Egyes ágazatokat terhelő különadó

Kérdés: Kérdésem az egyes ágazatokat terhelő külön­adóhoz kapcsolódik. Két boltunk van, ahol viszont­el­adókat és végső fogyasztókat is kiszolgálunk. Van egy raktár-termelő egységünk, ahol a tonerek, patronok újratöltése, gyártása folyik a raktározás mellett. Innen történik a legnagyobb forgalom lebonyolítása, innen szolgáljuk ki a viszonteladókat. Vannak vevőink, akiknek kiszállítjuk az árut, vannak, akik személyesen érte jönnek, és vannak, akiknek utánvétes csomagban küldjük el az árut. Ez utóbbi csomagküldő kereskedelemnek számít? Pályázati pénzzel indítottuk internetes áruházunkat is, ahol vásárolnak viszonteladók is, magánszemélyek is, és csomagküldéssel is kiszállítunk. Az értékesítésben van saját gyártású, újratöltött, felújított toner és tintapatron, de igény szerint eredetit is beszerzünk egyéb irodaszerrel. Éves árbevételünk összesen 600 millió forint körül van, sokféle összetevővel. Az árbevételt eddig telephelyenként különítettük el. Valószínűleg nem vagyunk alanyai a bolti kiskereskedelmi adónak, de ezt nekem kell bizonyítanom. Úgy érzem, lehetetlenség ennyi mindent elkülönítve könyvelni (havi 800 számla, 10-30 tételes, nagy részében saját és beszerzett termék értékesítéssel). Számlánként kellene elkülöníteni, hogy - melyik kiskereskedelem és melyik nagykereskedelem? - melyik csomagküldő és melyik internetes? - hogyan tudom bizonyítani, hogy az árbevétel a kiskereskedelmi tevékenységből nem éri el az 500 millió forintot?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (1) bekezdése szerint az értékesítésnettó árbevételeként kell kimutatni a szerződés szerinti teljesítés időszakábanaz üzleti évben értékesített vásárolt és saját termelésű készletek, valamint ateljesített szolgáltatások árkiegészítéssel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 24.

Gépkölcsönzés gépkezelővel

Kérdés: Társaságunk főtevékenysége építőipari gépek, berendezések kölcsönzése. Vannak olyan speciális földgépek, amelyek működtetését csak az arra a típusú nehézgépre vonatkozó gépkezelői vizsgával és a gépkezeléshez szükséges egyéb dokumentumokkal rendelkező gépkezelő láthatja el. Az ilyen típusú gépeket csak gépkezelővel együtt adhatjuk bérbe. A szerződés egyértelműen rögzíti, hogy a bérbevevő feladata a biztonságos működés feltételeinek biztosítása, továbbá a műszaki irányítás feladatának ellátása. A bérbevevő számos esetben székhelyünktől eltérő helységekben foglalkoztatja a szóban forgó gépeket, amiről információval nem rendelkezünk. Meg kell-e osztani a "gépkölcsönzés gépkezelővel" címen realizált bevételt az önkormányzatok között a helyi iparűzési adó megállapításához?
Részlet a válaszából: […] ...vezetni, amelyből egyértelműenmegállapítható, hogy a gépkezelővel kölcsönzött építőipari gépek – gépenkéntkülön-külön – az üzleti éven belül mettől meddig dolgoztak egy adottönkormányzat területén (ha több alkalommal, akkor külön-külön is ésegyüttesen),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 20.

Szt. 2005. évi változásai

Kérdés: Változnak, módosulnak az Szt. előírásai 2005-től?
Részlet a válaszából: […] ...a könyvvizsgáló véleményét arról, hogy az éves beszámoló, az összevont (konszolidált) éves beszámoló összhangban áll-e ugyanazon üzleti évről készített üzleti jelentéssel.Fontos kiegészítés az eddigi előírásokhoz: az a vállalkozó, aki/amely az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 9.