szerinti támogatás rendkívüli támogatás?
Részlet a válaszából: […] ...szervezet részére történő átadása az Áfa-tv. 11. §-ának (3) bekezdése szerint nem minősül ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek.Az Áfa-tv. 259. §-ának 9/A. pontja meghatározza a közcélú adomány kritériumait. Rövidítetten: a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Svájci tulajdonos üzletrészét a kft. megvásárolja

Kérdés: Egy kft. tulajdonosai: 95%-ban svájci cég és 5%-ban magánszemély. A magánszemély svájci állampolgár, életvitelszerűen az év minden napján Magyarországon tartózkodik (állandó tartózkodási kártyája van), magyarországi lakcímkártyája, lakóhelye Magyarországon van. A cég ügyvezetője munkaviszonnyal rendelkezik, bért vesz fel, és adózik utána. A fenti magánszemély az 5%-os üzletrészét (a kft. jegyzett tőkéje 3000 E Ft, 5%-a, 150 000 Ft a magánszemélyé) értékesíti a kft.-nek 5 millió Ft-ért (a kft. eredménytartaléka fedezetet nyújt a vásárlásra).
1. Hogyan adózik és milyen összeg után (5 M Ft-150 E Ft?) Magyarországon a svájci állampolgárságú tulajdonos? A kifizetőnek (a kft.-nek) kell az adókat (szja, eho 14%, 22%) levonnia?
2. A kft. a magánszemélytől megszerzett saját üzletrészét (5%) egy éven belül értékesíteni szeretné a másik (95%-os) tulajdonos svájci cégnek, térítésmentesen. Megteheti ezt? A kft.-nél lesz-e valamilyen adóvonzata ennek a gazdasági eseménynek?
3. Hogyan könyvelem a kft.-nél a saját üzletrész vételét és eladását?
Részlet a válaszából: […] 1. A svájci állampolgárságú kft.-üzletrész-tulajdonos a kérdésben leírtak alapján feltehetően Magyarországon minősül belföldi adóügyi illetőségű magánszemélynek, Magyarországon ad be adóbevallást, és itt adózik az összes jövedelme. Így nem kell figyelemmel lenni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Promóciós célra megrendelt termékek

Kérdés: A társaság fényforrások, lámpatestek forgalmazásával foglalkozik. Az anyavállalat az új termék bemutatása céljából a promóciós célra megrendelt termékeket számlázza leányvállalata felé. A magyar társaság az így behozott termékeket marketingcélból juttatja el üzleti partnereihez. Az egyedi értékük alapján az 5000 forintot nem meghaladó termékekért ellenértéket nem számít fel. Tekinthetők-e az üzleti partnerek részére átadott termékek árumintának 2010 előtt, illetve 2010-től? Milyen bizonylatot kell kiállítani a termékmintát átvevő üzleti partner felé?
Részlet a válaszából: […] ...minősülnek 2010 előtt is és2010-ben is.Az Áfa-tv. 11. §-ának (3) bekezdése szerint nem minősülellenérték fejében történő termékértékesítésnek, ha az adóalany -vállalkozásának céljára tekintettel – más tulajdonába enged át árumintát és kisértékű terméket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 15.

Hangfelvételről készült kazetta ajándékba

Kérdés: Egy tisztítószereket forgalmazó nagykereskedelmi cég megalakulásának évfordulóját ünnepelte, aminek keretében nagyszabású rendezvényen megvendégelte üzleti partnereit. Az ünnepség főműsora volt egy zenés-táncos előadás, amelyet a cég munkatársai adtak elő. Erről hangfelvétel is készült, amelyet sokszorosítás után a cég munkatársainak és termékeinek fotójával a vevők – cégek és egyéni vállalkozók – között ingyenesen kíván a cég szétosztani. (Magánszemélyek a vevők között nem lehetnek.) A szerzői jogokkal a cég rendelkezik. Kérdés, hogy az eredeti felvétel része-e az üzleti vendéglátásnak (az áfa így levonható), vagy eszközként kell nyilvántartásba venni a szellemi termékek között? További kérdés, hogy a sokszorosított példány üzleti ajándéknak tekinthető, reklámköltség vagy ellenérték nélküli termékátadás? Van-e lehetőség áfalevonásra, illetve kell-e növelni a társaságiadó-alapot az elszámolt összeggel?
Részlet a válaszából: […] ...E szerint a"gazdasági reklám olyan tájékoztatás, amely termék, szolgáltatás, ingatlan, jogés kötelezettség (a továbbiakban: áru) értékesítését vagy más módon történőigénybevételét és a vállalkozás nevének, megjelölésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 2.

Felújított bérlemény visszaadása – természetbeni juttatás

Kérdés: A Számviteli Levelek 30. számában az 591. kérdésre adott válaszhoz, a bérelt ingatlanon végzett felújítás tulajdonos részére történő visszaadásához kapcsolódóan kérünk pontosítást. Az Áfa-tv. 7. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint termékértékesítésnek minősül az is, ha az adóalany a terméket az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenysége köréből kivonja, ideértve a más tulajdonába történő, ellenérték nélküli átadást is. Ebből következően a bérlemény visszaadásakor az azon végzett beruházás akkori nettó értéke után 25 százalék áfát be kell vallani és fizetni. A mi esetünkben magánszemély kapta vissza térítésmentesen a bérleményt, melyen jelentős átalakításokat és felújításokat végeztünk. A bérlemény visszaadásakor a bérelt ingatlanon végzett beruházás nettó értéke több millió forint volt. Mivel a bérbeadó a társaságnál biztosított magánszemély volt, a kérdéseink:- ha természetbeni juttatás, akkor a nettó érték után meg kell-e fizetni az áfát?- 11 százalék eho-t, vagy a visszaadás évében érvényes társadalombiztosítási járulékot kell fizetni?- munkaadóijárulék-fizetés is van?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdése a más tulajdonába történő ellenérték nélküli átadást (így a természetbeni juttatást is) akkor minősíti termékértékesítésnek, ha az adott esetben az átalakításhoz, a felújításhoz kapcsolódó, előzetesen felszámított áfa egészében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. március 20.

Áruminta vagy térítés nélküli átadás

Kérdés: A társaság partnerei részére a kereskedelmi forgalomban kapható legkisebb mennyiséget meghaladó mértékű "árumintát" (burkolólap-fajtánként, típusonként 2-2 doboz, imitált fürdőszobák, viszonteladóknál üzlettérpadlózat biztosítása, illetve egy-két üveg ital stb.) ad nem magánszemély partnereinek, akik azokat a vásárlók részére bemutatják. Felmerülhet-e, hogy ez természetbeni juttatás? Van-e áfafizetési kötelezettség? Kell-e a társasági adó alapját módosítani? Jelenleg árumintának minősítjük ezeket az átadásokat és költségként könyveljük. Helyesen járunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...eredménynövelés és -csökkentés a feleknél fennáll.Az Áfa-tv. 7. §-a (3) bekezdésének b) és c) pontja szerint nem minősül termékértékesítésnek az áruminta, a kis értékű ajándék. Az Áfa-tv. nem határozza meg az áruminta fogalmát, így az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. március 28.

Sportbérletek adózása

Kérdés: Milyen adóvonzattal jár a dolgozók részére térítésmentesen biztosított fitnesz-, illetve teniszbérlet?
Részlet a válaszából: […] ...fittsége az adózó munkáltató közvetlen bevételszerző tevékenységével összefügghet (pl. ha az adózó sporteszközök reklámozásával, értékesítésével foglalkozik). Az ilyen esetekben – megítélésünk szerint – a szóban forgó beszerzések áfája levonható. Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. július 12.

Vásárlói pontok

Kérdés: Nyilvánosan közzétett feltételek mellett, a vásárlók által, vásárlásaik során gyűjtött pontok (vásárlói pontok) árura történő beváltásának bizonylatolása, elszámolása, adózási következményei.
Részlet a válaszából: […] ...értéke) számolandó el.Amennyiben az összegyűjtött pontokkal adott árengedmény az eladási ár teljes összegét eléri, akkor is értékesítésről van szó, csak az árengedménnyel csökkentett eladási ár nulla lesz. Az "értékesítés"-t ez esetben is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 3.