Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt pontosítsunk: a Ptk. 3:174. §-a szerint az üzletrészt vissza lehet vásárolni, és azt a társaság nem megvásárolja. A helyes, törvényszerű használattal tehát a társaság az örököstől visszavásárolja az üzletrészét.Kérdés, hogy az örököst megillető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Érvénytelenített üzletrész-értékesítés

Kérdés: A kft. 2016-ban értékesítette a visszavásárolt üzletrészt a könyv szerinti érték 10 százalékáért. Az adásvételi szerződést az egyik tulajdonos megtámadta és pert indított. Az elsőfokú bíróság kimondta az adásvételi szerződés érvénytelenségét, amelyet a másodfokon eljáró bíróság 2020 októberében helybenhagyott, és az eredeti állapot visszaállítására kötelezte a vevőt és az eladót. Hogyan és mikor kell könyvelni az eredeti állapot helyreállítását, annak figyelembevételével, hogy a Cégbíróság az eredeti állapotot csak 2020-ban tudja helyreállítani?
Részlet a válaszából: […] ...és így a 2016. évi éves beszámolója sem felel meg a törvényi előírásoknak. Ezért önellenőrzés keretében módosítania kell a 2016. üzleti év adatait, a módosítást a másodfokon eljáró bíróság határozatának (végzésének, ítéletének) jogerőre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 10.

Visszavásárolt üzletrész lekötött tartaléka

Kérdés: A kft. a 2019. évben 3000 E Ft-ért visszavásárolja a kilépő tag alapításkori 280 E Ft értékű üzletrészét. Az üzletrész a kft. tulajdonában van. T 3731 – K 384 3000 E Ft-ért a visszavásárlás, T 4131 – K 4142 3000 E Ft vagy 280 E Ft összeggel? Kérem segítségüket az ügylet kontírozásához!
Részlet a válaszából: […] ...a Ptk.-ban) előírtakon túlmenően – az is feltétele, hogy azok visszavásárlására (megszerzésére)– a legutolsó beszámolóval lezárt üzleti év mérlegében kimutatott adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék osztalékként, részesedésként figyelembe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 27.

Visszavásárolt üzletrész a végelszámoláskor

Kérdés: A 3 millió forint jegyzett tőkéjű kft. visszavásárolt 750 E Ft-ért ugyanennyi névértékű üzletrészt. Most elhatározta, hogy végelszámolással megszűnik. A végelszámolás keretében hogyan kell a visszavásárolt üzletrészt kezelni?
Részlet a válaszából: […] ...piaci értéken kell beállítani. A végelszámolás számviteli feladatairól szóló Korm. rendelet szerint a végelszámolási időszak utolsó üzleti évéről készített számviteli beszámoló mérlegében értékhelyesbítés, illetve értékelési különbözet, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...fogalmazza meg. A saját üzletrész visszavásárlásának az is feltétele, hogy a visszavásárlásra a legutolsó beszámolóval lezárt üzleti év mérlegében kimutatott adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék osztalékként figyelembe nem vett összege,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Üzletrész-értékesítés adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió Ft) 20 millió Ft-ért és egy – a nyilvántartás szerint – 10 millió Ft (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van mind a magánszemélynél, mind a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...fogalmazza meg: a saját üzletrészvisszavásárlásának az is feltétele, hogy a visszavásárlásra a legutolsóbeszámolóval lezárt üzleti év mérlegében, illetve a közbenső mérlegbenkimutatott – különböző tételekkel korrigált – adózott eredmény, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 11.

A számviteli törvény változásai 2004-től

Kérdés: Év közben jelentősen módosult a Gt. Mivel a számviteli előírások szorosan összefüggnek a Gt. előírásaival, változik-e, és ha igen, hogyan az Szt.?
Részlet a válaszából: […] ...módosult szöveg alapján: a közbenső mérleget a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a legutolsó beszámolóval lezárt üzleti év mérlegfordulónapját követő nap és a közbenső mérleg fordulónapja közötti időszak gazdasági eseményei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 8.