Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...Az üzletrészbevonás könyvelését helyesen tartalmazza a kérdés azzal, hogy a lekötött tartalékot is fel kell oldani:- a visszavásárolt üzletrész bevonásának könyvelése:= a névértéknek megfelelő összeg: T 411 - K 371,= a visszavásárlási érték és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Szövetkezet megszüntetése végelszámolással

Kérdés: A mezőgazdasági szövetkezet 1992-ben alakult. A 2000-es években részleges átalakulással létrejött egy új mezőgazdasági rt. A szövetkezet a mai napig létezik, bár gazdasági tevékenységet nem folytat. A szövetkezet a 2018. 07. 18-i döntés szerint végelszámolással, jogutód nélkül megszűnik. Ez a dátum a végelszámolás kezdő időpontja is. A szövetkezet ingatlanokkal rendelkezik, pénzeszköze minimális. A jegyzett tőkében szerepel üzletrész, ami nevesített vagyonból származik. Ezt hogyan kell kezelni? Annak idején ennek az üzletrésznek a tulajdonosai nem akarták átruházni üzletrészüket sem az állam, sem más számára, így maradt a szövetkezetnél. Van olyan üzletrész, amely hagyatéki eljárásban szerepel. Mivel a szövetkezet csak tárgyi eszközökkel rendelkezik, amelyeket nem tud értékesíteni, van-e arra lehetőség, hogy ezekért az üzletrészekért eszközt adjon cserébe? A vagyonfelosztási javaslatban a tagok eszközt kapnak, van-e annak adózási, esetleg különleges számviteli vonzata? Milyen teendői vannak ezzel kapcsolatosan a szövetkezetnek?
Részlet a válaszából: […] ...K 384 a visszavásárlási értéken, és lekötött tartalék képzése: T 413 – K 414, ugyanezen összegben. A visszavásárolt szövetkezeti üzletrész bevonásakor a névértéknek megfelelő összegben: T 411 – K 373, a visszavásárlási érték és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Üzletrész visszavásárlása, térítés nélküli átadása, tőkeemelés

Kérdés: A kft. 600 E Ft jegyzett tőkével rendelkezik, a tagok száma 3 fő, a jegyzett tőkén belüli arányok egységesen 200-200-200 E Ft. A társaság egyik tagja kiválik, és eladja az üzletrészét 6530 E Ft-ért, a két régi tag térítésmentesen megkapja. Egyúttal felemelik a jegyzett tőkét az eredménytartalék terhére, 3000 E Ft-ra. Az eredménytartalék összege 40 000 E Ft. A leírt gazdasági eseményeket hogyan kell könyvelni? Milyen adóvonzatok keletkeznek? A 6530 E Ft fizethető-e az eredménytartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...kilépő taggal szembeni kötelezettség rendezése: T 4792 – K 462, 463-10, 384, 381; (e tételek összegszerűségében nincs változás)– az üzletrész bevonásának könyvelése a cégbírósági bejegyzés alapján: névértéken: T 411 – K 372 (200 E Ft); névértékkel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 14.

Visszavásárolt üzletrész térítésmentes átadása

Kérdés: A társaság 2014. évben visszavásárolt 940 E Ft névértékű üzletrészt 22 800 E Ft összegért. A társaság eredménytartaléka 165 000 E Ft, jegyzett tőkéje 3100 E Ft. A visszavásárolt üzletrészeket a társaság 2015-ben meglévő tagjainak szeretné térítésmentesen átadni úgy, hogy az Szja-tv. 77/A. §-a (2) bekezdésének bb) pontja szerint jár el. Kérem a fenti gazdasági események kontírozását a visszavásárlástól a jegyzett tőke emeléséig az összegek megjelölésével! A kft.-nek a fenti ügylet esetében minden esetben vesztesége keletkezik?
Részlet a válaszából: […] Rövid válasz az utolsó kérdésre az, hogy a kft.-nek jelentős összegű vesztesége keletkezik az ügylet kapcsán. De menjünk sorjában!A visszavásárolt üzletrész könyvelése (alapesetben):– a visszavásárlási értéken (22 800 E Ft): T 3731 – K 384, 381;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.