Társasházak számviteli feladatai, követelményei

Kérdés: A társasházi törvény szerint a közös képviselőnek évente költségvetési tervet kell készítenie, azt a tulajdonosok között felosztania. Ez lesz a közösköltség-hozzájárulás, amely szerint a befizetett összeg előlegnek minősül. A közös képviselőnek éves beszámolót is kell készítenie, a tényleges adatok alapján elszámolást, a tényleges adatokat is a tulajdoni hányadok alapján felosztani, a tervezett és tényleges adatok közötti különbözetet ténylegesen rendezni (a túlfizetést visszafizetni). A társasház nem képezhet eredményt, mert a közös költséggel megegyezik a bevétele. A közös képviselők jelentős része azonban nem veszi figyelembe sem a számviteli, sem a társasházi törvény előírásait. Nincsenek tisztában azzal, hogy a számviteli beszámolót is el kell készíteniük, a közgyűlés elé kell terjeszteni és elfogadtatni. Erre alapozva elkészíteni a következő évi költségvetési tervet. A közös képviselők gyakorlata nemcsak jogszabályellenes, de jelentős tulajdonosi érdeksérelmet is okoz azáltal, hogy a tulajdonosokon úgy követelnek közösköltség-előleget, hogy nem számolnak el velük az előző évi többletbefizetéseikkel. Kérem észrevételeim megerősítését!
Részlet a válaszából: […] ...(ár)bevételének együttes összege – két egymást követő évben, évenként – az 50 millió forintot nem haladja meg. Egyszerűsített éves beszámolót készíthet – választása szerint – minden társasház. De kötelező egyszerűsített éves beszámolót készítenie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 8.

Osztalék-, osztalékelőleg-fizetés bejelentése

Kérdés: Milyen gazdasági társaságok esetében kell bejelenteni elektronikusan a felvenni kívánt osztalékot, osztalékelőleget, ha 2014-ben osztalékelőleget kívánnak felvenni, és 2014-ben a már jóváhagyott osztalékot akarják kifizetni?
Részlet a válaszából: […] Meglepő a kérdés. Egyértelmű azonban a válasz akkor, ha az osztalékot, az osztalékelőleget magánszemély tulajdonosok részére kívánják kifizetni. Az Art. 31. §-ának (2) bekezdése alapján a kifizető (minden gazdasági társaság ilyen, ideértve az ügyvédi irodát is)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Kilépett ügyvéd osztalékelőlege

Kérdés: Az evás ügyvédi iroda két tagja év közben osztalékelőleget vett fel. Előzetesen mérleget készítettem, az alapján történt a kifizetés. Júniusban az egyik tag kilépett. Mi legyen a sorsa az előírt osztalékelőlegnek? Hogyan kell kezelni számvitelileg és adózási szempontból?
Részlet a válaszából: […] ...nem lenne jogszabályi lehetőség.A kérdés szerint az osztalékelőlegben részesült egyik tag évközben kilépett. Emiatt ő az éves beszámoló elfogadásakor osztalékban nemrészesülhet, mivel már nem tagja az ügyvédi irodának. Ha viszont nem kaphat -jogszerűen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 15.

Devizában történő könyvvezetés

Kérdés: A devizában történő könyvvezetés gyakorlati megvalósításával, a gazdasági események elszámolásával kapcsolatos konkrét szakmai iránymutatást nem találtam. A könyvvezetés pénzneme: euró. A gazdálkodónál – természetesen – továbbra is felmerülnek forintban vagy más – eurótól eltérő – devizanemben gazdasági események. Például a munkabér elszámolása, majd a bérkifizetés, a bérhez kapcsolódó járulékok, azok megfizetése, eurótól eltérő devizában a vevők, a szállítók számlái, azok pénzügyi teljesítése stb. Az ezekkel összefüggő kérdésekre kérnék választ.
Részlet a válaszából: […] ...ha az ott megadott feltételek teljesülnek, hogy a gazdálkodó devizában(euróban) vezesse a könyvviteli nyilvántartásait, készítse el éves beszámolóját.Ezen lehetőség választása esetén is azonban vonatkozik rá a számviteli törvényvalamennyi előírása, így a 60...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 16.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...Levelek 100. számában a 2048. kérdésre adott válaszokban. A még nem érintett változások a következők:1. Összevont (konszolidált) éves beszámolóAz Szt. módosítása kapcsolódik az 1606/2002/EK rendelethez.Ez a rendelet meghatározott körben 2005-től kötelezően,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Éves prémium, jutalom elszámolása

Kérdés: Részvénytársaságunk a vezető állású dolgozók részére – prémiumfeladat kitűzése alapján – minden év végén, a várható eredmény tükrében "prémiumelőleget" fizet. A prémium kiértékelésére és a végső elszámolásra az éves eredmény közgyűlésen történő elfogadása után kerül sor. Az elnök-vezérigazgató prémiumkifizetését a közgyűlés hagyja jóvá. Hogyan kell könyvelni a prémiumelőleget? Mikor számolható el költségként? Mi a teendő, ha a prémiumelőleget vissza kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...eredményében jelenjenekmeg. Így nem lehet egyetérteni azzal, hogy a prémiumnak nevezett jutalomkiértékelése és végelszámolása csak az éves beszámoló elfogadása után történjenmeg. Nyilvánvaló, csak a véglegesnek tekinthető jutalom, prémium számolható elköltségként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 3.

A számviteli törvény változásai 2004-től

Kérdés: Év közben jelentősen módosult a Gt. Mivel a számviteli előírások szorosan összefüggnek a Gt. előírásaival, változik-e, és ha igen, hogyan az Szt.?
Részlet a válaszából: […] ...kell utalni a Gt. azon előírására is, mely szerint a saját tőke fedezetének vizsgálatánál, meglétének ellenőrzése kapcsán az éves beszámolóban és a közbenső mérlegben foglaltakat a mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 8.

Egyéni cég átalakulása kft.-vé

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek összefoglalóan tájékoztatást adni az egyéni cég egyszemélyes kft.-vé történő átalakulása során elvégzendő számviteli feladatokról, adózási kérdésekről, bevallási határidőkről és nyomtatványokról.
Részlet a válaszából: […] ...az Szt. 142. §-a értelmében az egyszerűsített mérleg (az azt alátámasztó nyilvántartások) alapján el kell készítenie az éves beszámoló, az egyszerűsített éves beszámoló mérlegét úgy, hogy az egyszerűsített mérlegben kimutatotta) tartalék összegét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. szeptember 5.

2001. évi nyitómérleg, 2001. évi éves beszámoló bázisadatai

Kérdés: A számviteli törvény változásai miatt hogyan történjen a 2001. évi nyitótételek könyvelése? Milyen rendezőtételeket kell könyvelni? Kell-e rendezőmérleg? Hogyan lehet a 2000. évi mérleg záróadatait, a 2000. évi eredménykimutatás tárgyévi adatait a megváltozott sémának, tartalomnak megfeleltetni?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezések (177. §) csupán néhány eszköz-, forrástétel átvezetéséről szólnak, egyértelmű, hogy a 2001. évről készülő éves beszámoló mérlegének nyitóadatai – az összehasonlíthatóságot biztosító átcsoportosítások után – a 2000. december...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. február 22.