Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...egyéni vállalkozói jogállását megszűntnek tekinteni.2. Az Itv. tárgyi hatálya (2. §) alá tartozó eszközök átadása illetékkötelezettséget vonhat maga után, különös tekintettel arra, hogy ha az egyéni vállalkozó egyéni céget alapít, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó által alapított kft.

Kérdés: Kérem, részletesen ismertessék a 2019. júliustól hatályos, egyéni vállalkozó által alapított kft.-vel kapcsolatos számviteli, adózási, illeték- és egyéb szabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...hatályos 19/C. §-ának (1) bekezdése szerint az egyéni vállalkozó vállalkozói tevékenysége folytatására az Evectv. szerinti feltételekkel korlátolt felelősségű társaságot alapíthat. A kft. alapításában az egyéni vállalkozón kívül más személy nem vehet részt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Egyéni vállalkozó feladata egyéni céggé alakulás esetén

Kérdés: Mi a feladata az egyéni vállalkozónak egyéni céggé alakulás esetén? Mi lesz az egyéni cég jegyzett tőkéje?
Részlet a válaszából: […] ...egyéni cég létrejöttét követő napon lehet könyvelni, mint térítés nélkül átvett eszközöket (ezt áfa is terheli) az egyéb bevételekkel szemben.Az egyéni vállalkozónál kimutatott kötelezettséget az egyéni cég nem tudja átvenni, az az egyéni cég nyitó mérlegében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Ingatlanra haszonélvezeti jog alapítása

Kérdés: A kft. tulajdonosa a kft. tárgyi eszközei között kimutatott ingatlanára haszonélvezeti jogot kíván alapítani saját nevére. A továbbiakban ő kívánja hasznosítani. Kell-e értékbecslés az ingatlanra, lehet-e értékcsökkenést elszámolni a továbbiakban a kft.-nél? Milyen könyvelési tételek merülnek fel ennek kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...hozzájárulás terheli.A haszonélvezeti jog alapítását követően is szerepel az ingatlan a kft. könyveiben, változatlan bruttó értékkel. A haszonélvezeti jog alapítása az ingatlan sajátos hasznosítási módja, ami – természetesen – indokolja a terv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Jövedelem védettségi szint helyreállítása esetén

Kérdés: 2012. 05. 15-én egy magánszemély "erdő, legelő" megnevezésű külterületi ingatlant vásárolt 49 M Ft-ért, amelyet még ebben a hónapban, haszonbérleti szerződés keretében, 15 éves határozott időtartamra bérbe is adott egy kft.-nek. A magánszemély a vételárat a haszonbérlő kft. által előre fizetett 52 M Ft haszonbérleti díjból fizette ki. A kft. a magánszemély hozzájárulásával a bérelt ingatlanra jelzálogjogot alapított, és kölcsönt vett fel egy takarékszövetkezettől. A kölcsön összege volt a fedezete az előre megfizetett bérleti díjnak. 2014. 12. 09-én a kft. a haszonbérleti szerződést azonnali hatállyal felbontotta, mivel az erdő művelése veszteséges volt, és így nem tudta a kölcsönt törleszteni. Az azonnali hatályú felmondást a haszonbérbe adó magánszemély azzal a feltétellel fogadta el, hogy jogosult ugyan a kapott haszonbérleti díjat kártalanításként megtartani, de ebből a kft. jelzáloggal terhelt tartozását, 36 M Ft-ot a magánszemélynek kell kiegyenlítenie a kft. helyett. Ez 2014 decemberében megtörtént. Az ügylet kapcsán keletkezik-e jövedelme a magánszemélynek? Hogyan kell kezelni a fenti ügyletet a kft.-nél? A magánszemély 2014. december 9-én az "erdő, legelő" elnevezésű külterületi ingatlanát értékesítette, az XY Nemzeti Park Igazgatósága vette meg 68 M Ft-ért. (A magánszemély ebből rendezte, fizette ki a kft. kölcsönét!) Az értékesített ingatlan ellenértéke a vételi árajánlatban megfogalmazottak szerint adómentes bevételnek minősül, mert a védett területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény hatálya alá tartozik, kisajátításra tervezett. Keletkezik-e a magánszemélynél jövedelem?
Részlet a válaszából: […] ...mellékletének 9.4.2. pontja alapján a magánszemély ugyan köteles a mentesség alapján 2012-ben meg nem fizetett adót, késedelmi pótlékkal növelt összegben, a szerződés megszűnése éve kötelezettségeként megállapítani, bevallani és megfizetni, ha a mentesség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 16.

Bérelt ingatlanon végzett beruházás átadása

Kérdés: Az evás kft. székhelye egyik tulajdonosának ingatlanában volt, ahol felújítást végzett, az evás időszak előtt, az áfát levonták. A székhely egy belépő új tulajdonos lakásába került át. Az eredeti székhely ugyan nem szerepelt a társasági szerződésben telephelyként, de budapesti irodának még használta a cég. Csak az értékcsökkenési leírás volt a költség a felújításnak bérelt ingatlanon végzett beruházáskénti elszámolása után. A kft. a beruházást nyilvántartási értéken át akarja adni a tulajdonosnak. Ha nem szerepelt telephelyként az ingatlan, elszámolható az értékcsökkenési leírás? A társasági szerződésben nem szereplő telephelyet be kellett volna jelenteni a NAV-nak? Az átadás ingatlan­értékesítésnek számít? Ha nem jelentettük be, akkor mentes, és a 120 hónapból még hátralévő levont áfát be kell fizetni? A tárgyieszköz-értékesítést az evás kft.-nek melyik bevallásában kell szerepeltetnie? Ha az ingatlant a jegyzett tőke tőkekivonással történő leszállítása keretében adjuk át a tulajdonosnak, milyen áfa- és adóvonzata lesz?
Részlet a válaszából: […] ...tőke csökkentése sem. A felújítás értékesítésekor annak a piaci értékét, de legalább a könyv szerinti értékét kell ellenértékként meghatározni. A tőkekivonással történő tőkeleszállítás miatti, a magánszeméllyel szembeni kötelezettséget meg lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 31.

Fejlesztés után találmányi díj

Kérdés: Az "A"' társaság megbízást adott a "B" társaságnak új gyártási eljárás kifejlesztésére, amely egy készülékből és egy képfeldolgozóból áll. Az eljárás szabadalomképes, a "B" társaság egyik munkatársának a találmánya. Az eljárást a gyakorlatban tesztelni kell, és a gyári körülményeket ki kell alakítani, amely munkában az "A" társaság egyik munkatársa is részt vesz. A fejlesztési fázis lezárása után az "A" társaság megbízást ad "B" társaságnak ilyen készülékek gyártására és telepítésére úgy, hogy a találmányhoz és megvalósításához tartozó anyagi érdekeltséget az árban érvényesíti. Kérdések: - a "B" társaságnál keletkező nyereség terhére hogyan és milyen dokumentumok alapján fizethető díj, mint találmányi díj a feltalálónak (saját dolgozó) és a közreműködőnek, aki az "A" társaság alkalmazásában áll? - a díjak milyen adó- és járulékterhet viselnek a feltalálónál, a közreműködőnél? - a kérdést más módon is meg lehet-e oldani, tekintettel arra, hogy a szereplők magánszemélyek?
Részlet a válaszából: […] ...3. pontja alapján ezeket a személyi jellegű egyébkifizetések között kell elszámolni. A találmányi díj, a hasznosítás díja, az ezekkel kapcsolatosközreműködői díjak tehát nem minősülnek bérköltségnek. Ez azonban nem jelentiazt, hogy ezen jövedelem után nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 17.

Személygépkocsi apportja

Kérdés: Kft. alapításakor a törzstőkebefizetést a magánszemély tagok a személygépjármű apportjaként kívánják teljesíteni. Mivel az apport piaci értéke magasabb, mint a törzstőke értéke, a különbözetet törzstőkén felüli vagyonként (tőketartalékként) kívánják nyilvántartani. Mivel a magánszemélyek nem áfaalanyok, úgy gondoljuk, az apport egyik fél szempontjából sem jár áfafizetési kötelezettséggel, 2008-tól sem. Később készpénzzel kiváltják az apportot, és a gépjárművet értékesítik. Hogyan kell az apport visszaadását, készpénzzel történő kiváltását elszámolni? Keletkezik-e áfafizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...Az Szt. 36. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján atulajdonosok (a tagok) által az alapításkor a jegyzési érték és a névértékkülönbözeteként véglegesen átadott eszközök, pénzeszközök értékét a tőketartaléknövekedéseként kell kimutatni. Ehhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 20.