Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...a válaszok, majd azt követően a konkrét kérdésekhez.A társaság a 2012. évet követően már nem számolt el költségeket, azokat az ügyvezető saját zsebből fizette. Nem szabályos ugyan, de mivel a társaság nem végzett tevékenységet, bevétele sem volt, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Euróban meghatározott munkabér és adóinak könyvelése

Kérdés: A Számviteli Levelek 434. számában a 8355. kérdésre adott válaszban foglalkoztak az euróban meghatározott munkabér adóival, kitérve arra is, hogy mely esetekben keletkezhet árfolyam-különbözet. A kérdező arra is választ várt, hogy van-e eltérés, ha a kifizetés a forintban vezetett bankszámláról, illetve az euróban vezetett bankszámláról történik. A válasz nehezen értelmezhető konkrét értékek (összegek), illetve számlaösszefüggések hiányában. Szíveskedjenek az árfolyam-különbözetek keletkezését külön-külön bemutatni, egyrészt a forintbankszámláról, illetve az euróbankszámláról történő kifizetéshez kapcsolódóan, másrészt azt is, ha a társaság a könyveit euróban, illetve forintban vezeti.
Részlet a válaszából: […] ...megjegyezzük, abban a kérdésben, hogy a munkaszerződésben a Magyarországon bejegyzett társaság és munkavállalója (ügyvezetője) megállapodhat-e abban, hogy a munkabért a társaság a munkavállaló részére euróban kifizetheti-e vagy sem, továbbra sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 12.

Ügyvezető részére bérelt lakás

Kérdés: "A" kft. ügyvezetője kettős állampolgár, akinek az állandó lakóhelye az EU másik tagállamában van. Munkaszerződéssel látja el a feladatát 40 órás munkaviszonyban "A" kft.-ben, amely a kft. székhelyén egy lakást bérel számára. A bérleti szerződés a bérbeadó és a kft. között jött létre, így a havi bérleti díjat a kft. fizeti, számla ellenében. A lakás rezsiköltségeit szintén a kft. fizeti, a cég nevére szóló számlák ellenében. A lakás- és rezsiköltségek után a kft.-nek milyen adófizetési kötelezettségei vannak, valamint a rezsiszámlák áfatartalmát levonásba helyezheti-e, ha csak adóköteles tevékenységet folytat? Az ügyvezetőnek mint magánszemélynek kell-e viselnie valamilyen adóterhet?
Részlet a válaszából: […] ...jövedelemadóA kft. ügyvezetője nem hivatali üzleti utazás, és így nem kiküldetés keretében, hanem munkaszerződéssel 40 órás munkaviszonyban látja el a feladatát, így az ügyvezető helyett a kft. által számla ellenében fizetett havi bérleti díj és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Külföldi utazás költségeinek bizonylatolása

Kérdés: A cég ügyvezetője Németországba utazott egy kiállításra, a cég érdekében, profiljához kapcsolódik. Az ügyvezető tolmáccsal ment a 4 napos útra. A repülőjegyet interneten foglalta a saját és a tolmács nevére, amelyről foglalási jegyünk és beszállókártyánk van, a szállásról és a kinti autóbérlésről pedig a cég nevére szóló számla, az autópályadíjról "nyugtaszerűség". A kiadásokat kiküldetési rendelvénnyel szeretnék elszámolni. Az elszámolás alapja lehet a magánszemély nevére szóló repülőjegy-foglalás és a "nyugta"? A bizonylatok különböző napra szólnak. Mindent az ügyvezető előlegezett. A kifizetés, elszámolás február 2-án történt. Napidíjat nem számolunk el. Mi számolható el a kiküldetési rendelvénnyel, hogy ne keletkezzen utána adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...vehetnek, milyen osztályon, továbbá bérelhet a kiküldött autót stb. Természetesen a kiküldő nem lehet a kiküldött, még akkor sem, ha ügyvezető. A kiküldöttel előzetesen közölni kell azt is, hogy a repülőjegyeket ki veszi meg. Ha a kiküldőtől a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 27.