Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...nem biztosítják, amíg az adott időszak minden bizonylata nem áll rendelkezésre. Visszanyitás nem lehet, a korrekcióra legfeljebb önellenőrzés keretében kerülhet sor.3. kérdés: Helyes lehet-e az a gyakorlat, hogy a késett számlákat nem könyveljük visszamenőlegesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Projektelszámolás csökkent összköltség mellett

Kérdés:

Egy kft. a 2021. év zárása során a befejezetlen munkái értékelésére a projektelszámolás módszerét alkalmazta. A projekt 2021–2023-as üzleti éveket érinti, a zárás során az ügyvezetés nyilatkozott a várható költségekről (380 millió Ft) és a költségek évenkénti megoszlásáról. A szerződés szerint az összes bevétel 535 millió Ft, amely a következő megosztásban kerül kiszámlázásra: 2021-ben 120 millió Ft, 2022-ben 288 millió Ft, 2023-ban 127 millió Ft. Számítási alapunk az volt, hogy az ügyvezetés által megadott adatok alapján a 2021. évben a projekt 14%-a, a 2022. évben a projekt 43%-a (halmozott), 2023-ban 100%-a készül el. A 2022. évi zárási munkák egyeztetései során kiderült, hogy a külső gazdálkodási körülmények változása, valamint a megváltozott beszerzési feltételek miatt (új beszállító) 100 millió Ft-tal kevesebb lesz a projekt összköltsége, ami 2023-ban realizálódik. Mi a teendő ebben az esetben, hogyan módosítsuk a számítást? A változás miatt a 2021. évet is módosítani szükséges? Milyen árfolyamon kell megállapítani a bevételt, ha a szerződésben euróban határozták meg az árat?

Részlet a válaszából: […] ...hatása a változás üzleti évében kerülnek elszámolásra, azaz szerződésmódosítás miatt a lezárt üzleti évek nem kerülnek önellenőrzésre. Így a költségek megváltozása miatt a 2021-es üzleti évet nem kell önellenőrizni, a 2022-es üzleti évben kell az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Több évre szóló megbízási szerződés bérszámfejtése, könyvelése

Kérdés: Kifizető megbízási szerződést kötött 2 évre szólóan egy magánszeméllyel. A megállapodás szerint a kifizetés a szerződés lejáratakor egy összegben történik, ami 2022-ben van. A könyvelés és a bérszámfejtés 2022-ben szerzett tudomást a megbízási szerződés létezéséről. Szabályos-e a több évet érintő megbízási szerződés megkötése? A számfejtés 2022-ben, a kifizetéskor történik, kell-e az elhatárolás miatt társaságiadó-bevallást önellenőrizni vagy beszámolót javítani? Havi 60 órát meghaladó munkavégzés történt a megbízott részéről. A statisztikai létszámba bele kellett volna számítani az előző években is a megbízott személyét, vagy csak a kifizetéskor?
Részlet a válaszából: […] ...a beszámolóval lezárt üzleti évben megvalósult gazdasági esemény el nem szá­mo­lása/helytelen elszámolása esetén szükséges-e az önellenőrzés elvégzése. Az említett válasz szerint: "Számviteli szempontból a hibát (az előző évre nem könyvelt tételt)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 29.

Változás az aktív időbeli elhatárolásoknál

Kérdés: A számviteli törvény változása kapcsán az Szt. 33. §-a (7) bekezdéssel egészült ki. Egy mérlegképes továbbképzésen az hangzott el, hogy ezt a támogatási pályázatoknál lehet alkalmazni. A fenti kiegészítés a mezőgazdasági támogatásokra is vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...kapni.Ha a támogatást a vállalkozó mégsem kapja meg, de élt az időbeli elhatárolás lehetőségével, akkor a támogatás meghiúsulásakor önellenőrzéssel kell az előző üzleti év bevételi adatait...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 14.

Mérlegfordulónapot követő számlák

Kérdés: A Számviteli Levelek 253. számában az 5188. kérdésre adott válasz a mérlegfordulónapot követően kibocsátott vagy beérkezett számlák helyes számviteli nyilvántartásba vételét részletezi. Kérem, szíveskedjenek egyértelművé tenni, hogy mi az az időpont, amíg a fordulónap után beérkezett vagy kibocsátott (előző évi teljesítést tartalmazó) számlákat árbevételként a vevőnél, költségként a szállítónál nyilvántartásba kell venni, és nem elhatárolásként könyvelni.
Részlet a válaszából: […] ...a számlát a mérlegkészítés időpontja után bocsátják ki, azt csaka kibocsátás üzleti évében lehet könyvelni, de – önellenőrzés keretében – előzőévi teljesítésként (árbevételként a vevőkkel, beszerzésként, költségként aszállítókkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 12.

Mérlegfordulónapot követő számlák

Kérdés: A mérlegfordulónapot követően kiállított, illetve érkezett számlákat hogyan kell nyilvántartani a könyvekben? A vevői és szállítói leltárak egyeztetésénél eltérés szokott mutatkozni az elszámolások különbözősége miatt. A tárgyévet érintő, de évet követően kiállított vevői és szállítói számlákat a vevői, illetve szállítói folyószámlákra kell nyilvántartásba venni. Az áfát az Áfa-tv.-nek megfelelően fizetendő adó esetén önellenőrzéssel, levonandó adó esetén követelésként kell előírni, majd a számla megérkezésekor visszaigénylésbe helyezni. Ebben az esetben a vevői-szállítói folyószámla-egyeztetéseken természetesen szerepelnek az adott tételek, és a mérlegben a vevői és a szállítói soron jelennek meg az összegek. Az utólag érkezett számlák nettó összegeit aktív és passzív elhatárolásként kell nyilvántartásba venni, a mérleg hasonló elnevezésű sorában szerepeltetni, ebben az esetben nem jelennek meg az egyenlegközlőn az adott tételek. Az utólag kiállított számláknál sokszor nem ismerik el az egyenlegközlőn az utólagos tételeket, mondván, a vevők ezt már a következő évben kapták, tehát a következő évben könyvelték. Mi a helyes megoldás az utólagos számlák nyilvántartásánál?
Részlet a válaszából: […]  A kérdést hosszabban idéztük, mert egyrészt ellentmondásos,másrészt a számviteli előírásokkal ellentétes gyakorlatot tükröz.Az Szt. 72. §-a alapján a szerződés szerinti teljesítésidőszakában kell árbevételként elszámolni az üzleti évben értékesített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 20.

Eredmény elhatárolása

Kérdés: A társaság tevékenysége természetes vizek tisztaságával kapcsolatos mérések, kutatások, tervezési feladatok, valamint környezetvédelmi rehabilitációra vonatkozó tervek és pályázatok készítése. A társaság a tevékenységét a feladat végrehajtására alakult konzorcium tagjaként, vagy önállóan, de közvetített szolgáltatások igénybevétele mellett végzi. Szerződései több év alatt valósulnak meg, részteljesítés ütemezése mellett. A társaság önköltség-számítási szabályzatra nem kötelezett, 2010. évre is egyszerűsített éves beszámolót készít. Kérdésünk évek között áthúzódó két projekt eredmény­elszámolására vonatkozik. Mindkét projekt aktuálisan elkészült ütemének teljesítésigazolását a megrendelő 2011. 01. 05-én fogadta el. A társaság a közvetített szolgáltatások teljesítési idejét is 2011. 01. 05-én fogadta el. A társaság a nyilvántartást a szerződés ütemezésének megfelelő terv- és a megvalósulásnak megfelelő tényadatokat árbevétel és közvetített szolgáltatás bontásban vezeti. A saját ráfordítás közvetlen bér és járulékai összegét az év végi befejezetlen termék esetében határozza meg. A 2011. 01. 05-én átadott munkák árbevételét és a közvetített szolgáltatások értékét a társaság számolja el 2010. évre, kivéve a 2011. és öt napjára vonatkozó közvetlen költségeknek megfelelő, 2011. évi utolsó részteljesítésre vonatkozó eredménytartalom alapján meghatározott árbevételt? A 2010. év végi, utolsó részteljesítés elszámolása után felmerült közvetlen költségek 2011. évre való elhatárolása mellett döntsön? Szabályozhatja-e a társaság az áthúzódó projektek eredményelszámolását az adott projekt átlagos eredménytartalma alapján?
Részlet a válaszából: […] ...elképzelhető (ha az megfelelően dokumentált!), de a már elszámoltrészteljesítés nem módosítható (legfeljebb jogszabályellenes esetbenönellenőrzéssel), de az egyes részteljesítések sem oszthatók meg.A 2. projekt részteljesítésére vonatkozóan is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 5.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...alapján nyújtható, így az jogszabályalapján kapott támogatásnak minősül. Ebből következően fel sem merülhet a 2006.adóévi adóalap önellenőrzése. A K+F közvetlen költség kapott támogatással csökkentettösszege ugyanakkor adózás előtti eredménycsökkentő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Bérjutalom helyett üdülési csekk

Kérdés: A 2006. évi eredmény terhére jutalom került megállapításra, elfogadásra és a passzív időbeli elhatárolások között elszámolásra. A jutalom 2007. évi kifizetése során a munkavállalók egy része úgy döntött, hogy üdülési csekkben kéri a jutalmat (a bruttó bérrel megegyező összegű üdülési csekket), amelyet a társaság a járulékköltségek megtakarítása miatt el is fogadott. A bér helyett üdülési csekk formájában történő juttatás viszont a munkaadói és tb-járulék-megtakarítás miatt azt eredményezte, hogy a passzív időbeli elhatárolásról nem lett "elköltve" az üdülési csekkre jutó járulékok összege.
Részlet a válaszából: […] ...– a bérköltséget és járulékait csökkenti.Ez azonban nem a 2007. évi költséget kell, hogy csökkentse, hanem a 2006. évit.Így azzal – önellenőrzés keretében – a 2006. évi eredményt kell növelni, összeskövetkezményeivel.Hangsúlyozzuk, hogy a ki nem fizetett prémium...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 30.

Tagi kölcsön kamatának kifizetése

Kérdés: Egy bt. beltagja 1995 márciusában tagi kölcsönt nyújtott a bt.-nek. A kölcsön kamatainak visszafizetésére 2005-ben nyílt lehetőség. Milyen szabályok szerint fizethetők ki az elmaradt kamatok? Milyen szja-, társaságiadó- és eho-vonzata van a kamat kifizetésének?
Részlet a válaszából: […] ...a kamatfizetésikötelezettséget, meghatározták a kamat felszámításának kritériumait, csak a bt.azt nem számolta el, akkor azt önellenőrzés keretében a bt.-nek 1995-igkorrigálnia kell (adózási szempontból csak 5 lezárt évre, számviteliszempontból pedig akár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 16.
1
2