10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Kényszertörlés visszamenőlegesen
Kérdés: A Cégbíróság 2014. október 16-i végzéssel értesítette a cég beltagját, hogy 2013. 08. 07. napján a társaságot megszűntnek nyilvánítja, mivel a társaság kültagja meghalt. Ezt követően a Cégbíróság 2016. szeptember 7-i végzésében felszólította a betéti társaságot, a "kényszertörlési eljárást megelőző nappal mint mérlegfordulónappal számviteli beszámolót készítsen, majd azt a számviteli törvényben foglaltak szerint" letétbe helyezze és közzétegye. (A kényszertörlési eljárás kezdetének dátumát nem jelölte meg.) Nemteljesítés esetén szankciókkal fenyegetett. Ez a végzés 2016. 09. 15-én érkezett a bt. beltagjához. Majd a NAV 2016. december 13-án – e-mailben – közölte, hogy az 1608-as novemberi bevallást nem tudja feldolgozni, mivel a kényszertörlés jele nincs a bevallásban, valamint azt, hogy a kényszertörlés bejegyzése 2014. 11. 06. Ebből tudtam meg, hogy a bt. kényszertörlés alatt van. A fent leírtak – úgy gondolom – lehetetlenné teszik a bt. részéről a törvényes kényszertörlési eljárás lefolytatásához szükséges iratok, bevallások, mérleg stb. elkészítését. A bt. sértett-e törvényt, ami miatt a cégbíróság büntetheti? A Cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, de a NAV-nál még adószáma van, és várja a bevallásokat. Hogyan lehetne az adószámot megszüntetni?
2. cikk / 10 Kényszertörlési eljárás, a cég törlése nélkül
Kérdés: Patikát üzemeltető bt. egy elhúzódó hagyatéki eljárás miatt néhány napot késett a társasági szerződés módosításának beadásával. Fellebbezések elutasítása után 2014. május 20. napjával a cégbíróság kényszertörlésről hozott határozatot, amelyről a cég úgy értesült, hogy az online-kassza nyugtáján megjelent a "KT" felirat. A határozatot jóval később kapták meg. Ezek után a cég beadta a helyzetnek megfelelő bevallásokat, arra való hivatkozással, hogy "közfeladatokat ellátó gyógyszertárról" van szó, a cég a mai napig működik. Vásárolnak, eladnak, használják az online-kasszát, folyamatosan adják be az áfabevallásokat, dolgozókat léptetnek ki és be. A NAV reakciója csak annyi, hogy a társaságiadó-előleg bevallását nem írták elő. Ennek alapján 2014. 12. 31-i beszámoló sem lett közzétéve, társaságiadó-bevallás sem, mivel a cég kikerült a számviteli törvény hatálya alól. A cég minden lehetséges fórumon kérvényezte a kényszertörlés visszavonását, de semminemű továbblépés, tájékoztatás nem történt. A könyvelő mit tehet ilyenkor? Milyen jogszabályok alapján kell könyvelnie?
3. cikk / 10 Könyvelés hibás főkönyvi kivonat alapján
Kérdés: 2013. évre elvállaltam egy bt. könyvelését. A bt. 2012. 12. 31-ével kilépett az evából. Az előző könyvelő tájékoztatása szerint a bt. kettős könyvvitelt vezetett. Megkaptam a záró főkönyvi kivonatot, annak alapján megnyitottam a 2013. évet. Később kiderült, hogy 2007 decemberében a bt. valóban az evát választotta, de bevételi nyilvántartás vezetésével, ezért a beszámolókat nem kellett volna letétbe helyezni. Több hibát is találtam a beszámolókban, a 2012. évi záró főkönyvi kivonat adatai is hibásak. Mikor járok el helyesen? Ha elfogadom a 2012. évi záró főkönyvi kivonat adatait, vagy ha az analitikák alapján új főkönyvi kivonatot készítek, amelyet könyvvizsgálóval felülvizsgáltatok?
4. cikk / 10 Ellopott személygépkocsi kivezetése
Kérdés: Társas vállalkozás pénzügyi lízing keretében beszerzett személygépkocsiját 2009-ben ellopták. A rendőrségi jegyzőkönyvet felvették, az eljárás ismeretlen tettes ellen folyamatban van. A lízingbe adó számára a továbbiakban is fizetni kell a lízingdíjat, mivel az ügy még nem zárult le. A gépjárművet 2011 májusában vonták ki a forgalomból. A gépjármű eddig a tárgyi eszközök között szerepelt. Mi a szabályszerű könyvelés a fentiek alapján?
5. cikk / 10 Mérlegfordulónapot követő számlák
Kérdés: A mérlegfordulónapot követően kiállított, illetve érkezett számlákat hogyan kell nyilvántartani a könyvekben? A vevői és szállítói leltárak egyeztetésénél eltérés szokott mutatkozni az elszámolások különbözősége miatt. A tárgyévet érintő, de évet követően kiállított vevői és szállítói számlákat a vevői, illetve szállítói folyószámlákra kell nyilvántartásba venni. Az áfát az Áfa-tv.-nek megfelelően fizetendő adó esetén önellenőrzéssel, levonandó adó esetén követelésként kell előírni, majd a számla megérkezésekor visszaigénylésbe helyezni. Ebben az esetben a vevői-szállítói folyószámla-egyeztetéseken természetesen szerepelnek az adott tételek, és a mérlegben a vevői és a szállítói soron jelennek meg az összegek. Az utólag érkezett számlák nettó összegeit aktív és passzív elhatárolásként kell nyilvántartásba venni, a mérleg hasonló elnevezésű sorában szerepeltetni, ebben az esetben nem jelennek meg az egyenlegközlőn az adott tételek. Az utólag kiállított számláknál sokszor nem ismerik el az egyenlegközlőn az utólagos tételeket, mondván, a vevők ezt már a következő évben kapták, tehát a következő évben könyvelték. Mi a helyes megoldás az utólagos számlák nyilvántartásánál?
6. cikk / 10 Végelszámoláshoz kapcsolódó kérdések
Kérdés: Cégünk működését végelszámolással szeretné lezárni. Tartozásunk, követelésünk nincs. A cégben lévő (nullára leírt, kis összegű eszközök, illetve még le nem írt) eszközök elszámolására, illetve a meglévő pénzállomány cégből történő kivételére milyen legális lehetőség van? Végelszámolás esetén az adóhatóság folytat-e visszamenőleges ellenőrzést? Mire kell még odafigyelni a végelszámolás során?
7. cikk / 10 Könyvelői feladatok átvétele
Kérdés: Átvettem egy 2003 óta működő cég könyvelését. A tulajdonos az előző könyvelőtől nem hivatalos formában vette át az anyagokat. A különböző évek főkönyvi kartonjai, analitikái, bizonylatai, bevallásai, beszámolói hiányosak. A 2007. évi beszámolót nem lehet elkészíteni, mivel a 2006. évi beszámolót alátámasztó főkönyvi kivonat, analitika is hiányzik. A tulajdonos szerint az előző könyvelő a hiányzó dokumentumokat már nem fogja átadni. Mit csináljak? Javasoltam, hogy írásban szólítsuk fel a hiányzó anyagok átadására. Ha mégsem kapunk, akkor jegyzőkönyv felvételével és a meglévő adatok alapján nyitjuk meg a könyvviteli nyilvántartásokat és készítjük el a beszámolót. Az adóbevallásokat a rendelkezésre álló tárgyévi adatok alapján készítettem el.
8. cikk / 10 Végelszámolás szabályai
Kérdés: Változtak-e a kft.-k végelszámolásának szabályai 2006. július 1-jétől? Melyek a kiemelt kérdések, határidők?
9. cikk / 10 Átalakulás cégformaváltozással
Kérdés: Társaságunk tulajdonosi döntés alapján cégformát vált, részvénytársaságból kft.-vé alakul át. Az átalakulás jogutódlással, könyv szerinti értéken történik, nem változnak a tulajdonosok, a tevékenységi kör és a vagyon sem. Nem történik felértékelés. Önök a Számviteli Levelek 1772. kérdésre adott válaszukban nem tértek ki arra, hogy mely átalakulási esetekben kell záró adóbevallást és beszámolót készíteni. Ugyanakkor a 2003. évi előírásokra hivatkoznak. A 2004. évi jogszabályok szerint, könyv szerinti értéken történő, cégformaváltással járó átalakulás esetén kell-e (kellett-e) a cégbejegyzés napjával adóbevallásokat és beszámolót készíteni? Milyen egyéb teendőink vannak?
10. cikk / 10 Az áttérés szabályai (eva)
Kérdés: Melyek az áttérési szabályok a különféle társasági formák esetében? Milyen nyilvántartási kötelezettség terheli az evát választókat?