Önálló tárgyi eszköz vagy felújítás?

Kérdés: A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?
Részlet a válaszából: […] ...tekintendők (így a felmerüléskor már az eredményt terhelik), mivel a használatban lévő tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgálják, amelyeket a rendeltetésszerű használat érdekében el kell végezni. Biztosak vagyunk abban, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Próbaüzemeltetés során előállított termékek elszámolása

Kérdés: Szíveskedjenek egy példán keresztül könyvelési tételekkel szemléltetni egy gyártósor üzembe helyezéséhez kapcsolódó könyvelési feladatokat abban az esetben, ha a berendezéssel próbagyártás történt, és a próbaüzemben legyártott termékeket később értékesíteni fogják.
Részlet a válaszából: […] ...választ a beruházással, a próbaüzemeltetéssel kapcsolatos általános követelményekkel kezdjük:A beruházást (jelen esetben a gyártósort) akkor kell tárgyi eszközként állományba venni (aktiválni), ha az rendeltetésszerűen használatba vehető, üzembe helyezhető. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 11.

Próbaüzemeltetés időtartama

Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a próbaüzem feladata az üzembe helyezésre kerülő beruházás összes gépének, berendezésének és az ezek használatát biztosító építményeknek együttes és meghatározott ideig történő üzemszerű működtetése, amelynek célja annak megállapítása, hogy a rendeltetésszerű, rendszeres és folyamatos üzemeltetés biztosított-e, és a beruházás alkalmas-e a beruházás céljaként meghatározott feladatok ellátására? Van-e a próbaüzemeltetésnek időbeli korlátja? A környezetvédelmi szakhatóság hozzájárulása nélkül megkezdhető-e a próbaüzem? A próbaüzemeltetés mely költségei azok, amelyeket beruházásként kell elszámolni? Ha a próbaüzem időtartama elhúzódik, a használt gépek amortizációja elszámolható? Ha nem, akkor az előállított termékek önköltségénél a terv szerinti értékcsökkenés elszámolásának hiánya torzulást okozhat.
Részlet a válaszából: […] ...feladata pontosnak, megfelelőnek tekintendő. A kérdésekre adandó válaszoknál az abban foglaltakra tekintettel kell lenni.A próbaüzemeltetés időtartamára a jogszabály korlátot nem ír elő. Nyilvánvaló, a teljes kapacitással történő termelést nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Felújítás vagy karbantartás

Kérdés: A saját tulajdonú ingatlanon elvégzett, közel egymillió forint összértékű villanyszerelési munkák felújításnak vagy karbantartásnak minősülnek? Például villanyóraszekrény áthelyezése, teljesítménybővítés, mért fővezetékek kiépítése, álmennyezet bontása és visszaépítése, fényforrások cseréje.
Részlet a válaszából: […] ...a villanyóraszekrény áthelyezése, de nem tartozhat bele a fényforrások cseréje, mivel a fényforrások a folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetés elengedhetetlen kellékei, így a fényforrások cseréje karbantartás);– feltételezzük, hogy a teljesítménybővítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 25.

Bérelt üdülő felújítása, berendezése

Kérdés: A kft. üdülőt bérel, alkalmazottak üdültetésére és tréning helyszínéül. Az üdülőt felújította, műszaki cikkeket, kondigépeket, matracokat stb. vett bele. Az önkormányzatnál egyéb szálláshely címén jelentkezett be. Elszámolhatók-e költségként a felsorolt beruházások, tárgyi eszközök, levonható-e az áfa, illetve béren kívüli juttatásként hogyan számoljam el?
Részlet a válaszából: […] ...magában foglalja az előzetesen felszámított áfát is, ezen eszközök elszámolt terv szerinti értékcsökkenési leírását;– az üdülő üzemeltetése, fenntartása, karbantartása kapcsán igénybe vett szolgáltatások – áfát is magában foglaló – értékét;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 29.

Orvosi rendelőintézet közös tulajdona

Kérdés: A betéti társaság beruházásában valósult meg az orvosi rendelőintézet. A rendelőintézetben 7 különböző társaság működik, amelyek rendelőjüket megvásárolták, arra tulajdonjogot szereztek. A közös tulajdonban maradó részekre társasházat alapítottak. A bt. többségi tulajdonnal rendelkezik a létesítményből. Kinek és milyen jogcímen kell nyilvántartani a közös tulajdonban lévő épületet?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatosan, illetve arendelőintézet közös használatát biztosító épületelemekkel összefüggően, aközös költség (a közös üzemeltetés költsége) miként kerül az egyes társaságokközött felosztásra. A kérdéshez kapcsolódóan lényeges (mert a bt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 27.

Épületbővítés

Kérdés: A betéti társaság bővíti a már meglévő üzemét. Az építési engedélyben üzembővítés, belső átalakítás, a homlokzat megváltoztatása, valamint szolgálati lakás kialakítása szerepel. A beruházáshoz szükséges összes anyagot a megrendelő biztosítja. Saját vállalkozásban végzett beruházásnak minősül a beruházás. Hova kell könyvelni az anyagot év közben és év végén, ha addig a beruházás nem fejeződött be? Az üzem bővítése és a szolgálati lakás kialakítása során a vásárolt anyag, a külső cég által számlázott kivitelezői díj nem különíthető el. A bt. negyedéves áfabevalló, hogyan lehet elkülöníteni a szolgálati lakásra jutó anyagbeszerzések áfatartalmát? Hogyan számolhatók el a szolgálati lakásba vásárolt berendezések és azok áfavonzata?
Részlet a válaszából: […] ...megállapíthatók legyenek.A fentiekben leírtak – a kérdésben foglaltak alapján – nem történtek meg, a vegyes rendeltetésű épület üzemeltetésének, fenntartásának költségei megosztásánál külön figyelmet igényel, mi minősíthető a vállalkozás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 1.

Karbantartás vagy felújítás

Kérdés: Szeretnénk pontos, egyértelmű meghatározást kapni arra, mit tekintsünk felújításnak, mit tartsunk beruházásnak.
Részlet a válaszából: […] ...beruházás), továbbá nem a rendeltetésszerű használat érdekében, a használatban lévő tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló tevékenység (azaz nem karbantartás).Felújítás az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga (kapacitása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. január 17.

Karbantartás, vagy beruházás?

Kérdés: Cégünk a helyi önkormányzattól bérbe vett egy üzlethelyiséget, ahol ügyfélszolgálati irodát alakított ki. A helyiségben a padozatot, álmennyezetet, vizesblokkot, bejáratot, nyílászárókat, falburkolatokat, villamosvezeték-rendszert, fűtőtesteket lecseréltük. Elszámolhatjuk-e a felmerült költségeket karbantartási költségként, vagy ez inkább bérelt ingatlanon végzett beruházás? Hasonló munkálatokat végeztünk saját tulajdonú irodaépületünk ebédlőjében is.
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 9. pontja szerint: "Karbantartás a használatban lévő tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási tevékenység, ideértve a tervszerű megelőző karbantartást, a hosszabb időszakonként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 31.